GASZTRO
A Rovatból

A tökéletes nápolyi pizzáért nem kell Olaszországig utazni - a Forni di Napoliban jártunk

Puha, leheletvékony tészta, buborékos és roppanós széllel. Ez a nápolyi pizza Budapesten.

Link másolása

A Szent István körutat és Nápolyt több mint 1200 kilométer választja el egymástól, mégis mindkét helyen autentikus, nápolyi pizzával kényeztethetjük magunkat.

Vékony és lágy belső, légiesen puha, de mégis roppanós szél.

Feltétnek pedig San Marzano paradicsom, olasz szalámi, sonka vagy éppen buffala mozzarella.

Valahogy így képzelünk el egy tökéletes példányt, és a Forni di Napolimeg is adja nekünk mindezt, pezsgő belvárosi környezetben, a Jászai Mari tértől pár lépésre.

A vállalkozás ötlete a pandémia idején született meg. A baráti körben volt egy pizzaszakács, akinek munkássága adott egy inspiráló löketet. Az ötletet pedig tettek követték, és a tulajdonosok Nápolyba is kiutaztak ízélményeket gyűjteni.

Ezután már csak a megfelelő üzletet kellett megtalálni, ahová a turisták éppoly könnyen betalálnak, mint a magyar vendégek. 2021 szeptemberére el is készültek mindennel, és megnyitott a Forni di Napoli.

Egy tökéletes, napolyi pizzázóban azonban még pár fontos dolognak stimmelnie kell: jó kemence, olasz alapanyagok, egy hozzáértő séf.

A pizzamester Damu László lett, akinek nagy múltja van a szakmában. Tavaly például 7. lett a pizza-világbajnokságon.

A kemence Morello Forni, és igazán speciális:

Ez egy forgótányéros, gázos kemence, amiben egyszerre akár 9 pizza is elfér.

Ezzel gyakorlatilag garantálni tudják a kiegyensúlyozott minőséget, és egy nagyobb asztaltársaságnak sem kell egymás pizzájára várni.

Érdekesség még, hogy igény esetén át tudnának állni vele akár fás tüzelésre is.

Az étterem csak olasz alapanyagokat használ.

Legyen szó paradicsomszószról, sajtról, felvágottról, vagy a tészta készítéséhez szükséges lisztről.

A hely egyik tulajdonosától megtudtuk, hogy még úgy sem egyszerű feladat hozni a megszokott minőséget, hogy a fenti összetevők, és a tökéletes recept is megvan. Ennél a pizzánál fontos a hosszú kelesztés (72 óra a legideálisabb), és a végeredmény olyan apróságoktól is függ, hogy éppen milyen páratartalom van.

Az étlap központi eleme természetesen a pizza, amiből legjobban a hagyományos példányok fogynak, de vannak szezonális ajánlatok is. Sütőtökös vagy akár tépett húsos verzióba is belefuthatunk, ha unnánk a Margheritát vagy a Divavolát.

(De meg lehet unni ezeket a klasszikusokat? Szerintem erre nem sok esély van.)

Az itallapról limonádét és hűs aperolt is kérhetünk, és desszertfronton ott a tiramisu vagy a panna cotta is.

Én egy klasszikus előétellel kezdtem.

A Caprese saláta bivalymozzarella, koktélparadicsom, bazsalikom és házi pesto tökéletes elegye, ami frissen sült focacciaval érkezik.

Brutális adag. Melegebb nyári napokon akár önmagában is abszolút kielégítő.

A pizzák közül borzasztóan nehéz csak egyet választani, hiszen már maguk az alapok is egészen sokfélék: San Marzano paradicsom, Fior di Latte, friss ricotta, gorgonzola vagy pisztáciás pesto is kerülhet a tésztára.

Aztán a feltétek még tovább bonyolítják a dolgot. Választhatunk akár olasz zöldségekkel megpakolt, vegetáriánus pizzát, de kolbászkrémes - lilahagymás magyarosat is.

Én végül a Salamino mellett kötöttem ki, ami paradicsomos alappal, mozzarella, nápolyi szalámi, koktélparadicsom, olívaolaj és bazsalikom feltéttel érkezett, és számomra maga volt a tökély.

A tészta levegős és könnyed, és csak úgy roskadozik a feltétektől.

Az étterem nagyon hangulatos, és a gigantikus kemencének hála tényleg gyorsan érkeznek is a pizzák az asztalokhoz. A hatalmas kinti terasz pedig egyre hívogatóbb lesz, ahogy lépdelünk a nyár felé.

A Forni di Napoli kevesebb mint két év alatt a környékbeliek és a turisták egyik kedvenc helyévé vált. Jól mutatja ezt az is, hogy nemsokára új helyet nyitnak a Bazilikánál.

Elérhetőségek:

Telefonszám: +36 30 901 4466

E-mail: [email protected]

Cím: Szent István körút 9.

www.fornidinapoli.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Amerikai delik ízvilágát próbálhatod most ki Budapest egyedülálló bisztrójában, a MADHOUSE-ban
A július 16-ig elérhető és rendelhető menüt Turai Barnával közösen állították össze, amiből nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker közben.

Link másolása

A MADHOUSE Budapest Bistro & Craft Beer Bar hazánk egyik legismertebb és legnagyobb sörprofilú sörfőzdéjének, a Mad Scientistnek a belvárosi gasztrokocsmája. Az impulzív kerekívű Anker közben található, a sétálószakasz közepét hosszan feltöltve hangulatos terasszal.

Ha 24 csapról próbálgatnátok a Mad Scientist (és mások) kraftsöreit és mellé Piszkor Norbert executive chef bistro konyhájában készült ételeit kóstolnátok, a célhelyszín nem is kérdés!

Csupa olyan fogás szerepel az étlapon, melyek mellé jól csúsznak a sörök, és jó pár ételben is megjelenik valamilyen sörös elem.

Az itallapon pedig a Mad Scientist legkülönlegesebb friss tételei mellett, neves külföldi és hazai sörfőzők italai is megtalálhatóak, a repertoár széles. Sokszor van sörös eseményük is pl. TTO (tap takeover), kóstoló, minden évben itt tartják a Scientist születésnapját, sokszor lehet elcsípni a főzdéből a srácokat.

Piszkor Norbert a 2020-as nyitás óta tematikus séfajánlatok sorozatával bizonyította már, hogy szinte nincs olyan nemzetiség, aminek a gasztronómiájában nem ismeri ki magát.

A május-júliusi Bring back the Deli menühöz azonban nem szimplán egy népcsoport, hanem az egyébként kelet európai eredetű, de New York ban deli konyhaként elhíresült askenázi zsidó konyha szolgáltatta az ihletet.

Turai Barnával, digitális tartalomgyártóval, és az Amerikai Zsidó Bizottság magyarországi képviselőjével közösen összeállított ételsorból így nem hiányozhat a pastrami szendvics, de nem csak a mindenki által ismert, marhaszegytől rogyadozó különlegességért lesz érdemes asztalt foglalni az Anker köz legsörösebb helyére. Választhatsz még libalevest maceszgombóccal, liba rilettet, fermentált zöldségekkel és flódnit is.

Bring back the Deli menü

Pastrami:

A szendvics, amibe beleharapva egyből a New York-i Katz’s Delicatessenben fogod érezni magad. Két szelet PANO pékség-féle kellemesen savanykás, teljes kiőrlésű rozskenyér, közte a Plus52 Event&Gastro Hall pitmastere, Stoller Márton által előkészített marhaszeggyel.

Libaleves:

Az alapleve úgy készül, mint a ramené: lepirított csontokkal, hosszasan főzve, ázsiai fűszerezéssel. Így mélyebb és koncentráltabb lesz az íze, amit remekül ellensúlyoz a könnyed levesbetét.

Rilette:

Saját zsiradékában hosszan hőkezelt libahúsból készült pástétom, vagyis rilettes, amit kovászos kenyérrel, mustárkaviárral, mézzel, valamint fermentált zöldeperrel szervíroznak. Szerintünk a fő elem kellemes húsosságát gyönyörűen ellensúlyozza a köretek kellemes savanykássága, az adag mérete miatt pedig azoknak is ideális választás, akik csak egy könnyedebb sör- vagy borkorcsolyára vágynak.

Flódni:

Turai Barnát és Piszkor Norbertet annyira megihlette a Bring Back The Deli séfmenü koncepciója, hogy még a zsidóság egyik ikonikus desszertjét, a flódnit is megpróbálták tökéletesíteni. Ennek első lépéseként rétegeire bontották a süteményt, majd megpróbálták azokat még finomabbá tenni. Így került a MADHOUSE-os változatba: vörösboros szilvachutney, almagratin, sablé (vagyis omlós, vajas keksz) is.

A július 16-ig elérhető és rendelhető menü megvásárlásával egy jó ügyet is támogathatsz, hiszen ezúttal a séfajánlatból befolyó összeg egy része a Haver Alapítványhoz kerül majd,

akik azon dolgoznak, hogy párbeszédet kezdeményezzenek zsidó és nem zsidó fiatalok között, hogy ezzel támogassanak egy olyan felnövekvő generációt, amely nyitottsággal tekint a kulturális sokszínűségre.

Az új séfajánlat mellett a MADHOUSE teljes menüje is frissült. A törzsvendégeiknek megnyugtatásként üzenik, hogy a legnagyobb kedvencek természetesen továbbra is elérhetőek náluk. Ilyen például a séf ázsiai fúziós halászleve, sült savanyú káposztával és hazai harcsával, mely rántott, „tonkatsu” verzióban érkezik a tányérra.

A weboldalukon már elérhető a teljes frissített kínálat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Ezeken a helyeken ingyen töltik újra a kulacsodat szűrt vízzel!
Veled is előfordult már, hogy megszomjaztál útközben, és kénytelen voltál palackos vizet vásárolni? A Vízlelőhely nevű applikáció ezen a problémán segít.

Link másolása

A víz az emberiség egyik legfontosabb életelixírje, amely ráadásul korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrás, pláne abban a minőségben, ahogy szükségünk lenne rá.

Friss adatok szerint naponta 1 200 000 műanyag palackot forgalmaznak a világban, s ha ez a tendencia folytatódik, 2050-re több műanyag szemét lesz az óceánokban, mint amennyi hal.

Ezért is fontos, hogy ne vásároljunk akár több száz, vagy ezer kilométerről szállított ásványvizet, hanem a helyi csapvizet használjuk.

Ha nem szeretjük a csapvíz klóros ízét, akkor egy konyhapultba épített vízszűrővel akár a csapból ihatunk ízletes szűrt vizet, de egy vízszűrő kancsó is jó szolgálatot tehet a mindennapokban.

Egy konyhai szűrővel akár 12.000 liter vizet is megszűrhetünk, amely 8.000 db 1,5 literes PET palackot jelent. Ha ezeket a palackokat egymás után tennénk, akkor az kb. egy fél Margitsziget körnek felelne meg.

Váltsunk hát kulacsra, vigyük magunkkal akkor is ha elmegyünk otthonról, és ha szükséges, töltsük újra.

Ha letöltjük a BWT Hungária által fejlesztett Vízlelőhely applikációt, akkor megismerhetjük azokat a helyeket, vendéglátóipari egységeket, ahol ingyen megtölthetjük szűrt vízzel a kulacsunkat.

Többségben budapesti vízlelőhelyek szerepelnek benne, de a lista folyamatosan bővül, és már több vidéki helyszín is csatlakozott, amire az applikációban térképes nézetben is rá tudunk keresni.

Ráadásul minden töltéssel pontokat gyűjthetünk, s ezzel számunkra költségmentesen jótékonykodhatunk is. Az összegyűjtött pontok ott segítenek, ahol a vízhiány a legjelentősebb, olyan afrikai országokban, ahol akár napokat is kell gyalogolni az ivóvízért. A cég által létrehozott b.Water projekt keretében Gambia és Tanzánia falvaiban olyan fenntartható vízrendszereket alakítanak ki, amelyek tiszta ivóvizet biztosítanak a lakosok számára.

Ha együtt összegyűjtünk 10.000 pontot, akkor a BWT Hungária Kft. megfinanszíroz egy újabb kutat, amely egy falu számára biztosíthat biztonságos ivóvizet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Megkóstoltuk az első mesterséges intelligenciával készült magyar hamburgert
A Bamba Marha Burger Bár burgerének receptjét ChatGPT, a megjelenését pedig a Midjourney generálta. Egy egészen megosztó alapanyag is került bele.
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. május 05.

Link másolása

Az elmúlt időszakban többen tesztelték a mesterséges intelligenciát (röviden MI, vagy AI mint artificial intelligence) a gasztronómia világában is, de arra még nem láttunk példát, hogy a recept mellett a teljes marketing-koncepciót is az MI-re bízza egy ismert cég, és fizikai formában is árusítani kezdje a megálmodott terméket.

Bamba Marha Burger Bár bevállalta ezt, és csütörtökön be is mutatták az első AI által tervezett burgert, és a teljes tervezési folyamatot.

A mesterséges intelligencia által alkotott hamburger receptjét a ChatGPT, míg a megjelenését a Midjourney generálta.

Jancsa Jani, a Bamba Marha Burger Bár alapító-tulajdonosa mesélt arról, hogy a folyamat azért nem két percig tartott. A cél az volt, hogy az AI alkosson egy az étlapon még nem szereplő, különleges és ízletes burger receptet, amely illeszkedik a Bamba Marha kínálatába is.

Először magyarul adta meg az utasításokat, és egészen furcsa válaszokat kapott:

Az első javaslatok alapján karalábépürés, gulyásleveses, kolbászpörköltes avokádós és vadas burger is születhetett volna.

De a burger végül az angol nyelvű beszélgetés alapján következőképpen állt össze:

szezámmagos hamburger zsemle, római saláta, karamellizált hagyma, két szelet paradicsom, klasszikus marhahús pogácsa, ementáli sajt, fokhagymás majonéz és grillezett gomba.

Érdekesség továbbá, hogy minden marketinganyag, ami május hónapban a Bamba Marha felületeire kikerül, szintén nem az emberi fantázia eredménye.

A Contented Marketing Ügynökség alapító-tulajdonosa, Csordás Marcell elmondta, hogy bár rengeteg inspirációt adhatnak a különböző mesterséges intelligenciára építő programok, az emberi beavatkozást még természetesen rengeteg ponton igénylik. A marketingszövegek, amiket így generáltak, inkább tűnnek egy jó gegnek, mint profi stratégiának, viszont az is biztos, hogy Kanye West szájába a valóságban sokkal nehezebben kerülhetett volna Bamba Marha Burger.

De a fotós munkáját egy az egyben leváltotta az AI, valamint a grafikusnak sem akad most túl sok dolga.

Nézzük milyen lett az AI által tökéletesre tervezett burger!

Nem meglepő módon az emberi összetevő miatt lett fogyasztható és élvezetes, azaz megszokott Bamba Marha-minőség.

A sajt, a fokhagymás majonéz és a grillezett gomba remekül kiegészítik egymást. Laktató és ízgazdag lett a végeredmény. Azért az érdekes, hogy az AI pont egy olyan burgert alkotott meg, amiben egy egészen megosztó alapanyag, a gomba is szerepel.

És a gomba az első AI által alkotott pizzára is felkerült, ami szintén tegnap debütált.

A cégcsoporthoz tartozó Donna Mamma Pizza Napoletana – amely egy AVPN, azaz "Valódi nápolyi pizza" minősítéssel rendelkező étterem – is a mesterséges intelligencia uralma alá kerül május hónapban. Ahogy a burgerező, úgy a pizzéria havi ajánlatát és marketing-aktivitását is az AI vezérli, így ötvözve a nápolyi pizzák hagyományát, a modern technológiával.

A pizza a következőképpen áll össze: paradicsomos alap, portobello gomba, pancetta, karamellizált hagyma, padlizsán és friss mozzarella.