Több mint 2000 kilométert vezetett egy brit férfi, hogy kimenekítse Ukrajnából a feleségét és a macskáját

A házaspár már közel egy éve nem találkozott egymással vízumproblémák és a koronavírus-járvány miatt.

Link másolása

Átutazta egész Európát egy brit férfi, hogy kimenekítse ukrán feleségét és annak macskáját Kijevből - számolt be róla a Daily Mail.

A 65 éves Steve Lucas öt országon keresztül, több mint 2000 kilométert vezetett Ukrajnáig Citroen kisbuszával, miután 51 éves neje kétségbeesetten felhívta. A férj már hetekkel ezelőtt kérte a nőt, hogy menjen Lengyelországba, de ő maradni akart. Pénteken azonban már nagyon félt ötödik emeleti kijevi lakásában, amely elmondása szerint folyamatosan rázkódik az orosz bombázásoktól.

"Nagyon rémült volt, és mindenáron el akart menekülni. De túlságosan félt egy óvóhelyre menni, ezért minden légiriadó idején a lakásában húzta meg magát. Egy barátja azt mondta neki, hogy valahányszor menedéket keresett, holttesteket kellett kerülgetnie az utcán, ő pedig nem lett volna képes erre"

- mesélte Lucas.

Egy taxis végül elvitte Anastasiát a kijevi vonatállomásra, ahol sikerült felszállnia egy Lvivbe tartó vonatra. Magával vitte a macskáját is minden szükséges felszereléssel együtt, mert nem akarta otthon hagyni. Egy segélyszervezet segítségével szállást kapott egy vadidegen otthonában, ott várja, hogy a férje értük menjen. Lucas azt szeretné, ha felesége végre kaphatna vízumot és vele maradhatna Angliában.

A pár öt évvel ezelőtt ismerkedett meg Ukrajnában, amikor a férfi ott dolgozott. Nem sokkal később össze is házasodtak Anastasia szülővárosában. A nő szeretett volna férjével tartani az Egyesült Királyságba, ezért keltek egybe ilyen hamar, a turistavízumát ugyanis kétszer is elutasították. Aztán jött a koronavírus-járvány, amely tovább nehezítette Anastasia Angliába utazását.

A házaspár már közel egy éve nem találkozott egymással, így már nagyon várják, hogy végre együtt lehessenek. Miután Lucas felvette a feleségét, indulnak is egyből Doverbe, és csak reménykednek benne, hogy ezúttal, ebben a helyzetben nem fogják megakadályozni a nő beutazását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: