MÚLT
A Rovatból

5 brutális bűnügy a két világháború között

Krimisorozatok és akciófilmek nélkül is bővelkedett iszonytató, kegyetlen bűntényekben a magyar történelem.


Januárban lesz 100 éve, hogy nyomtlanul eltűnt az egyik legvéresebb gyilkos, a cinkotai rém. 90 éve pedig egy házaspár rémtette korbácsolta fel a kedélyeket. Ezeket a brutális gyilkosságokat nem foghatjuk a televízióra, a krimisorozatokra és az akciófilmekre, hiszen a két világháború között történtek.

A nők réme: a cinkotai sorozatgyilkos

Az első világháború idején szörnyű bűntényre derült fény. A történet az huszadik század elején kezdődött, egy cinkotai kertes házban. Itt élt a feleségével Kiss Béla, a szelídnek ismert bádogos. Háza hátsó traktusa műhelyként szolgált, a munkájához szükséges alapanyagot is a portán tartotta. A cinkotai templom keresztje az ő keze munkája. 1912-ben aztán kiderült, hogy a bádogos neje szeretőt tart. A nő és a hódító eltűnt, a magyarázat az volt, hogy megszöktek.

Kiss Béla ezután nőkkel ismerkedett, többükkel együtt látták a környékbeliek. Mivel a bádogos akkori mértékkel helyes fiatalembernek számított, ráadásul egyedülálló lett, a cinkotai polgárok ezen nem háborodtak fel. A háború kitörésekor a férfi önként jelentkezett katonának, a házat pedig a házvezetőnőre bízta.

A váratlan fordulat 1916-ban következett be. A háború kezdte felemészteni Magyarország erőforrásait, a katonák házról házra járva rekvirálták az üzemanyagot. Mivel Kiss Béla házánál leforrasztott fémhordók voltak, ezeket a katonák feltörték. Üzemanyag helyett 24 holttestet találtak, többek között a bádogos feleségének és szeretőjének földi maradványait. A "gaz csábító" hullája volt az egyetlen férfi holttest.

Egy másik forrás csak hét holttestet említ. "A Népszava 1916. május 10-én megjelent, a "rendőrellenőr jelentésére" hivatkozó cikke szerint a pesti Kresinszky Márton, a Kiss által bérelt ház tulajdonosa fel akarta újítani az épületet, ezért kiment Cinkotára, ahol Kiss szomszédja, Kresinszky régi ismerőse, Takács Béla gyógyszerész elmondta neki, hogy Kiss még 1914-ben hadba vonult. A tatarozáshoz használható anyagot keresve a két férfi a Kiss műhelye melletti kamrába ment, ahol Takács szerint nagyobb mennyiségű nád volt. A kamrában hét darab egymásra rakott egy méter hosszú, ötven centiméter széles bádoghordót találtak. A legfelső hordó ólommal lezárt tetejét felfeszítve női holttestet találtak. Egy másik hordón lyukat ütöttek, amelyből hullaszag áradt és egy szőke hajcsomó hullott ki. Kresinszky és Takács értesítette a hatóságokat. Huszka Gyula főjegyző rendőrökkel együtt mind a hét hordóban egy-egy női holttestet talált." Forrás: Wikipédia.

costadesolmagazin

Azok a bizonyos hordók... - Forrás: Costadelsol Magazin

idoutazashoz_sorozatgyilkos_cinkota

A rendőrök a házban egy fényképalbumot találtak, több tucat hölgy fotójával – köztük ott volt azoknak a nőknek a képe is, akik a bádoghordókban végezték... Kiss Béla közben nyomtalanul eltűnt – egyes források szerint betegség vitte el 1915-ben, mások szerint a fronton esett el. A legvalószínűbb az lehet, hogy a bádogos azért jelentkezett a frontra, mert tisztában volt vele, hogy a háború forgatagában kereket oldhat, és nagyobb valószínűséggel úszhatja meg a gyilkosságokat, mintha éli tovább az addigi életét a cinkotai házban.

Hogy miért követte el a gyilkosságokat? Talán pénzért. Talán a felesége hűtlensége volt a kiváltó ok. Hoffman néven apróhirdetés útján keresett áldozatokat, közös vállalkozáshoz. Kiss Béla a legbrutálisabb házasságszédelgő volt.

Béla_Kiss

A véres gyilkosság, amely Krúdyt is megihlette

Brutális módon bánt el egy házaspár 1925-ben Kodelka Ferenc gazdag hentesmesterrel. A történet még az előző évre nyúlik vissza. Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici teljesen behálózta Kodelka urat. A nő a korabeli pletykák szerint a hentes szeretője lett; a férfi mindenesetre többször is Lédereréknél aludt. A hentest kamu pénzváltási lehetőséggel kecsegtették. 70 millió koronát csaltak ki tőle.

1925. január 7-én Léderer Gusztáv lúgkövet szerzett, amely eltünteti vér nyomát. Kodelka Ferenc aznap este náluk tartózkodott, és ott is maradt éjszakára – azzal hitegették, hogy másnap együtt mennek dollárt váltani a kölcsönkapott pénzből. Léderer Gusztáv álmában agyonlőtte a hentest, majd feldarabolta és megnyúzta, hogy ha a testrészekre rátalálnak, ne lehessen azonnal rájönni, hogy azok ez ember maradványai. Bőröndökbe pakolta Kodelka Ferenc földi maradványait, és a Dunába hajította.

30685_2kodelkaneek

Léderer Gusztáv, Kodelka Ferenc, Léderer Gusztávné Schwartz Mici Forrás: HuszadikSzázad

A víz azonban kivetette a bőröndöket, a holttestet egy tetoválás maradványairól azonosították, a táskákról pedig kiderült, hogy a Léderer házaspár tulajdonai. Amikor a gyilkosokat elfogták, a rendőrség némi nyomozás után korábbi, felderítetlen bűnügyeket is összefüggésbe hozott Lédererékkel; erről a korabeli sajtó is beszámolt.

"A bécsi és pozsonyi rendőrség is megindította a nyomozást Ledererék multja után. Erős a gyanu, hogy Ledererék Pozsonyban meggyilkoltak egy bécsi öreg kereskedőt, ki Ledererné kedvese volt s résztvett a lakodalomban is. A lakodalom után azonban eltünt s azóta teljesen nyomaveszett. Valószínű, hogy ezt az öreg embert is meggyilkolták.

Az is kiderült, hogy Lederernének törvénytelen gyermeke is volt, mit férje előtt elhallgatott. Ennek a gyermeknek is nyomaveszett. Lehet, hogy őt is megölték.

A rendőrség abban az irányban is nyomoz, hogy az utóbbi évek összes kiderítetlen gyilkosságai Ledererék lelkét terheli. Igen sok gyanunk szól amellett, hogy a lágymányosi hóban négy év előtt talált feldarabolt holttestet szintén ők rejtették el. Gyanú merült fel, hogy Reismann zongoragyárost és egy eltünt kereskedelmi utazót szintén ők gyilkoltak meg. Ki tudja, milyen rettenetességek nyomják még Ledererék lelkét.”

Léderer Gusztávot halálra ítélték, feleségét életfogytig tató szabadságvesztésre. Az asszony a második világháború után szabadult, egy városi legenda szerint virágot árult.

VIDEÓ: Syrius - Lédererné

Tömeggyilkosság az Alföldön

1929 nyarán a csendőrség egymás után vett őrizetbe a Tiszazug területén élő embereket, nagyrészt asszonyokat, arzénnal elkövetett mérgezés miatt. Egymást érték az exhumálások (mivel az arzén sokáig kimutatható a szervezetből), és elkezdődtek a perek. Ekkorra már a sajtóból is értesült az ügyről a közvélemény. 162 holttest exhumálása után azonban a hatóságok igyekeztek minél hamarabb lezárni az ügyet, a tiszazugi parasztasszonyok férjgyilkosként vonultak be a köztudatba.

Az áldozatok száma azonban az évek, évtizedek alatt szerény becslések szerint is több száz lehetett, elérhette akár az ezer főt is. Ráadásul korántsem csak férjek estek áldozatul. Újszülöttekkel, néhány hetes csecsemőkkel is végeztek (többgyermekes családokban), valamint fogyatékossággal élő gyermekekkel, beteg, magatehetetlen, folyamatos ápolást és gondozást igénylő családtagokkal, az első világháborúban megsebesült, munkaképtelen férfi hozzátartozókkal (jellemzően férjekkel) és az öreg családtagokkal.

exhumalas_arzenes_gyilkossag

Exhumálás az egyik temetőben - Forrás: HuszadikSzázad

"1929 áprilisában a szolnoki ügyészség névtelen levelet kapott, amely azzal vádolt bizonyos személyeket, hogy légypapírból kiáztatott arzénnal megmérgezték hozzátartozóikat. A mérget az egyik bábaasszony készítette, s az egész környéket ellátta vele. A csendőrség, amely már korábban is gyanította, hogy valami nincs rendben a környéken, a névtelen levél alapján hozzálátott a nyomozáshoz. Nem volt nehéz dolguk, a tettesek szinte kivétel nélkül vallomást tettek az első felszólításra, legalábbis az ügy vizsgálati szakaszában. Sem a bábaasszonyoknak, sem a többi érintett személynek nem volt tudomása arról, hogy az arzént még évek vagy évtizedek múltán sem nehéz kimutatni. Az érintett személyek többsége – ezt megtudva – azonnal vallomást tett a csendőrségen. Csupán néhányan tagadtak körömszakadtukig." Forrás: Tankönyvtár

Miért öltek ezek az asszonyok – gyakran a férjük, a többi családtag és a tágabb közösség tudtával? Volt, ahol úgy érezték, képtelenek több éhes szájat etetni, több gyermeket felnevelni, évekig gondoskodni a beteg, öreg családtagokról, vagy éppen a fogyatékossággal élő gyermekről. Akadt olyan eset is, amikor a feleség az évek óta folyó lelki és testi terrorból remélt kiutat a gyilkossággal, és volt, ahol az öröklés, a föld jelentette az indítékot. Nem volt társadalombiztosítás, általános egészségügyi ellátás, szociális védőháló. A családok magukra maradtak a problémáikkal: az elszegényedéssel, a betegségekkel, az éhezéssel, a földbirtok elaprózódásával, a megművelhető föld nélkül tengődők rémével, a munkanélküliséggel, a betegséggel, a munkaképtelen hozzátartozók ápolásával.

Az is kiderült, a korabeli perekből, hogy országosan elterjedt gyakorlat volt a parasztság körében ez a "problémakezelési módszer". A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a gyilkosságokhoz az elkövetők tágabb környezete néma tanúként asszisztált.

setafoghazudvaronarzenes_gyilkosok

Séta a szolnoki fogház udvarán - Forrás: Kósa Károly

Matuska Szilveszter gyilkos volt-e?

1931. szeptember 13-án 0 óra 15 perckor egy Bécs felé menő nemzetközi gyorsvonat alatt felrobbant a biatorbágyi viadukt. A mozdony, a poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és lezuhant, a vonat többi kocsija a viadukton maradt. 22 ember lelte halálát. Matuska Szilveszter magára vállalta a gyilkosságot, október 7-én letartóztatták.

Mi történt? A vasúti menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia. A merénylet éjszakáján azonban a tehervonat késett, s előre engedték a gyorsvonatot. A perirat szerint Matuska Szilveszter 1,5-2 kilogramm ekrazittal felszerelt pokolgépet helyezett el a biatorbágyi vasúti hídon, és nem tudhatta, hogy nem a tehervonat érkezik először a hídra. A robbantás után a helyszíneléskor egy levelet találtak az egyik felsővezeték tartó oszlop betonalapzatán: „Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek a benzin nem fogy el. (A fordító )” Az 1960-as években újravizsgálták az ügyet, és bebizonyosodott, hogy ez nem Matuska kézírása.

A korabeli jobboldal hívei biztosak voltak abban, hogy kommunista összeesküvés történt. A korabeli baloldali mozgalmak a kormány és a fasizálódó jobboldal kommunista ellenes provokációját látták a merényletben. Egyesek máig úgy hiszik, hogy Matuska Szilveszter magányos, őrült gyilkos volt. Mások meg mernének rá esküdni, hogy a férfi mögött valamilyen szervezet állt.

Egy bizonyos: az akkori magyar kormány a biatorbágyi merényletet ürügyként használta fel arra, hogy vélt vagy valós politikai ellenfeleit felszámolja, és a baloldali mozgalom tagjait likvidálja. Statáriumot rendeltek el, megkezdődtek a letartóztatások, Sallai Imrét és Fürst Sándort koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Igen különös motívuma a 22 ember halálát okozó robbantásnak, hogy az „elkövető” csupán fegyházbüntetést. Az sem oszlatja el a homályt, hogy 1944-ben, éppen a Vörös Hadsereg bevonulásakor a Vácott raboskodó Matuska Szilveszter eltűnt. Azóta sem került elő.

viadukt1merenylo

VIDEÓ: Részlet a Viadukt című 1983-as magyar-német-maerikai filmből:

Pipás Pista, a legkülönösebb bérgyilkos

1933. január 13-án mondták ki Rieger Pálné Fődi Viktória halálos ítéletét. Miért volt érdekes és botrányos az ügye? Mert Pipás Pista néven, férfinak öltözve gyilkolt, férfiként tartóztatták le, és csak a börtönben vált nyilvánvalóvá, hogy valójában nő.

A rendőrség 1932 nyarán kezdett el nyomozni egy egészen más ügyben, így jutottak el Dobák Antalnéhoz, aki a jelek szerint egy évtizeddel azelőtt megölette a férjét. A holttestet exhumálták, a gyilkosság bebizonyosodott, minthogy az is, egy bizonyos Pipás Pista hajtotta végre tettestársaival. Dobákné vallomásában egy korábbi bűntény is szerepelt: Börcsök István öngyilkosságnak beállított felakasztása a felesége kérésére, Börcsök fiának tudtával.

1933 áprilisában az ítélőtábla Rieger Pélné ítéletét helybenhagyta, ezek után a Kúriához folyamodhatott kegyelemért. Érdekes módon egy önkéntes börtönlátogató járt közben Rieger Pálnéért. Thaly Ida rendszeresen járt be a fogvatartottakhoz bibliaórára. Riegernét eleinte kerülte, ám az asszony maga kérte, hogy Ida beszélgessen vele. A tanárnő leírása alapján úgy tűnik, a gyilkos a börtönben megbánta bűneit. Thaly Ida a Kúria elnökéhez címzett levelében idézte "Pipás Pista" szavait:

"Most látom, hogy én őrült voltam, az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghez vittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni. Hívtak itt, a börtönben templomba, de hát mehetek én a templomba, Isten elé?" Miután többször is beszélt a gyilkos asszony Idával, a következőket mondta még: "Tetszik látni, ilyenkor nem félek még attól sem, ha halálra ítélnek, de amikor magam vagyok, akkor úgy szeretnék még élni, s jobbá lenni."

Rieger Antalné kegyelmet kapott, végül a börtönben halt meg 1940-ben. Történetét Pozsgai Zsolt drámaként dolgozta fel,, a Pipás Pista bemutatója 2013-ban volt a Szegedi Nemzeti Színházban.

pipaspista

VIDEÓ: A Pipás Pista című darab születése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
114 éve született a Titanic utolsó, legtovább élt túlélője, aki emléktárgyait árulta, hogy fizetni tudja a számláit
Millvina Dean idős korára nehéz anyagi helyzetbe került. A hír eljutott a Titanic sztárjaihoz is, akik egy váratlan gesztussal segítettek.


114 évbvel ezelőtt jött a világra Elizabeth Gladys „Millvina” Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és utolsó túlélője.

Alig két hónapos csecsemőként lett részese a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének, egy olyan utazáson, ami a családja számára az új életet jelentett volna.

Szülei Angliából készültek Amerikába kivándorolni, hogy a kansasi Wichitában dohányboltot nyissanak. A korabeli szénsztrájk miatt azonban az eredeti hajójegyüket a Titanicra módosították, ahol a harmadosztályon kaptak helyet.

A végzetes éjszakán, amikor a hajó jéghegynek ütközött, Millvina apja azonnal a kabinba rohant, felöltöztette a gyerekeket, és a fedélzetre küldte a családot.

Anyja később így emlékezett vissza az utolsó pillanatokra: „Búcsút intettem, ő pedig azt mondta, később utánunk jön.” Millvina, az édesanyja és testvére mentőcsónakba került, és a Carpathia mentőhajó fedélzetén élték túl a katasztrófát. Édesapjuk odaveszett.

Millvina egészen nyolcéves koráig nem is tudta, hogy a Titanicon utazott.

Évtizedekig csendes életet élt, a tragédia emléke csak a hetvenes éveiben kezdte újra foglalkoztatni, miután a roncs 1985-ös felfedezése után hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Amíg 1985-ben meg nem találták a Titanic roncsait, senkit sem érdekeltem. Ki számít rá, hogy ilyen idősen lesz híres?”

– mondta később egy interjúban. Ezt követően a világ számos pontjára hívták meg rendezvényekre és kiállításokra. 1998-ban az Egyesült Államokba utazott egy Titanic-rendezvényre Springfieldbe, majd 1999-ben Montréalba is ellátogatott. Tervei szerint 2006-ban is részt vett volna a katasztrófa 94. évfordulójára rendezett megemlékezésén, de egy csípőtörés megakadályozta ebben.

2007 októberében, Barbara West Dainton halála után Millvina Dean lett a Titanic utolsó élő túlélője. Idős korára azonban anyagi nehézségekkel küzdött, és kénytelen volt a Titanicról származó emléktárgyait elárverezni, hogy fizetni tudja az idősotthon költségeit.

A hírre a Titanic című film rendezője, James Cameron, valamint a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet is felfigyeltek, és egy alapítványon keresztül támogatták őt. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk a Millvina Alapítványhoz” – nyilatkozták közösen.

Millvina sosem nézte meg az 1997-es filmet, és kritikusan viszonyult a tragédia szórakoztatóipari feldolgozásaihoz.

Amikor a Doctor Who című sorozat egyik epizódjában egy „Titanic” nevű űrhajó szerepelt, élesen bírálta az ötletet. „A Titanic története tragédia volt, ami annyi családot szakított szét. Elvesztettem az apámat, aki ott fekszik a roncsok között. Tiszteletlenségnek tartom, hogy egy ilyen tragédiából szórakoztató műsort csináljanak.”

Millvina Dean 2009. május 31-én, 97 éves korában hunyt el.

Az alábbi archív felvételen arról beszélt, hogyan kerültek a Titanicra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
60 milliárdos adósság, 7 ezer utas a földön: 14 éve ezen a napon állt le a 66 éves MALÉV
A nemzeti légitársaság 2012. február 3-án, reggel 6 órakor függesztette fel működését, miután két gépét külföldön visszatartották. A Budapest Airport elvesztette legfontosabb partnerét és 1,5 millió utasát.


Pontosan 14 éve, 2012. február 3-án, reggel hat órakor a Ferihegyi repülőtér indulási oldalának kijelzőin egyre több járat mellett jelent meg a „Cancelled” felirat. A betonon kék-fehér festésű gépek sorakoztak, de már egyik sem készült felszállásra. Ezzel a képpel írta be magát a magyar polgári repülés történetébe a nap, amit sokan csak „Fekete Péntekként” emlegetnek: 66 év után leállt a MALÉV. 

A légitársaság vezetése hivatalosan reggel hat órakor függesztette fel a teljes kereskedelmi üzemét, miután a pénzügyi helyzet tarthatatlanná vált. A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy hitelezők két repülőgépet – egyet Dublinban, egyet Tel-Avivban – nem engedtek felszállni, a leállás pedig aznap több mint hétezer utast hagyott a földön.

A végső lökést az Európai Bizottság január 9-i döntése adta meg, amely kimondta, hogy a magyar állam 2007 és 2010 között tiltott állami támogatást nyújtott a cégnek.

A Brüsszel által visszakövetelt összeg gyakorlatilag elvágta a további állami finanszírozás lehetőségét, a partnerek pedig bizalmukat vesztve azonnali előrefizetést kezdtek követelni a szolgáltatásaikért.

A leállás pillanatában a MALÉV adósságállománya körülbelül 60 milliárd forintot (akkori árfolyamon 270 millió dollárt) tett ki. A flotta 22 lízingelt utasszállítóból állt, a vállalat pedig közel 2600 embernek adott munkát. „Fájdalmas… ameddig lehetett, próbáltuk működtetni a Malévet, de meg kellett állnunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a leállás napján a Kossuth rádiónak, ahogy arról a The Irish Times is beszámolt. A hivatalos közlemény szerint a partnerek előrefizetési igénye felgyorsította a pénzkiáramlást. „Elnézést kérünk minden utasunktól” – zárult Limburger Lóránt vezérigazgató nyilatkozata. Egy vezető tisztségviselő a helyzetet így foglalta össze: „Egyetlen cég sem tudja teljesíteni a hónapokkal előre kért fizetéseket.”

A MALÉV bedőlése azonnali és súlyos következményekkel járt a Budapest Airport számára is, amely egyik napról a másikra elveszítette legfontosabb partnerét és az évi nagyjából másfél millió átszálló utasát.

A menedzsment 250 fős csoportos létszámleépítést jelentett be, és felfüggesztett több, összesen 60 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 17 milliárd forintot) meghaladó értékű fejlesztést. A magyar légiközlekedésben keletkezett űrt a versenytársak villámgyorsan igyekeztek betölteni. A Ryanair már a leállás napján bejelentette, hogy két héten belül bázist nyit Budapesten, 31 új útvonalat indít, és 9,99 eurós (körülbelül 3000 forintos) bevezető árakkal csábítja az utasokat. A Wizz Air szintén megduplázta budapesti kapacitását, két új gépet állított forgalomba, és „rescue fare” néven speciális, kedvezményes jegyeket kínált azoknak, akiknek érvényes MALÉV-foglalásuk volt.

A leállás azonnal politikai vitát robbantott ki. A kormányoldal az Európai Bizottság döntését tette felelőssé, hangsúlyozva, hogy a kabinet a megelőző napokban csődvédelmi intézkedésekkel és egy rendkívüli vagyonfelügyelő kinevezésével próbálta menteni a helyzetet. Az ellenzéki MSZP szerint a csőd a kormány felkészületlenségének és semmittevésének az eredménye, és egy új, piaci alapon működő nemzeti légitársaság elindítását sürgették.

A „Fekete Péntek” hosszú távon is átrajzolta a budapesti légi forgalmat: bár az utasszám helyreállt, a fővárosi repülőtér elvesztette regionális elosztó, úgynevezett hub-szerepét. A MALÉV által fenntartott kiterjedt hálózat és az átszálló utasforgalom hiányát a piacot azóta domináló fapados légitársaságok modellje nem pótolta. Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk