prcikk: Okuláré projekt: felolvasószínház a világ körül | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Okuláré projekt: felolvasószínház a világ körül

14 városban egyszerre olvassák fel magyar drámaírók műveit profik és amatőrök, kultúrkocsmákban, művelődési házakban, határon innen és túl.
Pokorny Szilárd - szmo.hu
2015. március 19.



Különleges színházi élményben lehet részetek március 23-án, hétfőn, este 7 órakor. Ekkor ugyanis 14 magyarországi és határon túli városban egyszerre szólal meg három, egyfelvonásos színdarab. (A kezdeményezésben összesen 17 város vesz részt, részletes információkat a cikk végén találtok az egyes helyszínekkel kapcsolatban.) A tavaly tavasszal indult Okuláré Projekt egy sok helyszínen zajló, monstre felolvasószínház, amelynek lényege, hogy kortárs drámaírók külön ezekre az alkalmakra írott műveit egy időben olvassák fel a világ számos pontján.

A szervezők minden estére három-három drámaírót kérnek fel arra, hogy egy aktuális, előre megadott témáról írjanak egy-egy, maximum 15 perces egyfelvonásost. Ezeket azután ugyanabban az időpontban, magyar idő szerint este hét órakor olvassák fel független színházi műhelyek vagy amatőr és hivatásos színjátszó társulatok tagjai, vagy helyi civilek az összegyűlt közönségnek.

bp-tavmajus

Budapest (A fotók az előző Okuláré Projektek során készültek - Forrás: Facebook)

bp-nov

Debrecen

calgary-tavaprilis

Calgary, Kanada

calgary-tavnov11

Calgary, Kanada

A felolvasások után mindenhol beszélgetés következik, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos véleményét, gondolatait, és végül szavazással döntenek, melyik írás tetszett aznap este a legjobban. Az estet Skype-körkapcsolás zárja,

amely során minden helyszín néhány mondatban összegzi a tapasztalatokat, a voksolás eredményét, és a beszélgetések legfontosabb gondolatait. A legtöbb helyszínen megszavazott író a következő hónapra is meghívást kap.

gyor-nov13

Győr

miskolcnov

Miskolc

A március 23-ára felkért írók:

Terék Anna - a vajdasági Topolyán született költő és drámaíró. Eddig megjelent verseskötetei a Mosolyszakadás és a Duna utca. Jelenleg a Szerb Nemzeti Színházban és a szabadkai Népszínházban is játsszák egy-egy darabját.

Flores Hedvig Monsterrat - a félig ecuadori, félig magyar származású drámaíró Flores Hedvig Monsterrat, a Teatro Surreal alapítója, drámaíró, színész, rendező.

Grund Színház - A januári Egyén-Tömeg kategóriában meghirdetett forduló győztese, az első olyan résztvevő, ahol egy ember helyett egy improvizációs alapokat felhasználó kollektív írócsapat dolgozik. A Grund Színház 100% spontán improvizációs technikával foglalkozik, a társulat vezetője, Andrew Hefler honosította meg hazánkban ezt az Amerikában és Nyugat-Európában egyre népszerűbb színházi irányzatot, és ő volt a Beugró című tévéműsor színészeinek trénere is.

További információkért a felkért alkotókkal kapcsolatban katt ide!

paks-nov11

Paks

szeged-3-tavjunius

Szeged

A projekt egyik legizgalmasabb pontja a résztvevők és a helyszínek sokszínűsége. Profik és amatőrök, kultúrkocsmák, művelődési házak, határon túli magyar csoportok, stúdiószínházak, középiskolák egyaránt csatlakoztak a kezdeményezéshez. A szervezők hosszú távon szeretnének további, akár még speciálisabb közösségeket is bevonni a projektbe. Az ezirányú tervek Alessandro Baricco Novecento című monodrámájának tételmondatára rímelnek: „Ha van valahol egy történeted és van valaki, akinek elmesélheted, nincs igazán nagy baj.”

A március 23-i Okuláré Projekt már a hatodik a sorban, a szervezők olyan egyfelvonásosok megalkotására kérték fel drámaírókat, amelyek témája a diszkrimináció. Olyan darabokat kértek tehát, ahol valakit diszkriminálnak, vagy valaki diszkriminál.

Okuláré Porjekt Vol. 6 - Diszkrimináció

Időpont: 2015. március 23., este 7 óra

Helyszínek:

Budapest, Művelődési Szint (Müszi), Blaha Lujza tér 1.; Bővebb információt a rendezvény Facebook-eseményének oldalán találtok.

Calgary, Kanada, Calgaryi Magyar Kultúrközpont; Facebook-esemény

Brünn (Brno), Csehország, Skleněná louka irodalmi kávézó (padlásterem); Rendezi a: Sárga Szamár (brünni blog és újság)

Debrecen, DESZínház, Egyetem tér 1.Facebook-esemény

Győr, Kozi Drinkbár, Városháztér 3.; Facebook-esemény

Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, Dr. Rapcsák András u. 7.; Facebook-esemény

Kaposvár, Csiky Gergely Színház, színészbüfé; Kaposvár, Rákóczi tér; Facebook-esemény

Miskolc, Helynekem, Széchenyi István u. 30.; Facebook-esemény

Szeged, Irinyi Bisztró, Boldogasszony sgt. 4. Facebook-esemény

További helyszínek: Dunaújváros, Isaszeg, Mezőkövesd, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Oslo, Paks, Ulm.

esemenylogo

paks-nov11-tile

Részletes infókért katt a szervező Amargant Színházi Műhely honlapjára, vagy az Okuláré Projekt központi közösségi oldalára a Facebookon.

Néhány helyszínen technikai okokból a meghirdetett időpontnál előbb tartották-tartják meg a hatodik Okuláré Projektet. (Dunaújvárosban például március 18-án, Calgary-ben március 20-án). Azokkal a városokkal kapcsolatban, amelyeknél ebben a cikkben nem szerepel a konkrét helyszín vagy az időpont, keressétek a főszervezőt, Ilyés Lénárdot (vagy ahogy mindenki hívja, Leót) az ilyesleo@gmail.com-on vagy a +36-20 969-5849-es telefonszámon.

Ha tetszik az Okuláré Projekt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Ez a 2026-os rendszerváltás himnusza lesz” - ilyen Azahriah új dala és videója a kommentelők szerint
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris kijött az új dal. Az utema videóklipje alatt nem győzik dicsérni a számot a kommentelők.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.

A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.

A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:

„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”

A videóklipet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában” - Bödőcs Tibor bemutatta, mi zajlik szerinte Orbán Viktor és Putyin találkozóin
Egy tolmácsjelenettel is illusztrálja a helyzetet, ahol a fenyegető orosz mondatokat diplomatikus semmitmondássá szelídítik.


Bödőcs Tibor legutóbbi önálló estjén Orbán Viktort következetesen „Türk basaként”, Donald Trumpot pedig „Szőke Torgyánként” emlegette. A humorista a magyar politikai élet abszurditását veszi górcső alá, és egyaránt kiosztja a hatalom képviselőit és az ellenzéki szereplőket.

Egyik szkeccsében Orbán Viktor moszkvai látogatásán az „orosz cár” (Putyin) előtt „úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában”. A feszült találkozókon a tolmács próbálja menteni a helyzetet, és a fenyegető mondatokat diplomatikusra fordítja: „Viktor, ha nem hódolsz be, megesszük májacskádat hagymácskával?”

– hangzik el az egyik oldalon, amire a hivatalos fordítás csak ennyi:

„Törekszünk az együttműködésre.”

Bödőcs megemlíti, hogy a „Türk basa” Lázár Jánost is mindig viszi magával Moszkvába „Nehogy valamit kitaláljon” - utalva Lázár miniszterelnöik ambícióira. Szerinte utazásaik során Lázár gyakran viccelődik a kormányfő súlyproblémájával, például így:

„Európában nem férnek hozzá a slim fit bürokraták a miniszterelnökhöz.”

A külpolitikai paródia másik célpontja Donald Trump, akit „Szőke Torgyánnak” nevez, akihez a „Türk basa” Wizz Air-fapadossal utazik a puritánság jegyében.

A Szőke Torgyán (Trump) szerinte most mindent lebombáz, amit nem tud kimondani „Sármellék...Sárm-es-Sejk!”

Bödőcs szerint az ilyen találkozóknak kézzelfogható eredménye ritkán van, legfeljebb egy sapka, de az sem mindig jön össze. A humorista a kormány külpolitikai ambícióit is kifigurázza, amikor a Hormuzi-szoros védelmére tett felajánlást így karikírozza:

„Megfontolnánk, hogy küldjünk-e két vízibiciklit meg egy kukoricahántót?”

A hazai kampányhangulatot egy idős hölgy, „Dédi” karakterén keresztül mutatja be, akit az unokája rángat bele a kommentháborúba. Dédi eleinte vonakodik, de a híradóban látottak annyira felidegesítik, hogy végül beleveti magát a harcba.

„Odaírtam a Rost Andrea alá, hogy megb*szom anyádat a ravatalon”

– büszkélkedik az unokájának.

Bödőcs a korábban már jelzett politikai dilemmáját is poénba csomagolja, amikor a választási lehetőségekről beszél. Kiemeli, hogy Magyar Péter mögött kezdetben Nagy Ervin állt, akit egy Marvel-hőshöz hasonlít, aki puszta kézzel hajlítja vissza a Szent Korona keresztjét. Kapitány István szerinte pedig csak azért mosolyog, mert még nem rég óta van itthon.

A humorista szerint nehéz a választás, de egy égő háznál az ember nem válogat a tűzoltók között.

„Ha ég a ház, akkor nem mondod azt, hogy én nem ilyen tűzoltót képzeltem. Azt hittem, hogy lesz majd ilyen kis bajsszal, meg ilyen fortepános sisakkal. És ott a tűzoltó, meg mögötte a Klára egy lyukas vödörrel.”

A stand-upból nem marad ki a kormányzati kommunikáció paródiája sem. A pénzügyi botrányok nyelvi elkenését is pellengérre állítja, amikor Matolcsy Györgyről beszél: „A Matolcsy az nem tolvaj volt, hanem víziója volt. Nekünk meg közpénzünk, ba**dmeg.” A 650 milliárd forintos hiányra pedig a legképtelenebb helyeken keresik a magyarázatot, miközben a recepcióstól - akit nyelvvizsga nélkül vettek fel - angolul próbálják megtudni: „Did not you haven't you not see here what haven't... Nem láttál itt 650 milliárdot?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk