HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Az Orbán-kormány mindent megtett, hogy hivatalos minőségemben ne vehessek végső búcsút Ferenc pápától

A tiszás politikus a repülőtérről, a Rómába induló fapados járat mellől posztolt. Nagyon hálás mindenkinek, aki végül minden nehézség ellenére segített neki összehozni az utat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



Magyar Péter saját költségén elindult Rómába, hogy részt vegyen Ferenc pápa szombati temetésén, derül ki a politikus péntek esti posztjából. Azonban a Tisza Párt vezetőjének útja nem jött össze könnyen.

„Ugyan az Orbán-kormány mindent megtett, hogy megakadályozza, hogy hivatalos minőségemben, pártelnökként és Európai Parlamenti képviselőként róhassam le a tiszteletemet Ferenc pápa előtt, de szerencsére az egyházra, a Vatikánra és az olasz államra még nincs ráhatásuk”

– írja a bejegyzésben Magyar, majd hozzáteszi:

„Köszönöm mindenki segítségét, hogy volt piarista diákként, rengeteg magyar ember nevében személyesen vehetek végső búcsút a Szentatyától, akinek legfőbb tanítása a szeretetről, a békéről és az elesettek segítéséről szólt.”

A politikus ezután hosszasan méltatja a húsvéthétfő reggelén, 88 éves korában elhunyt katolikus egyházfőt. Többek között arról is ír, hogy miért volt oly kedves az argentin származású pápa számára a római Santa Maria Maggiore Bazilika, ahol szombaton végső nyugalomra helyezik majd.

„A Santa Maria Maggiore-bazilika különösen kedves volt a jezsuita Ferenc pápa számára egyebek között azért, mert a rendet alapító Loyolai Szent Ignác 1538 karácsonyán itt mutatta be első miséjét. Az Egyházfő minden külföldi útjára innen indult és ide tért vissza imádkozni. Itt őrzik azt a Szűz Mária-ikont is, amely a hagyomány szerint Rómát oltalmazza, és amelyet Ferenc pápa a pandémia idején, 2020. március 27-én a teljesen üres Szent Péter téren kiállíttatott.”

A pápa temetése magyar idő szerint szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik. A szertartást élőben közvetíti majd a TV2. Már megérkezett Vatikánvárosba Orbán Viktor, aki le is rótta kegyeletét Ferenc pápa ravatala előtt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Ezen a néven lehet pápa Erdő Péter, ha megválasztják
A magyar bíboros neve egyre gyakrabban bukkan fel a pápautódlással kapcsolatos találgatásokban. Egy olasz lap már azt is tudni véli, milyen néven ülhetne Szent Péter trónjára.


Ferenc pápa halála után megindultak a találgatások arról, ki lehet az új egyházfő. A pápaválasztás hamarosan elkezdődik, a bíborosok zárt ajtók mögött döntenek majd az utódról. Az esélyesek között egyre gyakrabban említik a magyar bíborost, Erdő Pétert is.

Az olasz Rainews arról írt, hogy

Erdő Péter, Esztergom-budapesti érsek, bíboros, prímás a III. János Pál nevet veheti fel, ha megválasztják pápának.

A lap szerint ennek az lehet az oka, hogy Erdőt annak idején Szent II. János Pál pápa nevezte ki bíborossá – számolt be róla a Mandiner.

A The Remnant nevű szaklap úgy fogalmazott: „Erdő tökéletes jelöltnek tűnik, ha a bíborosok olyasvalakit szeretnének választani, aki a ratzingeri vonalon kormányozza tovább az egyházat, de a hirtelen változás látszata nélkül.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Kedves Donald, ne reménykedj!
A miniszterelnök üzent Donald Tusknak, aki azt állította, Magyarország ki akar lépni az EU-ból. A magyar kormányfő szerint szó sincs ilyesmiről, csak változást akar Brüsszelben.


Orbán Viktor közösségi oldalán reagált Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentésére, mely szerint a magyar kormányfő nyíltan beszél Magyarország Európai Unióból történő kilépéséről, írja az Index.

A magyar miniszterelnök rövid, de határozott üzenetet küldött:

„Kedves Donald, ne reménykedj! Magyarország nem fog kilépni az Európai Unióból.”

Orbán Viktor szerint nem a kilépés a cél, hanem az unió átalakítása, mégpedig a Patrióták pártcsaláddal közösen. Úgy véli, hogy az Európai Uniónak vissza kellene térnie ahhoz az állapothoz, amely 2004-ben, Magyarország és Lengyelország csatlakozásakor jellemezte a közösséget.

A miniszterelnök úgy látja, akkor még „a brüsszeli bürokraták” az embereket szolgálták, és nem avatkoztak bele a tagállamok belpolitikai ügyeibe. Állítása szerint ez ma már nem így van.

Donald Tusk a hétvégén arról írt, hogy „megérte” megnyerni a választást, mert így Kaczynski álma – egy Budapest-szerű Varsó – nem válhatott valóra. Hozzátette, hogy ez a tétje a következő választásnak is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump: A Krím Oroszországnál marad!
Szerinte Zelenszkij és mindenki más is belátja, hogy a félsziget már régóta Oroszország része. Arról is beszélt, hogy Ukrajna provokálta ki a háborút a NATO-tagság emlegetésével.


Donald Trump a Time magazinnak adott interjúban azt mondta, szerinte Ukrajna felelős az orosz–ukrán háború kitöréséért. Úgy fogalmazott: „Szerintem az okozta a háború kirobbanását, amikor elkezdtek beszélni a NATO-hoz való csatlakozásról.”

Az amerikai elnök a Krím-félsziget ügyéről is beszélt. Azt mondta:

„A Krím Oroszországnál marad!”

Hozzátette, szerinte nem ő, hanem Barack Obama adta oda a területet az oroszoknak. Úgy véli, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és „mindenki megérti”, hogy „a Krím már régóta Oroszországhoz tartozik”.

Oroszország 2014 óta tartja megszállás alatt a Krím-félszigetet. Az orosz csatlakozásról szóló népszavazás eredményét az Európai Unió tagállamai – köztük Magyarország – nem tekintik érvényesnek. A referendumot eddig csak néhány ország ismerte el, köztük Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Kirgizisztán, Nicaragua, Szudán, Szíria és Zimbabwe.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tavaly ősszel arról beszélt, hogy vissza kellene adni a Krím-félszigetet Ukrajnának, mert aggasztja a területen élő tatárok helyzete.

Miután a sajtóban megjelent, hogy az Egyesült Államok elismerheti a Krímet Oroszország részeként, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette: nem fogják jogilag is elismerni az orosz fennhatóságot a 2014-ben annektált terület felett, mert ez ellentétes lenne az ukrán alkotmánnyal. A bejelentés után lemondta részvételét a londoni béketárgyalásokon.

Szerdán az amerikai kormány javaslatot tett Ukrajnának: a Krím orosz fennhatóságának jogi elismerése mellett az is szerepelt az elképzelések között, hogy Oroszország megtarthatná Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja megszállt területeit. A javaslat szerint Ukrajna nem csatlakozhatna a NATO-hoz, de az EU-tagság lehetőségét nem zárnák ki. Az Egyesült Államok emellett azt is felvetette, hogy törölnék az Oroszországgal szembeni, 2014 óta érvényben lévő szankciókat.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Katasztrófa Horvátországnál –17 tonna olaj ömlött az Adriai-tengerbe Hvarnál
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, a kármentesítés már megkezdődött. A szivárgást egy csőrepedés okozhatta.


Péntek délelőtt környezetvédelmi katasztrófa történt az Adriánál, Hvar városánál. A Szabad Magyar Szó információi szerint 17 tonna kőolaj ömlött a tengerbe.

A helyszínre rendőrök és tűzoltók is kivonultak, a hatóságok megkezdték a kármentesítést.

Az értesülések szerint a szivárgást egy csőrepedés okozta, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik vezetékről van szó.

A lap úgy tudja, hogy felmerült az INA csővezetékének lehetősége is, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg. A hatóságok nyomozást indítanak az eset körülményeinek tisztázására.

Videó a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: