KULT
A Rovatból

5 meglepő tény a festészetről

Miért festett Picasso torz portrékat az általa szeretett nőkről? Miért csavarozta le egy lovasszobor nemi szervét Peggy Guggenheim?

Link másolása

Álltatok már meg értetlenül egy-egy festmény előtt, akár egyszer is, hogy ezen most mit kell nézni? Bólogattatok már üveges tekintettel, ha a művészettörténet került szóba egy beszélgetés során? Pedig néha csak egy apró információ hiányzik ahhoz, hogy kedvet kapjon az ember a múzeumokhoz, festményekhez.

Wéber Krisztina nemrég megjelent Ember a képek mögött című könyvének budapesti bemutatóján jártunk a hétvégén. Ez a könyv pont azért foglalja össze röviden és olvasmányosan ismert festők, és mecénások tevékenységét, jellemét és magánéletét, hogy ezeket a fontos információkat megkapjátok – méghozzá érdekes, olvasmányos formában. Soha többé nem fogtok ugyanúgy gondolni a művészettörténetre, ha megtudjátok, hogy…

1. Picasso és a torz női portrék

1Dora_Maar_Au_Chat_799x1090

Dora Maar au Chat - Picasso egyik híres portréja Doráról

…”Pablo Picasso teljesen újradefiniálta a portréfestészetet: már nem feltétlenül szépségként jelentek meg modelljei, hanem ábrázolásukkal személyes érzéseit, véleményét fejezte ki róluk. A nők állandóan jelen voltak művészetében, és kedve szerint idealizálta, vagy démonizálta őket. Ezzel maga a művész is megmutatkozik, hiszen a képen nem csak modelljéről vallott véleménye tükröződik, hanem kapcsolatuk éppen aktuális helyzete is. Például egyik nagy szerelméről, Dora Maarról is számtalan portrét készített, de ezek a képek nem voltak valami hízelgőek a nőre nézve, mivel legtöbbjük kíméletlenül eltorzított, disszonáns hangulatú arckép. Picasso hosszú évekig ábrázolta ilyen torz, ragadozószerű női alakok formájában Dorát, állítva, hogy ez illik legjobban a nő kiszámíthatatlan és excentrikus karakteréhez.”

2. Aki mindent otthagyott Dalíért

2Galarina_799x1006

Galarina - Dalí portréja Galáról

…”Salvador Dalí egész életében egekbe magasztalta feleségét, Galát. Azt az asszonyt, akit több életrajzíró is úgy mutat be, mint erkölcstelen, kapzsi, szex,- és hatalommániás, a boszorkány és az istennő közötti veszélyes femme fatale-t. Vajon Gala tényleg az a pénzéhes bestia volt, ahogy őt némelyek leírják? Ebben nem hiszek, és talán a Dalihoz fűződő kapcsolata kezdeti időszakából derülhet ki igazán, hogy valójában nem is volt így. Hiszen akkoriban a festő rettenetes pszichés állapotban volt, kényszerképzetek gyötörték, az idegösszeomlás szélén állt, állandó depresszió kínozta, ami félelmetes nevetőgörcsökben csúcsosodott ki.

Gala ekkor még biztosan nem számíthatott arra, hogy ebből a félig-meddig ismeretlen különcből valaha gazdag, ismert művész lesz.

"
Tehát Gala ezért a tapasztalatlan, selyemingekben flangáló, nyakláncokkal teleaggatott fiatalemberért elhagyta férjét és gyermekét, hogy beköltözzön vele egy víz, villany, és fűtés nélküli kis viskóba.”

3. Georgia O’Keeffe szexmentes virágai

3igazi

…Georgia O’Keeffe egyik témája „egész életén át végigkísérte: a ragyogó színekben megvalósított, csodálatos szépségű, hatalmasra felnagyított virágfestmények. Ezzel akarta rákényszeríteni az elfoglalt embereket, hogy időt szakítsanak a virágokban való gyönyörködésre. A művészettörténészek azon megállapítása ellen, mely szerint szexuális szimbólumokról lenne szó, O'Keeffe állandóan hadakozott. De az intim bepillantás a virágkelyhekbe éppenséggel adhat lehetőséget az erotikus asszociációkra.”

4. A városi angyal lecsavarozható pénisze

4800px-PeggyGuggenheimEntrance

A híres-hírhedt lovasszobor

…Peggy Guggenheim, a híres műgyűjtő „egyik legértékesebb vásárlásai közé tartozik Marino Marini lovas szobra, az ún. városi angyal, amit az asszony látványosan velencei házának bejáratánál helyezett el. A feltűnő szobron a lovas széttárja karjait. És hogy a művész az eksztázist még inkább kihangsúlyozza, az alakot megmerevedett pénisszel ábrázolta, amit valószínűleg a közfelháborodás elkerülése érdekében le is lehetett csavarozni a szoborról.

"
Az apácákra való tekintettel Guggenheim a vallási ünnepeken ezt szorgalmasan le is csavarozta, ami olyan híreszteléseknek adott okot, hogy több különböző méretű alkatrész is tartozik a műhöz, amit kedve szerint cserélget lovasán.”

5. A púpos királynő, aki férfi módra párbajozott, és kocsisként káromkodott

5krisztinaportre_799x1041

Krisztina királynő egy korabeli portrén

…Krisztina királynő a 17. század nagy mecénásai közé tartozott. „El kell oszlatni róla a hollywoodi film alkotta legendákat: kifejezetten csúf, férfias jelenség volt hatalmas orral és testi fogyatékkal. 6 évesen került trónra, ezért kislány kora óta uralkodásra nevelték. Csecsemőkori balesete miatt csapott vállú, és kissé púpos hátú volt. Testi fogyatékosságai ellenére úgy párbajozott, mint egy férfi és úgy káromkodott, mint egy kocsis.

"
Minden idők legnagyobb hadizsákmányával alapozta meg műgyűjteményét és könyvtárát, így válhatott a fosztogatás Svédországban kultúrpolitikává.

1654-ben lemondott a trónról összecsomagolta műgyűjteménye legértékesebb darabjait, és mint exkirálynő élete nagy részét Rómában élte le, ahol palotája a kulturális élet központjává vált.”

borito_682x955

Forrás: Wéber Krisztina: Ember a képek mögött, Reneszánsz Inveszt Kft. – 2014

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: