KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: minden idők talán legsúlytalanabb zsűrijével indult a 9. évad

A mezőny ugyanakkor erős, még ha néha nincsenek is egy súlycsoportban a versenyzők. Így láttuk az új évad első élő adását.


Vegyes érzéseim vannak ezzel a műsorral kapcsolatban. Szeretem, mert azzal, hogy az ismert énekeseket, színészeket kimozdítják a komfortzónájukból, sokszor teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket. Például a Sztárban sztár első évadában ébredtem rá, hogy Szandi nemcsak jó hangú, de kifejezetten sokoldalú énekesnő, aki sokkal jobb nótákat érdemelne, mint amiket a férje ír neki. Ugyanakkor egyre kínosabbnak érzem, amit a zsűritagok összeválogatásával művel a csatorna. Régebben a tehetségkutatók zsűrijébe igyekeztek jelentős szakmai múlttal és megkérdőjelezhetetlen életművel jelentkező művészeket és bármilyen csúnyán hangzik, szakembereket beválogatni.

A mostani zsűriben számomra az egyetlen, aki megfelel ennek a kritériumnak, az Kökény Attila.

Nem mondom, hogy a többi kollégájának nincs helye zsűriben, vagy ne lenne tehetséges a maga módján és szintjén.

Négy, sokat tapasztalt, sokszor bizonyított, fajsúlyos ítész mellé nyugodtan be lehet tenni ötödikként színfoltnak akár egy fiatal, feljövőben lévő énekest, vagy egy jobbára szappanoperákban és bulvárműsorokban játszó színésznőt.

De így együtt olyanok, mintha valaki úgy akarna kabaréjelenetet írni, hogy csak untermanok vannak benne.

Régen a Ki mit tudokon olyan nagyságok zsűriztek, mint Szinetár Miklós, Petrovics Emil, Major Tamás vagy Vásárhelyi László (tudom, a fiataloknak a legtöbb név már nem mond semmit, de a gugli a barátotok.)

A helyzet kínosságát csak fokozza, hogy itt ráadásul nem is klasszikus tehetségkutatóról van szó, hanem hírességek csapnak össze. Marics Petit például kifejezetten tehetségesnek tartom, de ő maga is megérezte, milyen visszás az a helyzet, amikor ő – akinek a nevét, lássuk be, egy éve még alig ismerte valaki az országban – pontozza Oláh Ibolyát. Ezért sűrű bocsánatkérések közepette mondta el amúgy teljes mértékben pozitív értékelését. (Ezért Petinek beírtam egy pirospontot.)

A műsor másik kínos aspektusa, amikor egy Kamarás Ivánnak vagy Judynak Halastyák Fannikkal kell versenyezni a nézők kegyeiért.

Egyszerűen méltatlan.

Tudom, tudom, miért mentek oda. De azért na…

No de elég a morgásból, lássuk, mit is kaptunk vasárnap este, mert azért volt pozitívum is bőven.

Kiss Ernő Zsolt indította a showt Hugh Jackmanként. A színész saját bevallása szerint a kislánya kedvéért vállalta a szereplést. A The Greatest Show nekem bevallom, kicsit vérszegény volt az eredetihez képest, de persze egy élő tévéshow-ban sokkal nehezebb tökéleteset alkotni, mint filmen.

Az átalakulás egyébként szerintem rendben volt, és a zsűri sem elégedetlenkedett, 48 ponttal jutalmazták.

A másodikként színpadra lépő Schoblocher Barbarától pontosan azt kaptam, amiért szeretem nézni a műsort. A véletlen úgy hozta, hogy a Blahalouisiana együttest már többször is volt alkalmam koncerten látni, de sosem tett nagy benyomást rám.

De amit Barbara Kovács Katiként művelt, az egyszerűen szenzációs.

Hogy ez mennyire nem könnyű feladat: a feketeöves tévénézők emlékezhetnek még Tóth Gabira, aki egy korábbi évadban szintén Kovács Katit kapta feladatul. Szenzációsan énekelte a Nem leszek a játékszered című slágert, de Tóth Gabiként. Kovács Kati karakterét, hangját egyáltalán nem tudta (szerintem nem is akarta) hozni. Schoblocher Barbaránál ugyanakkor tökéletes volt a hang és a karakter is. Maximális, 50 pontot kapott.

Az jól látható, hogy a TV2 a versenyzők összeválogatása során nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy indirekt módon promotálhassa más műsorait. Mint ahogy a zsűriben és a versenyzők között is láthatunk többeket az Ázsia expressz tavalyi szériájából, Kamarás Iván – és ha már itt tartunk, Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi is – a Hazatalálsz című szappanoperát erősíti. Iván remek színész, annak idején még vizsgaelőadását is láttam az SZFE-n, de Chert nem igazán találta el.

Inkább paródiát láthattunk, mint utánzást.

A zsűri is érezte, hogy a produkció elmarad az első kettőtől, ezért „lepontozta”, „csak” 47 pontot adtak. (Az jól érezhető, hogy a t. zsűri fél igazán keményen pontozni a kollégákat.)

Gubik Petra Brian Johsont kapta, az AC/DC frontemberét. Johnsonként énekelni technikailag nagyon nehéz, viszont mégis azon férfi előadók közé tartozik, akit talán könnyebb nőként lehozni, mert magas hangja van. Petra nagyon jól tolta a Highway to Hellt. Másodszor visszahallgatva azért nem volt tökéletes a hangutánzás, de tagadhatatlan, hogy kevesen tudnák így elénekelni ezt a rock and roll alapművet.

Bevallom, én valamiért meg voltam győződve róla, hogy Sipos Tomi már szerepelt a Sztárban sztár valamelyik évadában, de ezek szerint tévedtem. Az Irigy Hónalj Mirigy sztárja leginkább attól tart, hogy a munkássága miatt minden produkciójában paródiát látnak majd. A kinézete nem segített leküzdeni ezt a benyomást, leginkább úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt óvodás, vagy ahogy Ramóna fogalmazott: mintha Törperős lenyelte volna Hókuszpókot.

Tomi jól hozta a kötelezőt, bár azéret lássuk be, Dr. Alban nem az énekesek énekese. Kíváncsian várom, a továbbiakban milyen kihívásokat kap a versenyző.

Halastyák Fanni alias Nemazalány kapcsán elfogultságot jelentek be: x-faktoros szereplése óta nem tudom igazán komolyan venni, és őszintén, amit eddig láttam munkásságából, nem igazán győzött meg a képességei tekintetében. Még az sem, hogy párjával megnyerte az Ázsia Expresszt. Első feladatként a zsűriben csücsülő Tóth Andi dalát kapta. Az Andi által képviselt popzene olyannyira távol áll tőlem, hogy még azt sem merem mondani rá, rossz,

maradjunk annyiban, hogy nem én vagyok a célközönsége.

Ezzel együtt úgy érzem, Fanni nem igazán adta vissza jól a Néztek című dalt, sokszor volt alulintonált. Feladatot oldott meg.

Zdroba Patrik viszont nagy kedvencem. Szurkoltam neki az X-Faktorban is, szimpatikus személyiség és jó énekes. Szerintem most is odatette magát. Férfiként nem nagyon lehet jobban lehozni Anastaciát.

Ugyanakkor Patrik szerepeltetése felvet egy érdekes kérdést. Bármennyire kedvelem, az x-faktoros harmadik helye ellenére sem nevezhetjük befutott sztárnak. Véleményem szerint inkább illene a Sztárban sztár leszekbe – ott megkockáztatom tovább is juthatott volna. De meg is fordíthatjuk: ha Zdroba Patrik jó a Sztárban sztárba, Bari Lacit miért szívatták az utánzó show tehetségkutatójával?

Azért is jó néha ilyen műsorokat nézni, mert megismerek olyan előadókat, akik amúgy nem kerülnének a radaromra. Ilyen Molnár Tibor. Miután a rap nem az én csésze teám, ahogy az angol mondaná, sem „Trap kapitány” sem az általa formált Desh munkásságát nem ismerem. Jó benyomást tett rám, érdekes személyiségnek tűnik. Örülök, hogy továbbjutott, kíváncsi vagyok, milyen arcai vannak még.

Valkusz Milán Lil Nas X bőrébe bújva megmutatta, amit azért egy ideje már lehetett sejteni, hogy nem csak rappelni tud. Persze felvethet kérdéseket, hogy tudja Marics Peti objektíven pontozni alkotótársát, de szerencsére Milán nem hozta kényelmetlen helyzetbe, jó produkciót nyújtott. 48 pontra értékelte a zsűri.

Judy Cserháti Zsuzsaként lépett színpadra. A hozzáértők szerint a Kicsi, gyere velem nehéz dal, és éneklésileg biztos így van, ezt nem tudom megítélni.

Én kicsit aggódtam, mert szerintem ez Cserháti talán leggagyibb slágere, miközben rengeteg olyan slágert énekelt, amivel igazán nagyot lehet menni.

Judy összességében jól megoldotta, 48 pontra volt elég.

Tarján Zsófinál is elfogultságot vagyok kénytelen bejelenteni, ezúttal pozitívat. Az utóbbi 15 évben feltűnt, kortárs popzenekarok közül messze a Honeybeast a kedvencem. Zsófit nagyszerű énekesnőnek tartom, azzal együtt, hogy a vele készült interjúim során nehezen megközelíthető, zárkózott személyiségnek ismertem meg. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam, mit tud kezdeni Bangó Margittal, aki maga a vidámság és életigenlés. A zsűrit lehengerelte a produkció, maximális 50 ponttal értékelték. Való igaz, hogy a maszk és a jelmez fantasztikusra sikerült, és Zsófi elég jól levette Bangó Margit hangját, mozdulatait, stílusait. Én mégis hiányoltam belőle valamit.

Talán azt a pozitív kisugárzást, ami Margitból gyárilag árad, és amit Zsófi mélabús személyisége kicsit leárnyékolt

Utolsónak maradt Oláh Ibolya, aki vitathatatlanul az ország egyik legjobb és legizgalmasabb énekesnője. Ráadásul hozzá méltó, jó feladatot kapott: Freddie Pioneerjával hódított.

Nem csoda, hogy ő lett az adásgyőztes is. Lékai-Kiss Ramónaszerint ez a feladat nem volt nagy kihívás neki, kisujjából kirázta, és ő szívesen látná Ibit J-Loként, bugyiban. Nehéz volt eldönteni, hogy ebből J-Lo vagy a bugyi a fontos számára, mindenesetre utóbbit többször is megismételte.

Következett az eredményhirdetés. Új szabály, hogy a három legkevesebb szavazatot kapó versenyző közül egyet megmenthet a zsűri. Ennek ezúttal Molnár Tibi örülhetett. Kamarás Iván és Zdroba Patrik közül nem meglepő módon a kevésbé ismert volt x-faktoros esett ki.

Végül Tilla kiosztotta a feladatokat a jövő hétre. Lesznek érdekességek: sokat várok Tarján Zsófitól, aki James Brown lesz, és az eltérő kultúrák ígéretes találkozása lehet Trap kapitány Rátonyi Róbert-alakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: