Újranyitott a legendás Kádár Étkezde – a régi hangulatban éledt újjá Budapest ikonikus kifőzdéje
Az ikonikus budapesti kifőzde a régi hangulatban éledt újjá, távol a fine dining világától. A Costes-csoport alapítója, Gerendai Károly nem egy nosztalgia-éttermet akart létrehozni, hanem magát a Kádárt hozta vissza, szinte ugyanazzal az étlappal, amellyel 2020-ban búcsúzott.
Régi ízek, változatlan szemlélet
Az étkezdét 1957-ben nyitotta meg Kádár Béla, és több mint hat évtizeden át működött megszakítás nélkül. Utolsó üzemeltetője, Orbán Sándor idején is a friss, házias ételek és a családias vendégszeretet volt rá jellemző.
Klasszikus fogásaik, mint a székelykáposzta vagy a sólet nemcsak a környékbelieket, hanem a turistákat és a taxisokat is vonzotta.
A Kádár Étkezde régen (Wikipédia)Megújulás a hagyomány jegyében
A mostani felújítás során a konyhát és a gépészetet korszerűsíteni kellett, a szomszédos lakás megvásárlásával pedig tágasabb lett a tér.
A hagyományos közös asztalok is megmaradtak: aki ketten ül le egy négyfős asztalhoz, ne lepődjön meg, ha mellé telepednek. Ez mindig is a Kádár-élmény része volt.
A hiteles ízekért a régi receptkönyvek mellett a törzsvendégek emlékeire is támaszkodtak.
„A régi receptúrák sokszor hiányosak voltak, ezért a vendégek emlékei segítettek rekonstruálni az ízeket” – mondta Gerendai.
A konyhát nem egy sztárséf vezeti: az ételekért egyszerűen csak Béla úr felel, aki korábban évtizedeken át dolgozott Bíró Lajos mellett, míg a vendégtér hangulatáért és a vendégekkel való kapcsolattartásért Gábor úr, az üzletvezető felel. Ez tudatos döntés volt: hiszen a cél nem az volt, hogy egy séf újragondolja a fogásokat, hanem hogy a régi Kádár ételei és vendéglátása hitelesen elevenedjenek meg.
Így a menü szinte azonos lett a régi kínálattal, és később fokozatosan bővül majd.


Ízek és hangulatok a sajtókóstolón
Amikor belép az ember az ajtón, egy pillanatra nem érti, mi történik vele. Mintha megállt volna az idő, mintha egyszerűen visszakerültünk volna a régi Kádár Étkezdébe. A tágasabb tér azonnal feltűnik, hiszen a szomszédos lakás hozzányitásával jóval kényelmesebb lett az elrendezés, de minden más ismerős: a lambéria, a szódás szifonok, a kockás terítő (szigorúan műanyag borítással), és az étlap, ami pont úgy néz ki, mintha írógéppel készült volna.
A falakon ott sorakoznak a törzsvendégek régi fotói. Egy részük ismerős, de van, aki már a középkorúak számára is talány.
A második meglepetés az árakkal kapcsolatban ér. Olyan kifőzdés árak vannak, amik mellett az ember szívesen ül be bármikor egy ebédre. (Pedig amikor Gerendai Károly neve kerül szóba, az ember nem erre a vendéglátásra asszociál.)
A választás nem volt könnyű. Sokan (én is) azokra az ételekre mentek rá, amelyeket régen is szerettek a Kádárban.
A két leves közül – maceszgombócos vagy májgombócos – nagyjából mindegy, hogy melyiket kóstolja meg az ember, az alaplé íze kifogástalan volt. A főételek sorában igazi klasszikusok vártak: paprikás csirke, székelykáposzta, töltött paprika, vagy éppen a híres sólet. Utóbbi régen csak bizonyos napokon volt kapható, most viszont minden nap rendelhető, ráadásul öt különféle változatban.
Én főfogásként a milánói sertésbordát választottam. Nekem ez az étel a jóleső nosztalgia. Nem készítem, nem keresem, de ha egy autentikusnak tűnő helyen meglátom, képtelen vagyok szabadulni tőle, és meg kell kóstolnom.
Őszinte leszek, nem emlékszem rá, hogy ez a Kádárban milyen volt, de merem ajánlani mindenkinek, aki a műfajt kedveli. Nem túl paradicsomos, de nem is túl olajos, igazi komfort kaja, ami után érdemes ledőlni egy fél órára.
A desszertekből most kettő szerepelt az étlapon: aranygaluska és mákos nudli. Mindkettő 1960 forintos áron, ami szintén teljesen baráti. Ezen kívül az italárak sem szálltak el: egy üveg szóda 800 forint, a négydecis szörp 600 forint.
És az egész hely varázsát is ez adja, hogy nincsenek nagy szavak, nincsenek túlgondolt ételek, hanem őszinte, otthonos fogások, amiket mindenki ismer.
Húsleves maceszgombóccal 1680 Ft
Milánói sertésborda 3170 Ft
Paprikás csirkecomb galuskával 2980 FtA reggeli magyar klasszikusokat ígér – bundás kenyér, kolbászos tojás, főtt virsli –, estére pedig ugyanaz a házias menü lesz elérhető, mint délben. A későbbiekben elviteles és házhozszállítási lehetőségek is várhatók.
A Kádár több mint kifőzde: egy darab budapesti gasztrotörténelem, amelyhez személyes emlékek és városi legendák kötődnek. A mostani újranyitás iránt hatalmas az érdeklődés – Gerendai elmondása szerint soha nem tapasztalt ekkora várakozást étteremnyitás előtt.
Hivatalos nyitónap: szeptember 26.
Cím: 1072, Klauzál tér 9.
Nyitvatartás: ebédidőben, később reggeli és vacsora is

Gundel Takács Gábor, Mikes Anna és Keleti Andrea
Wolf András corporate séf és Vérten Róbert executive séf








KACSAMELL dödölle, kacsa jus, hagyma
„FESTMÉNY A FALON” cseresznye, kecsketej, roz
Fotó: Fazekas Nikoletta
Fotó: Erdőháti Áron
Fotó: Fazekas Nikoletta
















