HÍREK
A Rovatból

10 ezer milliárdos Országépítési Tervet jelentett be Nagy Márton

A nemzetgazdasági miniszter szerint a Gazdasági Kabinet négy nagyszabású programot tárgyal. Ezek célja a családok és a munkahelyek támogatása.


„Minden erőnkkel dolgozunk a gazdaság felpörgetésén, hétfőn is ülésezik a Gazdasági Kabinet” – számolt be hivatalos Facebook-oldalán Nagy Márton.

A nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy a kormány asztalán 4 program van. Első helyre sorolta az otthonteremtést: szeptember 1-jén elindul az Otthon Start Program, január 1-jétől pedig minden állami alkalmazott évi 1 millió forintot kap lakáshitelének törlesztésére.

Az adócsökkentéssel kapcsolatban azt írta, „végrehajtjuk Európa legnagyobb adócsökkentését, így fokozatosan adómentessé válnak az édesanyák és megduplázzuk a családi adókedvezményt”.

A harmadik programpontban egy 10 ezer milliárdos Országépítési Terv szerepel, mely szerint 2035-ig újjáépítenék Magyarország infrastruktúráját, „ideértve az egészségügyi, a kulturális és oktatási, a közlekedési, valamint a vízügyi fejlesztéseket”.

A tárcavezető végül egy ipar- és munkahelyvédelmi akciótervről is írt. Ez a szavai szerint azért jön létre, mert „a Brüsszel által elhibázott EU–USA vámmegállapodás kivédése érdekében segíteni kell a megsérült cégeket, kiemelten a hazai kkv-kat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kásler Miklós kirúgta a Covid alatt, most kulcspozíciót kap a Tisza-kormányban Cserháti Péter
Cserháti Péter a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet a Tisza Párt leendő egészségügyi minisztériumában Hegedűs Zsolt miniszterjelölt felkérésére. A szakembert 2020-ban Kásler Miklós távolította el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet éléről.


Szakmai körökben ismert és elismert szakemberrel, Cserháti Péterrel erősít a Tisza Párt leendő egészségügyi vezetése. A hírt Hegedűs Zsolt miniszterjelölt is megerősítette a Facebookon, miután a MedicalOnline arról írt, hogy Cserháti visszatér az egészségpolitikába.

A miniszterjelölt posztja szerint Cserháti már felkért kabinettagként vesz részt a munkában: „Tegnap egyeztetést folytattunk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány képviselőivel, köztük az alapítvány elnökével, dr. Lengyel Györgyivel, valamint a kurátorokkal a NEAK székházában. A megbeszélésen részt vettek a NEAK képviselői, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint felkért miniszteri kabinettagjaim, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.”

Cserháti Péter a 16 év után újra felálló egészségügyi tárcánál a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet

– írta a MedicalOnline, amit Cserháti maga is megerősített.

A lap szerint Csernus Kata lehet a kabinetvezető, aki jelentős nemzetközi HR- és szervezetfejlesztési tapasztalattal rendelkezik.

Cserháti Péter komoly államigazgatási és intézményirányítási múlttal rendelkezik. A második Orbán-kormány idején egészségügyi helyettes államtitkár volt, és az ő nevéhez köthető az Egészséges Budapest Program kidolgozása.

Később az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet vezette, ahonnan Kásler Miklós akkori miniszter 2020-ban leváltotta, arra hivatkozva, hogy nem ürítette ki elég gyorsan az ágyakat a Covid-betegek számára.

2022-ben rehabilitálták, és ismét megbízták az intézmény vezetésével, amely ma már a Semmelweis Egyetem részeként, Rehabilitációs Klinika néven működik.

A keddi egyeztetés – melyen már Cserháti Péter is részt vett kabinettagként – témája szorosan kapcsolódik Hegedűs Zsolt korábbi ígéretéhez, miszerint átalakítaná a Batthyány–Strattmann Alapítványt, és egy átláthatóbb, számonkérhetőbb modellt hozna létre az életmentő gyógyszerek támogatásáról szóló döntésekhez. A megbeszélés után a miniszterjelölt azt kérte, hogy a munka december 31-ig a jelenlegi struktúrában folytatódjon, miközben az új minisztérium felülvizsgálja az alapítvány működését.

A leendő miniszter programjának fontos eleme a transzparencia és az elszámoltatás: korábban bejelentette, hogy tárcákon átívelő vizsgálatot indítanak a koronavírus-járvány alatti beszerzések ügyében.

Hegedűs Zsolt tervei között szerepel az is, hogy nyilvánossá tennék a mentők kiérkezési idejére vonatkozó adatokat is. A leendő kormányzati struktúrában a társadalompolitikai területek, így az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika kormányzati munkájának összehangolása Bódis Kriszta felelőssége lesz a Miniszterelnökségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás: A lelkiismeretemben nem kívánok megújulni, soha egy forintot nem vettem el sehonnan
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy a saját munkájában nem lát okot a változtatásra, és azt is kijelentette, hogy tiszta a lelkiismerete. Magyar Pétert rossz és gonosz embernek tartja, aki szerinte aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is.


Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a 444.hu-nak adott írásbeli interjúban beszélt arról, miért nem lett tagja a párt új parlamenti frakciójának, hiába szerepelt bejutó helyen a listán. Az interjúban kifejtette véleményét a választási vereségéről, Magyar Péterről és a Fidesz megújulásáról is.

Azzal kezdte, hogy a miniszterelnök javaslatára nem vette fel a mandátumát. „Mivel ez egyezett az én elképzelésemmel, a beszélgetésnek ezt a részét két mondatban lezártuk” – fogalmazott. Azt állította, a lemondó nyilatkozat aláírásakor is jól érezte magát, és kijelentette: „Nagyon rendben vagyok.” Azt, hogy miért nem lett a frakció tagja, azzal magyarázta, hogy máshol nagyobb hasznát veszik, és egyébként sem akart bekerülni.

Megerősítette, hogy a választás óta beszélt Orbán Viktorral egy bizalmas természetű megbeszélésen, ahol a múltról, a jelenről és a jövőről is szó esett. A találkozó fontosságát hangsúlyozva azt mondta: „Mindig megtisztelő volt számomra, amikor Orbán Viktor négyszemközt beszélt velem, ez a beszélgetés különösen sokat jelentett.”

Az interjúban hosszan beszélt Magyar Péterről és a kampányban tanúsított stílusáról. Bár tudomásul veszi, hogy a magyarok döntöttek, a véleménye nem változott.

„Magyar Péter egy rossz ember, gonosz ember, aki aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte a jövőben is hasonlóan fog cselekedni. „Minden tettemet és szavamat az vezérelte, hogy egy rossz emberrel szembe fellépje” – jelentette ki.

A stílusát érő kritikákra reagálva Magyar Péter viselkedését hozta fel ellenpéldaként. „Azokat, akik engem stílusproblémákkal, gyűlöletkeltéssel vádolnak, azokat nem zavarja, hogy Magyar Péter a templom előtt alpári módon üvöltött a miséről kijövő emberekkel, és ez csak egy példa az ezerből” – mondta. Szerinte ezért köztük nem stílusvita, hanem politikai vita van.

Visszavágott az őt kérdező lapnak is. „»Halkan« teszem hozzá, hogy Magyar Péter a 444-ről, Önökről azt mondta, hogy »elküldtem a 444-et a kurva anyjába«, Önök pedig – emlékeim szerint - egy belső levelezésükben fasznak titulálták Magyar Pétert. Milyen stíluskérdésekről is beszélgetünk?” – tette fel a kérdést.

Saját, közel 25 százalékpontos egyéni vereségét úgy értékelte, hogy a választás nem a jelöltekről szólt. „Ha valaki megnézi a választási térképet és a végeredményt, nyilvánvaló, hogy ez a választás a legcsekélyebb mértékben sem a jelöltekről, a jelöltek kampányáról és a ciklusban vagy akár több ciklusban elvégzett munkájáról szólt” – vélte. Példaként hozta fel, hogy korábban többször megválasztott, jó képviselők is nagyarányú vereséget szenvedtek.

Gratulált ugyan a választókerületében győztes Bujdosó Andreának, de hozzátette: „neki ehhez a győzelemhez semmi köze nem volt.”

Ezt követően felsorolta, hogy a ciklusban több mint 60 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a körzetébe. „Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a választókörzetemért nem lehetett többet dolgozni” – összegezte munkáját.

A frakcióba bejutó új politikusokról, például a megafonos Szűcs Gáborról csak annyit mondott: „Sok sikert kívánok nekik!” Jövőbeli terveiről szólva elmondta, még nem dőlt el, hogy marad-e a Fidesz kommunikációs igazgatója, de hamarosan folytatja a beszélgetést a miniszterelnökkel.

A megújulásról szóló vitákra reagálva egyértelművé tette saját álláspontját.

„Én a lelkiismeretemben és a munkámban nem kívánok megújulni, mivel a lelkiismeretem tiszta, soha egy forintot nem vettem el sehonnan, a munkámat pedig mindig a legjobb tudásom szerint végeztem.”

Számára a megújulás egy jobb közösség építését jelenti, és úgy érezte, Orbán Viktor számít rá ebben a munkában. Hűségét hangsúlyozva kijelentette: „Én nem ugrálok, nem forgatom a köpönyegemet, pontosan ugyanott állok, ahol korábban álltam.” Végül hozzátette: „Az önazonosság, a tisztesség és a hűség számomra fontos értékek, és ez teljesen független attól, hogy éppen többségben vagy kisebbségben vagyok. Én így szeretek élni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lánczi Tamás: A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható
Lánczi Tamás Facebookon reagált arra, hogy a Tisza Párt nem számol az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével. Szerinte nem véletlenül érték támadások a szuverenitás védelmét és magát a hivatalt is már a kezdetektől fogva.


Lánczi Tamás egy Facebook-posztban reagált arra, hogy Magyar Péter és a Tisza-kormány nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével.

A hivatal vezetője elismeri, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”, de hozzáteszi: „azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni.”

Mint írja, „a külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad.” Szerinte az elmúlt két évben azon dolgoztak munkatársaival, hogy rámutassanak: „a magyar demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozás létező valóság.”

Úgy véli, a szuverenitás védelmét és magát a hivatalt is a kezdetektől támadások érték, szerinte nem véletlenül.

„A Hivatal működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik”

– írja.

Állítása szerint a támadások dacára szisztematikusan vizsgálták a rendszerváltástól napjainkig tartó befolyásszerzési kísérleteket. Mint írja, bemutatták „azt a külföldről finanszírozott hálózatot, amely Magyarországon belül aktívan alakította és alakítja ma is a belpolitikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat.” Szerinte ez a nyomás kiterjedt a sajtóra, a döntéshozatalra, a pártok működésére és a választási kampányokra is.

Lánczi szerint ennek tényét „április tizenkettedike után már azok közül is többen elismerték, akik korábban szándékosan tagadták vagy elhallgatták ezt.” Két példát hoz fel. Az egyik szerint „a választást követő napon egy – immár kormánypárti – portál egyik cikkében így fogalmaznak: »Nyilvánvalóvá vált, hogy Szijjártót titkosszolgálati eszközökkel hallgatta le valamelyik külföldi állam titkosszolgálata vagy titkosszolgálatai...«”

Egy meg nem nevezett, szerinte a külföldi befolyásszerzésben kulcsszerepet játszó személyt is idéz, aki állítólag azt mondta: „Kívülről jött. Tudom, ki tette — vagy legalábbis ki végezte el a munka egy részét —, de nem mondhatom el. Kívülről jött. És ez évek óta így megy.”

Ezekből Lánczi azt a következtetést vonja le, hogy „ez nyílt beismerése annak, hogy külföldi érdekcsoportok tevőlegesen részt vettek a magyarországi kampányban.”

Úgy látja, ezek az erők „le akarták törni a közép-európai nemzetek szuverenitásküzdelmét” és meg akarták mutatni, hogy aki ellenáll, azt különböző eszközökkel nyomás alá lehet helyezni.

Bejegyzését azzal zárja, hogy innentől a magyarokon múlik, hogy a külföldi befolyásolás sikere átmeneti vagy végleges lesz-e. Úgy véli, a jövőben is minden magyar állampolgárnak, állami intézménynek és politikusnak kötelessége marad Magyarország önrendelkezésének védelme. „Isten óvja Magyarországot!” – írta a poszt végén.

Magyar Péter hamar reagált Lánczi posztjára. Facebook-oldalán kijelentette:

„Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő Szuverenitásvédelmi Sóhivatalt. Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt.”

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt a 2023-as szuverenitásvédelmi törvény hozta létre. A szervezet működése és a kapcsolódó jogszabályok azonban a kezdetektől heves vitákat váltottak ki. Ellenzéki pártok, mint a Momentum, tüntetést is szerveztek a hivatal épülete elé, mert szerintük a törvény a civilek és a független sajtó elhallgattatását célozza. Egy akciójuk során vörös festékkel öntötték le az épületet, ami miatt a hatóságok eljárást indítottak ellenük.

A jogszabályt szakmai szervezetek is bírálták, a Magyar Bírói Egyesület szerint az sérti a jogállamiságot. 2026 februárjában egy főtanácsnoki indítvány megállapította, hogy a törvény több ponton uniós jogot sért.

A hivatal működése során több jelentést is kiadott. Az egyikben Rácz András Oroszország-szakértő írásait is említették, amire a szakértő élesen reagált. A sajtóorgánumok közül az Átlátszó és a Válasz Online is pert indított a hivatallal szemben a róluk készült jelentések miatt; az Átlátszó ügyében első fokon a portálnak adtak igazat.

Magyar Péter többször kijelentette, kormányra kerülve megszüntetné a hivatalt. Emellett vita alakult ki Lánczi Tamás Digitális Polgári Körben (DPK) betöltött szerepe miatt is, amit Magyar Péter összeférhetetlennek tartott a törvénnyel.

Maga Lánczi Tamás is a kritikák kereszttüzébe került, miután vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy jelentős vagyongyarapodása volt, és tanácsadói díjat fogadott el a nagyrészt külföldi tulajdonú cégeket tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetségétől is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt döntött a sokat bírált, életmentő gyógyszerekről határozó alapítványról
A leendő egészségügyi miniszter egyeztetett a Batthyány–Strattmann László Alapítvány vezetésével a szervezet jövőjéről. A megbeszélésen arra kérte őket, hogy az év végéig a jelenlegi struktúrában működjenek tovább.


Hegedűs Zsolt, a hamarosan megalakuló Tisza-kormány leendő egészségügyi miniszterer arra kérte a Batthyány–Strattmann László Alapítvány vezetését, hogy az év végéig a jelenlegi formában folytassák a munkát, miközben az újonnan felálló tárca haladéktalanul felülvizsgálja és továbbfejleszti a működésük minden fontos elemét. A miniszterjelölt szerint a legfőbb szempont az átmeneti időszakban a betegellátás biztonsága és folyamatossága.

Hegedűs Zsolt korábban már jelezte, átalakítaná az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmekről döntő Batthyány–Strattmann Alapítvány működését egy átláthatóbb, nemzetközi mintákra épülő modell szerint. Facebook-oldalán közölte, hogy kedden egyeztettek az alapítvány képviselőivel, köztük dr. Lengyel Györgyi elnökkel, valamint a kurátorokkal a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő székházában. A NEAK részéről is voltak képviselők, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint Hegedűs újonnan felkért miniszteri kabinettagjai, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.

A leendő miniszter közlése szerint a megbeszélésen egyértelművé tették, hogy elsődleges szempontjuk a betegellátás biztonsága és folyamatossága, emellett pedig elengedhetetlennek tartják a működés fejlesztését is.

Áttekintették a jelenlegi helyzetet és a teendőket is. Mint írta,

a betegek ellátásának biztonságát szem előtt tartva, és a kurátorok további munkájára is számítva azt kérte, hogy december 31-ig a munka a jelenlegi struktúrában folytatódjon az alapítványnál.

Ezzel egy időben „a felálló egészségügyi minisztérium haladéktalanul felülvizsgálja és továbbfejleszti az alapítvánnyal kapcsolatos működési struktúrát, a szervezeti kereteket, a betegtájékoztatás rendszerét, valamint az egyedi kérelmek elbírálásának folyamatát.”

Posztját azzal zárta, hogy a közös cél a biztonságos és kiszámítható ellátás fenntartása, miközben egy hatékonyabb rendszer alapjait teremtik meg.

A mostani egyeztetés helyszínét adó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) élén 2025 júliusában történt vezetőváltás, miután Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül menesztette a korábbi főigazgatót. Az alapítvány a napkokban a 444.hu-val azt közölték, hogy bár felhalmozódtak kérelmek, szerintük nincsenek nagy csúszások, és a kuratórium legalább hetente ülésezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk