Több mint 7300 lakást vettek egy év alatt külföldiek Magyarországon
Közel 7300 olyan ingatlan adásvétel volt tavaly Magyarországon, ahol külföldi magánszemély vásárolt lakást, házat.
A teljes piac 2,3 százalékát jelenti, Budapesten azonban ez már 12 százalék, a pesti belső kerületek a legkeresettebbek, ott 26 százalékot is eléri.
A vásárlói érdeklődés pedig emeli az árakat ezeken a részeken.
A KSH adatai szerint 2015 óta folyamatosan emelkedtek - közel 60 százalékkal - a használt lakások árai - írta meg a Portfolio.hu.
A külföldiek nagyobbik része vidéken vásárolt, főleg Nyugat- és Dél-Dunántúlon, itt az eladott ingatlanok 15-12 százalékát jelentették. A 7300 külföldi 41,6 százaléka Budapesten, elsősorban a belvárosban lett lakástulajdonos.
A legtöbb a vietnami, mellettük főleg kínai és izraeli vevők vannak.
A kínaiak például több mint ezer lakást vettek tavaly a fővárosban.
Vidéken átlag 13,5 milliót, Budapesten több mint 40 milliót szántak az ingatlanok vásárlására. A fővároson kívül ingatlant keresők jellemzően idősebb nyugat-európaiak. A szomszédos országokból is jönnek, de főleg fiatalabbak, akik vélhetőleg munkavállalás miatt költöztek ide.
A vásárlók átlagéletkora 47 év, a legfiatalabbak a kínai és a szlovák állampolgárok (átlagban 41 évesek).