Új helyen keresik a rendőrök VV Fanni holttestét
A közelmúltban néhány napig úgy tűnt, megtalálhatták a lassan fél évvel ezelőtt eltűnt Való Világ-játékos, Novozánszki Fanni holttestét: a Fertő tó osztrák oldalán ugyanis rábukkantak egy feldarabolt női testre, amiről többen azt gondolták, akár az övé is lehetett volna.
Azonban a vizsgálatok lezárulását követően kiderült, hogy nem VV Fanni az.
A magyar rendőrség ezért most újabb helyszínen próbálkozik: a Duna egy bizonyos szakaszán kutatnak búvárokkal és más szakemberekkel hétfő óta, mivel elképzelhetőnek tartják, hogy gyilkosa egy itteni nádas közelében rejtette el a holttestet – írja a Blikk.
Fanni édesanyja, Katalin azonban továbbra sem adja fel a reményt, hogy a lány valamilyen csoda folytán élve előkerül.
A Novozánszki család azonban továbbra is bizonytalanságban él. Fanni édesanyja, Katalin pedig halványan még abban is bízik, hogy lánya mégsem halt meg.
"Én nagyon bízom a nyomozókban, pontosan tudom, hogy mindent megtesznek, hogy kiderüljön, mi történt a lányommal. Addig azonban marad a szívemben a remény, hogy talán él valahol, még ha az eszemmel tudom is, hogy erre már nagyon pici az esély. Ám búcsúztatót vagy megemlékezést addig biztosan nem tartunk, amíg nem tudunk valami kézzelfoghatót"
– nyilatkozta a lapnak Novozánszki Katalin.