SZEMPONT
A Rovatból

Rák és a kerekesszék miatt költöztek faluból a városba – „Ahova te mész, oda megyek én is”

Megteremtették tökéletes otthonukat, de nem tölthetik ott a nyugdíjas éveiket. A feleség és a férj is beteg lett. Nincs sírás, a humor a bajban is segít.


Nagy – beteljesületlen - álmom volt egy asztalos nagypapa és egy kézműves nagymama unokájának lenni. Konti Zoltánék öt unokájának ez sikerült. A két legidősebb 8 évet tölthetett a nagyszülők keze által készített játékok, díszek között a Szombathelyhez közeli Sében.

Ez egy különleges hely volt a gyerekeknek. Itt nem volt minden műanyag és digitális.

Persze a lego itt sem fából készült, és számítógép is volt, de valahogy mégis évtizedekkel ezelőtti hangulatban lehetett itt múlatni az időt. A nagyszülők most visszaköltöztek a városba, ahonnan indultak. Újra emeletes házban élnek. A nagypapa szerint nem rossz hely ez. „Nagyon jó itt a lift. Tökéletes, nyílik, csukódik” – mondja Zoli viccelődve. Felesége, Zsuzsa is nevetve mondja, hogy ez csábította ide őket.

Kétségtelen, hogy a jó lift segít a mozgásban, de a költözés oka, ennél összetettebb. Egy nagy házat kellett maguk mögött hagyni, amit ugyan előrelátóan egy nagy családra számítva építettek fel, de nem arra, hogy egyszer nyugdíjasan, akár mozgáskorlátozottan is használhassák.

89-ben kezdték az építkezést, és egy bő év alatt készült el a 180 négyzetméteres, hét szobás, két konyhás, két fürdőszobás ház, meg a 65 négyzetméteres asztalos műhely. Ami fából készült, az mind Zoli munkája volt.

„Maszek voltam, kisiparos így mondták akkor. Sokat dolgoztam, de megérte. Felneveltünk három gyereket és mindig volt pénzünk.”

Felesége óvónő volt körülbelül 20 éven át. Igy esett, hogy az óvodás időszakban Zsuzsa mindhárom gyermekével együtt töltötte az egész napot.

Ügyeskezű, így sokat készített díszeket és játékokat, nemcsak a munkahelyére, hanem otthonra is. „Én előbb az anyagot látom meg, és az adja az ötletet, mit csináljak belőle. Gyerekként szerettem hímezni, babázni és mindig bütykölni valamit, mint régen a technika órákon.”

Ez a szenvedély ma is tart, Zsuzsa azóta is varrja a kreatív asztali és fali-díszeket, bájos angyalokat és vidám vászontáskákat. Férje szerint nagyban kellett volna gondolkodnia. „Ő úgy gondolta, hogy elaprózom a tehetségemet, mert kisebb dolgokat készítek. De amikor abbahagytam az óvónőséget, ezekkel tudtam a vásárba menni. Elkezdtem ugyan patchworkozni, ágytakarót meg faliképeket csináltam foltokból, de lusta voltam hozzá. Nagyon nagy munka. El sem adtam, csak a  családnak csináltam” – idézi Zsuzsa a múltat.

Az óvónőképzőben tanult ugyan kézműves technikát, de ki akarta egészíteni a tudását egy budapesti művészeti iskolában. Diplomát is kapott volna, csakhogy az akkor 7 éves kislánya nagyon szomorú volt, hogy hetente 3 napig nem láthatja az édesanyját. A népi mesterségek kurzust így félbehagyta. Zoli nem bánta, szerinte ott csak elrontották volna a kreativitását.

Az alkotás szenvedélyének azért néha gátat kellett szabni. „Otthon is díszített folyton, össze-vissza ragasztózott mindent. Ha belelendült, felvirágoztatta az egész lakást, telerakta mindenféle manókkal. Akkor jöttek a viták, hogy nem az óvodában vagyunk” – meséli Zoltán, bár tudja, öt unoka kitesz azért egy kisebb óvodát.

A leginkább természetes anyagokból berendezett háznak felbecsülhetetlen értéke van, de csak a családnak.

„Nekünk inkább az otthonosság számít, az, hogy jól érezzük magunkat. Ha valaki betör hozzánk, gondban lenne, mit vigyen el, mert nagyon értékes dolog sosem volt.”

Úgy tíz éve kezdődtek az egészségügyi problémák. A sokat mozgó, tornázó, futó, napi két órát bicikliző Zsuzsa térdei kopni kezdtek. Ez még nem jelentett akkora problémát, de elkezdett szédülni a biciklin, egyre kevésbé érezte biztonságban magát két keréken. Aztán a járása is bizonytalan lett. Rengeteg orvosnál jártak, és egy kaposvári neurológus azt mondta, ez egy gyógyszer mellékhatása.

„A Savaria karneválra készülve alig aludtam, hogy minél több terméket vihessek a vásárba. Valahogy akkor az agyam kiakadt a felpörgéstől, és bipoláris zavar, mániás depresszió lett a vége. Erre olyan gyógyszert kaptam, ami egyensúlyzavart okoz. Most már csak járókerettel tudok mozogni, illetve tolószékben” - meséli Zsuzsa a szomorú tényeket, de azonnal kitér a dolog pozitív oldalára is.

„Ez nekem egy korai lenyugvás. Többet tudok így kézműveskedni. Én ezt imádom, megnyugtat. Tudok közben zenét és hangoskönyvet hallgatni.”

Zoli nyugdíj előtti segélyre ment 60 évesen. Úgy látta, Zsuzsát nem lehet sokáig egyedül hagyni otthon, mert ha elesik, nem biztos, hogy fel tud állni.

„Negyvenvalahány ezer forinttal indultam,  most 72 ezer forintot kapok havonta. Próbálok félrerakni belőle, de eddig egy forintot sem sikerült” – vallja be, hogy neki sem megy a lehetetlen.

Ebből a jelen is szűkösen jön ki, a jövőre máshonnan kell a pénz.

Ő két éve tudta meg, hogy végbélrákja van.

„Voltak jelek, hogy sűrűbben kellett mennem vécére, háromszor-négyszer is egy nap, de nem volt hasmenés, meg véres széklet. Szentesen voltam osztálytalálkozón, és az osztálytársak között sokan dolgoznak az egészségügyben, többen betegek ezzel-azzal, úgyhogy összeült a konzilium, és arra jutottak, hogy jobb lenne kivizsgáltatni, miért van változás a szervezetemben. Másnap interneten beütöttem, hogy gyakori székelés, és kidobta, hogy végbélrák.

„Elmentem a háziorvoshoz, hogy figyelj, végbélrákom van! Röhögött, de a tükrözés engem igazolt. Rosszindulatú daganatok a végbéltől nyolc-tíz centire. Bolondok napján volt a műtétem.”

„Ügyes volt a sebész, ki sem kellett vezetni a beleimet.”

Eredetileg tíz napig kellett volna a kórházban maradnia, de ő a harmadik napon már sétálgatott, fotózgatott, és öt nap után haza is engedték.

„Az első nap a műtét után betettek valami elfekvőbe, intenzív osztályra. Ott meghaltak emberek mellettem, az nyomasztó volt. Most én már nem beszélek orvosokkal betegségről. Az onkológusnak is csak a házam próbálom meg eladni” – mondja mosolyogva, majd komolyan folytatja.

„Az onkológián mindenki halálközeli állapotban van. Egy kupacban ülünk ott hatvanan nagyjából, mindenki az élete végére várva. Ez a doktornőt is megviseli, és amikor bemegyek hozzá, igyekszem kicsit kizökkenteni.”

A betegsége nem okoz sok bajt, azt mondja, ha nem kellene protekciót keresnie, hogy megkaphassa a három havonta esedékes ultrahangját, nem is lenne dolga vele. „Nem fáj semmim. Figyelnem kell magamra, okosnak kell lenni, hogy milyen messzire megyek, van-e vécé.”

Zoli a műtét előtt sem omlott össze. Azt mondja, nem szabad időt hagyni az elgyengülésre. Félelem helyett felmérte, mit kell tenni most. „Összehívtam a családot, elmondtam, hogy ez van, de nem tudni, mi lesz. Megbeszéltük, hogy ki foglalkozik majd Zsuzsával, ki gondozza az állatokat, ki viszi ki a szemetet. Elmondtam, hogy mennyi pénz van.”

„Mindent elrendezve mentem a műtétre. Aztán visszajöttem és mondtam, hogy senkinek semmi dolga, mindent csinálok tovább.”

A ház eladásáról is ő döntött.

„A gyerekek mindig mondták, hogy nagy nekünk ez a ház, vegyünk egy kisebbet. Húztam az időt, mert az unokák nagyon szerettek ott lenni, és persze mi is, Zsuzsával. Amikor kiderült, hogy Zsuzsának kerekesszék kell, akkor egyértelmű volt a költözés.”

Felesége azonban nem volt túl határozott. Ezt azonban Zoli már tudta a kezdetektől. A házasságkötésük előtt is meggondolta magát menyasszonya. „Az esküvő napján mondtam, hogy nem akarok férjhez menni. Ezt mindig az orrom alá dörgöli, hogy azt se tudtam, mit akarok. Bepánikoltam valamitől” – meséli Zsuzsa.

Zoliból most is dől az irónia: „Mondjuk nem lett volna nagy veszteség lefújni a lakodalmat, kis összejövetelt terveztünk, az anyósom tisztaszobája volt a helyszín. Egy mezei csokrot rendeltünk, rajtam az érettségi öltönyöm volt, ő meg a barátnője menyasszonyi ruháját vette meg.”

Zsuzsa bizonytalansága végigkísérte több mint negyven éves házasságukat, de hamar kialakult a megoldás. Zoli döntött, ha el kellett adni valamit, vagy épp nem tudták, hol nyaraljanak. A tapasztalatok végül mindig azt igazolták, Zoli nem téved.

Tavaly karácsonykor jelentette be a családnak, hogy átköltöznek a szombathelyi kis lakásukba, amit addig albérlőknek adtak ki.

„Noha a gyerekek folyton nyúztak a ház eladásával, amikor mondtam, itt az idő, megszeppentek, hogy eztán nem úgy lesz, mint eddig. A nagyobbik lányom sajnálta legjobban, mert ő Ausztriából jár haza, ők szerettek ott aludni a három gyerekkel, jók voltak ott a közös esték, közös ébredések.”

„Én is nagyon szerettem azt a házat, imádtam. Nagy törés volt nekem a költözés” – vallja be Zsuzsa, de férje döntésében most is bízott.

„Azt mondtam, ahova te mész, oda megyek én is.”

Két helyre költöztek, az emeletes házba, és picit távolabb egy kis kertbe. „Itt van öt percre biciklivel. Patak mellett van, fás terület. Odahoztam a tyúkokat, meg a kutyát, és egy kis garázsszerűt építettem oda, átmentettem az unokáknak a csúszdát, mászókát, hintát. Elhoztam Okos házát, foteljét. Ő vigyáz itt a tyúkokra. Nélküle a róka elvinné mindet” – meséli Zoli, milyen új otthonuk „udvara”.

A zöld hulladékot is ide hordják a tyúkoknak. Itt egy picit több szemetük lesz, mint a nagy házban volt, mert ott sok mindent el is égethettek a kazánban. Itt a papír megy majd a szelektív gyűjtőbe.

„A gyerekeinken azt látom, hogy kicsit görcsölnek a műanyag miatt, de mi az újrahasznosításba nőttünk bele. Most is visszaválható palackból isszuk a szódát, papírba csomagolva veszem a húst, az állatok meg sokat megesznek, mi nem termelünk sok szemetet” – ecseteli Zoli.

Zsuzsának is eszébe jutott valami, igaz azzal kicsit megbántotta a lányát.

„Boginak készítettem karácsonyra egy akkora macit, mint ő maga. Nagyon szerette, de kinőtte a szobáját, a maci pedig felkerült a padlásra. Aztán egyszer lefejeztem szegény állatot. Tömőanyag kellett a párnákhoz és babákhoz.”

Lányát újabb babák varrásával kiengesztelte, sőt, a mai napig engeszteli.

„A három gyerekes Bogi csinál otthon egy tízfős magánóvodát. Ott is csak természetes anyagból készült babákat, játékokat, díszeket akar. Ezeket csinálom most. Odakerülnek a Zoli által készített fa baba-ágyak is.”

Vásárba már nem járnak.

„Olyan szinten megváltozott az életünk, hogy ha nincs vécé – ráadásul mozgássérült típus - a közelben, és ha akadályok vannak kerekesszékkel, akkor túl sok a probléma. Én ilyen lezárós típus vagyok. Én el tudom engedni azt is, ami jó volt. Most új helyzet van. Ha eladjuk a házat, újra ki kell találni, mi legyen a pénzzel. Valamit osztani kellene a gyerekeknek, a saját egészségünkre is kell költeni, és azért a jövőre is kell félretenni. Hosszú távon azért nyomasztó mindkettőnk betegsége” – mondja Zoli komolyan. Ez is része a sokat viccelődő férfinak, aki 42 éve Zsuzsa párja, az ő legnagyobb örömére.

„Kifogtam a legjobb pasit, akit lehetett. Minden szempontból a legjobb” – mondja Zsuzsa, tőle szokatlanul határozottan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vujity Tvrtko a Napló végéről: Aki ezt tette velünk, bár kapott 96 millió forint Júdás-pénzt, most egészen biztosan nyugtalanabbul alszik, mint mi
Vujity Tvrtko egy hosszú bejegyzésben idézte fel a TV2 Napló megszűnésének körülményeit. A riporter szerint a szerkesztőségre nehezedő politikai nyomás és egy 96 millió forintos könyvszerződés vezetett a műsor végéhez.


Két posztot is írt Vujity Tvrtko, a frissebb, mai posztban arról ír, hogy "anno nagyszerű emberek, becsületes újságírók veszítették el az állásukat, s ezzel veszélybe került a családjuk egzisztenciája, nem maradt munkájuk, voltak, akiket biztonsági őrökkel dobattak ki csak azért, mert nem akartak bűncselekmények részeseivé válni. Mindent (is) vállaltak, de a lelküket nem adták el, sem pénzért, sem ajánlatért, sem hatalomért!

Munkátokat elveszítettétek, de becsületeteket mindvégig megtartottátok! BÜSZKE VAGYOK RÁTOK! - írta a tévés.

"Vannak, akiknek most a mentegetőzés és a félelem maradt. Ők választották ezt az utat. Mi pedig egy egészen másikat…" - tette hozzá, megosztva egy 10 évvel ezelőtti posztját.

Vujity Tvrtko egy másik, tegnapi bejegyzését azzal kezdte, hogy nem a botránykeltés a célja, ugyanakkor úgy véli, „az igazság nem maradhat néma”. Azt írja, elsősorban azokért a kollégáiért szólal meg, akiket szerinte méltatlanul megaláztak, és akiknek a hangja nem jut el a nyilvánossághoz. Kijelenti, hogy újságíróként továbbra sem foglal állást magyar belpolitikai ügyekben.

Tvrtko szerint a műsor megszűnésének legfőbb oka egy bizonyos könyv volt. Hozzáteszi, hogy a kötet szerzőjét később hírigazgatónak nevezték ki, és a könyv körüli „erőszak, a műsorunkat, szerkesztőségünket érő politikai nyomás és érzelmi zsarolás” vezetett a döntésükhöz.

„Főleg emiatt az átkozott könyv miatt döntöttünk 2014-ben úgy, hogy a TV2 Naplója 17 év, 1 hónap, 3 hét és 4 nap után befejezi munkáját.”

A HVG a Magyar Hang cikke alapján azt írta: Szalai Viviennek 96 millió forintot fizetett a Napi Gazdaság kiadója 2014-ben a Zuschlag-könyv megírásáért. Tvrtko állítása szerint a szerkesztőségük nem volt hajlandó ezt a könyvet reklámozni, és másokat sem járattak le.

Műsorvezetőként személyesen is szembeszállt a nyomással, amikor nem volt hajlandó egy számára ismeretlen szöveget bemondani. „Egyáltalán: soha az életemben nem olvastam fel más szövegét, csak azt, amit én magam írtam… És amit én magam megírtam, azért a felelősséget mindig vállaltam” – fogalmaz.

Tvrtko szerint nem voltak hajlandóak olyan dolgokat megtenni, amelyekkel a későbbi események bűnrészeseivé váltak volna, ezért a TV2 Napló végül befejezte működését. Megemlíti azonban, hogy szerencsére a műsornak van folytatása egy másik csatornán, Sváby András és csapata révén.

A posztban felidézi egykori kollégáinak az utolsó szerkesztőségi értekezleten elhangzottakat, a Linda című sorozatból vett mondattal.

„Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik!”

Majd hozzáteszi: „Meghaltunk, de nem alkudtunk.” Azt írja, aki ezt tette velük, bár kapott „96 millió forint Júdás-pénzt”, most biztosan nyugtalanabbul alszik, mint ők. A cselekedetét szerinte majd Isten vagy a bíróság fogja megítélni.

Tvrtko fájdalommal ír arról, hogy rajta kívül a stábtagok mind elhagyták a szakmát. Van közöttük virágboltos, apartmanház-üzemeltető és olyan is, aki külföldre költözött.

„Nem vagytok, s mégis azok maradtok: ÖRÖKRE!”

Ezzel szemben azt állítja, hogy aki ezt a helyzetet előidézte, „sosem volt az, bármi is állt a névjegykártyáján!”.

Zárásként arról ír, hogy bár ő maga is külföldre költözött, a szellemiségük és a gerincük megmaradt. Akik viszont szerinte elárulták ezeket az elveket, azokról úgy fogalmaz: „most nagyon gazdagok, s mégis koldusszegények!”.

A poszt hátteréhez tartozik, hogy a TV2 nemrégiben menesztette Szalai Vivien hírigazgatót, amire Vujity Tvrtko egy korábbi bejegyzésében már reagált. A csatornánál zajló belső feszültségekről korábban Hajós András és Majka is beszélt. A legfrissebb fejlemény az ügyben, hogy 2026. május 7-én megjelent hírek szerint megszűnik a TV2 Tények című műsora, és a jelenlegi tervek szerint a Napló sem folytatódik az átszervezés után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor Melléthei-Barna Márton visszalépéséről: A lex Sógort továbbra is ajánljuk a kormány figyelmébe
A Második Reformkor Párt elnöke reagált Melléthei-Barna Márton visszalépésére, és a kormányzati összeférhetetlenséget szabályozó törvényjavaslatát sürgette. A „Lex Sógor” néven ismertté vált javaslat megtiltaná, hogy közeli hozzátartozók egyszerre töltsenek be magas állami pozíciót.
F O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 08.



Vona Gábor a közösségi médiában reagált arra a hírre, hogy Melléthei-Barna Márton visszalépett az igazságügyi miniszteri jelöltségtől. A Második Reformkor Párt elnöke elismerően nyilatkozott a döntésről.

„Melléthei-Barna Márton Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond miniszteri jelöltségéről. A korrekt lépéséhez gratulálok!” – írta.

Vona felidézte, hogy már a jelölés nyilvánosságra kerülésekor azonnal jelezte aggályait. Mint mondta, a 2RK elnökeként már akkor szóvá tette – miközben a jelölt szakmai rátermettségét nem vonta kétségbe –, hogy a családi kapcsolat Magyar Péterrel problémás. Úgy vélte, a helyzet politikailag kényes.

Úgy vélte, a helyzet „nem elegáns, nem európai és óriási támadási felület.”

A sajtóban már a kormányalakítás előtt megjelentek a hírek, hogy a TISZA Párt jogi igazgatója, Magyar Péter sógora lehet az új igazságügyi miniszter, ami több politikai reakciót és közéleti vitát váltott ki a nepotizmus és az összeférhetetlenség kérdéséről. Vona szerint a helyzet kezelésére pártja konkrét javaslattal is előállt.

„‘Lex Sógor’ munkacímmel még törvényjavaslatot is készítettünk a kollégáimmal, amely összeférhetetlenné tenné a hozzátartozók egy kormányban való szerepvállalását”

– áll a posztban.

A pártelnök kitért a kritikájára érkezett reakciókra is. Azt írta, érdemes visszanézni, hogy a TISZA Párt egyes támogatói milyen indulatosan reagáltak a felvetéseire. „Szerencsére voltak azért higgadtabbak is” – tette hozzá. Tanulságként azt vonta le, hogy a politikai egyet nem értést mindenkinek higgadtabban kellene kezelnie.

Vona Gábor szerint az esetből több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt azt üzeni a „mostani bólogatójánosoknak”, hogy érdemes felvállalni a kritikát, mert lehet értelme. Másrészt úgy látja, a történtek bizonyítják, hogy szükség van egy másfajta ellenzéki magatartásra.

Szerinte „ezért van szükség konstruktív ellenzékre, amely nem dehumanizáló módon támad, hanem kulturáltan kritizál és ad alternatívát.”

A poszt végén a pártelnök sok sikert kívánt Melléthei-Barna Mártonnak. Vona azt írta, azt hallották, hogy Melléthei-Barna Márton az elszámoltatásban vállalt volna oroszlánszerepet.

„Ha így van, remélem, máshol, más formában hozzáteszi a magáét. Mert a politikai bűncselekményeknek kell legyen következménye!” – fogalmazott.

Bejegyzését egy politikai üzenettel zárta: „A Fideszt kormányról leváltotta az ország, most ellenzékből is le kell!”

Végül hozzátette, kíváncsian várják az új jelöltet a fontos pozícióra. Melléthei-Barna visszalépésére Magyar Péter is reagált, és azt ígérte, másnap bejelenti az új igazságügyi miniszterjelölt személyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Volt alkotmánybíró: Sulyok Tamás megfosztható a tisztségétől, mert alaptörvényt sértett
Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök bizonyíthatóan megsértette az Alaptörvényt a hallgatásával. A megfosztási eljárás megindításáról a parlament dönthet, ami után az államfő jogköreit azonnal felfüggesztenék.


Alkotmánysértést követett el Sulyok Tamás, ezért megfosztható tisztségétől – ezt Vörös Imre volt alkotmánybíró mondta a Klubrádióban. Szerinte az államfő akkor is elmozdítható, ha önként nem mond le.

Vörös Imre úgy véli, Sulyok Tamás tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a közhatalom gyakorlása ne jogállami keretek között történjen. A volt alkotmánybíró szerint az államfő nem tett eleget kötelezettségének, és nem őrködött az államszervezet demokratikus működése felett, amikor több vitatott esetben nem emelte fel a szavát – szemléz a 24.hu.

Az eljárás megindításának azonnali és súlyos következménye lenne.

Vörös Imre emlékeztetett rá, hogy bár a végső szót a megfosztás ügyében az Alkotmánybíróság mondja ki, a parlamenti döntés után azonnal fel kell függeszteni az elnöki jogkör gyakorlását.

Ez azt jelentené, hogy Sulyok Tamás hatásköreit és feladatait ideiglenesen az Országgyűlés elnöke venné át; a Tisza Párt korábban Forsthoffer Ágnest jelölte erre a posztra.

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök elleni eljárást az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja, de a megfosztás megindításához már kétharmados többség szükséges.

Míg Vörös Imre szerint a jogi út járható, Fidesz-közeli jogászok korábban arról beszéltek, hogy Sulyok Tamás alkotmányos úton elmozdíthatatlan.

Vörös Imre hangsúlyozta, az Országgyűlésnek részletesen indokolnia kell döntését, az államfő teljes tevékenységét mérlegelni kell, de a jelenlegi rendszerben számos olyan szabály működik, amelyeket kifejezetten a hatalom bebetonozására alakítottak ki. Szerinte ezek eleve nem tekinthetőek legitim jogállami normáknak, ezért mielőbb ki kellene őket iktatni. Az alkotmányjogász már korábban készített egy „kigyomlált” változatot az Alaptörvényből, amely szerinte alkalmas lehetne kiindulópontnak egy jogállami rendszer újjáépítéséhez.

Teljes beszélgetés Vörös Imrével:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Azurák Csaba a Tények végéről: Elképesztően sajnálatos ezt látni, de többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom
A TV2 egykori hírigazgatója megszólalt a csatorna Tények című hírműsorának megszüntetéséről. Szerinte a döntés több száz tehetséges, azóta pályán kívülre sodródott kolléga munkáját is semmibe veszi.


„Elképesztően sajnálatos ezt látni” – mondta Azurák Csaba, a TV2 egykori műsorvezetője és hírigazgatója, miután csütörtökön kiderült, hogy megszűnik a csatorna Tények című hírműsora. A volt képernyős több száz tehetséges kollégája nevében fejezte ki sajnálatát a közel három évtizedes brand sorsa miatt.

A csatorna egykori arca a 24.hu-nak arról beszélt, hogy a Tényeket rengeteg tehetséges szakember építette fel, akik közül sokan mára a pályán kívülre sodródtak. Hangsúlyozta, hogy a műsor az első nagyjából húsz évében minőségi hírszolgáltatásként működött.

„Ez van bennem, hogy sok száz ember rakta bele a munkáját, akik hosszú éveken, évtizedeken keresztül vettek részt ebben az egészben, és szerintem az ő nevükben is beszélek, amikor ezt mondom, hogy elképesztően sajnálatos ezt látni” – fogalmazott.

Azurák Csaba, aki 2001-től 2019-ig dolgozott a csatornánál, nem akarta minősíteni a TV2 elmúlt évekbeli működését. Személyes okokkal magyarázta, miért nem hajlandó rossz emlékként tekinteni a csatornára.

„Én sokkal többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom rá. Mert 20 évet eltöltöttem ott, és ezalatt nekem barátságok szövődtek, a feleségemet is ott ismertem meg, így nagyon sok minden köt oda” – mondta.

A Tények megszűnése kapcsán a hírműsor egy másik volt műsorvezetőjét, Máté Krisztinát is keresték, ám ő nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk