prcikk: 5 brutális bűnügy a két világháború között | szmo.hu
MÚLT
A Rovatból

5 brutális bűnügy a két világháború között

Krimisorozatok és akciófilmek nélkül is bővelkedett iszonytató, kegyetlen bűntényekben a magyar történelem.


Januárban lesz 100 éve, hogy nyomtlanul eltűnt az egyik legvéresebb gyilkos, a cinkotai rém. 90 éve pedig egy házaspár rémtette korbácsolta fel a kedélyeket. Ezeket a brutális gyilkosságokat nem foghatjuk a televízióra, a krimisorozatokra és az akciófilmekre, hiszen a két világháború között történtek.

A nők réme: a cinkotai sorozatgyilkos

Az első világháború idején szörnyű bűntényre derült fény. A történet az huszadik század elején kezdődött, egy cinkotai kertes házban. Itt élt a feleségével Kiss Béla, a szelídnek ismert bádogos. Háza hátsó traktusa műhelyként szolgált, a munkájához szükséges alapanyagot is a portán tartotta. A cinkotai templom keresztje az ő keze munkája. 1912-ben aztán kiderült, hogy a bádogos neje szeretőt tart. A nő és a hódító eltűnt, a magyarázat az volt, hogy megszöktek.

Kiss Béla ezután nőkkel ismerkedett, többükkel együtt látták a környékbeliek. Mivel a bádogos akkori mértékkel helyes fiatalembernek számított, ráadásul egyedülálló lett, a cinkotai polgárok ezen nem háborodtak fel. A háború kitörésekor a férfi önként jelentkezett katonának, a házat pedig a házvezetőnőre bízta.

A váratlan fordulat 1916-ban következett be. A háború kezdte felemészteni Magyarország erőforrásait, a katonák házról házra járva rekvirálták az üzemanyagot. Mivel Kiss Béla házánál leforrasztott fémhordók voltak, ezeket a katonák feltörték. Üzemanyag helyett 24 holttestet találtak, többek között a bádogos feleségének és szeretőjének földi maradványait. A "gaz csábító" hullája volt az egyetlen férfi holttest.

Egy másik forrás csak hét holttestet említ. "A Népszava 1916. május 10-én megjelent, a "rendőrellenőr jelentésére" hivatkozó cikke szerint a pesti Kresinszky Márton, a Kiss által bérelt ház tulajdonosa fel akarta újítani az épületet, ezért kiment Cinkotára, ahol Kiss szomszédja, Kresinszky régi ismerőse, Takács Béla gyógyszerész elmondta neki, hogy Kiss még 1914-ben hadba vonult. A tatarozáshoz használható anyagot keresve a két férfi a Kiss műhelye melletti kamrába ment, ahol Takács szerint nagyobb mennyiségű nád volt. A kamrában hét darab egymásra rakott egy méter hosszú, ötven centiméter széles bádoghordót találtak. A legfelső hordó ólommal lezárt tetejét felfeszítve női holttestet találtak. Egy másik hordón lyukat ütöttek, amelyből hullaszag áradt és egy szőke hajcsomó hullott ki. Kresinszky és Takács értesítette a hatóságokat. Huszka Gyula főjegyző rendőrökkel együtt mind a hét hordóban egy-egy női holttestet talált." Forrás: Wikipédia.

costadesolmagazin

Azok a bizonyos hordók... - Forrás: Costadelsol Magazin

idoutazashoz_sorozatgyilkos_cinkota

A rendőrök a házban egy fényképalbumot találtak, több tucat hölgy fotójával – köztük ott volt azoknak a nőknek a képe is, akik a bádoghordókban végezték... Kiss Béla közben nyomtalanul eltűnt – egyes források szerint betegség vitte el 1915-ben, mások szerint a fronton esett el. A legvalószínűbb az lehet, hogy a bádogos azért jelentkezett a frontra, mert tisztában volt vele, hogy a háború forgatagában kereket oldhat, és nagyobb valószínűséggel úszhatja meg a gyilkosságokat, mintha éli tovább az addigi életét a cinkotai házban.

Hogy miért követte el a gyilkosságokat? Talán pénzért. Talán a felesége hűtlensége volt a kiváltó ok. Hoffman néven apróhirdetés útján keresett áldozatokat, közös vállalkozáshoz. Kiss Béla a legbrutálisabb házasságszédelgő volt.

Béla_Kiss

A véres gyilkosság, amely Krúdyt is megihlette

Brutális módon bánt el egy házaspár 1925-ben Kodelka Ferenc gazdag hentesmesterrel. A történet még az előző évre nyúlik vissza. Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici teljesen behálózta Kodelka urat. A nő a korabeli pletykák szerint a hentes szeretője lett; a férfi mindenesetre többször is Lédereréknél aludt. A hentest kamu pénzváltási lehetőséggel kecsegtették. 70 millió koronát csaltak ki tőle.

1925. január 7-én Léderer Gusztáv lúgkövet szerzett, amely eltünteti vér nyomát. Kodelka Ferenc aznap este náluk tartózkodott, és ott is maradt éjszakára – azzal hitegették, hogy másnap együtt mennek dollárt váltani a kölcsönkapott pénzből. Léderer Gusztáv álmában agyonlőtte a hentest, majd feldarabolta és megnyúzta, hogy ha a testrészekre rátalálnak, ne lehessen azonnal rájönni, hogy azok ez ember maradványai. Bőröndökbe pakolta Kodelka Ferenc földi maradványait, és a Dunába hajította.

30685_2kodelkaneek

Léderer Gusztáv, Kodelka Ferenc, Léderer Gusztávné Schwartz Mici Forrás: HuszadikSzázad

A víz azonban kivetette a bőröndöket, a holttestet egy tetoválás maradványairól azonosították, a táskákról pedig kiderült, hogy a Léderer házaspár tulajdonai. Amikor a gyilkosokat elfogták, a rendőrség némi nyomozás után korábbi, felderítetlen bűnügyeket is összefüggésbe hozott Lédererékkel; erről a korabeli sajtó is beszámolt.

"A bécsi és pozsonyi rendőrség is megindította a nyomozást Ledererék multja után. Erős a gyanu, hogy Ledererék Pozsonyban meggyilkoltak egy bécsi öreg kereskedőt, ki Ledererné kedvese volt s résztvett a lakodalomban is. A lakodalom után azonban eltünt s azóta teljesen nyomaveszett. Valószínű, hogy ezt az öreg embert is meggyilkolták.

Az is kiderült, hogy Lederernének törvénytelen gyermeke is volt, mit férje előtt elhallgatott. Ennek a gyermeknek is nyomaveszett. Lehet, hogy őt is megölték.

A rendőrség abban az irányban is nyomoz, hogy az utóbbi évek összes kiderítetlen gyilkosságai Ledererék lelkét terheli. Igen sok gyanunk szól amellett, hogy a lágymányosi hóban négy év előtt talált feldarabolt holttestet szintén ők rejtették el. Gyanú merült fel, hogy Reismann zongoragyárost és egy eltünt kereskedelmi utazót szintén ők gyilkoltak meg. Ki tudja, milyen rettenetességek nyomják még Ledererék lelkét.”

Léderer Gusztávot halálra ítélték, feleségét életfogytig tató szabadságvesztésre. Az asszony a második világháború után szabadult, egy városi legenda szerint virágot árult.

VIDEÓ: Syrius - Lédererné

Tömeggyilkosság az Alföldön

1929 nyarán a csendőrség egymás után vett őrizetbe a Tiszazug területén élő embereket, nagyrészt asszonyokat, arzénnal elkövetett mérgezés miatt. Egymást érték az exhumálások (mivel az arzén sokáig kimutatható a szervezetből), és elkezdődtek a perek. Ekkorra már a sajtóból is értesült az ügyről a közvélemény. 162 holttest exhumálása után azonban a hatóságok igyekeztek minél hamarabb lezárni az ügyet, a tiszazugi parasztasszonyok férjgyilkosként vonultak be a köztudatba.

Az áldozatok száma azonban az évek, évtizedek alatt szerény becslések szerint is több száz lehetett, elérhette akár az ezer főt is. Ráadásul korántsem csak férjek estek áldozatul. Újszülöttekkel, néhány hetes csecsemőkkel is végeztek (többgyermekes családokban), valamint fogyatékossággal élő gyermekekkel, beteg, magatehetetlen, folyamatos ápolást és gondozást igénylő családtagokkal, az első világháborúban megsebesült, munkaképtelen férfi hozzátartozókkal (jellemzően férjekkel) és az öreg családtagokkal.

exhumalas_arzenes_gyilkossag

Exhumálás az egyik temetőben - Forrás: HuszadikSzázad

"1929 áprilisában a szolnoki ügyészség névtelen levelet kapott, amely azzal vádolt bizonyos személyeket, hogy légypapírból kiáztatott arzénnal megmérgezték hozzátartozóikat. A mérget az egyik bábaasszony készítette, s az egész környéket ellátta vele. A csendőrség, amely már korábban is gyanította, hogy valami nincs rendben a környéken, a névtelen levél alapján hozzálátott a nyomozáshoz. Nem volt nehéz dolguk, a tettesek szinte kivétel nélkül vallomást tettek az első felszólításra, legalábbis az ügy vizsgálati szakaszában. Sem a bábaasszonyoknak, sem a többi érintett személynek nem volt tudomása arról, hogy az arzént még évek vagy évtizedek múltán sem nehéz kimutatni. Az érintett személyek többsége – ezt megtudva – azonnal vallomást tett a csendőrségen. Csupán néhányan tagadtak körömszakadtukig." Forrás: Tankönyvtár

Miért öltek ezek az asszonyok – gyakran a férjük, a többi családtag és a tágabb közösség tudtával? Volt, ahol úgy érezték, képtelenek több éhes szájat etetni, több gyermeket felnevelni, évekig gondoskodni a beteg, öreg családtagokról, vagy éppen a fogyatékossággal élő gyermekről. Akadt olyan eset is, amikor a feleség az évek óta folyó lelki és testi terrorból remélt kiutat a gyilkossággal, és volt, ahol az öröklés, a föld jelentette az indítékot. Nem volt társadalombiztosítás, általános egészségügyi ellátás, szociális védőháló. A családok magukra maradtak a problémáikkal: az elszegényedéssel, a betegségekkel, az éhezéssel, a földbirtok elaprózódásával, a megművelhető föld nélkül tengődők rémével, a munkanélküliséggel, a betegséggel, a munkaképtelen hozzátartozók ápolásával.

Az is kiderült, a korabeli perekből, hogy országosan elterjedt gyakorlat volt a parasztság körében ez a "problémakezelési módszer". A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a gyilkosságokhoz az elkövetők tágabb környezete néma tanúként asszisztált.

setafoghazudvaronarzenes_gyilkosok

Séta a szolnoki fogház udvarán - Forrás: Kósa Károly

Matuska Szilveszter gyilkos volt-e?

1931. szeptember 13-án 0 óra 15 perckor egy Bécs felé menő nemzetközi gyorsvonat alatt felrobbant a biatorbágyi viadukt. A mozdony, a poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és lezuhant, a vonat többi kocsija a viadukton maradt. 22 ember lelte halálát. Matuska Szilveszter magára vállalta a gyilkosságot, október 7-én letartóztatták.

Mi történt? A vasúti menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia. A merénylet éjszakáján azonban a tehervonat késett, s előre engedték a gyorsvonatot. A perirat szerint Matuska Szilveszter 1,5-2 kilogramm ekrazittal felszerelt pokolgépet helyezett el a biatorbágyi vasúti hídon, és nem tudhatta, hogy nem a tehervonat érkezik először a hídra. A robbantás után a helyszíneléskor egy levelet találtak az egyik felsővezeték tartó oszlop betonalapzatán: „Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek a benzin nem fogy el. (A fordító )” Az 1960-as években újravizsgálták az ügyet, és bebizonyosodott, hogy ez nem Matuska kézírása.

A korabeli jobboldal hívei biztosak voltak abban, hogy kommunista összeesküvés történt. A korabeli baloldali mozgalmak a kormány és a fasizálódó jobboldal kommunista ellenes provokációját látták a merényletben. Egyesek máig úgy hiszik, hogy Matuska Szilveszter magányos, őrült gyilkos volt. Mások meg mernének rá esküdni, hogy a férfi mögött valamilyen szervezet állt.

Egy bizonyos: az akkori magyar kormány a biatorbágyi merényletet ürügyként használta fel arra, hogy vélt vagy valós politikai ellenfeleit felszámolja, és a baloldali mozgalom tagjait likvidálja. Statáriumot rendeltek el, megkezdődtek a letartóztatások, Sallai Imrét és Fürst Sándort koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Igen különös motívuma a 22 ember halálát okozó robbantásnak, hogy az „elkövető” csupán fegyházbüntetést. Az sem oszlatja el a homályt, hogy 1944-ben, éppen a Vörös Hadsereg bevonulásakor a Vácott raboskodó Matuska Szilveszter eltűnt. Azóta sem került elő.

viadukt1merenylo

VIDEÓ: Részlet a Viadukt című 1983-as magyar-német-maerikai filmből:

Pipás Pista, a legkülönösebb bérgyilkos

1933. január 13-án mondták ki Rieger Pálné Fődi Viktória halálos ítéletét. Miért volt érdekes és botrányos az ügye? Mert Pipás Pista néven, férfinak öltözve gyilkolt, férfiként tartóztatták le, és csak a börtönben vált nyilvánvalóvá, hogy valójában nő.

A rendőrség 1932 nyarán kezdett el nyomozni egy egészen más ügyben, így jutottak el Dobák Antalnéhoz, aki a jelek szerint egy évtizeddel azelőtt megölette a férjét. A holttestet exhumálták, a gyilkosság bebizonyosodott, minthogy az is, egy bizonyos Pipás Pista hajtotta végre tettestársaival. Dobákné vallomásában egy korábbi bűntény is szerepelt: Börcsök István öngyilkosságnak beállított felakasztása a felesége kérésére, Börcsök fiának tudtával.

1933 áprilisában az ítélőtábla Rieger Pélné ítéletét helybenhagyta, ezek után a Kúriához folyamodhatott kegyelemért. Érdekes módon egy önkéntes börtönlátogató járt közben Rieger Pálnéért. Thaly Ida rendszeresen járt be a fogvatartottakhoz bibliaórára. Riegernét eleinte kerülte, ám az asszony maga kérte, hogy Ida beszélgessen vele. A tanárnő leírása alapján úgy tűnik, a gyilkos a börtönben megbánta bűneit. Thaly Ida a Kúria elnökéhez címzett levelében idézte "Pipás Pista" szavait:

"Most látom, hogy én őrült voltam, az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghez vittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni. Hívtak itt, a börtönben templomba, de hát mehetek én a templomba, Isten elé?" Miután többször is beszélt a gyilkos asszony Idával, a következőket mondta még: "Tetszik látni, ilyenkor nem félek még attól sem, ha halálra ítélnek, de amikor magam vagyok, akkor úgy szeretnék még élni, s jobbá lenni."

Rieger Antalné kegyelmet kapott, végül a börtönben halt meg 1940-ben. Történetét Pozsgai Zsolt drámaként dolgozta fel,, a Pipás Pista bemutatója 2013-ban volt a Szegedi Nemzeti Színházban.

pipaspista

VIDEÓ: A Pipás Pista című darab születése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.


Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során
Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.
Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.



Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt” - Így indultak Petőfiék a Pilvaxból
1848. március 15. egy esős nap volt, a pesti utcák macskakövein megállt a víz, de a Pilvax kávéház benti melegében már forrott a levegő, és a gőzölgő feketekávé fölött a fiatal irodalmárok lelkesen szőtték terveiket.


Egy maroknyi huszonéves fiatalember ül a híres közvélemény-asztal körül, papírokat szorongatnak, miközben a kinti szürkeséget lassan felváltja a történelem egyik legfényesebb napja. Jókai Mór feláll, és felolvassa a tizenkét pontot, majd Petőfi Sándor hangja zengi be a termet a Nemzeti dallal.

A lelkesedés azonnal az utcára sodorja a társaságot, egyenesen a Landerer és Heckenast nyomda felé veszik az irányt. Amikor a tömeg délelőtt tizenegy óra harminc perc körül megérkezik a nyomdához, cenzúra nélkül kinyomtatják a követeléseket és a verset.

Nem sokkal később a városházán Szepessy polgármester és a tanács tagjai is aláírják a dokumentumot, Rottenbiller Lipót pedig az ablakból felmutatja a friss ívet, amivel hivatalosan is megszületik a szabad sajtó első terméke Pesten.

„Egy csapat poéta, ki politikát csinál, s aztán tízezrei a csatatéren elesett hősöknek… És mégis dicső nap volt ez!” - írta Jókai Mór az Emlékeimből című művében.

A márciusi ifjak legszűkebb magjához Petőfi Sándor baráti és irodalmi köre tartozott. A költő mellett Jókai Mór író, Vasvári Pál történész és Irinyi József publicista, a tizenkét pont első változatának megfogalmazója vitte a prímet.

Hozzájuk csatlakozott Irányi Dániel, Degré Alajos ügyvéd, Bulyovszky Gyula újságíró és Vajda János költő, valamint több tucatnyi, ma már kevésbé ismert fiatal.

A történészek máig vitatkoznak a csoport pontos létszámán, hiszen tágabb értelemben a korszak teljes harminc év alatti, politikailag aktív radikális ifjúságát ide sorolják.

A kortársak mindenesetre lenyűgözve figyelték őket. „Petőfit hallva az emberekben a kebel mintha lángba csapott volna fel” - mondta Degré Alajos a Visszaemlékezéseimben.

A Pilvax a reformkori pesti kávéházi kultúra lüktető központjaként működött. A napi menü egyszerű és praktikus elemekből állt. Reggelente kávét és tejet ittak, amihez kiflit, kalácsot vagy kuglófot ettek.

Napközben meleg ételek, hideg falatok, kolbász és virsli is felkerült az asztalokra.

Petőfi a visszaemlékezések szerint szinte mindig a legolcsóbb reggelit választotta a kínálatból. A társaság tagjai a kávé mellett előszeretettel fogyasztottak helyi fehér és vörös borokat, csemegeborokat, hideg időben pedig forralt bort kortyolgattak, a sör viszont egyáltalán nem számított divatos italnak a köreikben.

Békeidőben a Pilvax sokkal többet jelentett egy egyszerű vendéglátóhelynél, valóságos nyilvános klubként funkcionált.

A fiatalok újságokat olvastak, parázs politikai és irodalmi vitákat folytattak, asztaltársaságokat alakítottak, mint például a Tízek Társasága vagy a Fiatal Magyarország.

Ha éppen nem a nemzet sorsát vitatták meg, tekéztek, biliárdoztak, vagy Rózsavölgyi Márk kis zenekarának muzsikáját hallgatták. Az akkori kávéházi hangulatot jól jellemzi egy korabeli leírás, amely szerint azok, akik e mulatóhelyen újságot nem olvasnak, nem tekéznek vagy a játszókat nem nézik, többnyire politikai vagy irodalmi dolgokról szoktak egymás közt beszélgetni.

A forradalmi ifjúság nemcsak a gondolataival, hanem a megjelenésével is diktálta a trendeket.

A nemzeti érzelmek kifejezése a divatban is egyértelműen megmutatkozott. A férfiak magyaros viseletet hordtak: zsinóros dolmányt, nadrágot, vállra vetett mentét, és különösen népszerűnek számított a derékban szabott, testhez álló attila.

A nyugati, párizsi stílusjegyek és a hagyományos magyar elemek tudatosan keveredtek a ruhatárukban.

A frizurák és a kiegészítők terén a Kossuth-kalap hódított, ami a büszke magyaros tartást szimbolizálta.

A legnagyobb slágernek természetesen a nemzeti színű kokárda és karszalag számított, amelyeket a pesti hölgyek, köztük Szendrey Júlia készítettek a férfiak számára, akik ezeket a mellükön vagy a kabátjukon viselték.

„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt” - jegyezte fel Petőfi Sándor a naplójában.

A színsorrend körül ugyan a szakértők a mai napig vitatkoznak, de a múzeumban őrzött eredeti Petőfi-kokárda egyértelműen piros-fehér-zöld elrendezést mutat.

A kávéházi viták végül március idusán értek be igazán, amikor a fiatalok szigorú menetrend szerint vitték végig a napot. A nyomdai siker után délután hatalmas nagygyűlést tartottak a Nemzeti Múzeumnál, majd a tömeg elindult Budára, hogy kiszabadítsa börtönéből Táncsics Mihályt.

Az eufórikus nap a Nemzeti Színházban érte el a csúcspontját. A közönség közkívánatra a Bánk bánt követelte a színpadra.

Az előadás azonban nem ment le végig, a színházba betóduló hatalmas tömeg miatt a játék félbeszakadt, a helyét pedig spontán ünneplés, éneklés, szónoklatok és ünnepi kórusok vették át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából
Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.


Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.


Link másolása
KÖVESS MINKET: