News here

HÍREK

6 ezer külföldi szurkoló is ott lehet a Puskás Arénában az Európai Szuperkupa mérkőzésen

A Bayern München és a Sevilla is kap jegyeket, amiket a drukkereknek értékesíthetnek.

Link másolása

Külföldi szurkolók is vásárolhatnak jegyet az Európai Szuperkupára, amit szeptember 24-én rendeznek Budapesten, a Puskás Arénában. A Kicker című szaklap ugyanis úgy értesült, hogy

az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 3000-3000 jegyet biztosít a mérkőzés két résztvevőjének, a Bajnokok Ligáját megnyerő Bayern Münchennek és az Európa Liga-győztes Sevillának, így Németországból és Spanyolországból is érkezhetnek drukkerek Budapestre.

Az UEFA kedden jelentette be, hogy nézők előtt rendezik meg az Európai Szuperkupát, ám a 67 ezer fő befogadására alkalmas Puskás Arénában csupán 20 ezer szurkoló nézheti a meccset.

Az MLSZ közleménye szerint

az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat.

Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Elloptak 60 tartálynyi bikaondót Németországban
A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy mielőbb megtalálják.

Link másolása

A német rendőrség a lakosság segítségét kéri egy lopási ügyben: 60 tartálynyi bikaondót vitték el egy Olfenben található farmról – írja a HuffPost.

A tolvajok hétfő este vagy kedd hajnalban járhattak a farmon. A rendőrségi felhívás szerint nagyon fontos lenne mielőbb megtalálni a tartályokat, mivel a bikaondót folyékony nitrogénnel -196 Celsius-fokon kell tárolni. A tulajdonos mesterséges az anyagot megtermékenyítésre akarná használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Nemzet: SMS-ben küldött rémhír miatt nyomoz a rendőrség
A kormánypártok szerint a „dollárbaloldal” áll az akció mögött.

Link másolása

SMS-üzeneteken keresztül próbálják rávenni az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból – írta a Magyar Nemzet. A portál információi szerint a rendőrség rémhírterjesztés miatt nyomozást rendelt el.

A cikk szerint az SMS üzenetek szövege: gyorsan bankból kivenni a pénzt, otthon széfben tartani, mert 'a gazemberek ellopják'.

A Magyar Nemzet szerint „a dollárbaloldal áll az akció mögött”, mivel Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke délután az üzenetek szövegével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, valamint az SMS-ek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a „dollárbaloldal kampányát támogató SMS-dömping idején”.

A portál továbbá azt is feltételezi, hogy „az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Magyar Közlönyben is visszautasítja a Fidesz a német és holland parlament nyomásgyakorlását
Szerdán megszavazták az Országgyűlésben, csütörtökön meg is jelent a közlönyben.

Link másolása

Szerdán megszavazták az Országgyűlésben, csütörtökön meg is jelent a Magyar Közlönyben a nyilatkozat: a Fidesz javaslatára ebben a politikai nyilatkozatban visszautasítják a német és a holland parlament nyomásgyakorlását – írja a Telex.

A dokumentum szerint „a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát”.

A nyilatkozat szerint:

„Az Országgyűlés visszautasítja a német Bundestag és a holland parlament indítványában foglaltakat, visszautasítja Németország és Hollandia zsarolását, továbbá kiáll a hatályban lévő uniós szerződésekben foglalt jogokat és hatáskörmegosztást sértő kezdeményezésekkel szemben. Az ilyen illegális állásfoglalások rendkívül kártékonyak a tagállamok közötti kapcsolatok és az Európai Unió közös érdekei képviseletének szempontjából”.

A közleményben azt is rögzítették, hogy:

„Ahogy a magyar országgyűlés sem szól bele a német és a holland emberek életébe, úgy fordítva is ezt várjuk el a két ország törvényhozó és más intézményeitől. A kölcsönös tisztelet talaján állva utasítjuk vissza a törekvést, hogy Németország és Hollandia rákényszerítse hazánkéval ellentétes akaratát a magyar emberekre”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Belügyminisztérium: Pintér Sándor nem rendelt be egyetlen igazgatót sem
A tárca közleménye szerint a belügyminiszter mindig is nyitott volt a közoktatással kapcsolatos vélemények, álláspontok megismerésére.

Link másolása

Cáfolja a Belügyminisztérium azt a hírt, miszerint több iskola igazgatója is meghívót kapott Pintér Sándortól. A tárca az rtl.hu érdeklődésére azt írta, hogy

nyitottak a párbeszédre, ezt bizonyítja az is, hogy már két kérdőívet is küldtek a pedagógusoknak.

A Blikk pénteken arról írt, hogy az Eötvös József Gimnázium, a Vörösmarty-, a Karinthy-, a Kölcsey-, valamint a Madách-gimnázium igazgatója kapott meghívót a belügyminisztertől aktuális kérdések megbeszélésére.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya az RTL.hu megkeresésére viszont azt közölte, hogy a értesülés nem igaz. Mint írták:

A belügyminiszter nem rendelt magához egyetlen igazgatót sem, az ezt híresztelő sajtóértesülések minden alapot nélkülöznek.

A levélben arról is írnak, hogy a minisztérium és annak vezetője mindig is nyitott volt a közoktatással kapcsolatos vélemények, álláspontok megismerésére. Ennek igazolására megemlítették, hogy korábban kétszer is kérdőívet küldtek a pedagógusoknak és most a szülők, gondviselők megkérdezése történik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: