Nagymamák lekvárja segíti a falusi szegényeket
A Csongrád megyei faluban mindenki tudja, hogy ha egy kis segítség kell, akkor a többnyire nagymamákból álló csoporthoz kell fordulni, akik ugyan kis összegű, de gyors segítséget nyújtanak. Egy halmozottan sérült gyereket nevelő nőnek még a házát is felújították.
"A családok elég sűrűn maguktól keresnek meg minket, általában gyorssegélyek miatt, például, ha gyógyszerre kell vagy buszjegyre, mert nem tud bemenni Szegedre, de élelmiszerre is nagyon sokszor kérnek gyorssegélyt. Volt, amikor cipőt vettünk, mert megkerestek minket, hogy a kissrác menne versenyre, de nincs méltó ruházat hozzá" – meséli Jenei Györgyné Nagy Zsuzsanna, a bordányi Karitász csoport megalapítója és vezetője.
A javarészt nyugdíjas asszonyokból álló 17 fős csoport hetente egyszer gyűlik össze, hogy különböző kézműves termékeket és lekvárt készítsenek, amit majd eladhatnak a falusi karácsonyi vásáron.
A termékek árán bejött adományt félreteszik, hogy egész évben segíthessék a rászorulókat. A vásározás mellett minden évben 35 családnak állítanak össze élelmiszercsomagot 5000 forint értékben, amit együtt visznek ki a rászorulókhoz, de helyi gyerekeket is táboroztatnak és a már idősek otthonában élő, volt bordányi lakosokat is látogatják.
Zsuzsanna és másik három nő a csoport törzshelyén vár minket, ami történetesen Zsuzsanna házának melléképülete. Itt alakítottak ki egy szobát, ahol a gyűléseket tartják és a termékeiket készítik. Rögtön előkerülnek a karácsonyi vásáron árult kreatív holmik. Van minden: gyertya, gyöngyből készült karácsonyi dísz, Biblia borító, kézzel fűzött rózsafüzér, levendulapárna, de az igazán nagydobás az a házi szilvalekvár, amit a csoport tagjai közösen főztek.
Adományok sokszor más módon is érkeznek a nagymamákhoz, vannak helyi termelők, akik gyümölcsöt, burgonyát ajánlanak fel, mert biztosak benne, hogy Zsuzsa – ahogy mindenki hívja a faluban – tudja, hogy hol van rá igazán szükség. A csoport ráadásul nagyon jó kapcsolatot ápol az önkormányzati családsegítőkkel, akik gyakran adnak fülest a nagyiknak, hogy éppen kit érdemes segíteni. Bordányból bárki fordulhat hozzájuk segítségért, legtöbbször a nagycsaládosok, egyedülálló anyák és az idősek szokták igénybe venni a gyorssegélyeket, ami általában 5-10 ezer forintot jelent egy alkalomra.
A csoport a sokat nevető, mindig jókedvűnek tűnő Zsuzsának köszönhetően alakult meg. Zsuzsanna sosem szeretett tétlenül otthon ülni, úgy érezte, mindig tennie kell valamit, ami valamilyen közösséghez kapcsolódik. A segítőszándék már korábban is megvolt benne, fiatal korában a Vörös kereszt elnöke volt, ezért is érzékeny minden szociális témára. 2009-ben úgy döntött, munkára jelentkezik a helyi plébánián. Arra számított, hogy valamilyen irodai munkát kap, de ehelyett a plébános megkérte, hogy próbáljon meg egy Karitász csoportot indítani. Zsuzsannában volt, aki kételkedett, de szólt minden ismerősének, akik közül senki nem mondott nemet. Így alakult meg a csoport, amibe most már két fiatal, 37 év körüli nő is becsatlakozott.
Lekvárt és kézműves termékeket csak öt éve kezdtek el készíteni, amikor egy nagy rendezvényen azt látták, hogy kapkodták a gyertyákat, amiket szalvétanyomással csináltak. Ekkor jött az ötlet, hogy árulhatnának a karácsonyi vásáron is, a befolyt összegből pedig egész évben tudnának gyorssegélyeket nyújtani a falusiaknak.
A csoporton belül megvannak a szerepek, van, aki az adminisztrációhoz ért, van, aki kézműveskedni szeret jobban, de az erősmag többnyire minden feladatból kiveszi a részét: jár családlátogatásra, segít kivinni a karácsonyra készített élelmiszer csomagokat.
Az ötletek, hogy miket készítsenek, többnyire Zsuzsannától származnak, aki az interneten böngészi őket.
Az igazi nagy esemény a csoport életében a lekvárfőzés, amikor szinte az összes tag és még néhány barát összegyűlik Zsuzsanna udvarán és közösen megfőzik a 270 kg felajánlott szilvát. A lekvár annyira népszerű a faluban, hogy az emberek évközben is felkeresik Zsuzsannát, hogy vásároljanak tőle, ami természetesen szintén adományba megy.
A csoport egyik tagja, Tari Gyuláné korábban pszichiátriai asszisztensként dolgozott, ezért nem is volt számára kérdés, hogy csatlakozik-e, amikor Zsuzsanna megkereste. Ő meséli el, hogy azon túl, hogy pénzzel kisegítik a rászorulókat a bajból, még tanácsokat is adnak nekik, hogy hogyan tudnának például maguknak megtermelni zöldségeket. Volt már olyan, akinek a csoportnak köszönhetően állt helyre az élete.
Ilyen sikertörténet volt Bamberger Erzsébeté is, aki 52 ezer forintos ápolási díjból neveli egyedül a 17 éves halmozottan sérült fiát, de van még két lánya és egy nagyobb fia is, aki még otthon lakik. Erzsébet nem számítva ottlétünkre toppan be a csoportszobába, hogy megkérdezze Zsuzsannát, sikerült-e kérnie az önkormányzattól régi ajtókat a házához.
Nyolc évvel ezelőtt a faluban a Karitász csoport vezetésével hatalmas összefogás volt, hogy a nőn segíteni tudjanak, mielőtt ráomlik a saját háza. Több vállalkozó, az önkormányzat és a csoport segítségével sikerült egymillió háromszáz ezer forintot összegyűjteni, hogy felújítsák a düledező házat.
Erzsébettel és Zsuzsannával ellátogatunk a felújított tanyára, ami csak nehezen, saras földutakon keresztül közelíthető meg. Erzsébet sérült fia éppen alszik, ezért a ház előtt beszélgetünk. Zsuzsannának van egy képe arról, hogy milyen állapotok uralkodtak itt, mielőtt nekikezdtek a felújításnak. A ház fala annyira átázott, hogy szinte teljesen bedőlt, a faoszlopok elkorhadtak, a tetőn alig maradt cserép, a fürdőszobában pedig még kád sem volt, csak egy műanyagteknő.
Erzsébet, amikor újra kezébe veszi a régi fotót, teljesen elhűl és bevallja, nagyon szégyelli, hogy ilyen körülmények között éltek. A nő elmeséli, hogy az egész úgy indult, hogy elromlott a kerti kút. Egy helyi vállalkozó, Tajtiné Judit felajánlotta, hogy megcsinálja a kutat, de amikor kiment a tanyához, akkor szembesült az ottani állapotokkal.
„Égtem, mint a rongy. A lányaim nagyon jól tanultak, most már az egyik fodrász a másik meg nővér. Amikor Judit meglátta a házat elcsodálkozott, hogy: atyaisten, ezek a lányok innen járnak suliba?” – emlékszik vissza Erzsébet.
Erzsébet gyűlöl segítséget kérni és nem szereti, ha sajnálják, ezért a vállalkozó titokban kezdett pénzt gyűjteni neki. A kuncsaftjait próbálta rávenni jótékonykodásra, de nagyon kicsi összeg gyűlt össze, ekkor fordult Zsuzsannához és a csoporthoz, akik bár korábban még sosem adtak ilyen jellegű segítséget, nem volt kérdés, hogy megpróbálnak tenni valamit. A csoport tagjai beosztották egymás között, hogy ki-melyik vállalkozót keresi meg, hogy rávegyék őket, valahogy segítsenek a nőn. Mindez három évbe telt, de sikerült összegyűjteni a pénzt és megkezdődhettek a munkálatok. A tetőt és az oszlopokat is teljesen kicserélték, a ház oldalát is újrafalazták.
„Úgy volt ez, mint a mesében. Nagyon örülök neki, szeretjük nagyon” – mondja.
Erzsébet szerint, ha nincs a Karitász csoport, akkor önerőből sosem tudta volna felújítani a házat, és valószínűleg össze is dőlt volna, ha a következő télen jön egy nagyobb hó. A ház másik fele még mindig felújításra vár, már megvan a tégla is, csak az ajtókra lenne szükség, aminek a beszerzésében is Zsuzsanna próbál segédkezni.
A csoport most egy táskacsere akcióra készül, begyűjtik a feleslegessé vált, de jó állapotú iskolatáskákat, és akinek szüksége van rá, elviheti függetlenül attól, hogy rászoruló-e vagy sem.
