600 millió dollárnyi acélt lophattak el az oroszok Ukrajnából, aminek egy részét az európaiak már kifizették
Korábban beszámoltunk róla, hogy a sokáig brutálisan ostromolt Mariupol elesett az orosz-ukrán háborúban. Az ukránok egyik utolsó menedéke az Azovsztal acélgyár volt, amit végül elfoglaltak az oroszok.
Az acélgyárat a Metinvest nevű cég üzemeltette, ennek a vállalatnak az igazgatója, Jurij Rizsenkov mondta most el, hogy az oroszok 600 millió dollárnyi acélt vittek el a gyárból - írja a BBC.
Információik szerint az oroszok hazavitték az acélt, majd eladták belföldön, de jutott belőle Ázsiába és Afrikába is.
- magyarázta az igazgató.
Arra nem látnak sok esélyt, hogy bármiféle kompenzációt kapnának, elvégre elég valószínűtlennek tűnik bíróság elé vinni egy országot, amivel épp háborúban állnak.
Rizsenkov azt is hozzátette, hogy a gyárban 300 dolgozó és 200 hozzátartozójuk halt meg. Elmondta még, hogy az Azovsztal és egy másik létesítményük együtt termelték az ukrán acél 40 százalékát.