KULT
A Rovatból

Filmek kánikula idejére - ezektől garantáltan fázni fogsz

Ha már kint tombol a kánikula, legalább a képernyőn nézzünk fagyott szakállakat, támadó jegesmedvéket és didergő embereket!


Eljöttek ismét azok a napok, amikor simán leolvad az ember arca, ha egy másodpercre kitekint az ablakon. A rekkenő hőségben fontos az állandó folyadékpótlás és a hűtés is, légkondival, ventillátorral, vízparttal vagy önkéntes száműzetéssel lehet ilyenkor csak felvenni a harcot a pusztító hőséggel. Ha ezek közül egyik sem áll épp rendelkezésünkre, még mindig nyúlhatunk a filmművészethez, hogy legalább az agyunkkal érezzünk egy kis hideget, abban reménykedve, hogy ez másfél-két órára a komfortérzetünkre is kihat.

A szobában persze ettől nem lesz hidegebb, de ha eléggé beleéljük magunkat, már-már szimpátiafázást is kicsikarhatunk magunkból, főleg, hogy "hideg-filmválogatásunk" szinte kizárólag izgalmas túlélőfilmből vagy horrorból áll. A maximális libabőr élményéhez nagyban hozzájárul az is, hogy majdnem mindegyikben valamilyen vérszomjas lény nyomasztja még hőseinket a fagyhalálközeli állapotban. Jöjjön tehát néhány film, amely lélekben közelebb visz minket a jóleső vacogáshoz!

Fehér pokol

Liam Neesonról tudjuk, hogy koranyugdíjas korára lett olyan kemény, mint a kád széle, 2011-ben ezt a fagyott alaszkai hómezőkön is bizonyíthatta. A Fehér pokol nem volt óriási blockbuster, már a címéből is egy hétköznap délutáni tévéfilmre asszociálhatnánk, teljesen átlagos történettel bír, ráadásul kis költségvetésből készült, ami főleg a borzasztóan gagyi animált farkasokon látszik meg a leginkább, mégis az év egyik kellemes meglepetése volt.

Egy csapatnyi olajmunkás szál repülőre, amely aztán nem sokkal később le is zuhan a fagyott semmi közepén, ám egy maroknyi ember túléli. Ha nem lenne elég a dermesztő alaszkai hideg, még az is tetézi a bajt, hogy egy kifejezetten éhes és agresszív farkasfalka területére pottyannak, így nem telik el sok idő, és elkezdenek eltünedezni a túlélők. A Neeson által alakított Ottway áll a csapat élére, hogy reménytelen küzdelmet folytassanak a hazatérésért, amelyhez azért a farkasoknak is van egykét szava. A Fehér pokol nem egy eszeveszett akciófilm, inkább egy lassabb, melankólikusabb darab a szokás szerint remek Neesonnal a főszerepben.

Frozen (Kihűlve)

Nyilván nem összekeverendő az animációs filmmel mert ebben sem dalolás, sem Disney-csoda nincsen. A Frozen viszonylag ismeretlen gyöngyszem, pedig másfél órára úgy a székbe szegezi a nézőt, hogy nem győzi néha megdörzsölni a kezét a fantomfázástól. Ráadásul olyan kérdéseket vet fel, amely minden valamirevaló síelő agyában paranoiaszinttől függetlenül felmerült már legalább egyszer:

mi van, ha fent ragadunk a felvonón? Túlélnénk, ha leugranánk? Hogyan lehetne kimenekülni?

A film története ugyanis pofonegyszerű: három fiatal – egy pár és egy barát – csúsznának még egy utolsót a sípályán, ám némi félreértés miatt rájuk zárják a pályát, leállítják a felvonót, és mivel több napos ünnep következik, néhány napig egészen biztosan nem jár majd arra senki. Éjjelre mínusz százcsilliárd fokra van kilátás, ebből a kínos és halálos helyzetből kell kivágniuk magukat. A Frozen legnagyobb erénye, hogy hihetetlenül valóságos főhőseink küzdelme, ember legyen a talpán, aki a film után nem feszeng majd először a felvonóban ülve, és meg meri fogni majd kesztyű nélkül a korlátot.

A visszatérő

2016 volt az év, amikor Leonardo Dicaprio didergése Oscart ért – amit persze inkább a nem mindennapi alakítása miatt osztottak ki neki. Alejandro González Inárritu filmje megtörtént eseményeken alapul: a Dicaprio által alakított prémvadászt a kietlen amerikai határvidéket jóformán darabokra tépi egy megvadult anyamedve, társai pedig hátrahagyják. A férfit azonban olyan típusú bosszúvágy hajtja, amely elég erőt ad neki nemcsak ahhoz, hogy az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket túlélje, de hogy többszár mérföldet gyalogoljon a kietlen semmi közepén. Sőt, még olyan praktikus tippeket is ad a kihűlés szélén állóknak, hogy egy kényelmes lótetem belseje minden fagyhaláltól megóv. A túlélőkalauzt Inárritu kedvenc operatőre, Emmanuel Lubeczki képei teszik igazán nagyszabású moziélménnyé.

Everest

Azt nem lehet éppen elmondani, hogy jó hegymászófilmekből Dunát lehetne rekeszteni, de 2015-ben készült egy meglepően jó Baltasar Kormákur izlandi rendező keze által. A film a már többször is feldolgozott 1996-os katasztrófát mutatja be, amely a Mount Everest történetének egyik legsúlyosabb tragédiája volt: a kereskedelmi expedíciók korában egyre több ismert hegymászó szervezett utakat olyan fizető vendégeknek, akiknek nem volt feltétlenül már az oviban is jégcsákány a jelük. Az év vihara és a pénzügyi érdekek nagyon rövid idő alatt változtatta temetővé a világ legmagasabb hegyét, ezt dolgozza fel Kormákur filmje.

Az Everestben az az igazán jó, hogy meglepően hitelesen mutatja be a magashegyi expedíciókat, de még annál is jobban azt, hogyan vált sokak által kifogásolt iparrá a pénzes kuncsaftok csúcsra juttatását kiszolgáló gépezet. És bár már 6 éve mutatták be, az Everest a moziban üt a legjobban: IMAX 3D-ben is látható volt, így a dermesztő hideg, az elfagyott orrcsonkok és a mindent belepő jeges vihar olyannyira a néző arcába mászik, hogy garantáltan ráhozza a didergést.

Sarkvidék

Bár a már említetteknél némiképp felejthetőbb, ám Mads Mikkelsen alakítása – és persze az erős hidegfaktor – miatt érdemes megnézni a Sarkvidéket, amely Joe Penna első filmje. A dán színészzseni által alakított Overgard egy repülőgépszerencsétlenség egyetlen túlélőjeként várja a segítséget már ki tudja mióta, fáradhatatlanul rajzolja a hóba az SOS-feliratot. Valószínűleg nem épp élete legszerencsésebb évét írja, mert a megmentésére küldött helikopter szintén lezuhan, és immár egy nagyon rossz állapotban földet ért nővel kell harcolnia a túlélésért, amelyet a pokoli hideg mellett egy jegesmedve is nehezít. A Sarkvidék kicsit lassú, kicsit lendületét veszti idővel, és a befejezés is indokolatlanul hollywoodi, Mikkelsen komor, fagyott arca azonban még így is elviszi a filmet a hátán.

A dolog

A hidegben támadó jegesmedvék, sima medvék és farkasok támadásánál már csak az tudja jobban lerontani a fagyos semmi közepén veszteglők életkedvét és életesélyeit, ha földönkívüli halálos paraziták is bekapcsolódnak a buliba. John Carpenter 1982-es klasszikus horrorjában épp ez történik, Kurt Russel pedig fagyott szakállal próbálja egyre kétségbeesettebben kaszabolni véresebbnél véresebb módokon a meglepően gusztustalan lényeket. Ráadásul a film vége pedig megadja a választ arra, hogy az antarktiszi semmi közepén melyik halált választaná inkább az ember: a fagyhalált vagy a gyilkos földönkívüli parazitát. A klasszikusból 2011-ben csináltak egy érdekes előzmény-remake hibridet, amely, ha Carpenter filmjéhez érthető módon nem is ér fel, szintén egy szórakoztató darab a fagyos-parazitás fajtából.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk