15-17 ezer milliárdnyi közpénzbe kerülhet Mészáros Lőrinc és Szíjj László autópálya-koncessziója
15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek, hogy a kormány kiszervezte a hazai gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét – írja a Szabad Európa, miután megszerezték az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit. Hozzáteszik:
A 2021-ben kiírt pályázaton a kormány 35 évre adta koncesszióba az autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét egy magáncégek alkotta konzorciumnak. A Themis Magántőkealap vezette konzorcium által alapított koncessziós társaság, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF).
A lap azt írja, több mint egy évig pereskedtek a Nemzeti Koncessziós Irodával, mire a nyilvános szerződés mellékleteit is elolvashatták. Azt már korábban kiderült, hogy a nyertes konzorcium összesen hét magántőkealapból áll. Ami most kiderült, hogy ezek közül Szíjj László a tulajdonosa a Themis, a Via, a Vesta és a Cronus magántőkealapnak, Mészáros Lőrincé pedig a Konzum PE, az Opus New Way és az Opus Bridge magántőkealap.
Az eredeti szerződés szerint az állam 1666 kilométernyi útszakaszt ad kezelésbe, és további 381 kilométernyi autópályát adhat opcióként még oda az MKIF-nek. Ezekkel a szakaszokkal is számolva a kormányzati háttérszámítás 13,7 ezer milliárdos költséget becsült. A Szabad Európa birtokába került mellékletek szerint:
Az összegek azonban még tovább emelkedhetnek: a mellékletekben a következő 35 évben a Magyar Nemzeti Bank háromszázalékos inflációs célszámával számoltak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint azonban az infláció a legutóbbi két évben is ötször-hatszor magasabb volt a célszámnál.