Újabb távozás: Baán László is lemondott a Nemzeti Kulturális Alap bizottsági tagságáról
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója lemondott a Nemzeti Kulturális Alap bizottsági tagságáról, miután nyilvánosságra került a vitatott, milliárdos támogatási csomag és az annak kezelésével kapcsolatos kifogásai.
Baán László csütörtökön jelentette be távozását, a lemondás tényét az MTI-nek is megerősítette. Döntését azzal indokolta, hogy a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által odaítélt támogatásokról az NKA Bizottsága nem kapott teljes körű tájékoztatást, a döntések a testülettől teljesen függetlenül születtek meg – írta az Index.
Az ügy azután robbant ki, hogy múlt pénteken felkerültek az NKA honlapjára azok a támogatási listák, amelyek szerint a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma a Független Előadó-művészeti Szövetség szerint 1088 esetben összesen 17,6 milliárd forint támogatásról döntött. A kritikus hangok szerint a döntések a szokásos szakmai kollégiumi eljárás megkerülésével születtek, és több kedvezményezett a Fidesz politikai holdudvarához köthető.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter visszautasította a vádakat, szerinte a támogatások a magyar kultúra egészét szolgálják, és nem kampányfinanszírozásról van szó.
A botrány kirobbanása után, szerdán az NKA rendkívüli ülést tartott, ahol a szervezet közleménye szerint Hankó Balázs javaslatot tett arra, hogy a vitatott kollégium által támogatott pályázóktól időközi szakmai és pénzügyi részbeszámolót kérjenek be.
Baán távozása előtt nem sokkal derült ki, hogy Bús Balázs, az NKA alelnöke is távozik, bár az NKA közleménye szerint ő már április 14-én, a botrány kirobbanása előtt szóban jelezte lemondási szándékát.
A Szépművészeti Múzeum főigazgatója közölte, hogy miután az NKA honlapján megismerte a támogatások teljes listáját, azt látta, hogy abból
Baán a kialakult helyzetben már nem látta biztosítottnak a felelős munka feltételeit. Azt írta, noha a döntések a bizottságtól függetlenül születtek meg, a kialakult helyzetben nem tudja tovább vállalni a munkát.
A kormányoldal továbbra is védi a támogatási döntéseket. Hankó Balázs szerint „tudatos ferdítés kampányfinanszírozásként feltüntetni olyan támogatásokat, amelyek a magyar kultúra egészét szolgálják”. Eközben a Független Előadó-művészeti Szövetség feljelentést tett az ügyben.