Ehető növények egy városi kertben – séta Zugló zöld szívében
A városi séta lehet több is, mint történelmi anekdoták és régi házfalak: lehet illatos, ízes, kóstolható élmény.
Márciusban az Imagine Budapest gasztro hónapja keretében egy igazán különleges programon vettem részt: Ehető növények – séta és kóstoló a zuglói japánkertben. Ez egyszerre volt izgalmas gasztrokaland, és kapcsolódás a természethez.
A Varga Márton Kertészeti Technikum zegzugos, rejtett kertjei között barangoltunk, miközben Kaszab László, az intézmény kertészeti munkaközösségének vezetője nemcsak botanikai tudását, de őszinte lelkesedését is megosztotta velünk. Ritka az, amikor valakit ennyire láthatóan foglalkoztat a saját területe, és ezt remekül át is tudja adni, illatokból, ízekből, sztorikból szőtt meséken keresztül.
A séta során megismerkedtünk babérral, sommal, levendulával, fenyőmaggal, sőt a ginkgo biloba és a sakura titkaiba is bepillantást nyertünk.
Ez a fajta tapintható, ízlelhető tanulás kifejezetten ritka, de nagyon élvezetes. Az egész séta olyan volt, mint egy lassú tempójú, mégis pillanatok alatt elröppenő utazás egy városi oázisban.
A zuglói japánkert, ahol a séta véget ért, egy valódi kis ékszerdoboz. Bevallom, eddig kimaradt az életemből ez a hely, de most, hogy már láttam a tavaszi arcát, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy hogy mutathat télen vagy ősszel.
A sétát követően még sokáig ott maradtam bóklászni, fotózni, szippantani az ébredő természet illatát. És persze kattintgattam is, így a fotókon keresztül talán kicsit nektek is át tudom adni az élményt:
Az iskola díszkertje mintegy 2,7 hektáros területen helyezkedik el, és többek között örökzöld-, kaktusz-, évelő-, alakfa bemutatót is magában foglal. Ennek a díszkertnek része a 3000 m²-es japánkert. Ez hazánk első japánkertje, ami közel száz éve színesíti az iskola kertrendszerét.A tóval, sziklacsoportokkal és klasszikus japánkerti elemekkel tagolt terület Varga Márton kertészmérnök tervei alapján készült 1928-ban. A kert a Kamakura és Muromachi korszakok hangulatát idézi, és különleges növényritkaságoknak, köztük mamutfenyőnek, selyemfenyőnek és japán cseresznyefának is otthont ad.
A japánkert ma is élő kapcsolatot ápol a japán kultúrával, és vezetett séták, fotózások, sőt esküvők helyszíneként is látogatható – de mindig érdemes előzetesen tájékozódni a nyitvatartásról az iskola honlapján.
Most, áprilisban, amikor a kert bizonyára még zöldebb, még illatosabb és még virágosabb, még inkább megéri útra kelni és ellátogatni ide akár önállóan is.
Érdemes figyelni az aktuális programokat, mert ezek a séták mindig adnak valami extra élményt. Egy új nézőpontot, egy ízt, egy történetet, amire sokáig emlékezni fogtok.
Tipp: A zuglói japánkert nemcsak a szervezett séta keretében látogatható, hanem egy jóleső hétvégi andalgáshoz is tökéletes célpont. A nyitvatartási azonban érdemes mindig előre lecsekkolni. További programokat ITT találtok. Április 12-én például Japánkerti Nap lesz 10 és 17 óra között.