SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szalóki Ági 36 hetes terhesen oltatta be magát, Merkely Béla adta be neki a vakcinát

„Bízom az orvostudományban és a kutatók tudásában” – mondta az énekesnő.


Miután múlt pénteken Orbán Viktor bejelentette, hogy megkezdik a várandós nők és a szoptató édesanyák oltását is a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinájával, hétvégén rengeteg kismama jelentkezett az oltásra. Köztük volt Szalóki Ági is, aki 36 hetes terhesen oltatta be magát.

A Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész tavaly októberben, éppen a 42. születésnapján jelentette be, hogy első gyermekét várja. Akkor már a negyedik hónapban járt.

Most már a várandóssága végén tart, szombaton pedig beadatta magának a koronavírus elleni vakcinát. Ráadásul nem is akárki, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora adta be neki az oltást. Facebook-oldalán mesélte el a történteket:

"Hát ez gyorsan ment. Ma kaptam a hírt egy kedves háziorvos barátomtól, hogy a Városmajori Szívklinikán már szombaton elkezdik a kismamák oltását. Próba, szerencse, hát odamentem. Épp az adatlapot töltögettem néhány kismamával együtt, mikor egy fiatal orvos vagy orvosjelölt odalépett hozzánk, és közölte, hogy tartsunk vele, mert Merkely professzor fogja beadni nekünk az oltást. Pfizer oltást kaptam. Egy közös képet is kértem mellé.

Beoltattam magam várandósan a 36. hétben, különös tekintettel arra, hogy állami kórházban szülök, ahol az orvosom covidos betegekkel is foglalkozik. Bízom az orvostudományban és a kutatók tudásában. Éljen Karikó Katalin!

Éljen soká a kisfiam is, kérem a Jóistent, hogy legyen egészséges, erős, legyen boldog élete! Legyünk túl mihamarabb a járványon!" - írta az énekesnő, a poszthoz pedig mellékelte a Merkely Bélával közös fotót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
DKA – Fotó: - szmo.hu
2026. június 11.



„Nem értem, miért kellett most kiteregetni a szennyest” – így reagált Havas Henrik a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant vitára.

A botrány a hét elején kezdődött, miután Bakács Tibor kritikus egy interjúban azt állította: ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Azt mondta, a bérírás díja „oldalanként 1500 forint” volt, és korábban a tévéműsorai alatt egy fülmonitoron keresztül is segítette Csiszárt.

Havas Henrik a Blikk érdeklődésére kommentálta az ügyet. Szerinte a felelősséget nem is a botrányt kirobbantó Bakács Tibornál kell keresni.

Azt mondta: „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt...”.

Hozzátette, hogy alapvetően kedveli egykori kollégáját, és több okból is sajnálja a kialakult helyzetet.

A lapnak arról is beszélt, hogy őt személyesen is megviselték az egyetemi évek lezárásával járó kihívások, és felidézte, hogy az első pánikrohamai is az államvizsga-időszakhoz köthetők.

Az ügyben Havas azért is érintett, mert annak idején ő volt a dolgozatot bíráló tanár a Szegedi Tudományegyetemen. Egy korábbi műsorban elmesélte: Bakács egyszer számonkérte rajta, miért csak hármast adott Csiszár Jenő szakdolgozatára. A válasza az volt: „mert azt se tudta, miről van szó, fogalma nem volt semmiről, tök hülye az egészhez. Erre Bakács közölte vele: „Az rendben van, de én írtam a szakdolgozatát!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs is reagált Győrfi Pál leváltására: Remélem, az RTL-en nem kap műsort
A műsorvezető a Rádió 1 reggeli műsorában kommentálta Győrfi Pál leváltását. A szóvivő televíziós múltjára utalva tett egy megjegyzést.


„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort”

– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.

A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.

Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.

A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi smink nélküli fotókkal és egyetlen szóval tért vissza Instagramra
Az énekesnő csütörtökön egy új képgalériával jelentkezett Instagramon, amelyhez csupán egyetlen szót fűzött. Még április végén, a választásokat követően jelentette be, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiából.
K.O. - szmo.hu
2026. június 11.



„Könnyebbülés” – mindössze ennyit, és egy fehér szív emojit írt posztjához csütörtökön az Tóth Gabi, aki hosszabb hallgatás után egy új képgalériával jelentkezett Instagramon.

A fotókon az énekesnő szelíd arckifejezéssel látható, a bejegyzés pedig azt sugallja, hogy a mögötte álló viharos időszak után kezd újra harmóniára lelni.

Az énekesnőt az elmúlt hónapokban komoly támadások érték politikai szerepvállalása miatt, amire reagálva április végén bejelentette, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól.

Akkor hangsúlyozta, hogy az elvei nem változtak: „Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Közben kiderült az is, hogy nem lesz tagja a Megasztár új zsűrijének sem.

A helyzetet a testvérével, Tóth Verával való konfliktusa is súlyosbította, aki a választások előtt a Tisza Pártot támogatta.

Vera egy interjúban a családi viszályról azt mondta: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”

A feszültséget tovább növelte, hogy májusban Vera férje, Pauli Zoltán is nyilvánosan bírálta sógornőjét.

via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják
Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküldött az Egyesült Államokba elemzésre.


Újfajta infúziós kezelést kap Rubint Réka, miután a legutóbbi, minden eddiginél erősebb intravénás kemoterápia nem hozta meg a várt eredményeket. A fitneszedző primer daganata ugyanis némileg növekedett, ezért orvosai egy olyan hatóanyagra állítják vissza, amely korábban már bizonyítottan hatásos volt nála. A terápiaváltással párhuzamosan külföldön is vizsgálják a szervezetét, hogy kiderüljön, képződött-e újabb áttét – írta az RTL.hu.

Schóbert Norbi a napokban arról beszélt, hogy a feleségénél alkalmazott legutóbbi, „szőnyegbombázás szerű” intravénás kemoterápia lényegében nem használt. Rubint Réka ezt annyiban pontosította, hogy a daganat mérete a korábbi 8 milliméterről 1 centiméterre nőtt.

„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy mivel az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 miliméter helyett” – fogalmazott.

A változás miatt orvosa úgy döntött, visszatérnek egy korábban már sikeres, mTOR-gátlót tartalmazó infúziós kezeléshez.

A terápiaváltás mellett a pontos állapotfelmérésre is nagy hangsúlyt fektetnek, amihez nemzetközi segítséget is igénybe vesznek. „A májamat most vizsgáljuk több szempontból is. Amerikába már kiküldték a véremet, és ott nézik meg, hogy a rendszerben van-e daganat. Illetve tesznek esetleges javaslatot a kezelés kiegészítésére” – mondta Rubint Réka. A fitneszedző a múlt héten néhány napot kórházban töltött, ahol a májából vettek biopsziát. Ezt a mintát szintén külföldön elemzik.

„Itthon mindent megkapok, tényleg fantasztikus ellátást. De ha az ember szeretne más frontról is még szakvéleményt, utánkövetést kérni, az pénzbe kerül. Erre nem volt pénzünk négy évvel ezelőtt, mert ugye ellopták az összes pénzünket a csodálatos kollégáink. Most viszont van annyi, hogy bizonyos vizsgálatokat meg tudunk engedni magunknak.”

A fitneszedző hozzátette, hogy a tüdejében rend van, a korábbi áttéteket már sikeresen eltávolították. A most indult infúziós kezelés egyik lehetséges mellékhatása a nyálkahártya-érintettség lehet, de a család bízik a terápia hatékonyságában. Rubint Réka a betegséghez való hozzáállását hangsúlyozva továbbra is optimista, és a gyógyulásra koncentrál.

Június elején derült ki, hogy a fitneszedzőre egy kisebb műtéti beavatkozás és egy újabb kemoterápiás ciklus is vár. A bejelentések tónusa már akkor is elszántságot tükrözött, Réka pedig hangsúlyozta, nem kíván betegszerepbe helyezkedni, a kezeléseket a gyógyuláshoz vezető út állomásainak tekinti. A küzdelem során a bizonytalansággal is meg kellett tanulnia együtt élni, közben a család a hagyományos onkológiai protokollok mellett is keresi azokat a megoldásokat, amelyek segíthetik a gyógyulást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk