Radics Petit kíméletlen, társadalomkritikus humora tette az ország egyik kedvenc youtuberévé. Épp úgy élcelődik a legsötétebb Facebook-kommentelőkön, ahogyan Schobert Norbin, a Luxusfeleségeken vagy épp Orbán Viktoron - utóbbiról készült paródiáját eddig több mint másfél millióan tekintették meg. Érzékenyen nyúl ugyanakkor olyan témákhoz is, mint a depresszió, az öngyilkosság, vagy épp a közösségi média rejtett veszélyei. Egy rövidebb hiátus után visszatért, és azt ígéri: idén meghatározó időszak kezdődik a csatornája történetében. 

Már 13 éve vagy jelen a YouTube-on, mostanra pedig közel 800 ezer feliratkozód van. Hogy érzed, mennyiben változtak a tartalmaid ez alatt az idő alatt? Más-e ma youtubernek lenni, mint a legelején?

A jelenlegi csatornám 8 éve fut. Ezelőtt volt még két fiókom, de ezeket törölte a platform. A második törlésnél volt 8 ezer feliratkozóm, ott majdnem abba is hagytam az egészet, nagyon lesújtott. Akkoriban még nem voltak nagy terveim ezzel az egésszel, pusztán a magam örömére és emberek szórakoztatása miatt csináltam, de azért felszökött a vérnyomásom.

Ha van egy szerelemprojekted, egy nagyon kedves hobbid, amit valaki vagy valami ellehetetlenít, akkor morcos leszel.

2021-ben furcsán hangozhat, hogy valaki csak azért volt jelen a YouTube-on, mert szeretett volna ökörségekkel szórakoztatni, mindenfajta hátsó szándék nélkül. Pedig sokan így voltunk, sőt, vagyunk is ezzel a mai napig. Ha valami megmaradt abból az időszakból, az a hobbi, a szerelemprojekt.

A mai napig ugyanazzal a szeretettel állok neki vágni, forgatni, mint 10 éve. Annyi a különbség, hogy ma már pénzt is kereshetek ezzel. Illetve, hogy ennyi követő mellett már nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondasz, mit adsz ki a kezeid közül. Egy életre megjegyzik az emberek, ha hibázol. Ha indulatból gyártasz le egy videót, amiben valakit kritizálsz, könnyen baj lehet belőle. Ma már mindent át kell gondolnom, még a poénokat is: ha kérdőjeleket hagyok magam után, belekapaszkodnak az úgynevezett „trollok”, és most már nem 50 ember veszi magára a 800-ból, hanem 50 ezer a 800 ezerből. Ettől függetlenül ugyanúgy beleállok megosztó témákba, de azt tudatosan és átgondoltan teszem.

Számtalanszor felmerült veled szemben a vád, hogy sokat káromkodsz, ezzel rossz példát állítva a - sok esetben nagyon fiatal - követőid elé. Emellett kendőzetlenül beszélsz bizonyos társadalmi jelenségekről. És még a hajad is sétál! Van olyan kritika, amit megszívleltél?

Meglepődnél a statisztikán, hogy mennyi 20-50 közötti, és mennyi 18 év alatti felhasználó követ. Nyilván követ sok fiatal is, de nem hiszem, hogy tőlem fognak megtanulni káromkodni. Egy gyerek az utcán cifrább ocsmányságokat hall, mint nálam bármelyik videóban. Nem érzem azt, hogy az én felelősségem lenne. Elkezdtem anno egyfajta tartalmat gyártani, nem hiszem, hogy nekem kellene alkalmazkodni a felnövekvő generációkhoz.

Ugyanúgy, ahogy nekem kiskoromban megtiltották, hogy megnézzem a Rémálom az Elm utcában filmeket. Vannak erre ma már remek módszerek. Hozzáteszem, hogy már messze nem káromkodok annyit a videóimban, mint mondjuk 5-6 éve: most már nem „lételem”, hanem akkor van használva, amikor kell. Ezzel együtt ezt szerintem soha nem fogom tudni levakarni magamról. Mindig én leszek a káromkodós videós, akármit csinálok, ez a kritika mindig betalál.

Amit a szívemen viselek, az az, hogy mennyire érzékeny világot élünk 2021-ben. 13 éve még simán lehetett viccelődni a romákkal, simán kimondhattad, hogy „cigány”, nem sértődött meg senki. Ma már nem parodizálhatsz akármit, mert mindenféle fajgyűlölő nácinak állítanak be.

A politika most éli fénykorát, hiszen itt van a Facebook. Minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot a hozzászólására, azt hiszi, igaza van. Abban a tudatban él tovább, hogy ő nem hülye, és tolja tovább a f.ságait. Na, ha őket ki mered parodizálni… addig élsz! Mondjuk én még szerencsére élek. Imádom őket.

Paródiákkal váltál népszerűvé, de a puszta szórakoztatás helyett egyre gyakrabban foglalsz állást megosztó témákban is. Például Schobert Norbi és Szabó Péter, “a közhely királya” is megkapta tőled a magáét. Tudatos ez az irányváltás?

Mindig kimondtam a véleményemet az éppen aktuális dolgokról. Volt, amikor egy szinkronparódiában egy karakter szájába adtam a mondandóm, és volt, hogy arccal bele a kamerába. Szóval ez nálam mindig jelen volt, valamikor burkoltan, valamikor nyíltan, kőkeményen bele a néző arcába. Pár éve kezdtem erőteljesebben nyomni, amikor bejött a „Facebook üzeneteim” sorozat. Ott már azért mindenhez volt egy-két szavam. Még ha nem is világmegváltó gondolatokat, de valamit átadtam magamból.

Nagyot ment, több mint másfél millió megtekintést ért el az “Orbán Viktor egy napja” című paródiád, aztán az erre készült parádés reakciókat is összeszedted. Miért álltál bele ebbe? A Harry Potter átszinkronizása után, gondolom, senki nem írt volna rád, hogy megöli a (valójában nem is létező) kutyádat…

Az a helyzet, hogy már a videós pályafutásom kezdetén is nyíltan belementem a politikába. Rengeteg videóban parodizáltam az egész rendszert, például a Csernobil átszinkronizálásban, az Orbán és Putyin beszélgetős paródiában, a választások előtt is csináltam egy parlamenti vita paródiát, szóval mondhatjuk, hogy benne vagyok rendesen. Az tény, hogy a legutóbbi Orbán paródiám hatására sok ember megmozdult. Egész szélsőséges irányba ment át az egész, és akkor már nem volt olyan vicces a dolog. De azon a mai napig kacagok, hogy amikor az ember már nem tud mivel érvelni, a hajamat kritizálja, vagy azt, hogy van rajtam 20 kiló felesleg. Szerencsétlen nem létező kutyámat is miért kellett bántani? A szomszéd azóta se köszön…

Eddig 17 részes sorozatot szenteltél a neked érkező legprimitívebb üzeneteknek, a hasonló posztokat pedig a “Facebook idióták” sorozat gyűjti. Amit itt látunk, hallunk, szinte hihetetlen. Van, ami a fantáziád szüleménye, vagy tényleg ennyire hülyék (is lehetnek) egyes emberek?

Az emberek vérig sértődtek a Last of Us 2 videójáték története miatt, és a játékbeli karakterek szinkronhangjait halálosan megfenyegették. Esmeraldának lóvét gyűjtöttek a szemműtétjére. A Trónok Harcában a Joffrey karakterét alakító színészt, Jack Glessont az utcán köpték le. A Star Wars színésznőjét, Kelly Marie Trant az őrületbe kergették, mert nem tetszett az embereknek a karaktere.

Mintha épp ez ellen az ostobaság ellen szállnál harcba, már csak azáltal is, hogy közzéteszed a legsúlyosabb, néha tragédiává fajuló példákat, mint az online zaklatás miatti öngyilkosság. 

Próbálom szórakoztató köntösbe bújtatni ezeket a témákat, hogy aztán egy éles váltással elkezdjünk komolyan beszélni a dologról. Olyan világban élünk, ahol az ember bátran kiteregeti a saját magánéletét a közösségi oldalakon. Mit evett, hol nyaralt, hova megy másnap este 7-kor egyedül, satöbbi.

Vagy például lenge ruhában teszel ki képet magadról - aztán csodálkozol, hogy fent vagy szexoldalakon, utána pedig csak szégyenkezel. Nagyon sok naiv lány van, aki megbízik egy ismeretlen pasiban, akivel kettő napja beszélget a Tinderen, és elküldi neki a legintimebb képeit, videóit. Aztán rá pár napra kiderül, hogy egész jól megszedte magát a srác pénzzel fizetős pornóoldalakon. Sajnos ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyire elengedte magát, és hogy milyen kár volt vakon bízni mindenben és mindenkiben, aki küldött egy mosolygós szmájlit és elsütött egy jó poént. Aztán amikor kirúgnak az állásodból, már csak szívod a fogad, mert sehova nem vesznek fel. Mert aki utánad néz, "rájön", hogy egy k.va vagy. Hiába nem vagy az. Az ismerőseim közt is vannak, akik így jártak, én pedig végignéztem a szenvedésüket.

Rendszeresen kapsz fenyegetéseket, amiknek a többsége komolyan vehetetlen. Habár a neveket általában kitakarod vagy megváltoztatod, származott-e már jogi vagy egyéb problémád belőle, hogy a posztokat közzétetted?

Problémám még nem volt belőle. Vagy nem látták a sorozatot a főszereplők, vagy ha látták is, fel se fogják, hogy ők vannak benne. Egy-két alkalom volt, amikor rám írtak, de csak elismerték az igazamat. Megköszönték, hogy kitakartam a nevüket, mert nagyot égnének, ha kiderülne, hogy ők voltak azok. Ha mindenkinek kitenném a nevét, olyan cyberbullying hadjárat kezdődne a sok ezer néző által, hogy az viszont már jogi problémákat okozna. De ha nem lennének jogi következmények, akkor se tenném.

Ha kiemelek valakit, például a Facebook üzenetekben, azért teszem, hogy tudjunk beszélgetni a problémáról, amit képvisel az egyén. De semmiképp se névvel, személyi igazolvánnyal, adóazonosítóval meg TB-vel teszem.

Egész más irányvonalat képvisel például “A gonosz barát”, amiben azt mutatod be, hogyan tereli az embert a depresszió az öngyilkosság felé. A mentális egészség egyébként is visszatérő témád, korábban a pánikbetegségről készítettél videót. Mi motivál arra, hogy ezekről a témákról nyíltan beszélj a követőid előtt?

A saját tapasztalataim alapján készítem el ezeket a videókat. Amikor én beleestem ezekbe a helyzetekbe, nem volt mögöttem senki, aki értette volna a problémámat. Hisztinek fogták fel, vagy csak próbáltak együttérzően sablontanácsokat adni. Én, aki átestem ezeken, tapasztalatból tudok segíteni embereknek. Persze, minden probléma más, nem mindenki ugyanúgy van bekötve. Nem biztos, hogy az ami nekem segített, a nézőnek is fog, de egy próbát mindenképpen megér.

Legutóbb új arcodat mutattad meg a karácsonyi videódban is, ahol - részben - a fiatalabb korosztályt szólítottad meg egy fiktív gyerekműsor keretében. Egy megható, személyes élményedet mesélted el a családdal és az ajándékozzásal kapcsolatban. Hogy látod, átmennek az ilyen “társadalmi célú üzenetek?”

A közönség visszajelzése alapján igen. Szeretik, amikor a humor mellett néha egy kicsit komolyabb dolgokról beszélek, totál viccmentesen, a saját stílusomban, nem szájbarágósan. Úgy gondolom, soha nem fogok tudni az összes nézőmre hatni, ami nem is probléma, hisz mindannyian mások vagyunk. Itt is csak azt tudom mondani, ha pár ember kicsit máshogy kezdi el nézni ezt az egészet, megérte a videót elkészíteni. Számomra nagyon személyes ügy ez, mindenképp szerettem volna beszélni erről nyilvánosan is.

Korábban ápolóként dolgoztál, aztán otthagytad ezt a munkakört. Egy időre a videózástól is visszavonultál, de most újra gőzerővel dolgozol. Hogyan képzeled el a jövőt: tartalomgyártóként, teljes munkaidőben, vagy esetleg visszatérnél még valaha az egészségügybe?

4-5 éve a tartalomgyártás a főállásom. Emellett persze foglalkozom mással is, kreatív igazgató vagyok, reklámzeneszerző, illetve zeneszerző, hiszen a saját zenei projektemmel is foglalkozom (remélem, idén ki tudom adni a lemezemet). Az egészségügybe meg bármikor visszamennék, ha nem 24 órából állna egy nap. Nagyon szerettem ott dolgozni.