KÉK HÍREK
A Rovatból

„A 3 kislányom sírógörcsöt kapott, amikor azt mondták, hogy nők és gyerekek menjenek a buszra, férfiak a tengerpartra” - egy magyar család kálváriája Rodoszban

Az Utazómajom honlap egyik olvasója részletes beszámolót küldött a rodoszi állapotokról.


Egészen brutális állapotok uralkodnak még mindig Rodoszon: az erdőtüzek miatt a szigetről eddig 19 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, és további 1200 embert fognak kimenekíteni a sziget déli részén fekfő Pefkiből, Lindosból és Kalathosból.

Az Utazómajom honlap egyik olvasója részletes beszámolót küldött a rodoszi állapotokról. A pórul járt nyaraló vasárnap érkezett Magyarországra a családjával, de leírta, hogy mit is tapasztalt.

Azzal kezdte, hogy a családjának viszonylag szerencséje volt a nyaralással, mert július 16-án érkeztek a szigetre és „csak” 22-én szombaton reggel kezdődtek a problémák, tehát volt 6 csodálatos napjuk.

"Szombaton reggel úgy döntöttünk, hogy a tengerparton leszünk, nem a medencéknél. Már reggel nagyon nagy füst gomolygott a fejünk felett. A szél folyamatosan felénk fújt. 10 körül még egy jó nagyot úsztunk, majd 11 órakor a parton kaptunk jelzést, jött az üzenet, hogy Pilonas és Lardos településeket evakuálni kell. Ekkor már úgy döntöttünk, hogy felmegyünk és mindent összepakolunk, mert, ha menni kell, akkor mi már egyből a reptérre megyünk és ott várjuk meg a maradék időnket."

- folytatta beszámolóját az olvasó.

"Felmentünk, összepakoltunk és közben (13.42-kor) jött a következő riasztás, hogy ha Asklipiio vagy Kiotari térségben vagyunk, azonnal menjünk Gennadi településre. Kimentünk a recepcióra, ott több száz ember várakozott, de mindenki (recepciósok, utazási irodák képviselői) azt mondta, hogy maradjunk, mert ott biztonságos. 14.15-kor már szabad szemmel is látni lehetett a hoteltől 2-3 km-re a láttuk a lángokat. Ekkor már azt mondták, hogy nők és gyerekek menjenek a buszra, férfiak a tengerpartra.

Ez azért elég kemény kérés volt és nagyon megijedtünk, hogy akkor most mi lesz. Valójában csak 1 buszt láttunk, amire a nők és gyerekek tizede fért fel, nem tudták megmondani, hogy mikor érkezik a többi busz, viszont a tűz nagyon közeledett, így teljes pánik lett urrá mindenkin. Főleg, miután közölték, hogy férfiak menjenek a partra, ezt követően a 3 kislányom (11, 9 és 5 évesek) sírógörcsöt kapott."

- idézte fel a durva emlékeit a magyar családfő.

A feleségem is elkezdett sírni, teljesen bepánikoltunk, de próbáltunk higgadtnak látszani a gyerekek előtt. A Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a két nagy, 20 kg-os bőrönddel, valamint a kézi poggyászokkal inkább gyalog elindulunk a tűztől minél messzebb (maximum valahol otthagyjuk majd őket, veszíteni valónk nincsen). Csak azt láttuk észszerű megoldásnak abban a pillanatban, hogy együtt maradjunk. Az úton több száz, talán ezer ember is ment sorba, valaki egy szál bikiniben, valaki csomagokkal.

Volt olyan, aki a gyorsabb haladás érdekében inkább az út szélén hagyta a nagy bőröndjét. Közben a helyi lakosok pickup teheratuókkal, személyautókkal vették fel az embereket és vitték őket Gennadiba. Minket nem vettek fel, mert alapból 5-en voltunk, illetve összebarátkoztunk egy temesvári magyar családdal és együtt maradtunk (9-en). Nagyon nagy érzelmi kihívás volt megemészteni azt is, hogy másokat visznek autóval, mi meg a több mint 40 fokban sétálunk. Aznap dőlt meg a rodoszi melegrekord…

- folytatódik a beszámoló, amit teljes egészében itt lehet elolvasni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk