hirdetés

FELFEDEZŐ

Vakcinahoroszkóp: kiderült, hogy melyik jegy szülöttei oltatják be magukat a leginkább

Az amerikai Utah államban nézték meg ezt 1,2 millió már beoltott ember születési adatai alapján.

Link másolása

hirdetés

Az amerikai Utah állambeli közegészségügyi hivatal felmérése szerint jelentős számbeli eltérések vannak a koronavírus ellen beoltott emberek között, ha a csillagjegyek szerint csoportosítják őket, írja a The Guardian. Az anonim statisztika 1,2 millió oltáson átesett ember születései adatait vetette össze az állam és súlyozottan az ország teljes lakosságával.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy leginkább az Oroszlán jegyében születettek nyitottak a Covid-19 ellen kifejlesztett vakcinára: a július 23 - augusztus 23. között világra jöttek 70 százaléka vette már fel az oltást. Alig három százalékkal maradtak le az első helyről a Vízöntők.

A vakcinahoroszkóp képzeletbeli dobogójának harmadik helyén holtverseny alakult ki az egyaránt 59 százalékos oltakozási hajlandósággal álló Kosok és Nyilasok között. A lista végén a Skorpiók kullognak, akiknek kevesebb mint fele (46%) oltatta már be magát.

A jegyek oltási hajlandóságát tartalmazó sorrendet a hivatal a Twitteren tette közzé:

A különös lista ötletét a közegészségügyi hivatal egyik informatikusa adta, aki azon viccelődött, milyen érdekes lenne egy ehhez hasonló összevetés. Végül azért döntöttek a "nem túl tudományos" vakcinahoroszkóp elkészítése mellett, mert az asztrológia rengeteg embert érdekel, és így talán elérhetnek olyanokat is, akik eddig teljesen elzárkóztak az oltástól.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Fizetsz-e még készpénzzel?

Vagy már simán elvagy üres bukszával, mert elektronikus módon fizetsz a vásárlásaidnál? Mi a tapasztalatod, mi megy könnyebben: készpénzzel fizetni vagy bankkártyát használni? Válaszolj te is felmérésünk kérdéseire!

Link másolása

hirdetés

Készpénz vagy kártya? - hangzik el gyakran a kérdés, ha vásárlásnál a kasszához érünk, vagy épp egy szolgáltatásért akarunk fizetni.

Legalábbis jó esetben, mert néha még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs választási lehetőségünk, hogyan is rendeznénk a számlát.

Pedig a lehetőségek tárháza immár széles: ha macerásnak érezzük, hogy legyen mindig nálunk elegendő készpénz, már nem csak a bankkártyánkat ránthatjuk elő, hanem például az okostelefonunkat, vagy akár az okosóránkat is - egy-egy csippantással ezeknek a kütyüknek a segítségével is fizethetünk.

Na de hogyan szoktál te fizetni általában?

Erre vagyunk most kíváncsiak - anélkül, hogy mélyen a pénztárcádban turkálnánk. Egy felmérést készítünk a vásárlási szokásokról, arról, hogy mennyire általános még a készpénzzel fizetés, és mekkora az igény az egyéb elektronikus fizetési lehetőségekre. Segíts nekünk, szánj néhány percet a kérdőív kitöltésére, hogy a válaszok összesítéséből majd egy következő cikk készülhessen.

A kitöltés természetesen anonim, csak néhány demográfiai adatot kell megadnod a kérdőív végén.

hirdetés
Kezdhetjük?

Create your own user feedback survey

Köszönjük közreműködésedet, hamarosan újra jelentkezünk az eredményekkel!

Cikkünk az OTP Bank támogatásával készült.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

„Nyugi, nem haltam meg, csak 57 lettem” - mondta a youtuber a videóban, majd öt nap múlva meghalt

Szokása volt minden szülinapján bejelenteni, hogy még életben van, nem halt meg.

Link másolása

hirdetés

Tor Eckhoff, vagy ismertebb nevén Apetor november 22-én osztott meg egy videót az 1,2 millió követőjével, amelynek az a címe, hogy "Nem haltam meg, 57 éves lettem ma" - írja a Ladbible. Ebben a videóban befeküdt egy kád vízbe kint, vodkázott és megcsókolt egy fát is.

A videó feltöltése után öt nappal életét vesztette, miután beszakadt alatta a jég egy tavon, a norvégiai Kongsberg mellett.

Mindez november 26-án történt, Eckhoff valószínűleg épp videót forgatott. A környéken voltak emberek, akik kiabálást hallottak, hívtak segítséget, de a youtuber másnap a kórházban meghalt.

Párja, Tove Skjerven elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a férfi, és a közös gyereküknek is, aki nagyon szerette az édesapját. A nő Facebook-posztban köszönt el Eckhofftól, ebben leírta, hogy búvárok húzták ki a jeges vízből. Az asszony és a fia éppen a férfinél voltak a kórházban, amikor az orvosok lekapcsolták őt a gépekről.

A követői is elbúcsúztak tőle az utolsó videója alatti kommentek között. Többen írták, hogy sosem feledik el őt, és a rengeteg boldog pillanatot, amit a videóival okozott.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Nem lehet kibírni nevetés nélkül, ahogy egy ír fiú meglepődik az élő tévéműsorban

Megmutatta, milyen az, amikor valaki ellopja a showt. Könnyen lehet, hogy pénteken este új mémkirály született.

Link másolása

hirdetés

Még múlt pénteken lépett fel DJ Callum és öccse, Hype Man Jackson az egyik legismertebb ír tévéműsorban, de nem a szettjük miatt marad számukra örökké emlékezetes az este. A The Late Late Toy Show című gyerekműsorban ugyanis a párost követően a hozzájuk hasonló korú, 10 éves Fergal állt színpadra, hogy elénekelje az Ave Mariát, írja az Indy100. Ami ezután következett, az maga a színtiszta mémtörténelem.

A háttérben álló DJ Callum már akkor elképesztően vicces, meglepődött arcot vágott, amikor Fergalt még csak felkonferálják. Ahogy a fiatal fiú énekelni kezd, DJ Callum egyre csak fokozza a megdöbbent arcokat, ami miatt szinte lehetetlen figyelni az egyébként valóban nagyon tehetséges énekesre.

A helyzet odáig fajul, hogy egy idő után a műsor rendezője inkább le is keverte az élő adás képét, a három fiú helyett pedig másodpercekig egy, a hangulathoz jobban passzoló karácsonyi díszkivilágításban pompázó házat mutattak. Feltehetően a viccesebbnél viccesebb arcok hatására a vezérlőben is egymás térdét csapkodták a nevetéstől a stábtagok.

Az elképesztően mulatságos jelenetet itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Kínos baki: erotikusra sikeredett egy ház karácsonyi kivilágítása

A Mikulásnak normál esetben integetnie kéne, de ehelyett teljesen mást csinál.

Link másolása

hirdetés

Amber Zink osztott meg egy videót a TikTokon, amiben megmutatja, mit csinál a kéményre rakott, világító Mikulás.

A jobb kezével integetnie kéne, de a férje elfelejtette felrögzíteni a kezét, így az valamivel lejjebb mozog.

A videót már 35 millióan látták.

Egy ilyen népszerű videó alá természetesen sokan is kommentelnek, többen írták, hogy jófej a férjétől ez a poén, és valószínűleg nem véletlenül hagyta lógni a Mikulás kezét. Többen kérték őket, hogy ne is javítsák ki a dolgot, Amber fel is töltött azóta két videót, így a TikTok-felhasználók láthatják, hogy a Mikulás pozíciója változatlan.

@ambieannzzzJust a tiny mistake. ##Christmas2021 ##Santa ##naughtylist ##fyp ##Iowa

♬ Santa Claus Is Comin' to Town - Mariah Carey

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: