HÍREK
A Rovatból

300 milliónál többen kapták el a koronavírust, de már a tudósok szerint sem a fertőzöttek száma a lényeg

Négyből egy fertőzött kerülhet be a hivatalos statisztikákba az Egyesült Államokban. A fejlődő országokban ennél sokkal rosszabb lehet az arány.


Egy évnél is több kellett, hogy az ismert koronavírus-fertőzöttek száma átlépje a 100 milliót. Ennek felére volt szükség az újabb 100 millió fertőzött eléréshez, és már csak öt hónapba telt az ezt követő 100 millió elérése. Utóbbi mérföldkövet éppen csütörtökön haladta meg a világjárvány - írja a New York Times.

Bár messze nem tökéletes, mégis kulcsfontosságú adat a járvány kezelésben a fertőzöttek száma. Nemcsak a különböző intézkedéseket foganatosító kormányok, hanem a kisebb közösségek számára is iránytű lassan két éve a napi új fertőzöttek száma, ám több szakértő szerint egyre kevesebb figyelmet kellene fordítani erre az adatra.

"Ahogy haladunk előre, és a fertőzések egyre kevésbé súlyosak, úgy sokkal fontosabb a kórházi kezelésekre összpontosítani"

- mondta Anthony Fauci vasárnap az ABC Newsnak. Az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója mindezt az Egyesült Államokban is villámsebesen terjedő omikron variánssal hozta összefüggésbe, mivel ennél a mutációnál hiába a nagyságrendekkel több fertőzött, mégis lényegesen enyhébb a betegség lefolyása. De a nagyszámú fertőzött nagyobb igénybevételt is jelent az egészségügynek.

Az új variáns mellett a járvány alakulására hatalmas befolyással voltak a vakcinák is. A bolygó lakóinak mintegy 60 százaléka kapott már legalább egy oltást, bár a vakcinák háromnegyedét a világ leggazdagabb országaiban adták be. Emiatt elsősorban Ázsia és Afrika kevésbé tehetős részein a mai napig alacsony az átoltottság.

További fontos mérföldkő volt az otthon is elvégezhető tesztek megjelenése, melyek még jobban torzítják a fertőzöttek valós számát. A tudósok abban egyetértenek, hogy nem minden pozitív tesztet jelentenek az orvosoknak, emiatt sokan el sem jutnak Covid-fertőzöttként a kivizsgálásig. Az amerikai járványügy (CDC) még az omikron megjelenése előtt úgy becsülte, hogy csak minden negyedik fertőzött kerül be az ország hivatalos statisztikáiba.

Robert West szerint is "határozottan kevesebbet jelentenek (az esetszámok), mint a járvány idején". Az angol egészségpszichológus megjegyzi: ha a járvány elején lett volna ilyen sok a fertőzött, "csillagászati mennyiségű" beteg halt volna meg.

Persze így is súlyos veszteség, hogy csak az Egyesült Államokban 830 ezernél többen hunytak el a világjárvánnyal összefüggésben. Brazíliában 620 ezer, Indiában pedig több mint félmillió a halálos áldozatok száma. Ráadásul sok fejlődő országban a rendelkezésre álló gyengébb infrastruktúra miatt könnyen elképzelhető, hogy soha nem derül ki, valójában hány ember vesztette életét a Covid-19 miatt.

Szakértők egy csoportja szerint a járvány idővel valószínűleg az influenzához hasonló endémiává szelídül, emiatt még hosszú évekig velünk marad. Addigra a fertőzöttek száma valószínűleg már meghaladja a 400 milliót is, és ez az adat még kevesebbet fog jelenteni, mint manapság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk