JÖVŐ
A Rovatból

Wégner Krisztina a Tedx-en: El kell érni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen

A Kék Bolygó Alapítvány szakértője szerint különbséget kell tenni szemét és hulladék között, beszélt a szemét nemzeti karakteréről és arról is, hogy miben lenne jó követni Svédország példáját.


Wégner Krisztina, a Kék Bolygó Alapítvány szakértője a TedxDanubia Countdown egyik szünetében válaszolt a kérdéseimre.

— Úgy gondolom, az életútja is nagyon érdekes és példa értékű. Egyáltalán nem megszokott, hogy valaki egy egyetem közben jött recepciós állásban olyan inspirációt kap, amitől végül egy adott terület szakértőjévé válik. Röviden összefoglalná milyen utat tett meg a TedX színpadáig?

— Lecsúsztam első körben az egyetemről. Nem akartam anyukámék nyakán élni, ezért próbáltam munkát keresni. Teljesen véletlenül egy barátnőm szólt, hogy menjek az ő munkahelyére dolgozni, mert tudok angolul. Így kerültem a Közép- és Kelet-Európai regionális Környezetvédelmi Központhoz. Olyan évben volt, hogy már ki se merem mondani – 98-ban. Ez a szervezet akkoriban nagyon sok projektet menedzselt a régióban. Tizenhét országban láttunk el környezetvédelmi feladatokat.

Volt olyan időszak, amikor 380 projektünk futott egyszerre.

Azért volt jó recepciósnak lenni, mert az ember nagyon hirtelen nagyon sok információt kapott. Aztán pozíciót váltottam a cégen belül, elkezdtem „szakmázni”, és nagyon szerettem ezt a munkát. Örültem, hogy sikerült olyasmit találnom, amivel pénzt is kereshetek, de közben jót is lehet tenni. Ezután hat és fél éven keresztül ismerkedtem a régióval, a régió problémáival: természetvédelem, jogi szabályozás, hulladékkezelés, sorolhatnám. Közben elvégeztem a jogot is. Aztán elcsábítottak máshová, már a hulladékgazdálkodás lett a fő témám. Elsősorban elektronikus hulladékkal kezdtem el foglalkozni, aztán gumiabroncsokkal, aztán „mindennel is”. Én ilyen zsizsgős típus vagyok. Szeretek egyszerre több dologgal zsonglőrködni. Nagyon élveztem. Én tényleg szeretem a hulladékot! Fontos, hogy én a gyakorlati oldaláról is foglalkoztam ezekkel a területekkel, ezért szeretnek hívni előadásokra is, mert

nem csak az íróasztal mögül okoskodom, hanem tényleg benne voltam.

— A hulladékkal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon sokszor nem oda kerül, ahova való.

— Igen, ez az „all in” megoldás. Azt fontos megjegyeznem, hogy én inkább a szilárd hulladék kérdésében vagyok otthon, folyékony hulladékkal annyira nem foglalkozom. Persze teljesen azért nem zárom ki azt sem, mert rendszerekben szeretek gondolkozni, ez lehet nagy, országos rendszer, vagy egy kisebb terület.

Az elmúlt másfél évben például hat jogszabály javaslatot sikerült kidolgoznunk Macedónia számára, és épp most kaptam az örömhírt, hogy elfogadták a javaslatainkat.

Kimondottan az a cél vezetett minket a munka során, hogy tudják a gyakorlatban használni ezeket a szabályokat. Nem úgy megy, hogy mi vagyunk az Európai Unió, tessék, egyétek meg. Nagyon sokat egyeztettünk, beleéltük magukat a helyzetükbe.

— Ha már Macedóniát említi...létezik ebben a témában olyan, hogy nemzeti karakter?

— Érdekes módon abban, hogy milyen hulladék keletkezik, abban nem nagyon. Dolgozom Libanonban és Izraelben is, ott nyilván van annyi nemzeti karakter, hogy kevesebb disznóhúst esznek. De ezzel együtt azt mondom, a klíma ugyan meghatározza, hogy mennyire száraz az a hulladék, de az összetétele csaknem azonos.

Néhány évvel ezelőtt Újvidéken tartottak egy hulladékos konferenciát. Az izraeli kollégákat mi vettük fel Budapesten, a reptéren. Útközben megálltunk a szegedi hulladéklerakónál, hogy felvegyünk valakit. Az egyik izraeli kolléga kiszállt, beleszippantott a levegőbe, és azt mondta: „Az otthon szaga!”

Tehát a hulladéklerakónak mindenütt ugyanolyan szaga van. A megoldásokban vannak különbségek.

Nyilván vannak fejlettebb országok, és olyanok, akik kicsit elmaradottabbak. Illetve még a nemzeti célokban lehet eltérés: egy kétmilliós ország nem tud nagyszabású nemzeti célokat megvalósítani, neki régióban kell gondolkoznia. Egyébként nekünk is, a 10 millió magyarnak. Egy nagyobb, 30-40-50 vagy 80 milliós ország nagyobb saját rendszereket tud építeni. De azt gondolom, hogy a hulladéknak nincsenek határai, és nem csak azért mondom ezt, mert a folyókon keresztül ömlik hozzánk a hulladék. Hanem azért, mert vannak méretgazdaságossági kérdések. Felesleges a határ egyik és másik oldalán is hasonló gyárakat felhúzni. Inkább együtt kell működni.

Ezt a Balkánon nagyon jól tudják alkalmazni, ott megértik, hogy össze kell fogni.

— A szemetelés kapcsán azon csodálkozom, hogy ez egy olyan probléma, aminek a negatív következményeit mindenki nap mint nap látja, egyértelmű, hogy rossz, mégis szemetelünk. Vizsgálta bárki is valaha ennek a lélektanát?

— A TedX-es előadásom pont a kifogásokról szól. Na, ez is nemzetközi dolog. Legfeljebb abban van eltérés, hogy melyik országban mi a leggyakoribb kifogás.

Magyarországon például az a leginkább hangoztatott kifogás a szelektív hulladékgyűjtéssel szemben, hogy „tudom, úgyis egy helyre öntik”. Ez egyszer bekerült a köztudatba, és nem lehet kiirtani.

A médiának ebben hatalmas a felelőssége, nem volt senki, aki utána nézett volna, mi az igazság, csak terjesztették ezt a butaságot.

Az az érdekes, hogy hol veszti el egy dolog az értékét a számukra. Például ha megveszünk valamit, annak a csomagolását is megvesszük. Valóban nagyon érdekes ennek a lélektana. Még nem találkoztam releváns kutatással, de pont nem rég vetettem fel valakinek, hogy kellene készítenünk egyet. Az előadásom végkicsengése is az, hogy ne hulladékgazdálkodásról beszéljünk, hanem erőforrásgazdálkodásról.

Szemléletváltásra lenne szükség. A szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése ne hittérítés legyen, hanem adjunk egy elköteleződést, hogy erőforrásnak lásd azt, amit megvásárolsz.

Ha elmész vásárolni, nagyjából tudod, mit akarsz venni. Leválogatod a különböző polcokról. Azután hazamész, és a vásárlást szétosztod a lakásban. Majd egyszer csak mindent ugyanabba a kukába teszel bele. „Az már nem az én dolgom.” Létezik az úgynevezett NIMBY effektus: not in my backyard, vagyis ne az én kertemben. Ó, én mindent támogatok, csak ne hozzám közel legyen. Ne nálam történjen. Tehát vannak még kihívások, de ez világjelenség.

— Bevallom, én ott akadtam el kicsit a szelektív hulladékgyűjtésben, hogy a műanyagból sem lehet mindent egy helyre tenni, és nekem például nehézséget okoz különválasztani a jó műanyagot a rossztól.

— Érdekes, hogy pont a műanyagot említed. Évente 3,8 millió tonna hulladékot termelünk, ebből például mindössze 60-75ezer tonna a petpalack. Mégis az van fókuszban, mert az látványos. De valóban, fontos, hogy a rendszerek minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek az emberek számára.

Az már átment, hogy tenni kell valamit, az emberek szeretnének is cselekedni. Még azt kéne elérni, hogy elköteleződjenek, illetve, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen.

Nagyon fontos eredmény, hogy Magyarországon ismét bevezetik a betétdíj rendszert, ami nagyon hatékony: magas visszagyűjtési arányt lehet elérni vele.

— A szemét probléma még kézzelfoghatóbb lett azóta, hogy Kína néhány éve befagyasztotta az európai hulladék befogadását.

— Ez őrült nagy hatással volt a nyugati világra, mert eddig nem láttuk, mi történik.

Azt gondolhattuk, hogy tök jól csinálunk mindent, nem állunk rosszul. De aztán szembesültünk vele, hogy mi a valóság, mert szerencsére a média bemutatta, hogy emberek élnek hulladéklerakókon. Gyerekek nőnek fel a mi mocskunkban. És az már nem hulladék!

Szeretnék különbséget tenni a szemét és a hulladék között. A szemét valami, ami iszonyú sok pénzbe kerül, nagyon szennyező – és azt is mi fogjuk kifizetni. Illetve van a hulladék, ami ha jól kezeljük, akkor erőforrás lehet. Igen, egy ideig költséges. Ezt ki kell mondani. De később ez át fog fordulni. Még azt hangsúlyoznám, hogy nem igaz, hogy nem számít az az egy palack. Minden palack számít. Hagyjuk a kifogásokat!

- Magyarország hogy áll a nemzetközi összehasonlításban?

- Nem mondom, hogy rosszul állunk, de nem állunk jól sem. Van hová fejlődnünk, tehetnénk lépéseket. Ami nekem még hiányzik, az a nagyon hosszútávú stratégia. Svédországban 30 évvel előre gondolkoznak, és ezt így is kell csinálni. Egy hulladék beruházás, technológia nem tud évenkénti váltásokat követni.

Magyarországnak hatéves stratégiája van. Ha lehetne, én legalább húsz évre terveznék.

Az meghatároz egy fejlődési irányt, és akkor megéri a gazdasági szereplőknek beruházni új technológiákba.

Az biztos, hogy az elkövetkező években nagy változás várható, ami remélem, hogy jelentős, pozitív hatással lesz az életünkre.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Hevesi Kriszta: az AI illúziókkal töltheti ki a kapcsolati hiányt, már a szex fizikai megélésére is lusták vagyunk
A szakpszichológus az AIToday-nek fejtette ki, miért tart attól, hogy egyre többen használnak kommunikációs maszkot az ismerkedés során. Az AI még a valódi, szenvedélyes szeretkezéseket is egyre inkább kiölheti az életünkből, és növeli az elidegenedést.


Az intimitás új korszakában az algoritmusok diktálják a szerelmi elétünk szabályait. Segítenek bemutatkozó szövegeket írni, üzeneteket fogalmazni, párkapcsolati tanácsokat adni, sőt sokak számára már bizalmas beszélgetőpartnerré vagy akár érzelmi társsá válhatnak. A mesterséges intelligencia a munkánk után a magánszféránk felé is utat talált: az algoritmusok jelenléte alapjaiban változtatja meg azt, hogyan ismerkedünk, miképp ápoljuk a párkapcsolatainkat, sőt, azt is, ahogy az intimitást megéljük.

De milyen következményekkel jár, ha a gép hús-vér emberek közé áll, és átveszi a flörtölésben, a bizalmas beszélgetésekben vagy akár a szexualitásban játszott emberi szerepeket?

Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológiai szakpszichológussal, az ELTE PPK egyetemi docensével, aki az AIToday.hu-nak részletesen kifejtette az AI intim kapcsolatainkra gyakorolt lehetséges hatásait, az ezzel kapcsolatos kutatások - helyenként kifejezetten sokkoló - eredményeit, valamint saját szakmai álláspontját. A szakértő azt mondja, a chatbotok átformálják a másik ember felé támasztott elvárásainkat, és akár a legalapvetőbb humán képességeinket is tompíthatják.

— Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát társkereső tanácsadóként: segít bemutatkozó szöveget és üzeneteket írni, sőt egyesek bensőséges társalgásra vagy romantikus kapcsolatra is használják. Pszichológiai szempontból mi történik akkor, amikor egy algoritmus betolakodik az ismerkedés és a párkeresés legintimebb szakaszaiba?

 — Az emberi kapcsolatokban eleve nehéz a kezdeti, megismerkedéskor mutatott „szebbik arcunk” fenntartása hosszú távon, amennyiben pedig egy gép formálja ezt, végképp megugorhatatlan szakadékot alakíthatunk ki a látszat és a valóság között. A fiataloknál már eddig is problémát jelentett a jól bevált „chat-nyelv” után személyes találkozáskor a beszélgetés, hiszen társas készségeink is – éppúgy, mint a személyes ismerkedés – „használat hiányában” elkopnak.

Az okos eszközök már helyettünk számolnak, tájékozódnak, emlékeznek – ha még a randizás kezdeti lépéseit is átadjuk nekik, egyre kevesebb részünk lesz a másikkal kialakított közelség érzés elérésében.

Hogy mennyire elterelhetőek vagyunk a sokkal ingergazdagabb vizuális képeket kínáló internet világa által, jelzi az a sajnos gyakori jelenség, amikor a társaságban töltött közös idő nagy részét is az okos eszközeinkre fordított figyelem teszi ki.

— Lehet-e valódi érzelmi kötődést kialakítani egy mesterséges intelligenciával? Vagy csak elhisszük, hogy valódi érzelmi kötödést alakítottunk ki vele?

— Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy kommunikációnk technológiai eszközökön keresztül zajlik, hogy innen már csak egy lépés annak elfogadása, hogy a másik oldalon nem is egy ember, hanem akár a mesterséges intelligencia áll. Ez különösen akkor válik csábítóvá, ha az AI legalább olyan kedves, sőt gyakran még megértőbb, támogatóbb és érzelmileg kielégítőbbnek tűnő válaszokat ad, mint egy hús-vér társ. Sok esetben éppen azokat a reakciókat nyújtja, amelyekre a felhasználó a leginkább vágyik, hiszen

a generatív mesterséges intelligencia egyik alapvető célja, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a felhasználó igényeihez – beleértve az érzelmi szükségleteit is.

És hogy valójában mennyi érzelmet tud egy gép felénk viszonozni? Paraszociális kapcsolatoknak nevezzük azokat az egyoldalú kötődéseket, amelyek a kölcsönösség és az intimitás illúzióját keltik – az AI azonban a folyamatos interakciók révén még inkább egy valós viszony téves érzését keltheti a felhasználóban.

— Mit jelenthet az önbizalom szempontjából, ha valaki egy mesterséges intelligenciától kap folyamatos megerősítést? Segítheti ez az önértékelést, vagy veszélyes, ha valaki kizárólag egy algoritmustól vár visszaigazolást?

— Hevér Lóránt rendező éppen erről a folyamatról készített egy zseniális filmet, amelyet néhány hónap múlva mutatnak be itthon. A Szerető című lélektani drámában egy válságba került párkapcsolatba lép be a mesterséges intelligencia, és megadja a nőnek azt a figyelmet, amely eltűnt a kapcsolatából. A film fő kérdése:

megcsalásnak számít-e, ha valaki egy mesterséges intelligenciával alakít ki intim, érzelmi kapcsolatot?

A film is azt feszegeti, hogy mi, emberek, miközben szomjazzuk mások figyelmét, mennyire nem vagyunk képesek ugyanezt megadni a másiknak, és inkább elmondjuk a gondjainkat az AI-nak, mint egy másik embernek, mert félünk a kapcsolati veszteségtől. Én magam úgy látom, hogy ezt a hiányt, ezt a rést tudja az AI kitölteni, azonban egy nagyon veszélyes és illuzórikus módon, amely ráadásul azt eredményezi, hogy egyre távolabb kerülünk egymástól. Összességében növeli az elidegenedés érzését, károsítja a mentális egészséget és a valódi emberi kapcsolatokat.

— A chatbot mindig elérhető, figyelmes, nem utasít el, és személyre szabható. Átalakíthatja ez az elvárásainkat a valódi emberi kapcsolatokkal szemben, amelyekben nem minden szép és jó?

— Egy 2024-es kutatás alapján az amerikaiak 20 százaléka már folytatott flörtölő beszélgetést chatbottal, egy 2025-ös reprezentatív felmérés pedig azt az eredményt hozta, hogy a kapcsolati AI-partnereket használók 42 százaléka szerint könnyebb az AI-jal beszélgetni, mint valódi emberekkel, 43 százalékuk szerint jobb hallgatóság, és 31 százalékuk pedig úgy érzi, hogy az AI jobban megérti őt, mint más emberek. A mesterséges intelligenciával csevegők 33 százaléka szexuális izgalmat keres itt, a fiatal felnőttek 44 százaléka szerint az AI-képek vonzóbbak lehetnek, mint a hús-vér emberek, valamint a húszas éveikben járó fiatalok közül minden negyedik személy romantikus vagy szexuális célból használja a technológiát. Összességében tehát az erre fogékony és/vagy magányos személyek nagyfokú nyitottságot mutatnak az AI-partnerek iránt, amely kapcsolatok ráadásul ugyanazokat a neurokémiai és dopamin válaszokat váltják ki a felhasználóból, mint a nagyon kielégítő és jutalmazó emberi viszonyok.

— Az AI-társak gyakran emlegetett előnye, hogy csökkenthetik a magány érzését. Van tisztán – a felhasználó által is – észrevehető határ a chatbot, mint hasznos érzelmi támasz, és aközött, hogy valaki elkezdi kiváltani vele a valódi emberi kapcsolatokat?

— A BBC Loneliness Experiment 237 ország részvételével vizsgálta a magányosság témakörét, és az eredményeik szerint az individualista kultúrákban ez leginkább a fiatal korosztályt érinti. A mesterséges intelligencia által kínált kapcsolatok azt ígérik, hogy gyógyírt jelentenek a magányosságra, azonban minél több időt tölt valaki ebben az antropomorf, vagyis emberi tulajdonságokkal, érzelmekkel, szándékokkal és személyiséggel felruházott, a felhasználó által tökéletes partnerré alakított AI-társsal, annál inkább hozzászokik ennek kockázat- és ítélkezésmentes biztonságához és kényelméhez. Az elmúlt 10-15 évben egyre több tanulmány foglalkozik a fejlett országokban, kiemelten az USA-ban, Nyugat-Európában, Japánban tapasztaltható szexuális recesszió jelenségével.

Az emberek ritkábban élnek szexuális életet – a legerősebb csökkenést a 18-24 éves férfiaknál találták –, a Z generáció később kezd el randizni, idősebben veszíti el a szüzességét, kevesebbet jár társaságba, viszont több időt tölt a képernyő előtt.
A teljes egészében és ingyenesen az AIToday.hu-n olvasható interjú folytatásában Hevesi Kriszta arra is kitér, hogy

- milyen veszélyeket lát abban, ha az emberi intimitást AI-partnerekre cseréljük,

- az AI miként gyengítheti tovább a személyes kapcsolódás képességét,

- milyen következményei lesznek, ha a társkeresőkön AI-jal írjuk meg a bemutatkozást vagy akár a flörtölő üzeneteket,

– hogyan alakítják át az AI-vezérelt társkereső alkalmazások algoritmusai az ismerkedési szokásokat, és miért hasonlítanak egyre inkább jutalmazásra épülő videojátékokhoz,

- összességében mit veszíthetünk pszichológiai szempontból, ha egyre mélyebb érzelmi és intim kapcsolatot alakítunk ki a mesterséges intelligenciával.

FOLYTATÁS ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Budapest főtájépítésze: Ha leáll az öntözés, 30–50 év munkája mehet kárba, akár pár hét alatt
Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a kormányzati locsolási tilalommal kapcsolatos félreértésekre reagált. Szerinte a városi zöldfelületek öntözésének leállítása a természetes hűtőrendszer összeomlásához vezetne.


Káros, ha a politikusok azt hiszik, vagy azt sugallják, hogy a vízgazdálkodási és környezeti rendszerek egyik napról a másikra átalakíthatóak, erről beszélt Bardóczi Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Budapest főtájépítésze szerint a miniszterelnök felhívását, hogy ne locsoljunk, sokak félreérthették. A pazarló öntözést kerülni kell. Célzott locsolásra viszont továbbra is szükség van, különben évtizedek munkája mehet tönkre. Szerinte a kormányzati kommunikáció szerencsétlen volt. Olyan háttéranyagra épült, amely vízhiány esetére szól, csakhogy Budapesten van víz.

A főtájépítész kifejtette, hogy a fővárosi vízellátó rendszer túlméretezett. A mai lakosságszámhoz és fogyasztási szokásokhoz képest is.

„A 80-as években kiépült rendszer azt feltételezte, hogy már két és fél millióan leszünk, és nagyjából úgy használjuk a vizet, ahogy akkor, vagyis nagyon pazarló módon” – magyarázta.

Hozzátette, hogy ehhez képest ma jóval kevesebben élnek a városban, és a modern háztartási gépeknek köszönhetően a vízfogyasztás is sokkal takarékosabb.

Szerinte éppen ez a tartalék teremti meg a lehetőséget, hogy a város ne hagyja veszni a zöld infrastruktúráját. „A városnak még mindig a 65 százalékát zöldfelületek borítják, ezt nagyon sokan el szokták felejteni. Ötezer hektárnyi erdőnk van például.”

Bardóczi Sándor a zöldfelületek hűtőhatásáról beszélt: „Ezek a város legnagyobb természetes légkondicionáló berendezései, amelyek vízzel működnek. Vizet táplálunk be azért, hogy elpárologtassák, és ezzel megszüntessék a hősziget jelenséget, és kevesebbet kelljen használni a klímát”.

Figyelmeztetett: ha leáll az öntözés, 30–50 év munkája mehet kárba. Szerinte ez akár néhány hét alatt megtörténhet.

Azt is hozzátette, hogy a tűzveszély is egyre nagyobb, Spanyolországban például már riadót fújnak, ha a hőmérséklet 30 fok fölé megy és a szél sebessége meghaladja a 30 km/órát, és Magyarország is ennek a határán van.

A szakember szerint a locsolásnál rangsorolni kell. Először az angol pázsitot érdemes elengedni. „Arra kell berendezkednünk, hogy sokkal inkább száraz gyepeket fogunk látni, akár a közparkokban is.”

Bár a kiégett gyep nem szép látvány, mégis fontos szerepe van. „Nagyon hatékonyan takarja a talajt, és ha van pára vagy harmat, azt csapdába ejti, átnedvesíti egy kicsit a talajt, és legalább a talaj felső, mikrobiom rétegét védi a kiszáradástól” – mondta. Épp ezért „a gyepeket is kell valamennyire locsolni, de nem azért, hogy szép zöldek legyenek, hanem azért, hogy a talaj felső rétegét megóvjuk a teljes kiszáradástól.”

A fiatal fákat szerinte különösen védeni kell.

„A fiatal fák az első öt évben, a begyökeresedés időszakában nagyon érzékenyek, életben kell tartanunk őket, hiszen ők a jövő árnyékai. Egyáltalán nem hagyhatjuk őket magukra” – jelentette ki.

Bardóczi Sándor kitért a vízhiány kapcsán újra és újra előkerülő vízlépcsőépítés kérdésére is, amelyet rossz iránynak tart. „A Duna Magyarországon síkvidéki szakaszon folyik, itt nagyjából 7-8 métert esik 100 kilométeren, míg egy hegyvidéki szakaszon, például Ausztriában, 42 métert” - magyarázta.

Szerinte a Duna magyarországi, síkvidéki szakaszán a járulékos költségek óriásiak lennének. Ezért nem támogatja az ilyen beruházást. Emlékeztetett, hogy a Bős–Nagymarosi vízlépcső tervének megtérülését egy nemzetközi közgazdász csapat 200 évre becsülte.

Úgy véli, a vízmegtartásra és a vízszintemelésre más megoldások is léteznek, például a meder szűkítése szabályozó művekkel. „Rehabilitálni kellene a folyók menti, lefűződött mellékágakat is, hogy sokkal nagyobb víztestek legyenek.”

A főtájépítész szerint a tájhasználat megváltoztatására is szükség lenne.

„Ezeket a mély fekvésű területeket az 50-es években a magyar mezőgazdaság nagy büszkén lecsapolta, elvezette a vizeket. Most pedig csodálkozunk, hogy porzik a határ, és nincsenek belvizek” – mondta.

Úgy véli, az ökológiai kiegyenlítő felületek szabályoznák a helyi klímát. Szerinte így több esőfelhő keletkezne az Alföld felett. „Az Alföldön nem a leállított Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER) miatt nincsen eső, hanem azért, mert ezek az ökológiai kiegyenlítő felületek eltűntek.”

Kritizálta a mezőgazdasági támogatási rendszert is, amely egyszer a belvízkár, másszor az aszálykár miatt fizet, ahelyett, hogy a tájhasználat-váltást támogatná. „Támogathatná például, hogy bizonyos típusú területeket fölhagyjanak, és a tájhasználat-váltást segítsék.”

Úgy látja, a politika nehezen érti meg, hogy a tájépítészetben mások a szabályok. „Azt tudja megcsinálni egy kormány, amit az előző előkészített.”

„Egy tájépítész 50 évben gondolkodik. A legkisebb intervallum egy projektnél hét év, mert a tervezés, engedélyeztetés, környezeti hatásvizsgálatok és a tulajdonosi hozzájárulások mind időt visznek el. Ebben az a csapdahelyzet, hogy a politikusok négy évben tudnak gondolkodni.”

Bár léteznek előkészített tervek, mint például a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódó víztározók, ezek hasznosítása is akadályokba ütközik. „Ezeknél a víztározóknál az történik, hogy szükségvíztározóként épültek ki, tehát nem vásárolták meg vagy nem kompenzálták azokat a gazdákat, akiknek a területén megépültek.”

Pedig a vízmegtartás nagyon fontos lenne. „A Mediterráneumban rendkívül sok víztartalmú levegő kering, és ez előbb-utóbb lecsapódik az Alpokban vagy a Kárpátokban, tehát ha jön egy nagy árvíz, azt meg lehetne fogni.” Bardóczi Sándor szerint ezeket a tárgyalásokat le kellene folytatni a tulajdonosokkal, hogy onnantől kezdve egy-egy terület vizes élőhely lesz.

A teljes beszélgetés

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
El Niño-jelenség: Különös folyamatokat észleltek az Atlanti-óceánon
Ritka időjárási jelenség, az úgynevezett atlanti „Niña” van kialakulóban a trópusokon. Bár a „La Niñához” hasonlóan az átlagosnál hidegebb tengerfelszín jellemzi, ezúttal nem a Csendes-, hanem az Atlanti-óceán egyenlítői térségében csökken jelentősen a víz hőmérséklete.


A Csendes-óceánon egy El Niño-jelenség erősödik. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) már arra figyelmeztetett, hogy a közelgő El Niño tovább emelheti a globális átlaghőmérsékletet és fokozhatja a szélsőséges időjárási eseményeket. A rekordmeleg tengervíz miatt egyenesen egy „szuper” El Niño kialakulásának esélye is felmerült.

Most azonban egy ritka és szokatlan légköri jelenség, egy úgynevezett atlanti Niña jelent meg az Atlanti-óceán trópusi vizein - ami nem összekeverendő a La Niñával, ami a Csendes-óceánon fordul elő.

A jelenségről, ami névrokonához hasonlóan szintén hidegebb tengerfelszíni hőmérsékletet okoz a Severe Weather Europe írt részletes elemzést.

Ennek a lényege, hogy

A meleg El Niño és a hideg atlanti Niña óceáni anomáliák légköri hatása kedvezőtlen, ellenséges környezetet teremt a trópusi viharok kialakulásához és megerősödéséhez.

Az európai meteorológiai központ (ECMWF) legfrissebb, augusztusra szóló előrejelzései is ezt támasztják alá. A modellek a hurrikánok fő képződési zónája fölött süllyedő légmozgásokat, magasabb légnyomást és az átlagosnál kevesebb csapadékot jeleznek.

Az előrejelzés szerint ez a száraz, stabil légkör a Karib-térségtől a Mexikói-öblön át egészen az Egyesült Államok keleti partvidékéig elfojthatja a heves trópusi viharok, például hurrikánok kialakulását az amerikai kontinensen.

Az elemzés kitér arra is, hogy a mostani csendesebbnek ígérkező szezon előrejelzést adhat az amerikaiak 2026/2027-es telére is. A tapasztalatok szerint az ilyen évek után gyakran gyengébb, töredezettebb poláris örvény alakul ki, ami hidegebb légtömegek betörését eredményezheti Észak-Amerikában.

Bár a hatás csökkenti a trópusi viharok számát a térségben, a kockázat sosem nulla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
El Niño: 150 éve nem volt ilyen brutálisan erős a jelenség, 2027 lehet az eddigi legforróbb évünk
A kutatók szerint 150 éve nem látott erősségű El Niño van kialakulóban a Csendes-óceánon. Ez a globális felmelegedéssel kombinálva 2027-et a valaha mért legforróbb évvé teheti.


A Csendes-óceánban erősödő El Niño éghajlati jelenség az előrejelzések szerint legalább 150 éve a legerősebb lehet, és a következő évet szinte biztosan a valaha mért legforróbbá teheti – írja a Nature.

A Berkeley Earth nevű kutatószervezet klímatudósa, Zeke Hausfather szerint a legfrissebb modellek alapján a mostani esemény csúcsa az eddigi rekordot felülmúlja.

A szakértő egy sajtótájékoztatón arról beszélt, a mostani esemény az eddigi rekordot „igazán észvesztő mértékben” fogja felülmúlni.

A szakértő 14 különböző klímamodell eredményeit összevetve azt mondta, a csendes-óceáni vízhőmérséklet csúcsa körülbelül 0,8 Celsius-fokkal lehet magasabb a korábbi, 2015-2016-os rekordnál. Hausfather hozzátette: „nem zárható ki”, hogy a jelenség a globális felmelegedéssel együtt 2027-re akár 1,7 Celsius-fokkal is megemelheti a globális átlaghőmérsékletet az iparosodás előtti szinthez képest.

Ez a bolygót a párizsi klímaegyezményben rögzített 1,5 fokos küszöb átlépésének szélére sodorná

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) legfrissebb előrejelzése szerint négy az öthöz az esélye annak, hogy az év végére egy „nagyon erős” esemény alakul ki, és szinte biztos, hogy az El Niño-körülmények legalább 2027 tavaszáig fennmaradnak. A hivatal szakértői szintén úgy gondolják, hogy légkör és az óceán jelei egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az eddig mért legerősebb El Niño-jelenség jöhet.

A rekordméretű éghajlati jelenség súlyos következményekkel járhat. A hőhullámok, aszályok, áradások, erdőtüzek és egyéb természeti katasztrófák miatt rengeteg ember élete kerülhet veszélybe, és komoly gazdasági károk keletkezhetnek, ami az egész világon éreztetni fogja hatását.

A Dartmouth College kutatója, Justin Mankin szerinta jelenlegi esemény akár 10 ezer milliárd dolláros veszteséget is okozhat a világgazdaságnak 2032-ig.

A szakértők úgy számolnak, hogy egy korábbi, 1997-98-as erős El Niño 5,7 ezer milliárd dolláros veszteséget hozott az azt követő években - tehát a mostani esemény még az anyagi kár mértékében is minden korábbit felülmúlhat.

Nyár elején a az ENSZ Meteorológiai Világszervezete bejelentette az El Niño kezdetét, és felkészülésre szólította fel a világ kormányait.

A tudósok körében egyelőre még vita tárgya, hogy az ember okozta felmelegedés hozzájárul-e az erősebb és gyakoribb El Niño-jelenségek létrejöttéhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk