HÍREK
A Rovatból

Varga Judit szerint Magyar Péter egyszer eljátszotta, hogy öngyilkos lett, és folyamatosan a felvétellel fenyegette

A volt miniszter Hajdú Péternek adott exkluzív interjút, amiben a Schadl-Völner ügy egyszer sem került szóba, viszont részletesen beszélt arról, szerinte milyen ember Magyar Péter, akit szörnyetegnek tart.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 27.



Exkluzív interjút adott Varga Judit a Frizbi TV-nek. A korábbi igazságügyi miniszter egy nappal azután beszélgetett Hajdú Péter műsorvezetővel, hogy a volt férje, Magyar Péter kedden nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amin Varga még miniszterként arról beszélt: Rogán Antalék javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni a Schadl-Völner-ügy anyagából.

A szerda este megjelent interjúban a kegyelmi botrány miatt a közélettől visszavonuló, majd a korábbi férje színre lépése után mégis visszatérő fideszes politikus a Magyar Péterrel megromlott házasságuk körülményeiről beszélt.

Az interjú elején Hajdú leszögezte: nem szeretné, hogy „ez az interjú a rogáni propaganda részeként legyen megemlítve a sajtóban”, ezért szerinte Varga Judit csak akkor tudja meggyőzni őt és a nézőket is, ha a házassága mélységébe bepillantást enged.

A korábbi miniszter a beszélgetés elején elismételte, amit keddi posztjában írt Magyar Péter fenyegetéseiről és zsarolásáról. Ezután azt is elárulta, miért állalta el a szereplést a Frizbi TV-ben.

„Eleve a helyzet szörnyen megalázó számomra”

– mondta a volt miniszter, aki állítása szerint mindig igyekezet távol maradni a bulvártól.

„Egyáltalán nem szerettem volna a magánéletem borzalmait, a személyes poklomat bemutatni az embereknek, mert én nem azért voltam a magyar kormány tagja, hogy nekem egy ilyen szörnyű házasságom van és azt bárki lássa.”

Varga Judit azt mondta, hogy az interjút a családja tisztességének és igazságérzetének érdekében vállalta el. Eleinte csak figyelemmel kísérte Magyar Péter megjelenését a médiában, akinek szüleit is zavarta egy idő után, hogy még mindig összekapcsolják volt férjével.

„Szenvedtünk már tőle eleget, elváltatok, most már olyan jó lenne, ha élné a külön életét és nem használná a nevedet semmire”

– mondták Varga Juditnak a szülei, aki szerint épp az ő nevével szerzett magának eleinte kattintásokat volt férje az induló politikai karrierje során.

Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy vajon a volt férje miért vehette fel azt a beszélgetést, amit kedden nyilvánosságra hozott, Varga Judit azt válaszolta, hogy a mindennapokban is a megbuktatásával fenyegette Magyar Péter.

„Mindig azzal próbált sakkban tartani, hogy majd kitálal az otthon történtekről” – mondta Varga, aki szerint jóval minisztersége előtt kezdődtek a veszekedéseik. Kezdetben Magyar Péter elbűvölő volt, kézzel írott szerelmes leveleket kapott tőle, sokat utaztak, és minden nagyszerűnek tűnt, ezért nem fedezte fel, hogy ezek mögött valójában „lelketlenség, a teljes empátiahiány és manipuláció állt”.

„Nézz már magadra: olyan vagy, mint egy egysejtű fakocka” – mondta Magyar Péter egyszer Varga Juditnak, aki szerint ez volt az első jele annak, hogy valami nincs rendben köztük. Az első igazán nagy tőrdöfés Varga szerint az volt, amikor hazavitték a kórházból az első gyereküket, és ő örömében le-föl járkált a lakásban, miközben állítása szerint Magyar a nappaliban ülve odavetette neki:

„Mi van, nem tudsz összerakni egy normális magyar mondatot? Nem jártál nyelvtanórára? Szövegértési problémáid vannak?”

Varga ettől összetört és elkezdett sírni, mire Magyar Péter szerinte azt mondta neki:

„Sírjál, majd elmegy a tejed.”

A fideszes politikus szerint azonban hiába várta másnap, hogy Magyar bocsánatot kérjen, ez egy-egy ilyen helyzet után nem történt meg. Ehelyett a volt férje rendre úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Majd amikor kifakadt, hogy miért kell állandóan viták között élniük, Magyar elhalmozta virágokkal és ajándékkal. Amikor néhány nap után stabilizálódott a helyzet, Varga szerint Magyar újrakezdte a „játszmákat”.

Varga szerint már 2013-ban majdnem elváltak egyszer Magyar egy családi ünnepen tanúsított viselkedése miatt. A házaspár Magyar könyörgése után végül inkább párterápiára járt. Varga ezután arról is beszélt, hogyan zajlott az életük, miután hazatértek Brüsszelből és államtitkár, majd miniszter lett belőle.

„Általában arra tekintettel kapta meg az állást, hogy én ebben a pozícióban vagyok, és ő ezt kihasználta”

– mondta Varga Judit, aki szerint ez Magyar részéről egy érdekkapcsolat volt. Szerinte Magyar a barátait, köztük Gulyás Gergelyt is kihasználta és elárulta. Varga felidézte, hogy több buliban is meg akarták verni viselkedése miatt volt férjét.

Varga Judit a beszélgetésben azt mondta, hogy a problémáik már a házasságuk második évében jelentkeztek, amit a rokonaik és a barátaik is észrevettek. Szerinte Magyar Péter őt azzal fogta meg, hogy nagyon vágyott egy szép családra.

A házaspár állandó vitái után Varga végül 2021 januárjában költözött külön, és májusig külön is élt volt férjétől, amikor rendezni tudták kapcsolatukat.

„Senki soha, sem a Fideszből, sem a kormányból nem mondta meg, hogy én mit csináljak a magánéletemben”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy Rogán Antalnak volt-e köze kibékülésükhöz.

Varga Judit elmesélt egy történetet arról is, hogy Magyar Péter egyszer bezárta őt egy szobába, miközben egy rendezvény megnyitójára voltak hivatalosak és éppen sminkelt. Az akkor már miniszterként dolgozó Vargát végül az egyik gyereke szabadította ki egy kulccsal.

Amikor a műsorvezető, Hajdú Péter rákérdezett arra, hogy az elmndottak ellenére miért nem lépett ki már korábban a kapcsolatból, Varga Judit azt válaszolta, hogy ő egy „küzdő típus”. A volt miniszter szerint egy idő után Magyar Péter már a legnagyobb gyereküket is verbálisan abuzálta.

Varga ezután kezdett utánajárni annak, hogy mi zajlik valójában az életükben. akkor jött rá, hogy mivel áll szemben, amikor a kezébe nyomtak egy nárcisztikus emberekről szóló könyvet. A volt miniszter idővel elkezdte előkészíteni a válást, ami nem volt egyszerű.

Varga Judit ezután felidézett több történetet, köztük azt is, amikor a férje állítása szerint egy késsel járkált fel-alá a házban öt percig, majd lefeküdt aludni. A jelentet végignézte Varga anyukája is.

„Emlékszem, hogy terhesen nekilökött egyszer az ajtónak. Már nem is tudom, hányadik gyerekkel voltam éppen terhes”

- mondta a műsorban a volt miniszter, aki szerint volt férje többször fenyegette kormánybuktatással.

„Agyrém volt, hogy már a vallásosságomat is elkezdte megkérdőjelezni, holott pont ezekben az időkben kezdtem egyre jobban a vallás felé fordulni” – idézte fel Varga azt a történetet, amikor Magyar azt mondta: csak a minisztersége miatt megy a templomba.

A hvg.hu-n megjelent rendőri jelentésben foglaltakat Varga Judit megerősítette, aki ekkor Miskolcra akart távozni a gyerekekkel. Amikor Hajdú Péter megkérdezte Vargától, hogy mindezt miért csinálta Magyar Péter, miközben ott voltak a gyerekek, egy sikeres feleség és neki is volt munkája, a volt miniszter azt válaszolta, hogy „a gőgje, a nárcisztikus énképe mindig nagyobb volt, mint az észszerűség, és sajnos mindig az győzött”.

Varga Judit szerint a válásuknál sokmindent feladott, anyagilag is borzasztó rosszul járt, ami a vagyonnyilatkozatából is látszik, „de egy bugyiban eljött volna”. A férfi végül virággal jelent meg a váláson, ahol egy szerelmi vallomást is felolvasott a bíró előtt. Varga szerint Magyar Péternek ekkor már más volt a párja.

A volt miniszter egészen keddig nem hitte el, hogy Magyar Péternek vannak hangfelvételei és azt sem zárja ki, hogy videói is lehetnek. Ezekkel a volt férje rendszeresen fenyegetőzött, de soha nem mutatta meg neki, miket rögzített.

Varga Judit New Yorkban döntötte el még 2022 novemberében, hogy végleg lezárja a kapcsolatát Magyar Péterrel. A volt miniszter a hivatalos programja befejezése után új kabátban várta a családját a repülőtéren, majd állítása szerint Magyar letramplizta, amikor meglátta. Minderről a fideszes politikus a Frizbi TV szerda este megjelent különkiadásában számolt be, ahol több részletet is elárult válással végződött házasságáról.

„Még azt se nézné ki belőlem, hogy képes lennék megírni egy ütős posztot. Persze, hogy én írtam. Azért ütős, mert a lelkemet írtam ki benne”

– válaszolta Varga arra a kérdésre, hogy ő írta-e a keddi Facebook-posztját.

A volt igazságügyi miniszter később azt mondja, soha nem jött volna elő a magánéletük részleteivel, ha erre nem kényszerítette volna rá Magyar Péter a hazudozásaival.

„Magyar Péter egy sértett ember, aki nem tudja elviselni, hogy a felesége annyi trükközés, annyi fenyegetés, annyi manipuláció ellenére képes volt otthagyni” - szögezte le Varga Judit.

A politikus felidézte, hogy Magyar Péter öngyilkossággal is fenyegetőzött, majd miután mentőt hívott hozzá, közölte: eljátszotta, hogy gyógyszereket vett be.

Az interjú végén Hajdú Péter azt mondja, hogy úgy látja: Varga mostanra mindent elveszített, és nulláról kell újra felépítenie magát. Varga ennek ellenére úgy érzi, hogy nagyon boldog.

„Ez is szerintem egy jó üzentet, hogy van kiút. Újra visszanyerni azt az énemet, aki voltam ezelőtt, hogy ezt a szörnyeteget megismertem 25 éves koromban, az egy fantasztikus élmény.”

Az interjúban aa Schadl-Völner ügy egyszer sem került szóba.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.


Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.

A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.

A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.

Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).

Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.

A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.

A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elsősorban az időjárási tényezők miatt ugrott meg az infláció a helyettes államtitkár szerint
Suppan Gergely szerint a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely „megdobta” a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához.


Elsősorban az időjárási tényezők:

a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely "megdobta" a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához

- mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Mint az kedden kiderült: az árrésstop mellett, júniusban is tovább emelkedett az infláció: a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A KSH szerint az élelmiszerek ára egy év alatt 6,2 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,0, a liszté 24,4, az étolajé 22,2, a kávéé 20,3, a csokoládé és kakaóé 19,6, a gyümölcs- és zöldségléé 14,1, a büféáruké 10,4, a péksüteményeké 8,1, a tejé 7,3, az alkoholmentes üdítőitaloké 7,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 8,6 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 18,4, a palackos gáz 5,8 százalékkal drágult.

Suppan Gergely ugyanakkor az M1-nem azt mondta: a kormány által az infláció megfékezése érdekében tett lépésekkel összefüggésben a drogériai termékeknél már egyértelműen látszik a hatás, hiszen a különböző testápolók árai már mintegy 5 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, a mosószerek és tisztítószerek árai is csökkentek 4,5-5 százalékkal. A gyógyszergyártókkal való megegyezés hatása a következő hónapokban jelenik meg az inflációban.

Hozzátette: a korábbi hónapok inflációjára hatással volt, hogy a kormánynak sikerült megegyeznie a bankokkal, a biztosítókkal, a távközlési cégekkel, hogy a tavalyi szintre mérsékeljék az áraikat.

A helyettes államtitkár szerint

a következő hónapokban már valamennyire szelídülni fog az infláció, várhatóan 4 százalék közelébe kerülhet.

A stabilabb infláció irányába megyünk, de mindig lehetnek olyan tényezők, amelyek miatt előfordulhatnak rövidtávú kiugrások - fogalmazott Suppan Gergely.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: