hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

A Békemenet szervezői szerint Brüsszel és a Soros-hálózat leszámolásra készül

„Egész Európának fogja üzenni az október 23-i békemenet, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött” – mondta a Kossuth Rádióban az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora.

Link másolása

hirdetés

Fricz Tamás szerint az első alkalom óta most van a legnagyobb szükség egy újabb Békemenetre.

„A brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek, hogy az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezessenek be, amelyet a magyarok elutasítanak. Meg kell tehát védeni a hagyományos értékeket, az életformát, a nemzeti önállóságot, a kereszténységet, a családpolitikát, és meg kell mutatni, hogy a magyarok ellenállnak a globális elit nyomásának”

- mondta.

A Gazeta Polska című varsói hetilap főszerkesztője közölte, hogy akár több ezer lengyel is jöhet Budapestre jövő héten, mivel a koronavírus miatt a március 15-i ünnepségeken nem vehettek részt.

Tomasz Sakiewicz szerint a történelmi évfordulók üzenete az, hogy a magyarok és a lengyelek folyamatosan küzdenek a szabadságukért.

„Ezt kell tenniük ma is, hiszen Európában veszélybe került a szabadság, a földrész legnagyobb államai le akarják tiporni a demokráciát”

- tette hozzá.

hirdetés

A főszerkesztő a lengyel alkotmánybíróság ítéletét üdvözölve visszautasította azt a felvetést, hogy az uniós jog elsőbbséget élvezzen az alkotmánnyal szemben. Szerinte a megegyezéssel hozott európai uniós jogszabályok megelőzhetik a törvényeket, de az alaptörvényt nem, mert ez a függetlenségük sérelmét, az állam alárendeltségét jelentené.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A Rovatból
hirdetés

Telex: Távozik az ATV műsorvezetője, Márki-Zay Péter mellett dolgozik majd

Simon András a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője, kilenc éve dolgozik a csatornánál. Legutóbb az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitát is ő vezette az ATV-n.

Link másolása

hirdetés

Távozik az ATV-től Simon András, a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője - írja a Telex. A lap értesülései szerint

Simon András Márki-Zay Péter mellett fog dolgozni.

A Telex szerint az ATV műsorvezetőjét az ellenzéki miniszterelnök-jelölt hívta a stábjába, Simon pedig igent mondott.

A műsorvezető a lapnak megerősítette, hogy távozik az ATV-től, és azt is elmondta, hogy a csatorna nemsokára közleményt ad ki ezzel kapcsolatban. Márki-Zay melletti szerepvállalásról azonban egyelőre nem kívánt részleteket elárulni.

A Telex azt is megjegyzi, hogy legutóbb épp Simon vezette az ATV-n az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitát, amelyen többek között a Márki-Zay Pétert is kérdezte.

A lap hozzátette: Simon András kilenc éve, 2013 óta dolgozik az ATV-nél, hosszabb kihagyás után került vissza a képernyőre.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Závecz Research: Nagyot nőtt a Fidesz támogatottsága, főleg a falvakban erősödtek

A megkérdezettek 42 százaléka szerint egy mostani választáson a Fidesz nyerne, 39 százalék szerint pedig az ellenzék.

Link másolása

hirdetés
Növelni tudta előnyét a Fidesz

- ez derült ki a Závecz Research új felméréséből. Az októberi 34 százalékról 37-re ment fel a kormánypárt támogatottsága - írja a 24.hu.

A második helyen a Demokratikus Koalíció áll, 13 százalék után most 12 százalékkal.

A harmadik a Jobbik, 11 százalékról 9 százalékra estek vissza.

Az MSZP tartja a 6 százalékot, a Momentum a 4 százalékot növelte 5-re. Az LMP, a Párbeszéd, a Mi hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékot tudhat magáénak.

A biztos pártválasztók között

hirdetés

- a Fidesz 47 százalék

- a DK 19 százalék

- a Jobbik 10 százalék

- az MSZP 7 százalék

- a Momentum 5 százalék

- a Párbeszéd és a Mi Hazánk 3 százalék

- az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 2 százalék

támogatására számolhat a legutóbbi felmérés szerint.

A kutatás szerint a kormánypártok elsősorban a legfeljebb alapfokú végzettségűek és a falvakban élők körében növelték népszerűségüket. Az ellenzék pedig főleg a kis és közepes városokban, valamint az érettségizettek és diplomások csoportjában tudott újabb támogatókra szert tenni.

A biztos választók között szinte döntetlen az állás, az ellenzék 49, a kormánypárti lista 48 százalékot érne el most.

Az előző választásokhoz képest nőtt a szavazási hajlandóság, 45 százalék mondta, hogy biztos elmegy voksolni, 37 százalék valószínűleg résztvesz a választáson.

A megkérdezettek 42 százaléka szerint egy mostani választáson a Fidesz nyerne, 39 százalék szerint pedig az ellenzék.

A közvéleménykutatást a Závecz Research Intézet november közepén végezte el, az ország felnőtt lakossága körében, ezer fős reprezentatív mintán.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Bajnai Gordon a Városháza-ügyről: provokációs céllal hívták a megbeszélésre, ahol törvénytelen eszközökkel felvételt készítettek

A volt kormányfő levélben reagált a vizsgálóbizottság vezetőjének az őt ért vádakra. Megerősítette, hogy a megvalósult kétrendbeli bűncselekmény miatt büntetőfeljelentést tett.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, vizsgálódnak a budapesti Városháza és más ingatlanok eladási szándékának ügyében. Karácsony Gergely a Városháza-ügyben létrejött testületről szóló bejegyzésében azt írta, az ingatlanértékesítések dokumentációjában megtalálhatók az értékesítésekhez kapcsolódó értékbecslések, a pályázati kiírások, a pályázatok, a bontási jegyzőkönyvek, a döntésről szóló előterjesztések, az adásvételi szerződések, az elővásárlási nyilatkozatok és a birtokbaadási jegyzőkönyvek. Karácsony Gergely megjegyezte: "az orosz titkosszolgálati módszerekkel készített és kiszivárogtatott hangfelvételeken fideszes kötődésű emberek által tett más tényállításoknak is ennyi valóságalapja van". Hozzátette: ideje bemutatni "ennek a kamuügynek a kreálóit, azokat a fideszes és Fidesz-közeli figurákat, akik közül a városvezetés egyet sem ismer, velük soha nem tárgyalt, ám ők mégis asszisztáltak egy hazug lejárató kampányhoz".

Az ügyben Bajnai Gordon neve is felmerült. A volt miniszterelnök az előkerült hangfelvételre reagálta azt mondta, hogy szerinte egyértelműen manipulálták azt, és a teljes, vágatlan anyagból a volt kormányfő szerint éppen az derülne ki, „ami a rágalomterjesztőknek nem érdeke”.

Bajnai a közösségi oldalán osztotta meg legfrissebb közleményét, egy válaszlevelet a Városházi vizsgálóbizottság elnökének. Ebben azt írja:

hirdetés

"Köszönettel vettem meghívólevelét az Ön által vezetett vizsgálóbizottsággal való együttműködésre, melyet rendszeres külföldi munkavégzésem okán kézbesítési megbízottam vett át és juttatott el hozzám.

Vélhetően ez a meghívás egyben azt is tisztázza, hogy az Önök által a múlt héten a sajtóban terjesztett érv, miszerint a bizottság engem nem hívhat meg – hamis volt. Mint ahogy az is hamis állítás, hogy a levelüket visszaküldtem volna – erre nyilván módom sem volt, hiszen ezen a héten és a következő hetekben is külföldön dolgozom.

Meghívásuk kapcsán három tényről tájékoztatom Polgármester urat és a tisztelt bizottságot.

1. Mint az utólag számomra nyilvánvalóvá vált, augusztus végén egy előre eltervezett kampány részeként, eleve provokációs céllal, egyetlen alkalommal hívtak olyan megbeszélésre, ahol beszélgetőpartnereim a Városháza fejlesztésével kapcsolatos szándékaikat szóba hozták. Erről a megbeszélésről valakik törvénytelen, titkosszolgálati eszközökkel felvételt készítettek, majd azokat, szintén bűncselekményt megvalósítva, manipulálták és később a sajtóban terítették.

Tekintettel a megvalósult kétrendbeli bűncselekményre, a múlt héten büntetőfeljelentést tettem a rendőrségen, melyet azóta befogadtak. A vizsgálat lefolytatására ebből a szempontból a rendőrséget tartom legalkalmasabb intézménynek.

2. Az Ön által vezetett bizottság munkáját segítendő tájékoztatom, hogy a megbeszélés részleteiről az elmúlt hetekben többször tájékoztattam a nyilvánosságot, az ezzel kapcsolatos tényeket az alábbi linkeken olvashatja Ön és a vizsgálóbizottság tagjai is: ITT, ITT és ITT.

3. A fentieken túlmenően az egyik hangfelvételen elhangzik olyan állítás is (nem tőlem), amely szerint két városházi munkatársat én ajánlottam volna a főpolgármester úr figyelmébe. Ez nem igaz. Kétségtelen, hogy a miniszterelnöki megbízásom alatt az egyikük, Tordai Csaba a Miniszterelnöki Hivatal jogi és közigazgatási államtitkáraként közeli munkatársam volt, de szükség sem volt arra, hogy őt a főpolgármester figyelmébe ajánljam, hiszen tudomásom szerint több mint húsz éve ismerik egymást. Kiss Ambrust is ismertem a kormányzati szerepvállalásom idejéből, mivel szakállamtitkár volt a kormányomban, a közigazgatási munkáját pedig elismeréssel figyeltem, azonban 2010 után emlékeim szerint egyetlen alkalommal, egy színházi előadás előtt a ruhatárban futottunk csak össze (nem konspiratív céllal).

Mindezeken túlmenően a vizsgálóbizottság munkáját – vagy még inkább az igazság jobb megismerését – véleményem szerint az szolgálná leginkább, ha a teljes, vágatlan és manipulálatlan hangfelvétel nyilvánosságra kerülhetne.

Kérem, hogy amennyiben Önnek vagy a bizottság tagjainak ez módjában áll, sürgessék illetékes helyen a teljes felvétel nyilvánosságra hozatalát.

Ez az általam kezdeményezett büntetőügyben folytatott nyomozást is nagyban segíthetné, hiszen kiderülhetne: kik alkalmaztak titkosszolgálati módszereket és manipuláltak hangfelvételeket nyilvánvaló politikai érdekből.

Mindazonáltal, természetesen készen állok ésszerű mértékben együttműködni a bizottsággal, így amennyiben a fenti közléseim után is maradt még releváns és a rendelkezésemre álló információk alapján érdemben megválaszolható kérdésük felém a feladatkörükben meghatározott témával kapcsolatban, akkor azokra írásban, rövid határidővel készséggel válaszolok.

Tisztelettel kérem, hogy politikustársait emlékeztesse arra, hogy a bűncselekmény révén keletkezett és manipulált felvételekre alapozott hamis tényállítások szintén alkalmasak lehetnek bűncselekmény elkövetésének megállapítására, ezért még a jelen felfokozott közéleti állapotok mellett is érdemes mértéktartóan és jogilag pontosan fogalmazni, hogy a már elkövetett bűnt ne tetézzék.

Végül kérem annak tudomásulvételét, hogy a vizsgálóbizottság esetleges kérdéseit és az azokra adott válaszaimat is szándékomban áll teljes terjedelmükben a nyilvánosság elé tárni"

- írja Bajnai Gordon.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Belső vizsgálatot indított a Vígszínház Wunderlich József posztjai miatt, fel is függesztették őt

A színész szerepeit a következő két hétben kollégái veszik át.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, Wunderlich József múlt héten közzétett egy Facebook-bejegyzést, ami hamar nagy port kavart. A színész ebben arról írt, hogy a társulat többi tagjával együtt kiszolgáltatottnak érzik magukat, félnek és hallgatnak, miközben a színház nem törődik – a koronavírus járvány miatt veszélybe került – egészségük miatt. Nincsenek tesztek, nem használnak védőmaszkot, eközben pedig ellenőrzés nélkül fogadják a külsős szereplőket. A poszt hamarosan már csak az ismerősei számára lett elérhető. Rudolf Péter, a színház igazgatója pedig szinte azonnal cáfolta a bejegyzésben leírtakat.

Wunderlich viszont később megosztott egy másik posztot is, amiben azt részletezte, hogy az egyik kolléganőjét hogyan alázta meg a rendező, miután az elutasította, hogy Csehov Sirályának kedvéért meztelenre vetkőzzön a színpadon. Ebben az írásban számon kérte a színház vezetését is, amiért nem léptek fel ez ellen. Nem sokkal később ez a poszt is eltűnt.

A színész azóta elnézést kért a posztjai miatt.

Az ügyről most a Vígszínház juttatott el egy közleményt a sajtóhoz. Ebben a 24.hu szerint azt írják,

hirdetés
az ügyben belső vizsgálatokat indítottak, ezek lezárásáig pedig nem tudnak konkrétumokat közölni. Wunderlich József szerepeit pedig a következő két hétben kollégái veszik át.

A Vígszínház oldalán a Szakszervezet és az Üzemi Tanács közös közleményét is megosztották.

"Wunderlich József bocsánatkérését elfogadtuk és tudomásul vettük. Egyértelműen szeretnénk állást foglalni abban a kérdésben, hogy jelenleg a Vígszínházban nem uralkodik félelem és antidemokratikus légkör. A színház dolgozói és igazgatósága a megfelelő protokollokat követve azon fáradoznak, hogy estéről estére felmenjen a függöny.

A színházban működő Üzemi Tanácsot, Szakszervezetet sem járványkezelési problémákkal, sem hatalmi visszaélésekkel nem kereste sem Wunderlich József, sem más. A színház elfogadott Etikai Szabályzata szerint senki nem tett bejelentést a mai napig" - írják.

Hozzátették:

"Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Wunderlich József kommunikációjának módját és annak tartalmát nem valamiféle bátor kiállásnak, hanem egy, a színház jóhírét és rangját, tagságát és vezetőjét sértő, a tények pontos ismeretét nélkülöző megnyilatkozásnak tekintjük. Félelmét és szorongásait megértve, őszintén sajnáljuk, hogy indulatai ilyen formában jelentek meg".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: