SPORT
A Rovatból

Van, ami nem változik: Gigi Buffon 40 évesen is a világ egyik legjobb kapusa

„Il Portierone”, vagyis „A Nagy Kapus” – így emlegetik Olaszországban lassan két évtizede. Portré.


1997-ben történt, hogy e sorok írója riportra érkezett a Budapesten vendégszereplő olasz U21-es válogatotthoz. A szövetségi kapitány, az egykori legendás söprögető, Cesare Maldini maga ajánlotta játékosai közül interjúra a bohókás, nyurga fiatalembert, akitől akkor már másfél éve hangos volt az olasz sportsajtó. 1995 novemberében még nem töltötte be 18. életévét, amikor a Milan ellen debütált a Parma kapujában az olasz első osztályban és „kivédte a világsztárok szemét”. Egy évvel később pedig már tagja volt az Európa-bajnokságot nyert U21-es csapatnak - néhány név a korabeli „azzurrinik” közül: Totti, Nesta, Cannavaro…

Gigi Buffon Budapesten kedvesen, szerényen, ám korához képest igen megfontoltan nyilatkozott, majd a fotós kedvéért sajátos ivótechnikát mutatott be egy ásványvizes palackkal. Egy leendő világbajnokkal szorítottam kezet és kaptam tőle autogrammot…

buffon

A carrarai születésű Gianluigi Buffon a családból hozta a sportszeretetet, hiszen apja, anyja válogatott szintű atléták voltak, nővérei röplabdáztak, egyik nagybátyja kosárlabdázott, nagyapjának testvére pedig nem volt más, mint Lorenzo Buffon, az 50-es évek kiváló Milan-kapusa.

Ennek ellenére Gigi nem hálóőrként kezdte, sőt, amikor 13 évesen a Parmához került, még középpályást játszott, és a serdülőcsapat kapusainak sérülése miatt került e kulcspozícióba. Előélete persze nem veszett kárba, hiszen rugótechnikája pályatársai átlaga fölé emelkedik, és mezőnyjátékosként „lát a pályán”.

Aztán ismét egy sérülés, a válogatott Luca Bucci kiesése miatt bekerül a kék-sárgák kapujába 17 évesen – Nevio Scala mester jobban bízott benne, mint a második számú kapusban - és ki sem került onnan, míg a hercegi város csapatában játszott. Közben 1997 októberében vb-selejtezőn mutatkozott be a nagyválogatottban, 1-1 lett az eredmény Moszkvában, amellyel az azzurrik biztosították részvételüket a franciaországi vb-n. A Parmával 1999-ben ért a csúcsra, amikor a kék-sárgák az olasz kupa, olasz szuperkupa mellett az UEFA-kupát is elhódították.

Várható volt, hogy az ifjú klasszis nem marad sokáig a még oly sikeres „kiscsapatban” sem: 2001-ben a francia világbajnok Thurammal együtt a Juventusba igazolt (Cannavaro 2004-ben követte őket) és a torinói gárda legnagyobb 21. századi szimbóluma lett.

Napjainkban százmillió eurós összegekért cserélnek csapatot a legmenőbbek és a klubhűség már-már kiveszőben lévő fogalom, ám Buffon egyike azon keveseknek, akik minden körülmények között kitartottak csapatuk mellett.

Amikor 2006-ban nemcsak hogy elvették a Juventustól az utolsó két bajnoki címet bundagyanú miatt, sőt a Zebrákat emiatt még a másodosztályba is száműzték, több sztárjátékos is elhagyta a csapatot. Buffon maradt: „A Juventus egy életre szóló választás” – mondta, és lett a csapat karizmatikus vezére, a 2010-es évek nagy sikersorozatának egyik fő kovácsa.

De közben volt 2003-ban egy Bajnokok Ligája-döntő a Milan ellen, amelynek a végén 11-es párbajt vívott a két olasz csapat. Buffon három büntetőt védett ki – csak az volt a pechje, hogy az Ördögök portása, Didá négy 11-est hárított… Három évvel később azonban a németországi világbajnokságon csak egy öngóllal, valamint büntetőből tudták bevenni a kapuját, és az emlékezetes franciák elleni fináléban a szerencse is mellé állt, mert Trézeguet kapufára lőtte a „szétlövésben” a második 11-est.

Nem kis meglepetésre mégsem ő, hanem Cannavaro kapta meg abban az évben az Aranylabdát… Igaz, kapusként minden létező díjat begyűjtött, sőt, 2016-ban még a Golden Foot díjat is megkapta, első kapusként.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Buffon akkor 28 éves volt, a legjobb kapuskor, azt mondják, csak ekkor kezdődik. Ő elért a csúcsra, de sikeréhsége nem múlt el, mint ahogyan a következő 11 évben senki nem kérdőjelezte meg helyét sem a Juvéban, sem pedig a válogatottban.

Miközben egyre tapasztaltabb lett és levetkőzte kezdeti „bohóckodásait”, és szenvedélyességgel párosuló higgadtsága biztonságot adott mindenkori csapatának – fogalommá váltak egy-egy védés utáni, nyugalomra intő kézmozdulatai, mosolyai, grimaszai – még a negyvenhez közeledve is lehet számítani bravúrjaira, mert bár egyesek szerint kezd kicsit lelassulni, helyezkedése és reflexei ma is káprázatosak.

Aligha vitatja bárki is meghatározó szerepét a Juventus sorozatban elnyert 6 bajnoki címében. Közben 2012-ben megint neki köszönhették az azzurrik, hogy bejutottak az EB-döntőjébe, ott azonban ő sem segíthetett 10 emberre fogyatkozott csapatán a szuperformában lévő spanyolok ellen.

Nem volt szerencséje a BL-ben sem: 2015-ben, majd 2017-ben is finálét játszhatott a Juve, de a Barcelona, illetve a Real Madrid akkor legyőzhetetlennek bizonyult. A legnagyobb traumát kétségkívül tavaly novemberben élte át, amikor az olasz válogatott a vb-pótselejtezőn kiesett a svédek ellen. Szinte néhány pillanat alatt az életerős férfiból megtört öregember lett. De ez csak a következő bajnoki és BL-meccsig tartott nála.

Gigi Buffon nemcsak tudásával vívott ki elismerést, hanem ízig-vérig sportemberi magatartásával is. A pályán árad belőle az ellenfelek tisztelete, a vesztest szinte mindig ő gyámolítja először a lefújás után, és nincs benne irigység a riválisokkal, trónkövetelőkkel szemben.

Barátságuk a spanyol Iker Casillasszal már legendásnak számít. Amikor először mérkőzött meg a nem érdemtelenül utódának kikiáltott Gianluigi Donnarummával, a Juve-győzelemmel végződött meccs után Buffon ment oda a 16 esztendős csodagyerekhez és megajándékozta a mezével. Azóta is figyelemmel kíséri, tanácsokkal látja el a hirtelen jött sikertől kissé megszédült „Gigiót”.

De ugyancsak emlékezetes, hogy amikor pótselejtező-kudarc után, mint csapatkapitány nyilatkozott, a csapat kollektív felelősségét taglalta, és egy rossz szava sem volt a mindenki által átkozott szövetségi kapitányra, Giampiero Venturára. És valamennyiük nevében bocsánatot kért azoktól a gyerekektől, akik őket tekintették példaképüknek. Közösségi oldalairól kiderül, hogy odafigyel a világ dolgaira, gyakran vesz részt segélyprogramokban, mostanában éppen az afrikai gyerekek alultápláltsága elleni közösségi gyűjtést propagálja.

gyerekek

Gigi Buffon 2017 nyarán bejelentette, hogy a következő lesz az utolsó szezonja, hacsak nem nyerik meg a Juvéval a BL-t, mert akkor illik ott lennie a címvédésnél. Aztán a vb-ről való kiesés után először a válogatottságról mondott le, majd közölte: májusban befejezi. Döntése azonban nem tekinthető még véglegesnek, hiszen ő nem az az ember, aki meghátrál, ha szükség van rá. Az sem kizárt, hogy a válogatottbeli szereplése sem áll meg 175-nél...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Izomból behúzott egyet a szurkolónak a Zalaegerszeg kosarasa - azonnal kirúgták a játékost
A hazai szurkolók a harmadik és negyedik negyedben folyamatosan kritizálták a csapatot. Az ütés után a társak az öltöző felé kísérték Jericole Hellemst, akinél elszakadt a cérna.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 31.



A Zalaegerszeg pénteken újra kikapott a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában: hazai pályán 90–83-ra nyert a Kaposvár. A ZTE jól kezdett, a nyitónegyedet négy ponttal hozta, utána viszont a vendégek átvették az irányítást, a második félidőben végig ők vezettek, írja a M4 Sport honlapja.

A zalaiaknál kedden távozott Sebastjan Krasovec vezetőedző. Erre a meccsre Bencze Tamás szakmai igazgató és Baki Gergely készítette fel a csapatot.

A harmadik és a negyedik negyedben a szurkolók élesen bírálták a játékosokat. A lefújás után a kosarasok a drukkerekhez mentek. Az M4 Sport felvételei szerint

Jericole Hellems megütött egy őt bíráló szurkolót, csapattársai ezután az öltöző felé kísérték.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bencze Tamás megbízott vezetőedző azt mondta, nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Jelezte, elfogadják a kritikákat, de ez csak egy játék, és ami a végén történt, nem megoldás. „Hiszem, hogy ennek egy olyan ünnepnek kell lenni, ahol a családok és mindenki jól érzi magát. Tudjuk, mindenki nyerni szeretne, nem babra megy a játék és a győzelem számít, de nem juthatunk ide, ami a meccs végén történt.”

Nem sokkal a meccs vége után a zalai klub a Facebookon jelentette be, hogy a történtek után menesztik a szurkolót megütő játékost.

„A mai, Kaposvar elleni mérkőzés után egyik játékosunk, Jericole Hellems megütött egy szurkolót. Ez egy olyan sportszerűtlen cselekedet, ami mellett klubunk nem mehet el szó nélkül.

Ezért a mai nappal, azonnali hatállyal a játékos szerződését felbontjuk" - olvasható a klub szűkszavú közleményében.

A ZTE hat meccs után egy győzelemmel és öt vereséggel áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Az osztrák belügyminiszter szerint nem igaz, amit Szijjártó Péter mondott: a pirotechnikázó futballhuligánok miatt állt meg a Fradi-vonat
Gerhard Karner levélben tette helyre a dolgokat, miután a magyar külügyminiszter botrányosnak nevezte, hogy a magyar szurkolók vonatát megállították a határnál.


Gerhard Karner osztrák belügyminiszter határozott hangvételű levélben utasította vissza, hogy Ausztria belépési tilalmat rendelt volna el a Ferencváros szurkolói ellen néhány hete – írta a Blikk. A miniszter szerint

az osztrák rendőrséget azért hívták a hegyeshalmi határra, mert a magyar területen közlekedő különvonaton a szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek magukkal és többször is használták azokat, emiatt a vasúti társaság nem tudta garantálni a biztonságos továbbhaladást Salzburg irányába.

Karner egyenesen felszólította Szijjártó Pétert, hogy tartózkodjon a félretájékoztatástól. „Kérem, hagyjon fel azzal az állítással, hogy Ausztria megtagadta a belépést, mert ez egyszerűen nem igaz” – fogalmazott az osztrák belügyminiszter.

A diplomáciai üzengetés azután kezdődött, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte a történteket, és úgy vélte, az osztrákok miatt nem haladt tovább a vonat. A magyar külügy be is kérette a budapesti osztrák nagykövetet az ügyben. Ezzel szemben

Karner mostani levelében kifejezetten megköszönte a magyar hatóságok gyors együttműködését, és hangsúlyozta: a magyar rendőrség határozott fellépése akadályozta meg, hogy „egyértelműen erőszakos futballhuligánok” megzavarjanak egy békés mérkőzést.

Október 23-án több mint 500 fradistát szállító különvonatot állítottak meg a hegyeshalmi határállomáson. A szurkolók a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre tartottak. A történtek okáról már akkor is eltérő vélemények jelentek meg. Míg a magyar kormány az osztrák felet tette felelőssé, több osztrák orgánum a belügyminisztériumra hivatkozva hamisnak nevezte a vádakat. Szerintük a mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott. A járat közlekedtetésére szerződött cég közlése szerint pedig biztonsági okokból, tűzveszély miatt nem engedték tovább a szerelvényt.

A pályán végül a Ferencváros örülhetett: a csapat 3-2-re győzött a Salzburg ellen.

További forrás: Krone


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
A családja szurkolt a lelátón, a fia születésnapját akarták megünnepelni – Dobozi Iván halála mindenkit sokkolt
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, a szombat délutáni Szeged-Veszprém kézilabda-rangadó közben életét vesztette a hazaiak technikai vezetője, Dobozi Iván. A vendégek 32-31-re nyertek, de a lefújás után Nagy László sportigazgató és Bartha Csaba vezérigazgató visszafogottságra intette a játékosokat.

A technikai vezető családja is a mérkőzésen volt, ráadásul aznap volt a fia születésnapja, azt készültek megünnepelni

- írta a Blikk. Végül a csarnok melletti parkolóban hiába próbálták megmenteni a 68 éves szakember életét.

A szegedi klub közleményben búcsúzott a 37 éve náluk dolgozó munkatársuktól: „Ivuka – ahogy a legtöbben ismerjük – 37 éve dolgozott klubunknál elkötelezetten, mindig is meghatározó tagja volt a közösségünknek. Szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan veszteség klubunk számára.” A klub vasárnap délelőttre gyertyagyújtásra hívta a szurkolókat, és mindenkit, aki meg akart emlékezni Doboziról.

A veszprémiek kapusa, Mikael Appelgren a meccs után az M4-nek nyilatkozott a történtekről.

„A kézilabda, az kézilabda, de az életben vannak fontosabb dolgok is.

Hallottuk, hogy sajnos a Szeged stábjában elhunyt valaki a mérkőzés alatt. Mindannyian együtt érzünk a történtek miatt a csapattal, a szurkolókkal, és mindenki mással. Riválisok vagyunk, de ilyenkor ez nem számít” – mondta.

A klub korábbi játékosai is megemlékeztek Doboziról. „Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk.

Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában.

Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – írta posztjában Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője. Dean Bombac, a Szeged korábbi irányítója így búcsúzott: „Drága Ivukám, amikor 2014-ben Szegedre jöttem, te voltál az első ember, akivel találkoztam – aki egyből mosollyal, jókedvvel és melegséggel fogadott. Köszönöm a sok beszélgetést, a mosolyt, a kedvességet, amit megosztottatok velem. Nyugodj békében barátom.”

A veszprémiek egykori világválogatottja, Éles József évtizedek óta jó barátságot ápolt Dobozival. „A pályán mi, játékosok ellenfelekként találkoztunk, de azon kívül jóban voltunk.

Úgy tizenöt éve kapott egy sztrókot, akkor egy kicsit el is tűnt, de teljesen rendbe jött”

– mesélte. Úgy tudni, az a tizenöt évvel ezelőtti sztrók is egy Szeged-Veszprém összecsapáskor érte Dobozit. Éles egy történetet is felidézett barátja humoráról: „Egyszer volt, hogy kértem tőle egy 6-os szegedi mezt. kaptam is, de miután volt egy meccsünk, és akkor éppen kikaptunk a Veszprémmel, rábírt, hogy utána menjek be abban a klubom irodájába. Az akkori veszprémi vezető Hajnal Csabának felment öt percre a vérnyomása, de amikor elmeséltem Ivánnak a történetet, szinte megszakadt a nevetéstől. Azt a mezt azóta is őrzöm otthon.”

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúznak a magyar ökölvívók Süllős Gyulától
Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.


A Magyar Ökölvívók Szövetsége is búcsúzik a kenyai légi szerencsétlenségben elhunyt Süllős Gyulától és családjától.

A MÖSZ volt alelnöke családjával, többek között, gyermekeivel utazott azon a repülőn, amely kedden lezuhant Kenyában.

„Mély megrendüléssel értesültünk, hogy tragikus hirtelenséggel, életének 44. évében elhunyt Süllős Gyula, a Vasas SC ökölvívó szakosztályának elnöke, a Vasas SC elnökségi tagja, a Magyar Ökölvívók Szövetsége korábbi alelnöke és a magyar ökölvívás megbecsült tagja, elkötelezett támogatója.

Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, melynek mindig nagy tisztelője volt. Később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.

A Kovács „Koko” István által irányított Magyar Ökölvívók Szövetsége „osztozik a család fájdalmában”, Süllős Gyula emlékét szívükbe zárva megőrizik.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk