KÉK HÍREK
A Rovatból

Tibi atya nyílt levelet írt Orbán Viktornak

Első hallásra elég meglepő ajánlatot tett.


Nyílt levelet írt Tibi atya a Facebookon Orbán Viktornak, miután a kormányközeli médiában több portál, újság is arról cikkezett az elmúlt napokban, hogy "Tibi atya kebabozójában" erőszakolta meg az afgán férfi az áldozatát. Mint ahogyan mi is beszámoltunk róla, a kebabozót és a mellette álló kocsmát sokan tényleg Tibi atya vendéglátóhelyeiként emlegetik, mivel azokon marketingfogásként a pap képét helyezték el. Ettől azonban még semmi köze a Humbák Művek Kft.-nek az említett helyekhez, sőt: perben állnak velük, védjegybitorlás miatt.

A Tibi atya Facebook-oldalon most közzétett levélben többek között erről a személyes szálról is szó esett, hiszen úgy érzik, politikai bosszúból keverték bele az erőszakoló migráns ügyébe a brandet, amiért nem sokkal előtte Tibi atya "kritizálta a kormánymédia néhány cinikus újságíróját". Ezen túllépve azonban kemény gondolatokat fogalmaztak meg Orbán Viktorral és a kormánnyal szemben.

"Orbán Viktor kormánya arra kapott mandátumot a szavazóitól, hogy megvédjen minket" - olvasható a levélben, amely azt is írja, "a kormány tízmilliárdokat költ bevándorlásellenes kampányra, és azt ígérte, hogy a korruptságáért cserébe közbiztonsággal fizet".

A levél azonban ennél sokkal többről szól: konkrét akciótervet dolgozott ki azért, hogy a jövőben ilyen erőszak ne fordulhasson elő, és felajánlotta, hogy országos biztonsági hálózatot hoz létre kifejezetten a nemi és a családon belüli erőszak megfékezésére.

"Ha követi a munkámat, pontosan tudja, hogy az jóval több, mint öncélú piamarketing. Immáron három éve igyekszem olyan kérdésekkel foglalkozni a blogomon, amikkel szerintem a közszolgálati tévéknek kéne: szélhámosokat és kuruzslókat hajkurászok a nyilvánosságban, ráadásul még sikeresen is. Szeretném ugyanezt most már állami pénzeken csinálni, és kiterjeszteni a munkámat a nemi erőszakosokra és a családon belüli erőszaktevőkre" - írja.

Nem a levegőbe beszél, konkrét elképzelései vannak, hogy ezt hogyan valósítaná meg.

Többek között azt találta ki, hogy fejlesztenének egy applikációt, ami egyetlen gomb lenyomásával bekapcsolja a telefon GPS-jeladóját, és hívást indít az erre a célra kialakított központba.

"Innentől már bele sem kell szólni a segítségkérőnek, percek alatt a helyszínen lennénk. Mindeközben a telefon kameráját és mikrofonját is bekapcsolná, mert az így szerzett kép- és hanganyag fontos bizonyíték lehet a továbbiakban."

A biztonsági szolgálat működését bőven kifejti a posztban is, amelyet ide kattintva tudsz elolvasni, de azt írja a miniszterelnöknek, egyeztessenek személyes találkozót, és akkor ismerteti a részletes költségvetési tervet és a kidolgozott programot is.

Tibi atya

Nyílt levél Orbán Viktornak! Mindössze napokkal azután, hogy kritizáltam a kormánymédia néhány cinikus újságíróját, a kormánypárti portálok egymással versengve jelentették be, hogy Tibi atya...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Meg akartam halni, de már százszor megbántam” – Megszólalt a férfi, akinek az utcán műtötték a szívét
Megszólalt Zsolnai Gábor, a 30-as éveiben járó férfi, akinek a nyílt utcán mentették meg az életét egy szívműtéttel. A férfi a kórházi ágyán elmondta, tette előtt üldözési mánia gyötörte és gyászolt.


Megszólalt az a 30-as éveiben járó férfi, akinek nemrég a nyílt utcán műtötték meg a szívét, miután mellkason szúrta magát. Gábor a kórházi ágyán, még lábadozva beszélt arról, hogy megbánta a tettét, és már másként látja az életét.

A Blikk beszámolója szerint az eset körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, amikor a férfi szigetújfalui otthonának kapujában ötször szúrta mellkason magát, a sebek közül három a szívét érte.

„Meg akartam halni, de már százszor megbántam azóta, hogy magam ellen fordultam. Ugyan még nem tudok lábra állni, de szépen helyreraktak, a mellkasomat összevarrták, aránylag minden rendben van velem mostanra”

– mondta.

A kiérkező mentőhelikopterrel dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a helyszínen, a nyílt utcán nyitotta fel a férfi mellkasát, és varrta össze a dobogó szívét. A szívbe kerülő varratok behelyezéséig nagyjából hét perc telt el, ami Magyarországon egyedülálló orvosi teljesítménynek számít.

Gábor a lapnak elárulta, mi vezetett a tettéhez. Édesanyját egy éve veszítette el, azóta az öccsével él együtt.

„Volt konfliktusom helyi fiatalokkal, bennem pedig kialakult egy üldözési mánia. Ez annyira elfajult, hogy még a boltba menve sem éreztem jól magam és nem láttam más kiutat”

– magyarázta.

Elmondása szerint a kritikus pillanatban nem gondolkodott, csak az volt a célja, hogy elaludjon, még fájdalmat sem érzett.

Másnap tudta meg egy orvostól, hogy újra kellett éleszteni, és ekkor értette meg, mekkora bravúr volt megmenteni az életét. Azóta teljesen más lelkiállapotban van, és nagy álma is teljesült, amikor nemrég személyesen is találkozhatott az életét megmentő főorvossal.

A történtek hatására átgondolta az életét, és arra jutott, hogy változtatnia kell.

„Az biztos, sokkal több olyan emberrel kellene körbevennem magam, legfőképpen a családtagjaimmal, barátaimmal, akik jó hatással vannak rám” – tette hozzá.

Gábor a Blikk cikke szerint négy és fél hete fekszik a Honvédkórházban.

Az életmentő beavatkozásról dr. Dubóczki Zsolt is beszélt. „A leszállás pillanatától a beteg ellátása 5–10 perc alatt történt, a beavatkozás megkezdésétől a szívbe való varratok behelyezéséig pedig nagyjából hét perc. Azt lehetett látni a betegen, hogy szívtáji szúrt sérült, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyülemlő vér volt látható. Erre a helyzetre is van eljárásrendünk, hogy mit kell tenni, ha szívtájéki szúrt sérüléssel találkozunk” – elevenítette fel a történteket a főorvos.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.


Nem született döntés szerdán a Szolnoki Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki csaknem két éve egy kalandparkban a vád szerint felrúgott egy kisfiút. A tárgyalásra a vádlott, A. Tibor Dániából, repülőgéppel érkezett, miután – írta a Blikk – azért költözött külföldre, mert tartott a népharagtól és a zaklatásoktól.

A bíróság újabb szakértőket hallgatott meg, így az elsőfokú ítéletre még legalább hat hetet várni kell. A tárgyaláson megjelent a kisfiú édesanyja is, aki szerint egy egész ország áll mellettük.

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk, ez a tárgyalás, az ítélet lehet a garancia arra, hogy ilyennek többé nem szabad előfordulnia sem Magyarországon, sem máshol” – mondta Judit.

Az eset 2024 júliusában történt a szolnoki kalandparkban, ahol a jászberényi karateedző egy gyermektábor felügyelőjeként vett részt. A vád szerint miután a kisfiú összeveszett egy társával és sírni kezdett, A. Tibor odalépett hozzá, és hátulról olyan erővel rúgta ki a lábát, hogy a gyerek a földre zuhant. Az esetről videófelvétel is készült, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Magyar Karate Szakszövetség előbb fegyelmi eljárást indított, majd a férfit végleg eltiltotta az oktatástól, egyesületét kizárták a szövetségből, és megfosztották a dan fokozat magyarországi viselésétől.

Az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt, aki a történteket „tűrhetetlennek és következményekért kiáltónak” nevezte.

Kiderült az is, hogy a férfi korábban Bonis Bona-díjat kapott, amelyet Novák Katalin akkori államtitkár adott át; a díjat később visszavonták.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat. A férfi nem ismerte el a váddal egyezően a bűnösségét; ügyvédje szerint nem vitatja, mi történt, de nem ért egyet a minősítéssel és a szándékossággal. Egy korábbi tárgyaláson bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy fizeti a gyerek pszichológiai kezelését.

A kisfiú édesanyja egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, az edző ezt mondta a fiának: „ne hisztizzél, mi vagy te, lány?” Az anya ezután hozzátette:

„Ezt a mondatot, a büdös életbe ki nem törli senki se a gyerek fejéből”.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb vádak is megfogalmazódtak az edzővel szemben, aki azokat is tagadta.

A tárgyalási napon a bíróság küzdősport-szakértőket hallgatott meg, akik a rúgás technikáját, erejét és lehetséges következményeit elemezték. A vádlott a bíróságon azzal védekezett, hogy nem akart sérülést okozni, csupán rosszul reagált a helyzetre. Az eljárás várhatóan június közepén, a perbeszédek után az ítélethirdetéssel folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta
A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a rendőrségnek azt mondta, hogy egy madarat akart elijeszteni, ami összepiszkította az autóját.


Miközben a solymári Kék Óvoda gyerekei a délutáni csendespihenőjüket töltötték, egy lövedék csapódott be a csoportszoba nyitott ablakán és a lehúzott redőnyön keresztül. A lövést egy 71 éves, az óvodával szemközti társasházban élő nyugdíjas adta le egy légfegyverből. Bár a férfit a rendőrök megbilincselve elvitték, egy nap után hazaengedték.

A gyanúsítottazóta a Blikknek is elmondta, miért lőtt: egy galambot akart elriasztani a háza előtti fáról.

A férfi a lapnak azt mondta, nem akarta eltalálni a madarat, csak el akarta zavarni, mert az állatok korábban bepiszkították a kocsiját.

Az eset kedden kora délután történt. A bejelentés után a rendőrök órákon belül azonosították és elfogták a szemközti ház második emeletén élő férfit. A lakásában tartott házkutatás során négy vadászlőfegyvert és egy légpisztolyt is találtak; mint kiderült, a férfinak van fegyvertartási engedélye.

Az óvoda ablakán belövő férfit a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, ám az ügyészség ezt nem látta indokoltnak, így egy nap után elengedték.

„Ekkor odalőttem, de nem is találtam el, sajnos a fa túloldalán lévő óvodába ment be a golyó. Erről egyébként csak akkor értesültem, amikor nem sokkal később a rendőrök felkerestek. Ez a légfegyver egyébként engedély nélkül kapható” – magyarázt a nyugdíjas, aki először tagadta a lövést, de később beismerte a tettét.

A férfinak a bíróságon kell majd felelnie a történtekért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant az óceánjáróról és meghalt egy 24 éves nő, az FBI nyomoz
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.


Azonosították azt a 24 éves nőt, aki hétfőn halt meg, miután a Carnival Firenze óceánjáró fedélzetéről lezuhant. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal csütörtökön közölte, hogy beazonosították az áldozatot. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot - írja a People.com.

A fiatal nő a családjával utazott, és hétfőn, Kalifornia partjainál zuhant le a kabinja erkélyéről az alatta lévő fedélzetre.

A családtagok azonnal riasztották a személyzetet. Az eset után a hajó kikötött a közeli Catalina-szigeten, ahol a helyi rendvédelmi szervek a fedélzetre szálltak, hogy információkat gyűjtsenek.

A Los Angeles megyei seriffhivatal később megerősítette, hogy a nyomozást átadták az FBI-nak.

A körülbelül 300 méter hosszú Carnival Firenze vasárnap indult el Long Beachből egy ötnapos, Alsó-Kalifornia (Baja California) körútra, amely Mexikó legészaknyugatibb tagállama, és amelynek tervezett állomásai Catalina-sziget és a mexikói Ensenada voltak.

A Carnival Cruise Line közleményben fejezte ki részvétét, és jelezte, hogy minden támogatást megadnak az elhunyt utas családjának.

„A Carnival csapata támogatja az utas családját, és gondolataink és imáink velük és szerettükkel vannak”

- közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk