HÍREK
A Rovatból

Saját dolgozóit figyelheti a közmédia, 190 millió forintért fejlesztene egy alkalmazást

Erre szerintük „a kollégák teljesítményének objektív mérése” miatt van szükség.


190 millió forintért fejleszt az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy, az alkalmazottak aktivitását figyelő alkalmazást - írja az rtl.hu.

A lap szerint az MTVA erről a Fornax ICT Kft. vezette konzorciummal kötött szerződést. A közbeszerzési dokumentumok szerint erre

„a világjárvány miatt bekövetkezett megváltozott munkarendben a dolgozók produktivitásának megtartása, illetve a kollégák teljesítményének objektív mérése” miatt van szükség.

A fejlesztés végterméke pedig „egy, az MTVA alkalmazottjainak a munkáltató által biztosított eszközökön, Windows környezetben futó alkalmazás”.

A gyűjtött adatok azonban értelemszerűen nem kerülhetnek ki az MTVA belső környezetéből.

A rendszernek képesnek kell lennie legalább a következő aktivitások mérésére:

  • egérmozgatás,
  • felhasználó által használt alkalmazások észlelése és azok aktív használati idejének logolása, azaz naplózása,
  • napi hálózati adatforgalom mérése,
  • megnyitott weboldalak és azokon eltöltött idő logolása,
  • offline időszakok detektálása.

    Az adatokból az alkalmazás statisztikát készít, aktivitási, inaktivitási időszakokat határoz meg: a felhasználónak saját produktivitását is megjeleníti, illetve vezetői email riportokat generál.

    Az rtl.hu az ügyben kereste az MTVA-t is. Azt szerették volna megtudni, hogy milyen tapasztalatok alapján döntött úgy az állami média, hogy ekkora összeget szán az aktivitást mérő alkalmazásra, hogy mérlegelték-e a jelenlegi gazdasági helyzetben a beruházás létjogosultságát, illetve hogy erről egyeztettek-e munkavállalóikkal? A megkeresésre azonban nem érkezett válasz.

    Az sem derült ki, hogy az alkalmazást csak az otthonról dolgozóknál használják-e majd, vagy mindenkinél. Illetve ha minden munkavállalójuk céges gépén ott lesz az alkalmazás, lesznek-e ez alól kivételek.

    Az eszköz vélhetően még nincs kész,

    a szerződés időtartama annak június közepi aláírásától számított 180 naptári nap.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
    A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

    Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

    A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

    Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

    az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

    Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

    Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

    A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
    A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

    A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

    A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

    A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

    A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

    Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
    A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


    Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

    A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

    Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
    A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. július 08.



    Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

    A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

    A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

    „Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

    Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

    A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: