hirdetés

Mennyit használjunk édesítőkből cukor helyett?

Nyírfacukor, sztívia, eritritol: elmondjuk, miből mennyi kell.
Andrea cikke a Salátagyár blogon - szmo.hu
2015. február 15.


Link másolása

hirdetés

Tiszteletreméltó dolognak tartom, ha valaki elhatározza, hogy lemond a finomított cukorról (=répacukor) és helyette természetes édesítőszereket választ. Azonban az, hogy az egyes receptekbe hogyan illesszük be – a tudomány jelenlegi állása szerint – egészséges édesítőszereket, némi kísérletezgetést és tapasztalatszerzést igényel.

Ezt szeretném megkönnyíteni most azzal, hogy összegyűjtöm a fogyni vágyók, cukorbetegek, életmódváltók három legnépszerűbb édesítőszerének adagolásával kapcsolatos tudnivalókat.

cukor2

Nyírfacukor (xilit, xylit)

hirdetés

Külsőre és édesítő erőben is megegyezik a kristálycukorral. Elvileg. Az én tapasztalatom szerint ugyanis másképp édes (kevésbé tömény), mint a kristálycukor, ezért 10-15%-kal öbbet kellett használni belőle, vagyis 10 dkg cukor helyett 11,5-12 dkg-ot.

Tipp: érdemes a szervezetünket apránként adagolva hozzászoktatni, ugyanis többeknél okoz a hozzászokási periódusban puffadást vagy hasmenést.

nyirfacukor1

Stevia (sztevia, sztívia)

Édesítő ereje állagától függően változó. A stevia napi mennyiségi korlátozás nélkül biztonságosan fogyasztható, azonban egyszerre nagyobb mennyiségben fogyasztva kesernyés utóíze van. Sütésnél-főzésnél 198 fokig megtartja édes ízét.

Stevia por: édesítő ereje a répacukor 300-szorosa, így 20 g stevia por kb. 6 kg kristálycukornak felel meg.

Tipp: süteményekben használva hiányzik a cukor tömege, így a tésztához cukor helyett stevia port használva a tészták laposabbak lesznek. Ez úgy küszöbölhető ki, ha a hiányzó édesítőszer mennyiséget némileg több liszttel, illetve keményítővel kevert stevia porral pótoljuk. (A keményítő javítja a sütemények állagát.)

stevia

stevia_tabl

Tabletta: a stevia tabletta akár 200x is édesebb lehet mint ugyanolyan súlyú kristálycukor. Általában egy tabletta egy darab kockacukornak felel meg.

Tipp: a stevia port és a tablettát sütés előtt tanácsos először meleg folyadékban feloldani. A tabletta és a porok tejben, annak magas zsírtartalma miatt, csak melegítéskor kezdenek oldódni.

Szárított, őrölt stevia levelek

Kb. 30x édesebbek, mint azonos mennyiségű kristálycukor, vagyis 10 dkg kristálycukor helyett használjunk 3 gramm stevia levelet.

Tipp: ízesítsük teánkat stevia levéllel: 34 levélkét tehetünk egy csésze bármilyen teához, majd forrázzuk le, vagy egy „teatojást” megtöltünk stevia levéllel és a kannába tesszük a szokásos tea mellé. Egy adag 23-szor is felhasználható egyre hosszabb áztatási idővel.

Folyékony stevia kivonatok: a stevia fluid 50-szer, a szirup pedig akár 200-250-szer édesebb is lehet, mint azonos mennyiségű kristálycukor. Tapasztalatom szerint 3 dl folyadékhoz elegendő 8-10 csepp stevia fluid.

cukor3

Eritritol

Jó tudni, hogy édes íze csupán 60-80% a kristálycukorénak, ezért kb. másfélszer többet kell belőle használni (10 dkg kristálycukor helyett 15 dkg eritritol.)

Tipp: 160°Cig nem veszíti el édes ízét, és nincs utóíze. Jól kombinálható más édesítőszerekkel.

Négyszeres édesítő hatású steviaeritritol keverékek

Egyre népszerűbbek, édesítő erejük valóban négyszerese a kristálycukorénak és az édesség jellegében is leginkább ez emlékeztet a kristálycukorra. Teában, kávéban, édességekben alkalmazva valódi répacukor feelinget nyújt és valóban elegendő belőle az előírt cukormennyiség negyed része.

Nyomj egy lájkot, ha hasznos volt a cikk!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
GASZTRO
Bocuse d'Or: Franciaország nyerte a világversenyt, fotókon a magyar csapat menüje
Az idei legnagyobb változás az volt, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.

Link másolása

hirdetés

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

A verseny legjobb commis-jének járó díjat a svájci csapat segítője nyerte, a legjobb elviteles téma különdíját Svédország, a legjobb hústálnak járó elismerést Izland kapta.

A vasárnap és hétfőn Lyonban, a SIRHA kiállítás keretein belül megtartott döntőben összesen 21 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapatot vezető Veres István séf hétfőn versenyzett. A csapat tagja Molnár Bence commis (segéd) és Széll Tamás coach, a csapat elnöke ezúttal is Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

Idén első alkalommal adták át a Bocuse d'Or Social Commitment Awardot, vagyis a társadalmi felelősségvállalást díjazó elismerést: a díjat Kolumbia kapta. A díjat az a csapat kaphatta meg, amely a legelkötelezettebbnek találtatott az olyan témákban, mint az élelmiszersegély, élelemosztás, a pazarlás elleni küzdelem, a fenntartható termesztés.

Ilyen hosszúra nyúlt felkészülés még sosem fordult elő a Bocuse d'Or, világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyénektöbb mint három évtizedes történetében. A szinte zárt kapuk mögött, tavaly októberben megrendezett tallinni európai válogató után a lyoni világdöntőt többször is elnapolták, így most kivételesen nem január, hanem szeptember végére tolódott.

hirdetés

A koronavírus-járvány hatására nemcsak az időpontot, hanem a versenyfeladatot tekintve is történt változás, hiszen a Bocuse d'Or verseny híres arról, hogy szinkronban van a világban zajló eseményekkel és az aktuális kulináris trendekkel.

A legnagyobb változás, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kellett készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag volt a paradicsom.

A magyar csapat előételként ratatouille tarte-ot készített konfitált paradicsommal, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal, főételként garnélával töltött derelyét grillezett paradicsommal, garnéla-bisque-kel és fehérparadicsom szósszal tálalva. A desszert paradicsom-eper-bodzavirág baba, egy klasszikus francia desszert volt, eredetileg egy rumos szirupba áztatott tészta.

A korábbi évekkel ellentétben az egyik leglátványosabb és legizgalmasabb versenyfeladat, a hústéma prezentálásához a csapatok ezúttal nem önállóan tervezték és készítették el tálaikat, hanem mindenki egyforma tálat kapott. Ez egészült ki egy fém edénnyel, melyben egy ragut kellett bemutatni. Ez a hús harmadik köreteleme, melynek zöldségekből és magvakból kellett készülnie.

Veres István és csapattársai brezírozott marhastefániát és fűszervajjal töltött "madelaine-t" készítettek. A hústál elemei között kétféle vegán burgonyaköret jelent meg: konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel, valamint ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. A ragutálban krémes zöldségragut tálaltak sajtszósszal, emellett brokkoli és sült cékla salátát is bemutattak tormával és almával.

A Bocuse d'Or versenyeken a végső pontszámok tekintetében mindig fontos szerepet kap a fenntartható gondolkodás, a pazarlás redukálása. Így a 2021-es lyoni döntőn is

nagy szerepet kaptak a fenntarthatósági szempontok.

Az elviteles ételek csomagolásával kapcsolatban elvárás volt, hogy azok újrahasznosíthatók legyenek. Ezen kívül pedig a konyhai zsűri idén a szelektív hulladékgyűjtés mellett a fel nem használt nyersanyagok mennyiségére is nagy figyelmet fordított.

Mivel a világdöntőre több mint fél évvel a szokott időpont után került sor, közben a Magyar Bocuse d'Or Akadémia gőzerővel készült a következő versenyre is, és október 21-én már le is bonyolítja a magyar döntőt, amelyen Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István méri össze tudását. A tét óriási, hiszen a nyertes képviselheti Magyarországot a 2022. márciusában megrendezésre kerülő európai válogatón, amelynek 2016 után ismét Budapest ad majd otthont.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
GASZTRO
Szilveszteri süti, ami garancia lehet a sok pénzre is
Tökéletes szilveszteri bulisütemény. Ráadásul leveles is, ami azt jelenti, jövőre sok papírpénzetek lesz.

Link másolása

hirdetés

Ezzel a finom, roppanós pereccel kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog új esztendőt - írja bloggerünk.

hirdetés

Hozzávalók

1 csomag leveles tészta

12,5 dkg liszt

7,5 dkg vaj

7,5 dkg cukor

2,5 dkg keserű kakaópor

1 tojás fehérje

1 csomag vaníliás cukor

1 kanál tej

1 csipet só

lekenéshez:

1 tojás sárgája

1 kávéskanál tej

valamint mandula forgács a szóráshoz

Elkészítés

A leveles tésztát kinyújtjuk kb. 25 x 40 cm-es lappá. A kakaós tészta hozzávalóit tálba tesszük és kemény tésztát gyúrunk belőle. Kinyújtjuk fele akkorára, mint a leveles tésztánk. Rátesszük a leveles tészta egyik felére, a másik leveles részt pedig ráhajtjuk.

Éles késsel felcsíkozzuk a réteges tésztát, majd a csíkokat becsavarjuk és a két végét összecsippentve, karikákat alakítunk ki belőlük. A kész karikákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, a tejjel kikevert tojássárgájával lekenjük őket és egy kevés mandulaforgáccsal megszórjuk.

Előmelegített sütőben, 175 °C-on pirulásig sütjük a pereceket. Kihűtjük őket, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Ha pedig nem szeretnéd, hogy a buli tönkremenjen, fogadd meg tanácsainkat – kellő iróniával!

Még több hasonló receptért, keresd a ILLÉSKRISZ KONYHÁJA blogot!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
GASZTRO
A legkülönlegesebb töltött káposzta karácsonyra
Ha már meguntátok a töltött káposztát, de mégsem szeretnétek az ízét hiányolni, ne féljetek az újítástól!

Link másolása

hirdetés

Mindig készül nálunk karácsonykor töltött káposzta, természetesen abalében. De mivel nagyon szeretem a savanyú káposztából a rakott változatot, idén inkább azt készítek.

S ha már ünnep, arra gondoltam, mért ne lehetne szép formát adni neki, és úgy elkészíteni, hogy dísze legyen a terített asztalnak. Hát íme a próbaváltozat!

Drága kisfiam, mikor meglátta, kedvesen megjegyezte:

mi akkora parasztok vagyunk, hogy nálunk még a szülinapi torta is káposztából készül.

hirdetés
Hozzávalók

1 kg savanyú káposzta (Kovászolt káposztából is készíthető.)

8-10 savanyított levél (nagy)

1 kg darált hús

6 db 1 cm vastag füstölt sonka szelet

3 fej vöröshagyma apróra vágva

2 kanál mangalica zsír

1 evőkanál pirospaprika

1 tojás

kapor

bors

20 dkg főtt rizs

petrezselyem levelek

tejföl

Elkészítés

A sonka szeleteket kiklopfoljuk. A darált húst alaposan összekeverjük a tojással, 1 fej összevágott vöröshagymával, kaporral, sóval, borssal.

2 fej összevágott vöröshagymát üvegesre párolunk a zsiradékon, belekeverjük a paprikát, és az alaposan kinyomkodott káposztával összedolgozzuk. Kissé megpároljuk. (Ha nagyon savanyú a káposzta, ki kell mosni vízben.)

Egy magas falú, edényt kizsírozunk- az enyém 20x30 centis ovális forma), majd kibélelünk kb. 4 nagy levéllel, úgy, hogy túllógjon a peremen. A rétegek a következők: sonka, káposzta, darált hús, káposzta, rizs, tejföl, káposzta, sonka.

Mindegyik réteget alaposan ledöngölünk. Az utolsót beborítjuk a maradék káposzta levéllel. Az edényt lefóliázzuk, és lefedjük. 180 fokos sütőben két órán át sütjük, ha kész tálra borítjuk, tetejét petrezselyemmel és tejföllel díszítjük.

Mielőtt nekiálltok, ajánlunk egy különleges előételt is:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
GASZTRO
Teljesen átalakul és új nevet kap a NetPincér
Néhány héten belül teljesen megújul a 22 éves márka, amely foodpanda néven működik tovább.

Link másolása

hirdetés

22 éves fennállásának eddigi talán legnagyobb mérföldkövéhez érkezett a NetPincér: néhány héten belül teljesen új arculattal, foodpanda néven működik tovább. A cég a globális kiszállítási piacon trenddiktálónak számító, és ugyanúgy a Delivery Hero cégcsoporthoz tartozó foodpanda család tagjává válik, így a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, illetve a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást. Tulajdonosváltás azonban nem történik és a lényegi elemek is változatlanok maradnak: a foodpanda ezentúl is olyan tech-alapú gyorskereskedelmi tevékenységet folytat országszerte, ami képes kiszállítani szinte bármit, amire a megrendelőknek szüksége lehet, akár 30 percen belül.

1999 óta működik hazánkban a magyar alapítású NetPincér, amely 2016-ban a világszerte több, mint 50 országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja lett. Az elmúlt években rengeteget fejlődött a márka, ennek köszönhetően pedig mára a NetPincér több, mint egy ételrendelő platform - hiszen már szinte bármit kiszállítanak, amire a vásárlóknak rövid időn, akár 30 percen belül szüksége lehet. Részben ennek is köszönhető, hogy a márka újrapozícionálása mellett döntött a vállalat.

Egy másik, ezzel párhuzamos törekvés, hogy a Delivery Hero cégcsoporton belül szeretnék egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon vezetik be elsőként az új foodpanda márkát. Ezzel pedig olyan előnyöket is élvezhet a magyar közönség mostantól, mint az új szolgáltatások gyorsabb bevezetése, vagy a megszokott applikáció országokon átívelő használata.

A foodpanda a nemzetközi háttérnek és a márkaváltásnak köszönhetően az eddigieknél is gyorsabb innovációra készül, a cég azonban ugyanaz marad. Szó sincs tulajdonoscseréről, hiszen a foodpanda a Delivery Hero cégcsoport márkája, amelyet már eddig is több ázsiai és európai országban használtak. Azt azonban jelzi a márkaváltás is, hogy a magyar piac kiemelten fontos számukra és a vállalat 22 év után is még sok évre tervez Magyarországon. A foodpandával megmarad a cég csaknem 6000 éttermi és üzleti partnere, és továbbra is együtt dolgoznak majd a több, mint 4300 szerződött futárpartnerükkel, hogy kiszolgálják a most már több mint 2 milliós megrendelői bázisukat.

A felhasználóknak nincs oka aggodalomra, hiszen ugyanúgy működik tovább a tavaly bevezetett webes és mobilapp platform is, amely szeptember végétől elsődlegesen a foodpanda.hu felületen és foodpanda appon keresztül lesz elérhető, de egyelőre NetPincérként is ugyanúgy megtalálják a felhasználók. A felületek megjelenése átalakul az új márkának megfelelően, de az oldal és a mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább.

“Ugyanolyan gyorsan és megbízhatóan működünk majd, ahogyan eddig, sőt, hatékonyságunk csak erősödni fog a jövőben. A márkaváltás hozzásegít minket az eddigieknél is gyorsabb fejlesztésekhez és új szolgáltatások bevezetéséhez a lehető legjobb ügyfélélmény érdekében. A Delivery Hero európai foodpanda országaiban egy kis idő múlva mindenhol azonos lesz az alkalmazás, ami azt is jelenti, hogy mindegyik fogyasztónk külföldön is ugyanúgy tudja használni a foodpanda applikációt étel-vagy például élelmiszer-rendelésre, mint itthon. Azzal pedig, hogy szolgáltatásunk tovább bővül és fejlődik, a foodpanda növekedni és terjeszkedni fog a jövőben Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani a beütemezett több milliárd forintos befektetéseinknek köszönhetően” - mondta el Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán szervezett sajtóeseményen, ahol azt is hozzátette, hogy a márkaváltás természetesen a partnereiket is csak pozitív irányban érinti.

hirdetés

A foodpanda márkát 14 országban (pl.: Japán, Taiwan, Németország, Szingapúr) több millió ember ismeri, szereti és bízik benne, így partnereik mostantól egy nemzetközileg ismert márkához csatlakozhatnak. A velük kötött szerződések ugyanazok maradnak, sem a jutalékok, sem az egyéb szolgáltatásaik árában nem várható változás az éttermi és üzleti partnerek tekintetében. Ugyanez igaz a szerződött futárpartnerekre is: az ő szerződéseiket sem befolyásolja a márkaváltás.

Az új márka bevezetésére a tervek szerint szeptember végén kerül majd sor, addig még NetPincérként vehető igénybe a szolgáltatás.

A foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már 7 raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban panda market néven működik tovább, sőt erős vidéki terjeszkedésbe fog ezzel párhuzamosan.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: