HÍREK
A Rovatból

12 milliós bírságot kellene fizetnie a Lírának egy melegszerelemet bemutató könyv miatt – bíróságra mennének

A könyv a törvény szövege szerint ártalmas lehet a fiatalok fejlődésére. Könyveik százait szankcionálhatják ilyen alapon.


Tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala, amely erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

Azt írták, a kormányhivatal a cég által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit.

„A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”

– ismertették a verdiktet, amit a nemrégiben váratlanul szigorúan vett, "gyermekvédelminek" nevezett melegellenes törvény miatt hoztak.

A kormányhivatal az elkövetett jogsértés miatt szabta ki a fogyasztóvédelmi bírságot, és kötelezte a céget a jogszerű forgalmazás biztosítására. A gyermekek védelme érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben – olvasható a közleményben. A kormányhivatal vezetője Sára Botond főispán, Józsefváros volt polgármestere.

A Telexnek sikerült elérnie Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját, aki elmondta: ma kapták kézhez az értesítést, de még nem volt idejük tanulmányozni azt.

„Minden rendelkezésünkre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, ez valószínűleg a bírósági út lesz”

– fogalmazott Nyáry. „A probléma az, hogy olyan általánosan fogalmaz a jogszabály, hogy nem végrehajtható, mindenki a hatósági gyakorlatból próbál következtetni” – tette hozzá.

A törvényhez készült utasítás szövege szerint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.” Ez alapján tehát bármely könyv miatt szankcionálhatnak, amelyben akár csak szerepel egy meleg vagy alternatív nemi identitású karakter, és gyerekek vagy tinédzserek a célközönsége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Úgy néz ki, a főnöke épp most rántotta ki a talajt a lába alól” - Trump kereskedelmi főtárgyalója javában érvelt a totális vámháború mellett, amikor szóltak neki
Jamieson Greert épp a Kongresszus egyik bizottságában hallgatták meg, és vehemensen védte Trump magas tarifáit, amikor kiderült, hogy az elnök felfüggeszti a vámokat 90 napra.


A jelek szerint saját embereit is váratlanul érte Trump döntése, hogy este bejelenti a reggel életbe lépett megemelt vámtarifák többségének felfüggesztését.

Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója a Szenátus után a Kongresszus egyik bizottságában próbálta megvédeni a totális vámháborút. Meghallgatásán kiállt a Trump-kormányzat tárgyalási stratégiája mellett, mondván, a kereskedelmi megállapodások megtárgyalásának tipikus módja az, hogy „szépen” kérik más országoktól a piacra jutást, majd évekig tárgyalnak, de semmi előrelépés nem történik.

„És akkor ott van a Trump-módszer” - mondta.

Arról is beszélt, hogy a külföldi országok sorban állnak, hogy tárgyaljanak Amerikával. Szerinte a többség nem akar megtorló vámokat kivetni.

Javában tartott a meghallgatás, amikor a képviselők üzenetet kaptak arról, hogy Trump épp bejelenti a vámok felfüggesztését.

„Ez kész amatőrök órája!” – kiáltotta Steven Horsford demokrata képviselő. – „Úgy néz ki, hogy a főnöke épp most rántotta ki a talajt a lába alól!”

„Ez nem játék, hanem a való élet!” – folytatta Horsford kiabálva, miközben azt próbálta kiszedni Greerből, hogy a kormányzat lépése vajon tekinthető-e piaci manipulációnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Világszerte kilőttek a tőzsdék Trump váratlan bejelentésére, a forint is azonnal erősödni kezdett
A Nasdaq 7 százalékot emelkedett, a befektetők megkönnyebbültek. A forint is erősödött a dollárral és az euróval szemben.


Egészen szokatlanul nagyot ugrottak az amerikai tőzsdék, miután Donald Trump bejelentette, hogy részlegesen felfüggeszti az Egyesült Államok által kivetett vámokat, írja a Portfolio. A Nasdaq 7 százalékkal emelkedett, az S&P 500 és a Dow indexek pedig 5 százalékos növekedést mutattak.

A vámokkal kapcsolatos bizonytalanság napok óta nyomta a piacokat, a befektetők recessziós félelmekkel reagáltak a korábbi intézkedésekre. A szerda esti bejelentés szerint az Egyesült Államok 90 napos szünetet rendel el azokkal az országokkal szemben, amelyek nem vezettek be megtorló intézkedéseket az USA ellen.

„Figyelembe véve, hogy több mint 75 ország képviselői fordultak az Egyesült Államokhoz (...), hogy megoldást találjanak a kereskedelemmel, kereskedelmi korlátokkal, vámokkal, valutamanipulációval és nem pénzügyi vámintézkedésekkel kapcsolatos kérdésekre, és mivel ezek az országok az én határozott javaslatomra semmiféle megtorlást nem alkalmaztak az Egyesült Államokkal szemben, jóváhagytam egy 90 napos SZÜNETET, és ez idő alatt jelentősen csökkentett, 10%-os kölcsönös vámot, amely szintén azonnali hatállyal lép életbe” – írta Trump a Truth Social-oldalán.

Kína esetében viszont szigorúbb intézkedés lép életbe. Az Egyesült Államok 125 százalékra emeli a Kínára kivetett vámot.

„A Kína részéről a világpiacokkal szemben tanúsított tisztelet teljes hiányára való tekintettel az Egyesült Államok azonnali hatállyal 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot. Remélhetőleg Kína belátható időn belül felismeri, hogy az USA és más országok kizsákmányolásának időszaka már nem fenntartható és nem elfogadható” – tette hozzá az amerikai elnök.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter megerősítette: minden országgal hajlandók tárgyalni, akik ezt kezdeményezik. Számukra 10 százalékos alapvámot vezetnek be, míg Kína esetében marad a 125 százalékos vám, mivel – mint fogalmazott – ők folyamatosan eszkalálnak.

A bejelentés után a forint is erősödni kezdett a vezető devizákkal szemben. Az euró árfolyama 405,6 forintig esett vissza, míg egy dollárért 370 forintot kellett adni.

A vámok hatása eddig erőteljes volt: megingatták a részvénypiacokat, a kötvénypiacokat, valamint jelentősen befolyásolták az olajpiacot is. A kereskedelmi intézkedések felerősítették a recessziós félelmeket. A mostani döntéssel azonban sok szereplő fellélegezhetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ez egészen hasonlít a putyini rendőrség túlkapásaihoz
Egy 18 éves egyetemista lányt a rendőrök elrángattak a Szabadság hídról, majd igazoltatás közben több órán át faggatták, megfélemlítették, és testi sértéssel, valamint rágalmazással fenyegették – derül ki a tüntető beszámolójából.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 09.



Várható volt: az egyre gyávább hatalom egyre gátlástalanabb elitrendőrei az eddiginél durvábban léptek a Szabadság hidat békésen, leülve elfoglaló diákokkal szemben. Amit viszont ezzel a tizennyolc éves lánnyal művelt az egyik smasszer, az egészen vérlázító – írja szerda délutáni bejegyzésében Hadházy Ákos a Facebookon.

A független országgyűlési képviselő szerint egy videó készült arról, ahogy a szóban forgó lányt elráncigálták az úttestről, közben pedig az egyetemista a telefonjával hozzáért a rendőr arcához.

Erre az látványos színészi alakítással szenvedett egy nagyot, majd a lányt elhurcolták és a ruszki rohamrendőröket megidéző módszerekkel alázták és félemlítették meg. Miután kiengedték, kijött még az Erzsébet hídra és kérésemre le is írta a vele történteket. Vegyük észre: ez EGÉSZEN HASONLÍT A PUTYINI RENDŐRSÉG TÚLKAPÁSAIHOZ.

Hadházy a posztban hangsúlyozza, hogy minden jogi segítséget megadnak a tüntetőnek, majd a posztba másolja a lány beszámolóját a történtekről:

„Kimentem békésen tüntetni, eddig az összes tüntetésen aktívan részt vettem, az elején mi a barátnőmmel leszögeztük, hogy pénzbírságig nem szeretnénk elmenni, ez magától értetődő miért. Viszont mindegyiken a szabadság hídon ültünk és ezért most is oda indultunk, fel is engedtek Itt leültem és azt gondoltam vagyunk elegen mint eddig, nem lesz gond, egy másodperc se telt el és már csak rendőrök vettek körül, egyszer szólítottak fel, én már ott észleltem, hogy oké akkor ennyi megyek. De ők erre megragadtak, a videón valójában nem ellenkezni akarok, csak eddigi sok tüntetésemen ha megkértem őket többször, hogy engedjenek el, én elhagyom a területet magamtól, akkor ezt meg is tették.

Ahogy rángattak és csúszott a lábam, véletlenül a telefonom hozzáért az arcához, de ő azonnal rám nézett és úgy fogalmazott ezután is végig, hogy én őt megvertem.

S ez súlyos mert ő egy rendőr, én azonnal elnézést is kértem többszörösen. Ezután kirángattak a budai oldalra, ahol én próbáltam még a médiához beszélni, ami a trombita és a hangzavar miatt hisztérikus kiabálásnak tűnhetett, viszont amennyire tudtam nyugodt akartam maradni, együtt is működtem, de sajnos ettől még nagyon megijedtem és hirtelen történt minden, próbáltam minél jobban fogalmazni. A rendőrökkel kettesben elkezdődött a hosszú kínzó fenyegetések, megfélelmítés, személyeskedés, itt egyébként többször kértem mutatkozzanak be elsőnek ismertessék mik a jogaim és mire számíthatok, ezt is többször kellett kérnem mire a nevüket elmondták, kitépték a kezemből a telefont mert fel akartam venni, majd a hívásomat próbálták ki nyomni. Ezután elkezdődött az igazoltatás, ekkor egy másik rendőr is odajött még nyomatékosítani mit tettem, egy rendőrt vertem meg. S mindezt videózták vakuval, én arra is megkértem őket hogy a fényt ne ilyen erősen, a kezemet is a szemem elé raktam, többször elismeteltem és többszörösen a válasz az volt:

"Majd én azt tudom, én rendőr vagyok"

többször elmondták hogy három évet is kaphatók, utána én nem akartam bevallani a közúti szabálysertest, de azt mondták, ha nem írom alá és ismerem el akkor addig nem mehetek ki. Az egész nagyon elnyúlt, így volt időnk beszélgetni. Azzal kezdve hogy a lányukat is így hurcolták volna ki amire a válasz az volt: "büszke vagyok rá, hogy nem vagy a lányom" mire mondtam hogy ez kölcsönös. Erre azt mondta látszik hogy ittas vagyok és aluliskolazott, mire mondtam hogy a rendőröknek se kell sokat tanulnia, amire azt mondta ő négy diplomás. Amint ez a beszélgetés megvolt két másodperc múlva a társa megszólalt, ez melyik hídon volt, mire annyit mondtam én vagyok aluliskolazott. S ez az országunk szabadság hída! A rendőr azt magyarázta ő több kilométerre lakik, a társa közben kitalálta hogy: "lebunkóztal egy rendőrt, ezt mondtad, jó akkor írd oda a rágalmazást is és akkor majd én tanúsítom, hogy így volt" ami tudtam hogy félelemkeltés, de itt lettem te tényleg ideges, hogy ennyit hazudnk, nagyon felháborodtam, mondom ez a demokrácia, azonnal elővettem a telefonom és elkezdtem ezt elmesélni kamrával, akkor már rögtön jaj ez nem történt meg. A rendőr végül azzal zárta ő ma nagylelkű kedvében van, elnézi a testisértést és a rágalmazást csak közúti szabálysértés. Amire én kedvesen biztonságos hazautazást kívántam.

Végig nem féltem, ideges voltam, de amint az agyamba eljutott, hogy nem akarok pénzbírságot, lehetek-e így még egyetemista, végre sikerült elköltöznöm, most lettem csak 18, milyen nyomai lesznek, mennyi idő alatt lépek ezen túl és engedem el, nehezen eszméltem fel abból, hogy mi történt.

A barátnőm azonnal rohant hozzám és ott éreztem azt, hogy oké biztonságban vagyok én nekem most egyszerűen sírnom kell, üvöltenem, egyszerűen nagyon fáj, hogy velem történt meg és hogy nem voltam teljesen higgadt, hogy nincs felvételem, hogy egyszerűen senki nem fog hinni nekem, hisz hogy hangzik hogy véletlenül megütöttem egy rendőrt. Halistennek tudtam a momentum/TASZ/Mkkp jogi segítségéről. Ez is volt végig az egyetlen pont, ami megnyugtatót, hogy nem maradok egyedül. S aztán jött a felvétel, ami miatt nagyon boldog voltam. Talán ennyi nagy ívekben, meg így is hosszú lett, köszönöm ha időt szán rám és a több éves munkáját! S így tovább! Nem állunk meg!” – olvasható a tüntető beszámolójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump: Nyugi, minden rendben lesz!
Kína újabb vámemelést jelentett be az amerikai termékekre, mire Trump közösségi posztban reagált. A három fő amerikai tőzsdeindex végül emelkedéssel nyitott.


Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált arra, hogy Kína bejelentette: újabb 50 százalékkal emelik az amerikai termékekre kivetett vámokat, vette észre a hvg.hu. A kínai lépés válasz volt az Egyesült Államok 104 százalékos vámjaira, így a kínai oldalról összesen már 84 százalékos vám terheli az amerikai termékeket.

Trump magyar idő szerint szerda délután fél 4 körül tette közzé első bejegyzését, közvetlenül azután, hogy elindult a kereskedés a New York-i tőzsdén. A posztban azt írta:

„NYUGI! Minden rendben lesz. Az USA erősebb és jobb lesz, mint valaha!”

A kínai döntés nyomán az európai tőzsdék a mínuszos nyitás után tovább estek. Az amerikai piacok is érzékenyen reagáltak, Trump ezért néhány perccel később újabb bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta: „EZ EGY KIVÁLÓ ALKALOM A VÁSÁRLÁSRA!”

A bejegyzések hatására a három meghatározó amerikai tőzsdeindex – a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq – emelkedésbe kezdett. A Dow Jones és az S&P 500 a korábbi záróárhoz közeli szinten nyitott, a Nasdaq már afelett. Az utóbbi tőzsdeindex a kereskedés első fél órájában több mint 1,5 százalékos növekedést mutatott, bár ez még mindig csak töredéke az elmúlt napok veszteségeinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: