KÉK HÍREK
A Rovatból

Rosszul járnak az autósok, szigorúbb szabályok jöhetnek

Egyebek közt a műszaki vizsgáztatás, a műszaki hiányosság miatti bírságolás és az autók behozatalának szabályozása is megváltozik.


Két, közlekedéssel kapcsolatos rendelet tervezet is megjelent a kormány honlapján - írja a napi.hu. Az egyik szerint a jogosítvány - amely most a kiállításától számított tíz évig, a 65. életévüket betöltöttek esetében viszont határidő nélkül alkalmas személyazonosság igazolására - az egészségügyi érvényességi időpontjáig lesz alkalmas, viszont a 65. életévüket betöltötteknél a vezetői engedély érvényességi idejének lejártát követően is alkalmas.

Szigorodnak a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó előírások is. A jövőben nem vehetnek részt olyan jármű vizsgálatában, amely saját vagy hozzátartozójuk tulajdonában vagy üzemeltetésében van. Ez ugyanis az új szabályok szerint már összeférhetetlen. A biztos díjazása emellett nem kapcsolódhat a műszaki vizsgálat eredményéhez.

A műszaki vizsgán, ha komoly hiba miatt "elkaszálják" a járművet, akkor 2 hónappal meghosszabbítható a forgalmi engedély, de a járművel így csak a javítóhelyig lehet majd közlekedni.

jogs1

Ha a jármű műszaki állapotában komoly vagy veszélyes hiányosságot fedeznek fel, akkor ezentúl nemcsak az üzembentartót, hanem a járművezetőt is megbírságolhatják, az utóbbi a bírságnak a 20 százalékát fizeti. Ha a kerék, a gumiabroncs, vagy a fék és a kormány hibás, akkor személyautónál 40 ezer, míg teherkocsinál 10 ezer forint a bírság. Amennyiben ezek már veszélyes hiányosságok (a közúti közlekedés biztonságára közvetlen és azonnali veszélyt jelentenek), akkor a bírság 100 ezer, illetve 400 ezer forint. Ezeknek a tételeknek a 20 százalékát fizeti a sofőr.

Megváltozik a használt autók behozatalának szabályzása is: aki ilyet hoz be külföldről, annak jövő év május 20-tól az eladó országában, a műszaki vizsgálatok igazolásáról kiállított "Műszaki vizsgálati bizonyítvány"-t is be kell majd mutatnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Sokkban volt mindenki” – drámai látvány fogadta az RTL épp arra autózó szerkesztőjét egy halálos motorbaleset helyszínén
Megrázó felvételeket készített az RTL Házon kívül című műsorának felelős szerkesztője szombat délután Pásztónál.


Kováts Mihály épp a 21-es úton autózott, amikor két motoros húzott el mellette hatalmas sebességgel. Egyikük nem sokkal később szalagkorlátnak hajtott, és meghalt. A szerkesztőt ezután drámai látvány fogadta a helyszínen.

A videón motorosruhában telefonál egy férfi az út szélén – társa alig pár perccel korábban halt meg a 21-es úton, Pásztónál, miután egy enyhe bal kanyarban – fékezés nélkül – szalagkorlátnak csapódott. A távolban látni az összetört motort. Az áldozat métereket repült.

- 10 percre voltunk attól a helytől, ahová tartottunk, amikor ilyen elképesztő hangot hallottunk, ez a vfumm, vfumm, 1-1 másodperc az egész, és azt láttuk, hogy a 110-hez képest iszonyatos sebességgel elhúz mellettünk két motor.

Alig egy perccel később az előttük feltorlódó kocsisor láttán kezdtek gyanakodni, hogy baleset történhetett mondja Kováts.

- Azt láttam magam előtt, hogy előttem 10 méterrel fekszik valaki a földön, mögötte még egy 5-10 méterrel van a motorja, és akkor már tudtuk, hogy nyilván arról van szó, akit láttunk az előbb, egyikükről.

Többen is hívták a mentőket, de már hiába: a motoroson nem lehetett segíteni. Egy másik autós szerint több mint 200-zal száguldhatott. Volt, aki pedig azt hallotta a későbbi áldozat társától, hogy a motoros rossz gumival indult útnak.

Kováts azt mondta, ott, a helyszínen szinte fel sem fogta, mi történt, csak később, miután hazaért.

- Az éjszaka volt elég nehéz, tehát föl-fölébredtem, és be-bevillantak a képek, amiket ott láttam. Sokkban volt mindenki egyébként, tehát ott a helyszínen is.

Alig egy órával a tragédia után egyébként a 47-es úton, Algyőnél is súlyos motorbaleset történt. Egy autós nem adhatott elsőbbséget az érkező motorosnak – erről beszélt egy szemtanú.

- Egy személyautó hajtott ki Algyőről. Hát, sajnos lehet, hogy későn észlelte a neki balról érkező motorost, és a motoros, ahogy láttam, belecsapódott a személyautó oldalába - mondta.

A motoros súlyosan megsérült. A mentők kórházba vitték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Előbb a kisfia hunyt el rákban, most a párját is elvesztette – Erzsébet újabb tragédiája a halálúton
A halálos baleset egy keskeny, beláthatatlan útkanyarban történt, ahol egy autó frontálisan csapódott egy munkagépbe. Három gyermek maradt félárván a tragédia után.


Pest vármegyében, Kőröstetétlen és Kocsér térségében gyászolnak a helyiek, miután halálos baleset történt csütörtökön egy alsóbbrendű úton. Egy személyautó frontálisan ütközött egy mezőgazdasági munkagéppel. Két ember a helyszínen életét vesztette, egy harmadik utas súlyosan megsérült. A rendőrség vizsgálja, mi okozta a tragédiát.

A baleset május 8-án reggel történt a 4613-as úton, Kőröstetétlen külterületén. Az útszakasz keskeny, beláthatatlan kanyarokkal, bozótos, fás környezettel nehezíti a közlekedést. A mezőgazdasági gép egy önjáró szecskázó-silózó volt, amelynek vágólapját nem lehet leszerelni vagy felemelni.

A közlekedési szabályok szerint az ilyen munkagépek csak akkor hajthatnak fel a közútra, ha a munkaterület másként nem közelíthető meg. Ilyenkor viszont a KRESZ előírja, hogy a gép előtt egy felvezető járműnek kell haladnia figyelmeztető jelzésekkel.

Kőrösi Zoltán közlekedési-vezetéstechnikai szakértő a Blikknek úgy fogalmazott: „amikor az autó sofőrje észlelte a monstrumot, megpróbált kitérni, és megdobhatta az útpadka, így bár egymással szemben haladó járművek karamboloztak, az autója jobb oldala ütközött neki a mezőgazdasági gép leeresztett vágóasztalának”.

A helyszínt hamar lezárták. Pásztor Roland, Kőröstetétlen polgármestere a Blikknek azt mondta: „A helyiektől értesültem a tragédiáról, azonnal a helyszínre mentem, értesítettem a polgárőröket, a rendőrség utasításainak megfelelően lezártuk az érintett útszakaszt”.

„Sajnos, helyi, közeli, mindenki által ismert embereket, családapákat vesztettünk el, együtt érzünk az áldozatok szeretteivel, megpróbálunk enyhíteni a gyászukon”

– tette hozzá.

Az egyik elhunyt férfi élettársa, Kiss Erzsébet a következőket mondta: „Az én párom utasként ült az autóban, sajnos az sem hozza vissza nekünk, ha megállapítják, ki miatt halt meg az úton”.

A nő elmondása szerint családjukat tavaly is tragédia érte, amikor kisfiuk rákban hunyt el:

„Tavaly áprilisban temettük el a kisfiamat, legyőzte a rák. Még el sem készült a sírköve, s most az édesapja neve is odakerül mellé.”

„Csak az ad erőt, hogy van még három kiskorú gyermekünk, akikről gondoskodnom kell, immáron egyedül. Hogy ezt miként fogom megvalósítani, hogyan fogom ezt megteremteni az édesapjuk nélkül, azt még nem tudom.”

A tragédia helyszínén virágokat és mécseseket helyeztek el, a környéken élők pedig közösen emlékeznek az áldozatokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőrségi és TEK-es akció volt a Ferenciek terén – egy embert elvittek
A járókelők döbbenten figyelték az akciót, amely néhány perc alatt zajlott le. A helyszínelés estig tartott, a hatóságok egyelőre hallgatnak az ügyről.


Este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy

a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

Az akció mindössze néhány percig tartott, mégis nagy torlódás alakult ki a környéken. A helyszínelés este nyolc óra körül is zajlott.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) állig felfegyverzett emberei is részt vettek az akcióban, több tucat rendőrrel együtt.

Az üggyel kapcsolatban keresték a TEK-et, de nem tudtak nyilatkozni az akcióról. A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf sem tudott semmit az ügyről, a BRFK sajtóosztálya pedig későbbre ígért tájákoztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az ukrán-magyar kémháború része lehetett a pénteki TEK-es akció, ahol egy ukrán férfira csaptak le a belvárosban
Egy exdiplomatát vittek el a rendőrök a belvárosban, aki állítólag illegálisan kémkedett Magyarországon. Azonnal kiutasították, már Ukrajnában van.


Ahogyan arról lapunk is beszámolt, tegnap este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy

a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

A lap munkatársa videót is készített az esetről. A Telex információi szerint az elfogott férfi egy ukrán állampolgár, Sz. A., aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon. Felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa. Úgy tudni, hogy a férfit még aznap éjjel kiutasították az országból, és már Kijevben van.

Sz. A. a 2010-es években Ukrajna budapesti nagykövetségén dolgozott, de már egy ideje nem volt diplomata státuszban. A Telex úgy értesült, hogy a magyar elhárítás illegális hírszerzőként azonosította. Mivel nem követett el bűncselekményt, idegenrendészeti eljárás keretében távolították el az országból.

Az elfogás időzítése nem véletlen:

az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ugyanazon a napon jelentette be, hogy Nyugat-Ukrajnában lelepleztek egy magyar katonai kémhálózatot. Két embert őrizetbe is vettek, akik állítólag Magyarországnak kémkedtek, és korábban az ukrán hadsereg tagjai voltak. Most hazaárulással vádolják őket.

A diplomáciai feszültség gyorsan nőtt: Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy Magyarország kiutasított két ukrán diplomatát, mire Ukrajna is kiutasított két magyar diplomatát. Nem sokkal később történt meg Sz. A. elfogása és kiutasítása.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a Telex értesüléseit, válaszukat még várják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: