260 holttestet találtak egy izraeli zenei fesztiválon, már 700 fölött az izraeli halottak száma
Gázában is legalább 400-an vesztették életüket. Az izraeli hadsereg éjszaka is folytatta a válaszcsapásokat, az ENSZ szerint egyetlen nap alatt 123 ezer palesztin hagyta el az otthonát.
A BBC jelentése szerint az izraeli és a palesztin oldalon összesen 1100 fölé emelkedett az áldozatok száma a Hamász hétvégi terrortámadása után.
A Supernova zenei fesztiválon 260 holttestet találtak. Itt valóságos mészárlást rendeztek a Hamász Izraelbe beszivárgó támadói, a szemtanúk beszámolói szerint mindenkire lőttek, hiába próbáltak elmenekülni.
Az egész éjszakás rave-fesztiválon körülbelül 3000-en vettek részt. A bulit a Negev sivatagban rendezték meg, nem messze a Gázai övezettől. Sokan kétségbeesetten keresik eltűnt hozzátartozóikat.
A Hamász legalább 130 embert túszul is ejtett váratlan akciójában. Az elhurcolt embereket föld alatti járatokban rejtették el, vannak közöttük külföldiek is, az ő sorsukról egyelőre semmit sem tudni.
Az izraeli oldalon a legfrissebb adatok szerint 700-nál is többen vesztették életüket a Hamász támadásában. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője szerint ez volt az izraeli történelem messze legrosszabb napja.
Az izraeli hadsereg éjszaka és hajnalban is folytatta a válaszcsapásokat Gázában, ahol mostanára 400 fölé nőtt a halálos áldozatok száma. Az ENSZ szerint 123 ezer palesztin menekült el az otthonából, 74 ezren kerestek menedéket iskolákban.
A gázai kórházakat elözönlötték a sebesültek, miközben áramszünetekkel küszködnek. Az ENSZ úgy tudja, napokon belül teljesen kifogyhat az üzemanyagból Gáza egyetlen erőműve, ami az utolsó energiaforrás a térségben. Az izraeli miniszterelnök utasítására ugyanis a külső áramellátást már korábban megszűntették. A teljes áramszünet sok civil életet veszélyeztethet, a Gázai övezetben körülbelül 2,3 millió ember él, ez a világ egyik legsűrűbben lakott térsége.
A BBC jelentése szerint az izraeli és a palesztin oldalon összesen 1100 fölé emelkedett az áldozatok száma a Hamász hétvégi terrortámadása után.
A Supernova zenei fesztiválon 260 holttestet találtak. Itt valóságos mészárlást rendeztek a Hamász Izraelbe beszivárgó támadói, a szemtanúk beszámolói szerint mindenkire lőttek, hiába próbáltak elmenekülni.
Az egész éjszakás rave-fesztiválon körülbelül 3000-en vettek részt. A bulit a Negev sivatagban rendezték meg, nem messze a Gázai övezettől. Sokan kétségbeesetten keresik eltűnt hozzátartozóikat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.
180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.
A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.
A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.
Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."
Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.
"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."
Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.
A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.
Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.
"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."
A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.
180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.
A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter az anyák napi anyázásról: „Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál?”
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.
„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.
„Sokszor nagyon hiányoznak a nagyszüleim, de ilyenkor kicsit örülök, hogy ezeket nekik már nem kell látniuk”
– tette hozzá Magyar Péter.
„Ez az orbáni morális fölény? Napi szinten folyik a fideszes propaganda gépezetben a gyűlöletkeltés, a dehumanizálás és a fenyegetés. Azt gondolják, hogy ezzel szavazókat tudnak szerezni? Szerintem súlyosan félreismerik a saját választóikat is. Ennél nincs lejjebb” – zárta bejegyzését a politikus.
Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.
„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.
Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.
Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.
Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.
Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.
A bejegyzésben ezt írta:
„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.
A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.
A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”
Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.