News here
hirdetés

HÍREK

A 80 év alattiaknál még korai a negyedik oltás az mRNS alapú vakcinákkal, közölte az Európai Gyógyszerügynökség

Az adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy

még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen

- tájékoztatott az EMA szerdán.

Az Európai Unió (EU) gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közleményében azt írta, hogy az ajánlás az eddig uniós alkalmazásra ajánlott, mRNS alapú vakcinákra vonatkozik: a Pfizer/BioNTech vállalatok közös fejlesztésű, Comirnaty nevű, valamint a Moderna vállat Spikevax nevű oltóanyagára.

A negyedik adag hatásaira vonatkozóan Izraelből származó adatok azt mutatják, hogy egy második emlékeztető oltás, amelyet legalább 4 hónappal az első emlékeztető oltás után adtak be, helyreállítja az antitestszintet anélkül, hogy veszélyt jelentene az egészségre, vagy biztonsági aggályokat vetne fel. Az adatok azt is sugallják, hogy egy második emlékeztető oltás további védelmet nyújt a súlyos betegségekkel szemben, noha ennek időtartama még nem ismert - tette hozzá az EMA nyilatkozata.

A vizsgálati adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél.

Arra sincs bizonyíték, hogy az oltóanyag negyedik adagja további védelmet biztosítana számukra, ezért általános alkalmazásuk egyelőre korai. Ha azonban a járványhelyzet megváltozna, és a fertőzési mutató emelkedne, szükség lehet egy negyedik oltás megfontolására ebben a korcsoportban - fogalmazott az EMA.

hirdetés

Megjegyezték ugyanakkor, hogy a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek esetében az említett oltóanyagokból negyedik adagot vagy második emlékeztető oltást lehet adni.

Az uniós gyógyszerügynökség kiemelte: az új típusú koronavírus és mutánsai ellen továbbra is az oltás a leghatékonyabb módja a súlyos betegségek megelőzésének. Az ECDC és az EMA is arra ösztönzi az EU-s állampolgárokat, hogy a nemzeti ajánlásokkal összhangban oltassák be magukat mind az első és második, mind pedig az emlékeztető adagokkal.

Az EMA a helyi hatóságokkal közösen továbbra is figyelemmel kíséri az adatokat annak megállapítására, hogy az mRNS alapú vakcinákkal beoltottak körében növekszik-e a súlyos betegség kockázata - tették hozzá.

Március végéig az európai felnőttek 83 százaléka kapott két oltást, és 64 százalékuk szerzett teljes védettséget a koronavírus ellen.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Nagy bajban vagyunk! A szokásosnál hidegebb tél lesz Európában egy friss előrejelzés szerint
Ráadásul kevesebb szél és csapadék várható, ami rossz hatással lesz a szél- és vízenergia számára is.

Link másolása

hirdetés

Az európai időjárás-előrejelző ügynökség, az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ (ECMWF) szerint Európában a szokásosnál hidegebb télre számíthatunk, ami nem jó hír az egyre emelkedő rezsiárak mellett. Ráadásul kevesebb csapadék és a szél lesz.

Florence Rabier főigazgató szerint a novemberi és decemberi jelzések arra utalnak, hogy Nyugat-Európa felett megnövekszik a légnyomás, ami hidegebb időjárást, viszont kevesebb szelet és csapadékot okozhat.

Ez azért is rossz hír, hiszen a resicsökkentett energiaárak már csak az átlagfogyasztás mértékéig élnek, amit hosszan tartó hűvös idő mellett könnyen túlléphet egy nagyobb házban élő család.

Ezen felül a megújuló energiaforrásoknak sem jelent jót, hiszen nekik is csökken a termelésük.

„Ha az előrejelzés beigazolódik, akkor az energia szempontjából igencsak megterhelő lesz, hiszen nemcsak hidegebb lesz, de kevesebb szél és csapadék lesz a szél- és vízenergia számára”

– mondta Rabier a Financial Times-nak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
„Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” – Tüntettek a diákok a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt
Ebből az iskolából bocsátottak el öt tanárt, akik részt vettek a polgári engedetlenségi mozgalomban.

Link másolása

hirdetés

Péntek estéhez hasonlóan hétfő reggel is szolidaritási tüntetést tartanak a diákok a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál, ahonnan korábban öt tanárt rúgtak ki, amiért csatlakoztak a jobb körülményeket követelő polgári engedetlenségi mozgalomhoz. Az eseményen több százan jelentek meg az iskola épülete előtt.

Az eseményen felszólalt Törley Katalin, az egyik elbocsátott pedagógus, a Tanítanék Mozgalom alapítója, aki elmondta, hétfőn délután három órakor követeléseiket az iskolától a Belügyminisztérium épületéhez viszik.

A tiltakozó megmozduláson ott volt többek között Soproni Tamás terézvárosi és Pikó András józsefvárosi polgármester, valamint Jámbor András ellenzéki parlamenti képviselő is.

A részt vevők nyílt levelet fogalmaztak meg Pintér Sándor belügyminiszternek, Hajnal Gabriellának, a Klebelsberg Központ vezetőjének és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak. Ebben követelték az öt kölcseys tanár azonnali visszahelyezését állásába.

Az esemény végén a diákok bementek az óráikra, de a fő szónok elmondta, hogy október 5-én, szerdán napközben élőlánccal, este pedig tüntetéssel és hídfoglalással fognak tiltakozni a pedagógusok helyzete és az őket ért atrocitások ellen.

hirdetés

A Szeretlek Magyarország elő közvetítése:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Nagyon ütik a forintot, 426 az új történelmi mélypont az euróval szemben, nem látni a végét
A dollárral szemben még valamennyire tartotta magát a magyar fizetőeszköz, bár ott sem sok választja el a rekordtól.

Link másolása

hirdetés

Azt hihettük volna reggel, hogy megtört a trend, hiszen kissé erősödni kezdett a forint az euróval szemben, ám ez nem tartott túl sokáig, délelőttre a pénteki szintre gyengült vissza. Nem sokkal dél előtt újabb mélypontot ért el a jegyzés, majd töretlenül zuhant tovább 426 forint/euróig.

A dollárral szemben még valamennyire tartja magát a magyar fizetőeszköz, bár ott sem sok választja el a rekordtól.

Itt lehet követni a mai nap trendjeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Kikapott Jair Bolsonaro a brazil elnökválasztáson, de lesz második forduló
A szélsőjobboldali jelenlegi elnök a vártál kisebb vereséget szenvedett a börtönt is megjárt baloldali exvezetőtől, négy hét múlva jön a mindent eldöntő szavazás.

Link másolása

hirdetés

A közvéleménykutatások által mértnél szorosabb eredménnyel, a szavazatok 48 százalékát kapva a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva nyerte a brazíliai elnökválasztás első fordulóját a hivatalban lévő szélsőjobboldali Jair Bolsonaróval szemben, aki a szavazatok 43 százalékát szerezte meg – írja a BBC.

Lula nem érte el az érvényes szavazatok minimum 50 százalékát, ami azt jelenti, hogy négy hét múlva, a második fordulóban fog eldőlni, hogy ki vezeti a következő négy évben a világ ötödik legnagyobb országát.

Lula da Silva elnök korábban már vezette Brazíliát, de a 2018-as választáson nem indulhatott, mert börtönben volt, miután korrupciós vádak miatt elítélték. Neki ez nagy visszatérés, de örülhet a természetvédelemmel, a koronavírussal és a kisebbségekkel szembeni bánásmóddal kapcsolatos botrányairól elhíresült Bolsonaro is, mert a közvéleménykutatások sokkal nagyobb különbséget vetítettek elő a kárára.

A választás előtt nagyon kemény kampányra került sor a több mint 200 milliós országban. A szavazás előtti utolsó tévévitában Bolsonaro elnök tolvajnak nevezte Lulát, hivatkozva a korrupciós vádakra, amelyek miatt 580 napra börtönbe került, mielőtt az ítéletet hatályon kívül helyezték. Lula viszont Bolsonarót őrültnek bélyegezte.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: