FELFEDEZŐ

Tíz pár zokni, néhány alsónadrág, egy gitár és rengeteg adósság – ezt örökölte Damu Rolandtól a kislánya

Maja hivatalos gyámja lemondott az örökségről a kislány nevében. Csak a gitárt tartották meg, emlékképpen.

Link másolása

Csupán adósságot örökölt Damu Roland kislánya az apja után - írja a Blikk a hagyatéki ügy csütörtöki tárgyalása alapján.

Maja gyámja a gyerek nevében lemondott az örökségről, amiből egyetlen dolgot tartottak meg: egy gitárt.

Damu Rolandnak három gyereke van, de a két idősebb fiút, Andort és Benjámint nem találta meg a közjegyző. Benjámint a hivatalos irat szerint örökbe fogadhatták, így ő más néven élhet. Így lett az egyetlen örököse a kislánya, Maja. Ebben azonban nincs sok köszönet: a hétéves kislány csak adósságot örökölt az apjától.

„Majának négymillió forintnyi gyerektartással tartozott Roland, ezt is megörökölte, valamint egy nagyobb, három és félmillió forintnyi kölcsönt is, ami miatt Roland egykori párja indított polgári peres eljárást”

- mondta a lapnak a kislány hivatalos gyámja. Katalint az rázta meg leginkább, hogy Roland több kölcsönt is vett fel különböző pénzintézetektől, amiket rendre meg is kapott, noha nem volt bejelentett munkahelye, és a gyerektartást sem fizette.

Katalin szerint ezen kölcsönök összege több százezer forintra rúg.

„Ez mélységesen felháborít, különösen úgy, hogy Maja árvaellátást is csak méltányossági alapon kap, mert az édesapjának nem volt meg a hét és fél évnyi minimum munkaviszonya. 19 ezer forint ez az összeg, ebből nem lehet gyereket nevelni!” - tette hozzá a nő.

Katalin Maja nevében lemondott az örökségről, hiszen az gyakorlatilag csak tartozásból állt.

„A hagyatéki eljárás során tételesen felsoroltak mindent: a listán szerepelt tíz pár zokni, három alsónadrág, egy ágynemű huzattal, egy márkás napszemüveg, egy Samsung tévé, néhány óra és egy gitár. Ezek közül csak a gitárra tartottam igényt, emlékképpen Majácskának, aki hihetetlenül tehetséges”

– mondta Katalin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Sokan kiakadtak a videón, amin hagymát készítenek elő egy amerikai Mekiben
A széles körben használt módszer egyébként praktikus és takarékos.
Fotó: justinalbert19/TikTok - szmo.hu
2023. január 30.


Link másolása

Egy TikTok-felhasználó közzétette, hogyan készítik elő a hagymát a helyi Mekiben, a videó megtekintői közül pedig sokan émelyítőnek találták a látványt.

A Justin Albert által készített felvételen azt láthatjuk, hogy jeget és vizet öntenek egy doboz kiszárított hagymára, ami így kevéssé étvágygerjesztő trutyivá alakul.

Ez a módszer egyébként gyakori a gyorséttermeknél: nemcsak időt spórolnak meg, hanem a szárítás által az élelmiszerek tartóssága is kitolható.

„Ez most egy vicc?” - tette fel a kérdést az egyik felhasználó, míg egy másik ironizált: „Nem is tudom, mire számítottam volna”.

Mások elnézőbbek voltak:

„Ugye nem hittétek, hogy a Mekiben friss hagymát vágnak fel?” - kérdezte egyikük. Megint másokat egész egyszerűen nem érdekelt: „Én még többet kérek!”, írta valaki.

@justinalbert19how we make onions at mcdonalds! (comment what you want to see next) ##mcdonalds ##fyp ##foryoupage♬ Mc/Donald's - The Inertia King

A tinédzser gyakran posztol videókat arról, hogy készülnek az ételek a gyorsétteremben, így a burgerek, a sültkrumpli és a burritók létrejöttét is nyomon követhetjük a TikTok-profilján. A Mekit láthatóan nem zavarja a tevékenysége:

„Még mindig nem rúgtak ki” - írta Albert egy videója alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Ebben az országban büszkélkedhetnek a legnagyobb pénisszel a férfiak
A „győztes” államban az átlag pasik magasságának több mint 10 százalékát teszi férfiasságuk.
Fotó: Darko Djurin / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. január 29.


Link másolása

Kivételesen nagy nemiszerv-mérettel rendelkező férfiakról készült dokumentumfilmet mutatott be az egyik angol tévécsatorna, írja a Daily Star. A My Massive Cock (magyarul: A hatalmas farkam) című film célja, hogy bemutassa, milyen nehézségekkel kell megküzdenie az átlagosnál nagyobb férfiassággal rendelkezőknek.

Az interjúalanyok kendőzetlenül beszélnek öltözködési gondokról, az állandóan őket bámulókról, de az aktus közbeni problémáikról is, beleértve a partnereik sérüléseit. A dokumentumfilm előrehaladtával lassan kiderül, hogy a szereplők egy része megtanult együtt élni testi adottságaival, míg mások péniszkisebbítő műtétet fontolgatnak.

A nagy érdeklődéssel várt óriásfalloszos film kapcsán a lap felidézi, hogy több kutatás is napvilágot látott a közelmúltban a pénisz átlagos és attól eltérő méretei kapcsán. A brit urológiai folyóiratban megjelent kutatásból kiderült, hogy az országban az átlagos férfi nemiszerv nyugalmi állapotban 9,16 cm hosszú, kerülete pedig 9,32 cm. Izgalmi állapotban a brit péniszek többsége 13,13 cm-re nyúlik, míg kerülete 11,65 cm-re duzzad.

Egy másik idézett felmérésből az is kiderült, hogy

a legnagyobb pénisszel az ecuadori férfiak büszkélkedhetnek.

A dél-amerikai országban 17,62 cm az átlagos méret, miközben az átlagos testmagasság csupán 167 cm. Vagyis az itteni pasik magasságának több mint 10 százalékát éri el a nemiszervük hossza, ami a világon egyedülálló.

A képzeletbeli péniszlista második helyén Kamerun áll 16,67 cm-es átlaggal. Míg a legkisebb férfiasságokat Kambodzsában mérték, ahol mindössze 3 milliméterrel haladta meg az átlag a 10 centimétert.

Szakértők szerint a falloszt a tövétől a hegyéig kell mérni, lehetőleg mérőszalaggal és felülnézetből, semmiképp sem az alsó felét. A kerületének leméréshez pedig a legvastagabbnak tűnő részt kell óvatosan körbetekerni ügyelve a szalag két végpontjának találkozására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
20 évvel fiatalabbnak néz ki a koránál egy nő, elmondta, mi az a 3 dolog, aminek ezt köszönheti
A bombaformában lévő tiktoker korábban mindegyik szabályt megszegte, mára azonban jóval tudatosabb életet él.

Link másolása

Csupán három egyszerű szabály betartásának köszönheti egy 41 éves nő, hogy húsz évvel fiatalabbnak néz ki, írja a The Sun. Natalie Bright szerint ez néha gondot okoz, mert sokan nem akarnak vele barátkozni, amikor kiderül, hogy valójában hány éves.

A fiatalos negyvenes a TikTokon több videót is megosztott arról, hogyan tartja ilyen jó formában magát.

Az egyik videó alapján mindössze három dologra érdemes különösen figyelni: a késő esti táplálkozást, a magvakból készült olajokat és az alkohol fogyasztását érdemes elkerülni.

@bynataliebright Replying to @shushuluvscats ♬ original sound - Natalie Bright

Nem mindig élt azonban ilyen tudatos életet Natalie. A tiktoker elismerte, hogy korábban ő is italozott és szeretett este nassolni. Mára azonban az öregedés lassítása érdekében mindezekről lemondott. Ennek köszönhetően van olyan bombaformában, mint abban a videóban, amit már közel 10 millióan néztek meg.

@bynataliebright all my friends had kids and moved to the suburbs. and im too old to make new friends in the city #nyc#nofriendsclub #nofriendscheck ♬ Love You So - The King Khan & BBQ Show


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Házakkal szexelt egy tanár, amíg szomszédai le nem buktatták
A floridai lakost végül őrizetbe vették furcsa fétise miatt.
Fotó: Paul Brenner / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. január 29.


Link másolása

Letartóztattak egy amerikai tanárt, miután észrevették, hogy nyilvános helyen “közösül” egy épülettel - írja a Daily Star.

A helyi WFLA hírtelevízió szerint az elkövető a 39 éves Jesse Schroeder, a floridai Carwise Middle School társadalomtudomány-tanára volt.

Schroeder deviáns szexuális aktusát először a szomszédja vette észre: a férfit ing nélkül, lehúzott nadrággal és alsóval találták meg, amint nemi szervét egy Palm Harbor-i lakóház-komplexumhoz dörgöli.

A floridai rendőrséget több aggódó lakos riasztotta a helyszínre, akik élőben láthatták Schroeder csupasz nemi szervét. Egyikük szerint a férfi a parkoló autója körül, sőt a közeli úton is is pucáran sétálgatott.

Schroeder állítólag a társasház lépcsőjének korlátján tartotta és nekidörzsölte nemi szervét, majd azzal is megdöbbentette a szemtanúkat, hogy csípőjét egy tartóoszlophoz nyomta, mintha szexelne az épülettel.

A hatóságok jelentése szerint a tanár nem sokkal később ismét megjelent a nyilvánosság előtt, teljesen meztelenül. Állítólag éjfél körül egy szomszéd által rögzített térfigyelő videón látható, amint a lakóparkban sétál.

A férfit október 27-én, 21 óra körül a Pinellas megyei börtönbe szállították, ahonnan azóta 150 dolláros óvadék ellenében szabadon engedték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: