HÍREK

444: Schadl György félmilliós kenőpénzt ajánlott, hogy elnézzék a siófoki házának szabálytalan átépítését

A Somogy Megyei Kormányhivatal megerősítette az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot, az ügyben belső vizsgálat folyik.

Link másolása

Szabálytalanul építette át siófoki házát a Völner Pál ügyében elhíresült Schadl György, ezt pedig félmillió forintos kenőpénzzel akarta elsikálni - írja a 444.hu.

A lap birtokába került nyomozati iratok szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke 2020 nyarán vásárolta meg egy 344 négyzetméteres, kivett művelési ágú, hétvégi ház, udvar megnevezésű belterületi ingatlan felét, a teljes ár 90,5 millió forint volt. A házat egy építési vállalkozó alakította át, az építkezés során azonban több ponton is eltért az engedélyezett tervtől. Az épülethez kapcsolódó fedett terasz beépített területnek minősül, így az ingatlan beépítése jelentősen meghaladta a megengedett beépítési százalékot.

A nyomozati iratokban azt írják, "Schadl György a jogellenes állapot megtartása érdekében azt tervezte, hogy 500 ezer forinttal megvesztegeti az épület helyszíni ellenőrzésére kijelölt építésügyi szakügyintézőt", aminek lebonyolításával az építési vállalkozót bízta meg. Erről egy önálló bírósági végrehajtóval is beszélt, aki jó viszonyt ápolt a szakintézővel, és közreműködött a találkozó megszervezésében.

Az építési vállalkozó végül találkozott is a szakügyintézővel, és arra jutottak, hogy benyújtják a használatba vételi engedélyt, amit az ügyintéző elfogad, és "mivel sok munkájuk van, annak a valóságtartalmát utólagosan nem is fogják ellenőrzini". A nyomozati iratokban az is szerepel, hogy úgy lehetett kijátszani az építésügyi szabályokat, hogy a kormányhivatal ügyintézőjének javaslatára "olyan fotókat küldenek be a ház adott részéről, ami alapján látszólag szabályos az építmény, aztán ezt követően már úgy térnek el a tervektől, ahogy akarnak".

A nyomozati iratokban feltételes módban írnak arról, hogy megtörtént-e valóban a korrupció.

A Somogy Megyei Kormányhivatal a 444.hu-val azt közölte, hogy az ügyben belső vizsgálat folyik. Tájékoztatásuk szerint az építésügyi eljárással kapcsolatos szabálytalanságot megállapították, emiatt az érintett ügyintéző kormányzati szolgálati jogviszonyát megszüntették.

A siófoki ingatlant – a Schadlt érintő vagyonelkobzásban – november végén zár alá vette az ügyészség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: