227 millióért vett egy Cezanne-képet a Szépművészeti Múzeum egy amerikai árverésen
Az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták. Most a Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat vele.
Nagy értékű Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; a műtárggyal - amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható - a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.
A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum. A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható
- mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását - mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvői női aktjának gyűjteménybe kerülését is - a magyar kormány támogatása tette lehetővé.
Az amerikai aukción 750 ezer dollárért (mintegy 227 millió forint) megszerzett Cezanne-akvarell a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapját képező, európai rangú Esterházy-gyűjtemény 1871. évi állami megvásárlásának 150. évfordulója előtt tisztelegve került a múzeumba - jegyezte meg a főigazgató.
Geskó Judit, a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás kurátora elmondta, hogy a Cezanne-mű egyik oldalán található akvarell a Colombier-kastélyt ábrázolja távolnézetből.
A képen a francia mester pályájának utolsó két évtizedére jellemző laza, foltokból építkező, a papírt néhol üresen hagyó oldottság mutatkozik meg. "Ez a tájkép a cezanne-i életműben is rendkívül érdekes teljességet mutat" - emelte ki.
Geskó Judit elmondása szerint a műtárgy másik oldalán látható facsoport szintén a cezanne-i képi világ egy nagyon jellemző, a művészt még befejezetlenségében is maximálisan kifejező, a kastély közelében készült tanulmányrajza.
Mint a kurátor kiemelte,
az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták, mostantól pedig kiválóan illeszkedik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.
Nem ez azonban az egyetlen műtárgy, amellyel a gyűjtemény a kiállítás kapcsán gyarapodott: a Szépművészeti Múzeum nemrég Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíció című munkáját is megvásárolta; ez a festmény szintén megtekinthető a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton - mondta el Geskó Judit.
Nagy értékű Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; a műtárggyal - amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható - a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.
A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum. A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható
- mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fideszes villámakció: nem lesz obstrukció, pár órára korlátozták a nagytakarítási törvény parlamenti vitáját
A kormánypárt percek alatt átírta a napirendet, hogy időkeretbe szorítsa a vitát. Az ellenzék szerint így akarják elhallgattatni a kritikus hangokat a vitatott törvényről.
Kedden délután tartják a vitát a „közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatról, miután a Fidesz kezdeményezésére hétfőn napirendet módosítottak az Országgyűlésben.
A kormánypárt azt kérte a házbizottságtól, hogy a keddi plenáris ülésen csak négyórás időkeretben tárgyalják a javaslatot.
Az átláthatósági törvény segítségével a kormány ellehetetlenítheti azokat az újságokat és civil szervezeteket, amelyek szerintük veszélyeztetik az ország szuverenitását. A parlament igazságügyi bizottsága hétfő délelőtt 8 igen és 3 nem szavazattal vette tárgysorozatba a javaslatot, így az a plenáris ülés elé kerülhetett.
A Fidesz a napirend módosításával azt akarta elérni, hogy ne legyen éjszakába nyúló vita Halász János javaslatáról. Így próbálják elkerülni, hogy hasonlóan hosszú obstrukcióval szembesüljenek, mint 2022-ben a szociális törvény megszavazása előtt, amikor az ellenzéki képviselők több mint 22 órán át tartották fenn a vitát.
Tordai Bence, a Párbeszéd–Zöldek frakcióvezetője arról írt a Facebook-oldalán, hogy Kocsis Máté kezdeményezésére Kövér László hétfőn 12:32-kor összehívta a házbizottság ülését 12:40-re, hogy a frakciókkal közösen módosítsák a 13 órakor kezdődő ülés napirendjét.
A Telex információi szerint a házbizottság hétfői ülésén az is eldőlt, hogy a DK kezdeményezésére mégis uniós napirendi pont lesz az ellehetetlenítési törvény, így EP-képviselők – például Dobrev Klára vagy Magyar Péter – is felszólalhatnak a keddi vitán.
Mostanra az is biztossá vált, hogy a Fidesz nem akarja kivételes eljárásban, már a héten átnyomni a törvényjavaslatot a parlamenten. Az előzetes napirendi tervezet szerint a javaslat általános vitáját kedd este tartják, a szavazásra pedig a június 10-i hét elején kerülhet sor.
Kedden délután tartják a vitát a „közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatról, miután a Fidesz kezdeményezésére hétfőn napirendet módosítottak az Országgyűlésben.
A kormánypárt azt kérte a házbizottságtól, hogy a keddi plenáris ülésen csak négyórás időkeretben tárgyalják a javaslatot.
Az átláthatósági törvény segítségével a kormány ellehetetlenítheti azokat az újságokat és civil szervezeteket, amelyek szerintük veszélyeztetik az ország szuverenitását. A parlament igazságügyi bizottsága hétfő délelőtt 8 igen és 3 nem szavazattal vette tárgysorozatba a javaslatot, így az a plenáris ülés elé kerülhetett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halász János, az átláthatósági törvényt beterjesztő fideszes képviselő egy Nemzeti Sporttal a hóna alatt érkezett meg az Igazságügyi Bizottság hétfői ülésére. Leült az asztalfőre, majd olvasni kezdte Orbán Viktor kedvenc újságát, és csak az ülés megnyitása után szánta rá magát, hogy papírból felolvassa a sokak által csak nagytakarítási törvénynek nevezett javaslata indoklását.
A kormánypárti honatya szerint az elmúlt években több olyan eset történt, amely súlyosan sértette Magyarország szuverenitását.
Hozzátette: az év elején kipattant USAID-ügy „teljes egészében leleplezte”, hogy külföldi pénzekből működtetnek Magyarországon nyomásgyakorló szervezeteket. Úgy fogalmazott, a törvény jogi garanciákat tartalmaz a közélet átláthatósága érdekében, minden olyan esetre, amikor veszély fenyegeti a nemzeti szuverenitást. A felolvasás egy percig, ha tartott, utána félmosollyal hallgatta az ellenzéki hozzászólásokat.
A Demokratikus Koalíció képviselője, Sebián-Petrovszki László szerint a Fidesz azonosítja magát a nemzettel, ezért aki a kormánypártot bírálja, azt úgy kezelik, mintha a magyar nemzet ellen cselekedne. Úgy fogalmazott, az a legnagyobb probléma, hogy a kormány állami eszközökkel lép fel az ország állampolgáraival szemben, ha azok nem értenek egyet vele.
Szabó Szabolcs, a Párbeszéd politikusa úgy látja, a törvény jogi szempontból abszurd, és teljhatalmat ad a Szuverenitásvédelmi Hatóságnak. Úgy véli, ha a Parlament elfogadja, idővel a bíróság fogja megsemmisíteni, bár ezt szerinte az Alkotmánybíróságnak kellene megtennie. Megjegyezte, a legújabb alkotmánybíró-jelöltek – Hende Csaba és Polt Péter – fényében nem lenne meglepő, ha ez nem történne meg.
A momentumos Cseh Katalin azt kérdezte: „Ha van egy civil szervezet, hogy egy homoszexuális tinédzser egy faluban hozzájusson lelki segítséghez, akkor az a magyar szuverenitást sérti? Önök miért félnek ennyire ettől?” Azt mondta, akik túlélték az elmúlt 15 évet, azokat most még utoljára megpróbálják földbe döngölni.
A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence arról beszélt, hogy szerinte a törvény kivezeti Magyarországot az Európai Unióból. Úgy fogalmazott: „csak pislogunk, amikor Orbán egy magyarellenes jelöltet támogat, majd Halász János benyújt egy javaslatot, amikor kettős állampolgárok külföldinek számítanak”.
Szabó Tímea (Párbeszéd) úgy fogalmazott: „Biztos Halász SZDSZ-es múltja miatt bünteti a párt, hogy neki kellett benyújtani a javaslatot.” Szerinte ez a törvény a Huxit első írásos dokumentuma, és világos, hogy Orbán Viktor ki akarja léptetni az országot az EU-ból. Úgy látja, a törvény célja az, hogy ellehetetlenítse a civilek és a szabad sajtó működését, amelyek belföldi mikroadományokból tartják fenn magukat. Azt mondta: „Miért nem írnak egy olyan törvényt, hogy akit Magyar Péternek hívnak, annak nem szabad indulni a választásokon?”
Halász János rövid reagálásában azt mondta, nem a törvény zagyva, hanem az ellenzék érvrendszere.
Szerinte ugyanazokat a paneleket mondják, amiket évek óta Oroszországgal kapcsolatban hangoztatnak. Érdemi nyilatkozatot a sajtó felé sem tett.
A bizottság végül 8 igen és 3 nem szavazattal tárgysorozatba vette az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslatot, vagyis az hivatalosan a Parlament napirendjére kerül, így megkezdődhet róla az érdemi vita az Országgyűlésben.
Halász János, az átláthatósági törvényt beterjesztő fideszes képviselő egy Nemzeti Sporttal a hóna alatt érkezett meg az Igazságügyi Bizottság hétfői ülésére. Leült az asztalfőre, majd olvasni kezdte Orbán Viktor kedvenc újságát, és csak az ülés megnyitása után szánta rá magát, hogy papírból felolvassa a sokak által csak nagytakarítási törvénynek nevezett javaslata indoklását.
A kormánypárti honatya szerint az elmúlt években több olyan eset történt, amely súlyosan sértette Magyarország szuverenitását.
Hozzátette: az év elején kipattant USAID-ügy „teljes egészében leleplezte”, hogy külföldi pénzekből működtetnek Magyarországon nyomásgyakorló szervezeteket. Úgy fogalmazott, a törvény jogi garanciákat tartalmaz a közélet átláthatósága érdekében, minden olyan esetre, amikor veszély fenyegeti a nemzeti szuverenitást. A felolvasás egy percig, ha tartott, utána félmosollyal hallgatta az ellenzéki hozzászólásokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az X-en gratulált Orbán Viktor a román elnökválasztás győztesének, Nicușor Dannak, aki az elnökválasztás második fordulójában legyőzte a szélsőjobbos George Simiont.
„Szeretnék gratulálni @NicusorDanRO úrnak a romániai elnökválasztáson elért győzelméhez. Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára”
- írta Orbán.
Az együttműködés egy kicsit nehezebb lesz, miután Orbán Viktor május 9-i, tihanyi beszédében teljes egyetértéséről biztosította Dan ellenfelét, a nyíltan magyargyűlölő, putyinista volt futballhuligánt, George Simiont.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap Kolozsváron a Válasz Online-nak nyilatkozott, többek között a beszédről is.
Miután a magyar miniszterelnök a rendezvényen nyíltan kiállt Simion mellett, Kelemen Hunor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
Simion
„Úzvölgyében nagyapáink sírjain táncolt, és nem felejtjük el, hogy perek százaival támadja anyanyelvünket, zászlóinkat, szimbólumainkat”.
A beszéd után Orbán Viktor telefonon hívta fel az RMDSZ elnökét. Kelemen Hunor elmondta: „Egyszerűen azt mondtam el, miért az az érdeke az erdélyi magyar közösségnek, hogy Nicusor Dan nyerjen, és miért nem lehet megbízni Simionban”.
A politikus hozzátette:
„Sokféleképp tekinthetünk arra a beszédre, de zavart okozott. Ez érződött mindenfelé”.
Kiemelte, hogy ezt a zavart azonnal tisztázni kellett.
Az X-en gratulált Orbán Viktor a román elnökválasztás győztesének, Nicușor Dannak, aki az elnökválasztás második fordulójában legyőzte a szélsőjobbos George Simiont.
„Szeretnék gratulálni @NicusorDanRO úrnak a romániai elnökválasztáson elért győzelméhez. Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára”
- írta Orbán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bödőcs kifigurázza az Orbán-konzultációt: kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?
A humorista egy poszton belül teszi nevetségessé a kormánypropagandát, a nemzeti konzultációt, az ukránellenes kampány és a Megafont. Vagyis kompletten a NER-t.
Bödőcs Tibor egy Orbán-konzuláció paródiájával jelentkezett a Facebookon:
"ORBÁNI KONZULTÁCIÓ
ERRŐL-ARRÓL
Ha Ön Orbán Viktor, kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! (Magyarok.)
1. EGÉSZSÉGÜGY, KÖZLEKEDÉS
Tudjuk, hogy Gulyás Márton miatt hosszúak a várólisták a sok helyen nagyon szépen felújított kórházainkban, ahol nem verik vascsövekkel a betegeket, de a 444-et is azért hozták létre, hogy a hiperszuper MÁV lassú, piszkos és ráfizetéses legyen, továbbá minden harmadik magyar a létminimum alatt éljen, ugye?
A. Kinek a pap, kinek a papné: elöl ül a masiniszta!
B. Nincsenek várólisták, de a Partizán miatt hosszúak."
A kedvencünk a negyedik "kérdés"
"4. JEGESMEDVE
Mindenki tisztában van vele, hogy Kopaszoszt többet tud a magyar irodalomról, filmről és politikatörténetről, mint Tarr Béla, Ungváry Krisztián és Nádasdy Ádám együttvéve, de a kérdésünk az lenne, ha Hadházy Ákostól elveszik a drónkameráját végre, ha mindenki befogja, aki máshogy látja, mint ön, és elköltözik ebből az országból, akkor kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?