Elveszni a pavilonok között – Megnéztük a világkiállítást Dubajban
A világkiállításoknak 170 évre visszanyúló történelme van: az elsőt Londonban rendezték 1851-ben, ennek tiszteletére épült a híres – később áthelyezett, majd leégett – kristálypalota. Még emblematikusabb a párizsi Eiffel-torony, vagy a brüsszeli Atomium, amelyek szintén egy-egy Expóhoz kapcsolódóan készültek el, majd maradtak meg az utókornak.
A dubaji Expo az első, amelyet a Közel-Keleten rendeznek meg. Eredetileg 2020-ban nyitott volna, de annyi más dologhoz hasonlóan ez is csúszott egy évet a koronavírus miatt, így végül tavaly októbertől idén március végéig várja a látogatókat (a nevében található évszámon viszont nem változtattak).
Az odaút a WizzAir közvetlen járatának köszönhetően kifejezetten simán ment, ráadásul nagy szerencsével a repülőjegyet is sikerült megúszni alig 35 ezer forintból (a következő hónapokra már csak ennél jóval drágább opciók vannak). A belépés feltétele egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszt, amit nagyon szigorúan vesznek, ahogy azt is, hogy az útlevelünk még minimum 6 hónapig érvényes legyen. A szintén a belépés feltételéül szabott űrlap kitöltését és a speciális mobilalkalmazás meglétét viszont senki nem ellenőrizte.
Ha nem az Expo lett volna látogatásunk fő célja, aligha maradna meg pozitív élményként az út, így viszont bőven megérte.
Az eseménynek otthont adó Dubai Exhibition Centre közel 4 és fél négyzetkilométeren terül el a város Abu Dhabihoz közelebb eső szélén, mellette már gyakorlatilag a sivatag van.
A távolságok egyébként óriásiak: bár külön metrókapcsolatot építettek, hogy minél könnyebben megközelíthető legyen, így is közel egy órát kell utazni a központból indulva, a repülőtér környékéről pedig másfelet.
A bejutás viszont már pofonegyszerű: a metróról leszállva néhány perc sétával ott is vagyunk a főbejáratnál, ahol vagy oltási igazolást, vagy az országba való belépéshez hasonlóan 72 órán belüli PCR-tesztet kérnek (ezt akár helyben is elvégzik).
A jegyárak ahhoz képest nem vészesek, hogy általánosságban mennyire drága az ország: hétfőtől péntekig átszámolva kevesebb mint 4 ezer forintba kerül egy napijegy, hétvégén ennek a duplájába. Bérletet is lehet váltani, aki nem csak villámlátogatásra érkezik, annak ez a leggazdaságosabb megoldás, mivel 1-2 nap itt szinte semmire nem elég.
Apropó, időjárás: a január ezen az éghajlaton a lehető legjobb időszak, 23-24 fok körül volt az átlagos nappali hőmérséklet. Nyáron, sőt ősz elején ezzel szemben a 40 fok feletti értékek sem ritkák – a Kerekes Band tagjainak októberben saját bevallásuk szerint 44 fokban kellett 4 koncertet adniuk –, így azt mindenképp érdemes elkerülni.
A világkiállításon tényleg a világ majdnem összes országa részt vesz. Nekünk egyetlen kivételt sikerült találni: Észak-Koreát, ami talán nem olyan nagy meglepetés. Ezen kívül azonban bárkit jutott eszünkbe megnézni, mindenkinek volt pavilonja, még a Vatikánnak is.
A bónusz az ajándékbolt, amivel szinte mindenhol lehet találkozni, de inkább azok az érdekesek, ahol az adott országra jellemző ételeket-italokat (például tádzsikisztáni aszalt sárgabarackot vagy Burkina Faso-i gyümölcslevet) kínálnak. Kuba pedig természetesen szivart.
Ezeket a pavilonokat jórészt 5-10 perc alatt le lehet tudni, kellemes csalódást talán csak Jamaica okozott, akik színes konténerekkel tagolták részekre a főként a zenéjükre és különösen Bob Marleyra felhúzott kiállítást.
Kíváncsi voltam, mi a helyzet a harmadik világbeli bukott államokkal, például Szíriával vagy Afganisztánnal: ők vajon mivel készülnek? Nos, gyakorlatilag a – jelennél nyilván sokkal dicsőségesebb – múltjukat igyekeznek bemutatni, így ezek a pavilonok inkább a történelemre mennek rá.
A brazilok egy nagy tócsa közepére helyezett függőágyakkal igyekeztek becsábítani az embereket, a felső szinten található kiállításuk viszont furcsamód a védőoltások propagálásáról szólt 3 termen keresztül, ezt se igazán tudtam hova tenni.
A magyar pavilon viszont kellemes csalódás: a teljesen fából készült építmény kívülről is jól néz ki és belül is kifejezetten informatív. Persze egyértelmű önreklámozás a célja, a gyógyvizeinket és fürdőinket igyekszik népszerűsíteni, de elég látványos és interaktív módon. A legjobb 10-ben mindenképp benne van azok közül, ahová sikerült eljutnunk.
Az ajándékboltban árulják az ilyenkor kötelező libamájat, chilit, téliszalámit, vagy épp különféle édességeket, ugyanitt egy frappáns megoldással – sörcsapokból – többféle ásványvizet is meg lehet kóstolni.
Aligha tippeltem volna erre előzetesen, de ha egyet kellene választani, akkor a legemlékezetesebb élményt Palesztina pavilonja adta – igen, bár a jogállásuk vitatott, ők is jelen voltak. Nem is akárhogy: szinte egyedüliként a látogatók összes érzékszervére igyekeztek hatni.
Míg a legtöbb helyen szigorú "hozzáérni tilos!" feliratok voltak kint, itt az egyik teremben külön bátorítottak mindenkit, hogy tapogassa meg a kiállított tárgyakat. Például egy 1948-ból megmaradt kulcsot, vagy a Sziklamecset egyik, felújítás idején kimentett eredeti darabját. Egy másik teremben pedig jellegzetes közel-keleti illatokat kellett felismerni, gombnyomásra jöttek ki egy agyagvázára emlékeztető szerkezetből. A külsőségekre is adtak, a padlót például ugyanolyan kövekkel borították, mint amivel Jeruzsálem óvárosának utcáin találkozhatunk.
Érdemes még kiemelni Szaúd-Arábia pavilonját, ahol egy hosszú mozgólépcsőn való feljutás alatt az ország múltját ismerhettük meg, fent egy 360 fokos vetítés révén a jelenüket, a lefelé tartó mozgólépcsőn haladva pedig a lehetséges jövőjüket is.
Egyébként soha nem láttam még ennyi óriási, padlótól plafonig tartó kivetítőt, mint az Expón: a legkisebb kiállítókon kívül mindenki igyekezett lélegzetelállító multimédiás élményt nyújtani.
Az országimázs hirdetése mellett sokan választottak egy másik utat, és helyezték inkább az innovációkra, technológiai újításokra a hangsúlyt (ez egyébként az egyik fő tematika is volt). Például Belgium és Oroszország is erre ment rá, ami ugyanannyira legitim megoldás, bár ízlés kérdése, kinek melyik jön be jobban.
Persze annak sem érdemes kihagynia, aki csak egy napot tud szánni rá, de készüljön fel, hogy újra fogja értékelni, amit eddig a bőség zavara-effektusról gondolt.
