VIDEÓK
A Rovatból

Videó: négy évig forgatták a világ legmunkásabb lánykérését

Már az első randin tudta, hogy megkéri majd a lány kezét, de végül négy éven át járta a világot, és 26 országban forgatta le a lánykérő videóját.

Link másolása

Mi is bőven mutattunk már olyan történeteket, amelyekben a vőlegényjelöltek erő felett teljesítenek, hogy biztosan elnyerjék a barátnőjük szívét. Láttunk már BKV-s és táncolós eljegyzést is, az amerikai Jack Hyre viszont jó időre feladta a leckét minden leeendő férjnek.

A srác négy évig forgatta azt a videót, amit végül az eljegyzésen levetített a barátnőjének. Ő és a lány még 2010-ben ismerkedtek meg. Az internetre feltöltött kisfilmben Jack azt meséli, már akkor, az első randijuk után azt írta a naplójába, hogy egyszer még feleségül veszi őt. Aztán támadt egy ötlete, és négy éven keresztül minden országban, ahol járt, forgatott egy kis darabot abból az éneklős videóból, amelyet aztán nagyon trükkösen mutatott be a barátnőjének.

Jack hol a Kínai Nagyfalon, hol kissé becsípve egy görög hotel teraszán énekli "már 500 mérföldet mentem és még ötszázat mennék." A filmben néha a barátnője is feltűnik, ám a lány valahogy nem fogott gyanút. Amikor megkapta a videót, úgy tudta, majd a közös egyetemi élményeikről lát összeállítást. A film végén láthatjátok, hogyan fogadta, mikor rájött, hogy mégsem ez történt. Tippeljetek nyugodtan, hogy mit válaszolt, amikor rájött, hogy éppen megkérték a kezét...

Ha tetszett a videó, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.

Link másolása

Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.

Link másolása

Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk