UTAZZ
A Rovatból

Elveszni a pavilonok között – Megnéztük a világkiállítást Dubajban

Két nap alatt próbáltuk meg bejárni a félidejénél járó Expo 2020-at, de hamar kiderült, hogy talán még egy hét is kevés lenne rá. Szubjektív élménybeszámoló.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. január 19.



A világkiállításoknak 170 évre visszanyúló történelme van: az elsőt Londonban rendezték 1851-ben, ennek tiszteletére épült a híres – később áthelyezett, majd leégett – kristálypalota. Még emblematikusabb a párizsi Eiffel-torony, vagy a brüsszeli Atomium, amelyek szintén egy-egy Expóhoz kapcsolódóan készültek el, majd maradtak meg az utókornak.

A dubaji Expo az első, amelyet a Közel-Keleten rendeznek meg. Eredetileg 2020-ban nyitott volna, de annyi más dologhoz hasonlóan ez is csúszott egy évet a koronavírus miatt, így végül tavaly októbertől idén március végéig várja a látogatókat (a nevében található évszámon viszont nem változtattak).

Az odaút a WizzAir közvetlen járatának köszönhetően kifejezetten simán ment, ráadásul nagy szerencsével a repülőjegyet is sikerült megúszni alig 35 ezer forintból (a következő hónapokra már csak ennél jóval drágább opciók vannak). A belépés feltétele egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszt, amit nagyon szigorúan vesznek, ahogy azt is, hogy az útlevelünk még minimum 6 hónapig érvényes legyen. A szintén a belépés feltételéül szabott űrlap kitöltését és a speciális mobilalkalmazás meglétét viszont senki nem ellenőrizte.

Maga Dubaj első benyomásra elég lelketlen érzést kelt: óriási felhőkarcolók mindenhol, mellettük akár 14-16 sávos autópályával. A zöldfelületek mennyisége minimális, és a vízpartra is rettentően macerás kijutni, a legtöbb strand ugyanis privát, például a méregdrága szállodák vendégeinek van fenntartva. A gyalogos városnézés nagyjából esélytelen, cserébe a tömegközlekedés kiszámítható, de sok látványosságot így is nagyon nehéz megközelíteni.

Ha nem az Expo lett volna látogatásunk fő célja, aligha maradna meg pozitív élményként az út, így viszont bőven megérte.

Az eseménynek otthont adó Dubai Exhibition Centre közel 4 és fél négyzetkilométeren terül el a város Abu Dhabihoz közelebb eső szélén, mellette már gyakorlatilag a sivatag van.

A távolságok egyébként óriásiak: bár külön metrókapcsolatot építettek, hogy minél könnyebben megközelíthető legyen, így is közel egy órát kell utazni a központból indulva, a repülőtér környékéről pedig másfelet.

A bejutás viszont már pofonegyszerű: a metróról leszállva néhány perc sétával ott is vagyunk a főbejáratnál, ahol vagy oltási igazolást, vagy az országba való belépéshez hasonlóan 72 órán belüli PCR-tesztet kérnek (ezt akár helyben is elvégzik).

A jegyárak ahhoz képest nem vészesek, hogy általánosságban mennyire drága az ország: hétfőtől péntekig átszámolva kevesebb mint 4 ezer forintba kerül egy napijegy, hétvégén ennek a duplájába. Bérletet is lehet váltani, aki nem csak villámlátogatásra érkezik, annak ez a leggazdaságosabb megoldás, mivel 1-2 nap itt szinte semmire nem elég.

A dubaji Expo „Eiffel-tornya”, vagyis központi épülete az Al Wasl Plaza, ami egy hatalmas, lépcsős placc fölé magasodó félköríves kupolát jelent. Utóbbi napközben árnyékot ad, sötétedés után viszont óriási kivetítőként multimédiás fény- és hangjáték helyszínévé válik.

Apropó, időjárás: a január ezen az éghajlaton a lehető legjobb időszak, 23-24 fok körül volt az átlagos nappali hőmérséklet. Nyáron, sőt ősz elején ezzel szemben a 40 fok feletti értékek sem ritkák – a Kerekes Band tagjainak októberben saját bevallásuk szerint 44 fokban kellett 4 koncertet adniuk –, így azt mindenképp érdemes elkerülni.

A világkiállításon tényleg a világ majdnem összes országa részt vesz. Nekünk egyetlen kivételt sikerült találni: Észak-Koreát, ami talán nem olyan nagy meglepetés. Ezen kívül azonban bárkit jutott eszünkbe megnézni, mindenkinek volt pavilonja, még a Vatikánnak is.

Persze a nagyságrendekben már komoly eltérések mutatkoztak. A kisebb és/vagy szegényebb országok túlnyomó része egyfajta kötelező körként tekint az Expóra, ahol valamilyen formában mégiscsak illik ott lenni, de túl nagy erőfeszítéseket azért nem tesznek az ügy érdekében. Nekik többnyire egyenpavilonjaik vannak, belül pedig egy közepesen unalmas helytörténeti múzeum tárlatára lehet számítani tőlük: néhány szoborral, jellemző népviseletekkel, népművészeti alkotásokkal. Jobb esetben némi imázsfilm-vetítéssel.

A bónusz az ajándékbolt, amivel szinte mindenhol lehet találkozni, de inkább azok az érdekesek, ahol az adott országra jellemző ételeket-italokat (például tádzsikisztáni aszalt sárgabarackot vagy Burkina Faso-i gyümölcslevet) kínálnak. Kuba pedig természetesen szivart.

Ezeket a pavilonokat jórészt 5-10 perc alatt le lehet tudni, kellemes csalódást talán csak Jamaica okozott, akik színes konténerekkel tagolták részekre a főként a zenéjükre és különösen Bob Marleyra felhúzott kiállítást.

Kíváncsi voltam, mi a helyzet a harmadik világbeli bukott államokkal, például Szíriával vagy Afganisztánnal: ők vajon mivel készülnek? Nos, gyakorlatilag a – jelennél nyilván sokkal dicsőségesebb – múltjukat igyekeznek bemutatni, így ezek a pavilonok inkább a történelemre mennek rá.

Az eggyel nagyobb szinten már saját tervezésű pavilonok vannak, ezek kívülről sokszor látványosabbak, mint amilyenek belül. A svédek például egy erdőt idéztek meg, de tartalmilag nem sokat tudtak villantani (leszámítva, hogy kitelepítettek egy IKEA éttermet, ahol természetesen húsgolyót szolgáltak fel, sajnos az eredetinél jöval gyengébb minőségben).

A brazilok egy nagy tócsa közepére helyezett függőágyakkal igyekeztek becsábítani az embereket, a felső szinten található kiállításuk viszont furcsamód a védőoltások propagálásáról szólt 3 termen keresztül, ezt se igazán tudtam hova tenni.

A magyar pavilon viszont kellemes csalódás: a teljesen fából készült építmény kívülről is jól néz ki és belül is kifejezetten informatív. Persze egyértelmű önreklámozás a célja, a gyógyvizeinket és fürdőinket igyekszik népszerűsíteni, de elég látványos és interaktív módon. A legjobb 10-ben mindenképp benne van azok közül, ahová sikerült eljutnunk.

A legjobb része az utolsó terem, ahol egy vízre asszociáló hatalmas labdatengerbe merülve, relaxációs zene mellett nézhetjük a félgömb alakú falra vetített, szintén vizes tematikájú képsorokat.

Az ajándékboltban árulják az ilyenkor kötelező libamájat, chilit, téliszalámit, vagy épp különféle édességeket, ugyanitt egy frappáns megoldással – sörcsapokból – többféle ásványvizet is meg lehet kóstolni.

Aligha tippeltem volna erre előzetesen, de ha egyet kellene választani, akkor a legemlékezetesebb élményt Palesztina pavilonja adta – igen, bár a jogállásuk vitatott, ők is jelen voltak. Nem is akárhogy: szinte egyedüliként a látogatók összes érzékszervére igyekeztek hatni.

Míg a legtöbb helyen szigorú "hozzáérni tilos!" feliratok voltak kint, itt az egyik teremben külön bátorítottak mindenkit, hogy tapogassa meg a kiállított tárgyakat. Például egy 1948-ból megmaradt kulcsot, vagy a Sziklamecset egyik, felújítás idején kimentett eredeti darabját. Egy másik teremben pedig jellegzetes közel-keleti illatokat kellett felismerni, gombnyomásra jöttek ki egy agyagvázára emlékeztető szerkezetből. A külsőségekre is adtak, a padlót például ugyanolyan kövekkel borították, mint amivel Jeruzsálem óvárosának utcáin találkozhatunk.

Érdemes még kiemelni Szaúd-Arábia pavilonját, ahol egy hosszú mozgólépcsőn való feljutás alatt az ország múltját ismerhettük meg, fent egy 360 fokos vetítés révén a jelenüket, a lefelé tartó mozgólépcsőn haladva pedig a lehetséges jövőjüket is.

Egyébként soha nem láttam még ennyi óriási, padlótól plafonig tartó kivetítőt, mint az Expón: a legkisebb kiállítókon kívül mindenki igyekezett lélegzetelállító multimédiás élményt nyújtani.

Az országimázs hirdetése mellett sokan választottak egy másik utat, és helyezték inkább az innovációkra, technológiai újításokra a hangsúlyt (ez egyébként az egyik fő tematika is volt). Például Belgium és Oroszország is erre ment rá, ami ugyanannyira legitim megoldás, bár ízlés kérdése, kinek melyik jön be jobban.

Az Expón akár egy hetet is simán el lehetne tölteni, mi 2 nap alatt összesen 17 órát voltunk bent, de legfeljebb a harmadát tudtuk bejárni ezalatt. Az élmény rendkívül intenzív, ha a saját városomban lenne egy ilyen esemény, egész biztosan bérletet váltanék, és rendszeresen kijárnék, mert apránként sokkal könnyebb befogadni.

Persze annak sem érdemes kihagynia, aki csak egy napot tud szánni rá, de készüljön fel, hogy újra fogja értékelni, amit eddig a bőség zavara-effektusról gondolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

HÍREK
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Gulyás: A főpolgármester rablásról sikítozik, de a kormányrendelet csak az alkotmánybírósági döntés végrehajtását szolgálja
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk