HÍREK
A Rovatból

2023-tól változnak az érettségi vizsgakövetelmények

A természettudományos tantárgyaknál például projektmunka is készíthető majd középszinten, de magyar és történelem tárgyaknál is lesznek változások.


A 2023/24-es tanévtől változnak az érettségi vizsgakövetelmények. A módosítás a megújult Nemzeti alaptantervhez és a kerettantervekhez igazítja az érettségi követelményrendszert, csökkenti az elvárt ismereteket, valamint még jobban előtérbe helyezi az egyéni kreativitást és az aktív problémamegoldást - írja Magyar Nemzet.

Több tantárgy esetében új értékelési formákat vezetnek be: a természettudományos tantárgyak esetében (földrajz, kémia, biológia, fizika) például projektmunka is készíthető középszinten.

Ez azt jelenti, hogy az írásbeli vizsga helyett a tanulók saját kutatást folytathatnak le a tanév alatt, amelyből egy projektmunkát készíthetnek és az érettségi vizsgán védhetik meg azt. Hasonlóak vonatkoznak az állampolgári, gazdasági, közigazgatási ismeretek és a mozgóképkultúra vizsgákra is.

Informatika helyett digitális kultúrából tehetnek érettségi vizsgát a tanulók, amelynek fókusza jóval szélesebb a korábbinál, és a többi között magában foglalja az internetes etikettet, az online zaklatás és adatvédelem témakörét is

- írja a lap.

De változik a magyar nyelv és irodalom vizsga felépítése is: például a szövegértési feladatsorban nyelvtani ismeretek is szerepelnek majd. A történelemben pedig megnövelik a magyar történelmi témák arányát, és integráltabb megközelítést alkalmaznak majd.

A megújult érettségi követelményrendszerhez mintafeladatsorok készültek, amik az Oktatási Hivatal honlapján érhetők el.

"A rendes, a szintemelő, az előrehozott, a kiegészítő, az ismétlő, a javító és a pótló érettségi vizsgákat a 2023. október–novemberi vizsgaidőszakkal bezárólag, még a 2002-es oktatási miniszteri rendeletben szabályozott részletes vizsgakövetelmények szerint kell letennie minden vizsgázónak. Ez alól kivételt jelentenek azok, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott vizsgát szeretnének tenni; ők ezt az új vizsgakövetelmények szerint tehetik meg 2022 tavaszán, 2022 őszén, 2023 tavaszán és 2023 őszén. A 2024 tavaszi vizsgaidőszaktól mindenkire egységesen az új vizsgakövetelmények érvényesek" - írja a Magyar Nemzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így érkezett Orbán Viktor, Sulyok Tamás és Semjén Zsolt Ferenc pápa temetésére
Együtt érkeztek meg a gyászszertartás helyszínére, a Szent Péter-bazilika előtti térre.


Ma helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren.

Az egyházfő búcsúztatására több mint 200 ezer embert várnak, a szertartáson 160 ország delegációja jelezte részvételét, melyeknek összesen 12 uralkodó, 52 államfő és 12 miniszterelnök lesz tagja.

A temetésen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Sulyok Tamás köztársasági elnök is. Érkezésükről több fotó is készült. Ezeken látható, hogy Orbán Viktort felesége, Lévai Anikó is elkísérte. De jelen van Sulyok Tamás felesége, Nagy Zsuzsanna is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotók: Donald Trump, Joe Biden, Volodimir Zelenszkij és Vilmos herceg is részt vesz Ferenc pápa temetésén
A világ vezetői a Vatikánban búcsúznak a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc páptól.


A BBC helyszíni beszámolója szerint Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akit nagy taps fogadott a Szent Péter téren. Vilmos herceg III. Károly képviseletében rótta le kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában. Keir Starmer brit miniszterelnök feleségével érkezett a pápa temetésére.

Donald Trump amerikai elnök és elődje, Joe Biden egyaránt a feleségével érkezett meg a szertartásra. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Javier Milei argentin elnök és Lula da Silva brazil államfő is végső búcsút vesz az egyházfőtől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Öngyilkos lett Virginia Giuffre, aki szexuális zaklatással vádolta András herceget és Jeffrey Epsteint
A 41 éves nő ausztráliai farmján vetett véget életének. Családja szerint egész életében szexuális visszaélések és emberkereskedelem áldozata volt.


Virginia Giuffre, aki korábban szexuális visszaéléssel vádolta András herceget és Jeffrey Epsteint, 41 éves korában öngyilkos lett, írta a BBC. A rendőrök péntek este találták meg holtan ausztráliai farmján. A hatóságok nem találtak idegenkezűségre utaló jelet.

A család pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy

Giuffre „egész életében szexuális visszaélés és szexuális emberkereskedelem áldozata volt”.

Giuffre korábban azt állította, hogy 17 éves korában András herceg három alkalommal is megerőszakolta, miután egy szórakozóhelyen találkoztak, Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell közreműködésével.

András herceg tagadta a vádakat, de végül peren kívüli megállapodás született az ügyben. Korábban a herceg és jogi csapata egy 2009-ben született titkos megállapodásra hivatkozott, amely szerint Giuffre félmillió dollárért cserébe vállalta, hogy nem indít jogi eljárást Epsteinhez köthető személyek vagy entitások ellen.

Jeffrey Epstein 2019-ben lett öngyilkos a börtönben, miközben szexuális emberkereskedelem vádjával várta a tárgyalását. Volt barátnőjét, Ghislaine Maxwellt az Egyesült Államokban 20 év börtönbüntetésre ítélték Epstein emberkereskedelmi ügyében játszott szerepéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt követheted élőben Ferenc pápa temetését
A gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődött a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik majd örök nyugalomra.


Szombaton helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát. A gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. A 88 éves korában elhunyt egyházfő gyászszertartását az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis, vagyis a római pápa temetési szertartásrendjében meghatározott módon végzik. A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik majd örök nyugalomra.

Ferenc pápa temetését itt követheted élőben:


Link másolása
KÖVESS MINKET: