KÉK HÍREK
A Rovatból

50 ezer adagnyi kábítószert foglaltak le a rendőrök Miskolc környéki drogbandáktól

Öt hónapon keresztül tartó akciósorozatban számolták fel a drogterjesztői csoportokat.


Felszámolt a rendőrség több Miskolc környéki drogbandát, öt hónap alatt mintegy ötvenezer adagnyi kábítószert foglaltak le - közölték szerdán a police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) januárban nyomozást rendelt el bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendőrök ugyanis információt kaptak arról, hogy Miskolc különböző városrészeiben - számozott utcák, Lyukóvölgy, Bábonyibérc -, valamint Tiszaújváros környékén lévő településeken a drogterjesztői csoportok azonos forrásokból vásárolják a tiltott szert.

Az öt hónapon keresztül tartó akciósorozatban az NNI miskolci nyomozói 18 műveletben 62 embert vontak eljárás alá, közülük 26-ot hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül a bíróság 12 letartóztatását rendelte el.

A rajtaütéseken 1360 gramm új pszichoaktív anyagot (kristályt), 30 gramm marihuánát, 60 gramm bekevert varázsdohányt és 135 alufólia pakettben további varázsdohányt foglaltak le a rendőrök.

A lefoglalt mennyiségből több mint 50 ezer fogyasztói adagot tudtak volna előállítani a dílerek.

Videón a razzia:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
24 év után élve került elő a halottnak hitt háromgyerekes anyuka, aki karácsonyi bevásárlásra indult, mielőtt eltűnt
Az észak-karolinai Michelle Hundley Smith-t, aki 2001-ben tűnt el, a Rockingham megyei seriffhivatal találta meg. A nő magánélete védelmét kérte, az ügyészség pedig vizsgálja a negyedszázados ügyet.


Negyedszázados rejtély végére tett pontot egy friss bejelentés Észak-Karolinában: a Rockingham megyei seriffhivatal közölte, hogy élve és jó egészségben találták meg azt a háromgyermekes édesanyát, aki még 2001 decemberében tűnt el nyomtalanul. A most 62 éves Michelle Hundley Smith-szel február 20-án vették fel a kapcsolatot a nyomozók egy nappal korábban kapott füles alapján. Az asszony kérte, hogy jelenlegi tartózkodási helyét ne hozzák nyilvánosságra, a hatóságok pedig tiszteletben tartják a kérését.

Michelle Hundley Smith 2001. december 9-én, 38 évesen indult el edeni otthonából, hogy a szomszédos Virginia államban lévő, nagyjából 29 kilométerre fekvő Martinsville város K-Mart áruházában intézze a karácsonyi bevásárlást. Haza azonban már soha nem érkezett.

Férje december 31-én jelentette be az eltűnését, az ügyben pedig több állami és szövetségi szerv is nyomozott, de az évek során egyetlen érdemi nyomra sem bukkantak.

A seriffhivatal tájékoztatása szerint a nő azt állította a nyomozóknak, hogy „folyamatos kapcsolati problémák” miatt döntött a távozás mellett. A hatóságoknál ugyanakkor nincsenek korabeli feljegyzések ilyen jellegű családi gondokról. Az ügyet átadták a megyei ügyészségnek, amely mérlegeli, hogy indokolt-e bármilyen eljárás, de vádemelés eddig nem történt.

„Nem merült fel bűncselekmény gyanúja az eltávozásával kapcsolatban” – közölte Sam Page seriff.

„Legszívesebben kiszaladnék, és kiabálnék: ‘Él, él!’” – mondta a nő unokatestvére, Barbara Byrd a People magazinnak. „Lesz-e még egyszer kapcsolatom az anyukámmal? Őszintén nem tudom megmondani… Az első reakcióm az, hogy igen, de aztán eszembe jut a sok fájdalom… De mégis… Anyukám is csak ember, mint mindannyian” – írta a lánya, Amanda Smith a People által idézett Facebook-posztjában. Azt, hogy a nő hol élt az elmúlt 24 évben, használt-e más nevet, és pontosan milyen körülmények vezettek a távozásához, a magánszférájára való tekintettel nem hozták nyilvánosságra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
115-tel ment, és okozta Sallai Nóra 5 éves kisfiának halálát, a sofőr mégis mást hibáztat
A gyanúsítottként kihallgatott sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik a nyomozás. Védője helyszíni bizonyítási kísérletet kért, hogy bizonyítsa, a színésznő észlelhette a BMW-t.


Több mint másfél évvel a 2024 szeptemberében történt alsónémedi tragédia után sem zárult le a nyomozás abban a balesetben, amelyben életét vesztette Sallai Nóra színésznő ötéves kisfia. Bár a szakértő szerint a BMW 105–115 km/órával száguldott az 50-es szakaszon, a jármű sofőrje ártatlannak vallja magát.

Az ütközés akkor történt, amikor a Jóban Rosszban színésznője Opeljével egy mellékutcából kikanyarodott a főútra, ahol elsőbbséget kellett volna adnia. A balesetben a kisfiú elhunyt, a színésznő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A BMW az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki egy körre adta kölcsön a járművet a volánnál ülő barátjának.

A műszaki szakértő megállapította, hogy a BMW 105 és 115 km/óra közötti sebességgel haladt azon az úton, ahol a szabályok szerint legfeljebb 50-nel lehetett volna menni

– írta a Blikk.

A Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője, dr. Hajnal László Péter szerint az ügyben a nyomozás jelenleg is tart. „Az ügyben jelenleg a nyomozás folyamatban van, szakértői bizonyítás zajlik” – közölte. A hatóságok a műszaki szakértői vélemény kiegészítésére, valamint az igazságügyi orvosszakértői véleményre várnak. Utóbbinak azt kell tisztáznia, milyen súlyosak és maradandóak-e Sallai Nóra sérülései.

A gyanúsított védője, dr. Kamarás Gábor indítványára tavaly októberben helyszíni bizonyítási kísérletet tartottak, hogy rekonstruálják az eseményeket.

„Kértem a hatóságot, egy helyszíni bizonyítási kísérlet során rekonstruálják az eseményeket annak érdekében, hogy kiderüljön, az útra kikanyarodó sofőr pontosan mikor észlelhette a felé tartó járművet. Az indítványomra ez tavaly októberben megtörtént, de még azóta sem készült el a számítások eredménye”

– mondta az ügyvéd. Hozzátette: „A lezárt utcán hajtottunk egy autóval, benne ültem én és az ügyfelem is, de egy rendőr vezette. Szereztek egy ugyanolyan kocsit, ami a balesetet okozta és a szakértő, valamint az ügyész is jelen volt.”

A BMW sofőrjét tavaly áprilisban hallgatták ki gyanúsítottként halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Ha bűnösnek találják, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre, illetve a járművezetéstől való eltiltásra számíthat.

A férfi tagadja a felelősségét, de részletes vallomást nem tett. Ügyvédje szerint nagyon rosszul viseli a történteket, és rettenetes lelkiismeret-furdalása van. A férfi a közösségi oldalán korábban gyakran posztolt nagy teljesítményű autókról, amelyekkel kereskedett is.

Sallai Nórát három hónappal a baleset után, 2024 decemberében engedték haza a kórházból, azóta állapota folyamatosan javul. Sokáig azt sem tudta, hogy kisfia meghalt. A 2024. szeptember 27-én történt baleset helyszínén, a nehezen belátható kereszteződésben a hatóságok azóta STOP táblákat helyeztek ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Amíg barátnője elment fürdeni, addig az ácsi férfi belopódzott a 13 éves lánya ágyába, és szexre kényszerítette
A Komáromi Járásbíróság első fokon ítélte el a férfit szexuális bántalmazás miatt. Az ítélet a fellebbezés miatt nem jogerős, az ügy másodfokon folytatódik.
- szmo.hu
2026. február 24.



Első fokon három év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a Komáromi Járásbíróság azt az ácsi férfit, aki szexuálisan bántalmazta a szeretője 13 éves kislányát. A bíróság a férfit végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól is, amelynek során tizennyolc éven aluliakkal kerülhet kapcsolatba. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint az ügyész tudomásul vette a döntést, míg a vádlott és védője fellebbezett – írta a 24.hu

A vádirat szerint a bűncselekmény 2021-ben történt. A férfi többször is meglátogatta a nőismerősét, akivel intim viszonyt alakított ki. Egyik este, amikor ismét a nő lakásán volt, megismerkedett annak lányával.

Amikor az anya rövid időre kiment a fürdőszobába, a férfi kihasználta az alkalmat: a saját szobájában, pizsamában fekvő kislány mellé bújt, és a ruháján keresztül simogatni, tapogatni kezdte. Ezt követően felhúzta a lány pizsamafelsőjét, és szexuális cselekményt végzett vele.

A lánynak nem volt szexuális tapasztalata, és nem mert tiltakozni a nála jóval idősebb férfi ellen. Az elkövető pár perc múlva észrevette, hogy a lány anyja közeledik, ezért abbahagyta a cselekményt. Az ügyészség közleménye szerint a férfi tudatában volt annak, hogy a kislány még nem töltötte be a tizennegyedik életévét.

A magyar jog szerint a 14. életévét be nem töltött személlyel folytatott szexuális cselekmény bűncselekménynek számít.

A közügyektől eltiltás többek között azt jelenti, hogy az elítélt nem gyakorolhatja a választójogát és nem viselhet köztisztséget. A bíróságok a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeknél gyakran rendelnek el végleges eltiltást minden olyan foglalkozástól, amely során 18 éven aluliakkal kerülhetne kapcsolatba az elkövető.

Mivel a vádlott és védője fellebbezett, az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon folytatódik. A másodfokú bíróság felülvizsgálhatja a büntetés mértékét, azt enyhítheti, súlyosíthatja, vagy helyben is hagyhatja az elsőfokú ítéletet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy elütöttek egy kerékpárost a dunaharaszti zebrán
Egy autós nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó kerékpárosnak Dunaharasztin. A biciklis szerencsére nem sérült meg súlyosan, a hatóság pedig szabálysértési eljárást indított.


Egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy ijesztő baleset történjen a napokban Dunaharasztin. Az esetről a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be, kiemelve, hogy az eset ismét rámutat, milyen gyorsan megtörténhet a baj.

A település egyik kijelölt gyalogátkelőhelyén egy kerékpáros haladt át, amikor egy balról érkező autós már nem tudott időben lefékezni, és elütötte.

A biciklisnek óriási szerencséje volt, az ütközést ugyanis komolyabb sérülés nélkül úszta meg. Az ügyben a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított.

Videó a balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk