KÉK HÍREK
A Rovatból

Mérgező gombát főzött ebédre volt férje családjának egy ausztrál nő, három ember meghalt

A bíróság szerint nem baleset történt, hanem előre eltervezett mérgezés. A három halotton kívül egy férfi májátültetéssel élte túl.


Egy ausztrál nőt, Erin Pattersont bűnösnek talált a bíróság három ember meggyilkolásában és egy negyedik megmérgezésében, írja a LadBible. A nő egy családi ebédre hívta meg volt férje hozzátartozóit, és olyan ételt tálalt fel, amelybe halálos gomba is került.

Az ebédre 2023. július 29-én került sor. Patterson aznap Gail (70) és Don Pattersont (70), valamint Gail húgát, a 66 éves Heather Wilsont és annak férjét, a 68 éves Ian Wilsont hívta meg. Az ebéd marhából készült Wellington-szeletből, krumplipüréből és zöldbabból állt. A fogásban előre szeletelt friss gombák mellett szárított gombákat is használt, ezek között pedig gyilkos galóca is volt., ami már kis mennyiségben is halálos lehet.

Mind a négy vendég rosszul lett.

Gail és Don Patterson, valamint Heather Wilkinson később a kórházban meghalt. Ian Wilkinson túlélte a mérgezést, de ehhez májátültetésre volt szüksége.

A tárgyalás során kiderült, hogy Patterson más színű tányérból evett, mint a többiek. A nyomozók az internetes keresései között olyan bejegyzéseket találtak, amelyekben a mérgező gombákról érdeklődött. Meghívta a volt férjét, Simont is, ő azonban nem vett részt az ebéden, mert – ahogy mondta – „túl kényelmetlenül” érezte volna magát.

Patterson azt állította, hogy

a történtek „borzalmas baleset” következményei. A bíróság előtt elismerte, hogy korábban valótlant mondott arról, hogy nem gyűjtött gombát, és nem rendelkezett gombaszárítóval. Azt mondta, pánikba esett, amikor a vendégek megbetegedtek. Azt is megpróbálta megmagyarázni, hogy miért nem lett rosszul: elmondása szerint bulimiás, és kihányta az ételt.

Az esküdtszék hat napon át tanácskozott, végül egyhangú döntéssel jutottak arra, hogy a nő tudta, mit tesz, amikor gyilkos galócát tett az ételbe, és hogy az ebédmeghívás előre eltervezett volt. Patterson akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, a pontos ítéletet később hirdetik ki.

A Victoria állami rendőrség szóvivője a döntés után így nyilatkozott: „Gondolatban a családokkal vagyunk ezekben a nehéz időkben, és elismerjük, milyen megterhelő volt számukra az elmúlt két év.” Hozzátette: „Továbbra is minden lehetséges módon támogatni fogjuk őket a döntést követően.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.


Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.

Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját

- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.

Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.

Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.


Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.

A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.

A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Előbb feleségével, majd önmagával is végzett egy férfi pár nappal a szabadlábra helyezése után
A 44 éves Nicholas Kittelson az amerikai International Fallsban lőtte agyon feleségét, miután a távoltartási végzés megszegése miatt tartóztatták le. A tragédia rávilágít a családon belüli erőszak eseteiben alkalmazott kockázatértékelési rendszerek hibáira.


Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.

A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.

Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.

A nővérként dolgozó háromgyerekes anya a tragédia előtt egy hónappal kért távoltartási végzést bántalmazó férje ellen

írta a People. A kérvényében a nő így fogalmazott: „Nicholas többször életveszélyesen megfenyegetett. Képtelen elfogadni, hogy vége a házasságunknak, féltem az életem.”

A férfi a végzést ezt követően többször is megszegte: a bírósági iratok szerint megpróbált betörni a közös otthonukba, a börtönből hívogatta a nőt, egy alkalommal pedig az autójával is nekiment Ashley járművének. Letartóztatása után egy bíró március 2-án, egy kockázatfelmérés után, óvadék letétele nélkül szabadlábra helyezte. A megyei ügyész az eljárásban használt értékelőeszközt később „nem tökéletesnek” nevezte.

Ashley Kittelson családja adománygyűjtést szervezett a három, anya nélkül maradt gyermek támogatására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.


Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.

A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.

Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.

„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.

„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.

A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”

A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.

„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk