News here
hirdetés

HÍREK

300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair

A légitársaság szabadszájú vezetője korábban idiótának nevezte a kormánytagokat a különadók bevezetése miatt. Vajon mit szól majd a büntetéshez Michael O'Leary?

Link másolása

hirdetés

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook-oldalán.

A tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

„Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, amelynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn jogsértést állapított meg, a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege 300 millió forint”

- írja Facebook bejegyzésében a miniszter.

Varga Judit azt is kiemelte, hogy a kormány megígérte, hogy meg fogja védeni a magyar embereket, az extraprofit-különadó áthárítása esetén mindig fogyasztóvédelmi vizsgálatot fog indítani.

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogják büntetni a továbbiakban is” - közölte Varga Judit.

hirdetés

A különadók bejelentése után az ír légitársaság vezére kendőzetlen stílusban bírálta a magyar kormányt emiatt: Michael O'Leary többek között Dumb és Dumbernek, illetve idiótának nevezte a kormány tagjait.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
ÉLŐ: A tankerület elé vonultak a karinthys tanárok, hogy átvegyék a nekik címzett leveleket
A gimnázium 24 pedagógusának küldtek személyre szóló levelet, amit az iskola igazgatójának kellett volna átadni nekik.

Link másolása

hirdetés

Tömegével küldik ki a figyelmeztetéseket a tankerületek azoknak a tanároknak, akik részt vettek a szerdai polgári engedetlenségi akcióban.

A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját is behívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol

a tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet.

Az iskola vezetőjének ezeket át kellett volna adnia azoknak a karinthys tanároknak, akik részt vettek az október 5-i tiltakozásokban.

Az érintett pedagógusok viszont ezt megtagadták, és péntek reggel a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete elé vonultak, hogy személyesen vegyék át a nekik címzett levelet az intézmény igazgatójától, Rábel Krisztinától.

Kollégánk a helyszínről élőben közvetíti az eseményeket.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
„Krisztina, Krisztina, gyere ki!” – több százan tüntettek a 18. kerületi tankerület előtt
A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai személyesen mentek el átvenni a nekik címzett leveleket.

Link másolása

hirdetés

Több száz tiltakozó kísérte el péntek reggel a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanárait a Külső-Pesti Tankerületi Központhoz, hogy átvegyék a nekik címzett leveleket. A pedagógusok csak kettesével mehettek be a központ vezetőjéhez, Rábel Krisztinához, aki be sem mutatkozott nekik.

Végül átvették a levelet, amelyben azonnali felmondással fenyegetik őket, ha részt vesznek a tiltakozó akciókban.

Az érintett tanárok az eseményt követően arról beszéltek, hogy

a központba belépve az őket fogadó emberek nem mutatkoztak be nekik, az azonban kiderült, hogy az egyikük egy civilruhás rendőr.

A tankerületi központ vezetője elmondásuk szerint kipipálta a nevüket egy listáról, de arról nem beszélt, mi szerepel a nekik címzett levelekben.

Miután elolvasták ezeket azonban kiderült, hogy lényegében felmondással fenyegetik őket, ha részt vesznek a további „jogellenes” tevékenységben. Ez lényegében megegyezik a tanároknak eddig küldött fenyegető levelek tartalmával, azzal a különbséggel, hogy korábban a „jogellenes magatartással” a tankerületek szerint veszélyeztették a diákok jogait, most pedig már azt írták, hogy ezzel korlátozzák a tanulók jogait.

hirdetés

A levél átadását követően a beszámoló szerint

Rábel Krisztina „kétszer annyi időt” töltött azzal, hogy meggyőződjön arról, hogy a tanárok ügyvédei jelen lehetnek-e.

A tanárok ezt követően visszamentek a gimnáziumba, hogy megtartsák az óráikat, a tiltakozók azonban a helyszínen maradtak.

Az eseményről készült élő közvetítésünket itt tudod visszanézni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Vége a dalnak: 39 év után végleg bezár a soproni Lövér Hotel
A „külső körülmények kedvezőtlen alakulása” végleg térdre kényszerítette őket.

Link másolása

hirdetés

39 év után november 1-én végleg bezár a soproni Lövér Hotel - olvasható a szálloda honlapján közzétett közleményben. Mint írják: „tőlünk független külső körülmények kedvezőtlen alakulása végleg térdre kényszerít bennünket”.

A hotel vezetése már szeptember végén jelezte, hogy

a drasztikusan emelkedő rezsiköltségek miatt gondban vannak.

Akkor azonban úgy fogalmaztak, hogy véglegesen még nem dőlt el semmi. Mostanra úgy tűnik, ez megváltozott.

„Hosszú évek sikeres együttműködését követően közös megegyezéssel megszüntettük a szállodára vonatkozó üzemeltetői, bérlői szerződésünket a tulajdonos Danubius Hotels és az bérlő, üzemeltető Bartha Hotel Kft. között”

- írták. Ennek értelmében a Lövér Szálloda 2022. november 1-jétől már nem fogad vendégeket. Az ezt követő időszakra visszaigazolt rendeléssel bíró vendégeket megrendeléseit felmondják, erről külön is tájékoztatást küldtek az érintetteknek. A befizetett előlegeket visszafizetik.

hirdetés

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy akik fel nem használt utalvánnyal, vagy foglalás nélküli előleggel rendelkeznek, azok vegyék fel a kapcsolatot a szállodával.

„Ezúton köszönjük meg a tulajdonosok, munkatársaink, de mindenek előtt az Önök kitartó támogatását. A kialakult kellemetlenség miatt elnézésüket kérjük, egyúttal jó egészséget kívánunk munkatársaink nevében is, és több mint 8 év után mi is búcsúzunk Önöktől”

- zárta a közleményét Bartha Mária és Bartha György, aki szerint „nagy szomorúság ennyi értéket veszni látni”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Nem vacakolnak ársapkákkal Fehéroroszországban, az elnök egyszerűen betiltotta az áremeléseket
Lukasenko arra kérte a főügyészt és a az Állami Ellenőrző Bizottság elnökét, hogy hozzanak kemény döntéseket a szabályszegőkkel szemben.

Link másolása

hirdetés

Október 6-tól betiltották az áremeléseket Fehéroroszországban - jelentette be Alekszandr Lukasenko elnök a Belta állami hírügynökség beszámolja szerint. Az elnök erről a gazdasági kérdéseket megvitató kormányülés után beszélt Minszkben, ahol a az inflációval és a legégetőbb kérdésekkel foglalkoztak.

„Október 6-tól tilos bármilyen áremelés. Tilos! Mától. Nem holnaptól, hanem mától”

- fogalmazott Lukasenko. Az elnök azonban azt is elmondta, hogy bizonyos árucikkek kivételt élveznek majd az intézkedés alól. Hogy ezek melyek lesznek, arról a kereskedelmi miniszter, a tartományi kormányzók illetve a minszki polgármester dönthet.

Az elnök azt is bejelentette, hogy

felelősségre fogják vonni azokat a piaci szereplőket, akik az üzletük bezárására vagy a piac elhagyása mellett döntenek.

Lukasenko utasította a főügyészt és az Állami Ellenőrző Bizottság elnökét, hogy ellenőrizzék a tilalom teljesítését, és „hozzanak kemény döntéseket a szabályszegőkkel szemben”, akik azonnali őrizetbe vételre és büntetőeljárásra számíthatnak.

Lukasenko azt is elmondta, hogy Natalja Kocsanova, a Köztársasági Tanács elnökének vezetésével kormánytisztviselőkből felálló testületnek kell majd október 20-ig kidolgoznia javaslatokat az elszabaduló fogyasztói árak csökkentésére.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: