KULT

Radics Peti: „Ma már minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot, azt hiszi, igaza van”

A videós úgy gondolja: tökéletes eszköz lehet a csatornája, hogy segítsen vele az embereknek.


Radics Petit kíméletlen, társadalomkritikus humora tette az ország egyik kedvenc youtuberévé. Épp úgy élcelődik a legsötétebb Facebook-kommentelőkön, ahogyan Schobert Norbin, a Luxusfeleségeken vagy épp Orbán Viktoron - utóbbiról készült paródiáját eddig több mint másfél millióan tekintették meg. Érzékenyen nyúl ugyanakkor olyan témákhoz is, mint a depresszió, az öngyilkosság, vagy épp a közösségi média rejtett veszélyei. Egy rövidebb hiátus után visszatért, és azt ígéri: idén meghatározó időszak kezdődik a csatornája történetében. 

Már 13 éve vagy jelen a YouTube-on, mostanra pedig közel 800 ezer feliratkozód van. Hogy érzed, mennyiben változtak a tartalmaid ez alatt az idő alatt? Más-e ma youtubernek lenni, mint a legelején?

A jelenlegi csatornám 8 éve fut. Ezelőtt volt még két fiókom, de ezeket törölte a platform. A második törlésnél volt 8 ezer feliratkozóm, ott majdnem abba is hagytam az egészet, nagyon lesújtott. Akkoriban még nem voltak nagy terveim ezzel az egésszel, pusztán a magam örömére és emberek szórakoztatása miatt csináltam, de azért felszökött a vérnyomásom.

Ha van egy szerelemprojekted, egy nagyon kedves hobbid, amit valaki vagy valami ellehetetlenít, akkor morcos leszel.

Pedig akkoriban még szó nem volt arról, hogy ebből pénzt is lehet keresni. Maximum külföldről lehetett hallani erről legendákat.

2021-ben furcsán hangozhat, hogy valaki csak azért volt jelen a YouTube-on, mert szeretett volna ökörségekkel szórakoztatni, mindenfajta hátsó szándék nélkül. Pedig sokan így voltunk, sőt, vagyunk is ezzel a mai napig. Ha valami megmaradt abból az időszakból, az a hobbi, a szerelemprojekt.

A mai napig ugyanazzal a szeretettel állok neki vágni, forgatni, mint 10 éve. Annyi a különbség, hogy ma már pénzt is kereshetek ezzel. Illetve, hogy ennyi követő mellett már nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondasz, mit adsz ki a kezeid közül. Egy életre megjegyzik az emberek, ha hibázol. Ha indulatból gyártasz le egy videót, amiben valakit kritizálsz, könnyen baj lehet belőle. Ma már mindent át kell gondolnom, még a poénokat is: ha kérdőjeleket hagyok magam után, belekapaszkodnak az úgynevezett „trollok”, és most már nem 50 ember veszi magára a 800-ból, hanem 50 ezer a 800 ezerből. Ettől függetlenül ugyanúgy beleállok megosztó témákba, de azt tudatosan és átgondoltan teszem.

Számtalanszor felmerült veled szemben a vád, hogy sokat káromkodsz, ezzel rossz példát állítva a - sok esetben nagyon fiatal - követőid elé. Emellett kendőzetlenül beszélsz bizonyos társadalmi jelenségekről. És még a hajad is sétál! Van olyan kritika, amit megszívleltél?

Meglepődnél a statisztikán, hogy mennyi 20-50 közötti, és mennyi 18 év alatti felhasználó követ. Nyilván követ sok fiatal is, de nem hiszem, hogy tőlem fognak megtanulni káromkodni. Egy gyerek az utcán cifrább ocsmányságokat hall, mint nálam bármelyik videóban. Nem érzem azt, hogy az én felelősségem lenne. Elkezdtem anno egyfajta tartalmat gyártani, nem hiszem, hogy nekem kellene alkalmazkodni a felnövekvő generációkhoz.

Úgy gondolom, a szülő dolga lenne odafigyelni a gyermekeikre, hogy mit néznek az interneten.

Ugyanúgy, ahogy nekem kiskoromban megtiltották, hogy megnézzem a Rémálom az Elm utcában filmeket. Vannak erre ma már remek módszerek. Hozzáteszem, hogy már messze nem káromkodok annyit a videóimban, mint mondjuk 5-6 éve: most már nem „lételem”, hanem akkor van használva, amikor kell. Ezzel együtt ezt szerintem soha nem fogom tudni levakarni magamról. Mindig én leszek a káromkodós videós, akármit csinálok, ez a kritika mindig betalál.

Amit a szívemen viselek, az az, hogy mennyire érzékeny világot élünk 2021-ben. 13 éve még simán lehetett viccelődni a romákkal, simán kimondhattad, hogy „cigány”, nem sértődött meg senki. Ma már nem parodizálhatsz akármit, mert mindenféle fajgyűlölő nácinak állítanak be.

Pár éve még simán lehetett Istennel poénkodni, vagy a melegekkel. Ma már nem, mert még az is megsértődik, akinek köze nincs a fent említettekhez.

A politika most éli fénykorát, hiszen itt van a Facebook. Minden barom kimondhatja a véleményét, és ha kap egy lájkot a hozzászólására, azt hiszi, igaza van. Abban a tudatban él tovább, hogy ő nem hülye, és tolja tovább a f.ságait. Na, ha őket ki mered parodizálni… addig élsz! Mondjuk én még szerencsére élek. Imádom őket.

Paródiákkal váltál népszerűvé, de a puszta szórakoztatás helyett egyre gyakrabban foglalsz állást megosztó témákban is. Például Schobert Norbi és Szabó Péter, “a közhely királya” is megkapta tőled a magáét. Tudatos ez az irányváltás?

Mindig kimondtam a véleményemet az éppen aktuális dolgokról. Volt, amikor egy szinkronparódiában egy karakter szájába adtam a mondandóm, és volt, hogy arccal bele a kamerába. Szóval ez nálam mindig jelen volt, valamikor burkoltan, valamikor nyíltan, kőkeményen bele a néző arcába. Pár éve kezdtem erőteljesebben nyomni, amikor bejött a „Facebook üzeneteim” sorozat. Ott már azért mindenhez volt egy-két szavam. Még ha nem is világmegváltó gondolatokat, de valamit átadtam magamból.

Nagyot ment, több mint másfél millió megtekintést ért el az “Orbán Viktor egy napja” című paródiád, aztán az erre készült parádés reakciókat is összeszedted. Miért álltál bele ebbe? A Harry Potter átszinkronizása után, gondolom, senki nem írt volna rád, hogy megöli a (valójában nem is létező) kutyádat…

Az a helyzet, hogy már a videós pályafutásom kezdetén is nyíltan belementem a politikába. Rengeteg videóban parodizáltam az egész rendszert, például a Csernobil átszinkronizálásban, az Orbán és Putyin beszélgetős paródiában, a választások előtt is csináltam egy parlamenti vita paródiát, szóval mondhatjuk, hogy benne vagyok rendesen. Az tény, hogy a legutóbbi Orbán paródiám hatására sok ember megmozdult. Egész szélsőséges irányba ment át az egész, és akkor már nem volt olyan vicces a dolog. De azon a mai napig kacagok, hogy amikor az ember már nem tud mivel érvelni, a hajamat kritizálja, vagy azt, hogy van rajtam 20 kiló felesleg. Szerencsétlen nem létező kutyámat is miért kellett bántani? A szomszéd azóta se köszön…

A „miértagyurcsányjobbvót?” kérdésektől meg már a falra mászok. Aki nem szereti Orbán Viktort, az tuti Gyurcsány fanatikus. Ha viszont elmondod nekik, hogy egyikük politikájával se tudsz azonosulni, összeomlik a rendszerük. Ez a két véglet létezik, ha nem tartozol egyikhez se, valószínűleg földönkívüli vagy!

Eddig 17 részes sorozatot szenteltél a neked érkező legprimitívebb üzeneteknek, a hasonló posztokat pedig a “Facebook idióták” sorozat gyűjti. Amit itt látunk, hallunk, szinte hihetetlen. Van, ami a fantáziád szüleménye, vagy tényleg ennyire hülyék (is lehetnek) egyes emberek?

Az emberek vérig sértődtek a Last of Us 2 videójáték története miatt, és a játékbeli karakterek szinkronhangjait halálosan megfenyegették. Esmeraldának lóvét gyűjtöttek a szemműtétjére. A Trónok Harcában a Joffrey karakterét alakító színészt, Jack Glessont az utcán köpték le. A Star Wars színésznőjét, Kelly Marie Trant az őrületbe kergették, mert nem tetszett az embereknek a karaktere.

Igen, tényleg lehetnek ennyire hülyék az emberek, és szerintem még nem láttunk semmit. Most indul csak a buli, hogy mindenkinek hirtelen fene nagy önbizalma lett.

Mintha épp ez ellen az ostobaság ellen szállnál harcba, már csak azáltal is, hogy közzéteszed a legsúlyosabb, néha tragédiává fajuló példákat, mint az online zaklatás miatti öngyilkosság. 

Próbálom szórakoztató köntösbe bújtatni ezeket a témákat, hogy aztán egy éles váltással elkezdjünk komolyan beszélni a dologról. Olyan világban élünk, ahol az ember bátran kiteregeti a saját magánéletét a közösségi oldalakon. Mit evett, hol nyaralt, hova megy másnap este 7-kor egyedül, satöbbi.

Sose lehet tudni, hogy ki figyeli a dolgainkat. Nagyon otthon érezzük magunkat a Facebook-on, de bele sem gondolunk, hogy kik követnek minket ezeken az oldalakon és várják nyálcsorgatva a lehetőséget, hogy mikor tudnak elkapni az utcán.

Vagy például lenge ruhában teszel ki képet magadról - aztán csodálkozol, hogy fent vagy szexoldalakon, utána pedig csak szégyenkezel. Nagyon sok naiv lány van, aki megbízik egy ismeretlen pasiban, akivel kettő napja beszélget a Tinderen, és elküldi neki a legintimebb képeit, videóit. Aztán rá pár napra kiderül, hogy egész jól megszedte magát a srác pénzzel fizetős pornóoldalakon. Sajnos ilyenkor döbben rá az ember, hogy mennyire elengedte magát, és hogy milyen kár volt vakon bízni mindenben és mindenkiben, aki küldött egy mosolygós szmájlit és elsütött egy jó poént. Aztán amikor kirúgnak az állásodból, már csak szívod a fogad, mert sehova nem vesznek fel. Mert aki utánad néz, "rájön", hogy egy k.va vagy. Hiába nem vagy az. Az ismerőseim közt is vannak, akik így jártak, én pedig végignéztem a szenvedésüket.

Csak annyit tehetek, hogy néha beszélgetek erről a nézőimmel, hátha valaki hallgat rám és komolyabban veszi az online világ veszélyeit.

Rendszeresen kapsz fenyegetéseket, amiknek a többsége komolyan vehetetlen. Habár a neveket általában kitakarod vagy megváltoztatod, származott-e már jogi vagy egyéb problémád belőle, hogy a posztokat közzétetted?

Problémám még nem volt belőle. Vagy nem látták a sorozatot a főszereplők, vagy ha látták is, fel se fogják, hogy ők vannak benne. Egy-két alkalom volt, amikor rám írtak, de csak elismerték az igazamat. Megköszönték, hogy kitakartam a nevüket, mert nagyot égnének, ha kiderülne, hogy ők voltak azok. Ha mindenkinek kitenném a nevét, olyan cyberbullying hadjárat kezdődne a sok ezer néző által, hogy az viszont már jogi problémákat okozna. De ha nem lennének jogi következmények, akkor se tenném.

Inkább mondják azt, hogy kamu az egész sorozat, amiért nem mutatom a neveket, vagy megváltoztatom őket, mint hogy embereket csináljanak ki az elvakultabbak, akik azon élvezkednek, hogy valaki jóval gyengébb értelmi képességekkel rendelkezik, mint ők.

Ha kiemelek valakit, például a Facebook üzenetekben, azért teszem, hogy tudjunk beszélgetni a problémáról, amit képvisel az egyén. De semmiképp se névvel, személyi igazolvánnyal, adóazonosítóval meg TB-vel teszem.

Egész más irányvonalat képvisel például “A gonosz barát”, amiben azt mutatod be, hogyan tereli az embert a depresszió az öngyilkosság felé. A mentális egészség egyébként is visszatérő témád, korábban a pánikbetegségről készítettél videót. Mi motivál arra, hogy ezekről a témákról nyíltan beszélj a követőid előtt?

A saját tapasztalataim alapján készítem el ezeket a videókat. Amikor én beleestem ezekbe a helyzetekbe, nem volt mögöttem senki, aki értette volna a problémámat. Hisztinek fogták fel, vagy csak próbáltak együttérzően sablontanácsokat adni. Én, aki átestem ezeken, tapasztalatból tudok segíteni embereknek. Persze, minden probléma más, nem mindenki ugyanúgy van bekötve. Nem biztos, hogy az ami nekem segített, a nézőnek is fog, de egy próbát mindenképpen megér.

Lelkiismeretes, empatikus fickónak tartom magam, ha tudok segíteni, megpróbálok. Erre tökéletes eszköz a csatornám. Ha csak egy embernek tudok segíteni, máris megérte.

Legutóbb új arcodat mutattad meg a karácsonyi videódban is, ahol - részben - a fiatalabb korosztályt szólítottad meg egy fiktív gyerekműsor keretében. Egy megható, személyes élményedet mesélted el a családdal és az ajándékozzásal kapcsolatban. Hogy látod, átmennek az ilyen “társadalmi célú üzenetek?”

A közönség visszajelzése alapján igen. Szeretik, amikor a humor mellett néha egy kicsit komolyabb dolgokról beszélek, totál viccmentesen, a saját stílusomban, nem szájbarágósan. Úgy gondolom, soha nem fogok tudni az összes nézőmre hatni, ami nem is probléma, hisz mindannyian mások vagyunk. Itt is csak azt tudom mondani, ha pár ember kicsit máshogy kezdi el nézni ezt az egészet, megérte a videót elkészíteni. Számomra nagyon személyes ügy ez, mindenképp szerettem volna beszélni erről nyilvánosan is.

Korábban ápolóként dolgoztál, aztán otthagytad ezt a munkakört. Egy időre a videózástól is visszavonultál, de most újra gőzerővel dolgozol. Hogyan képzeled el a jövőt: tartalomgyártóként, teljes munkaidőben, vagy esetleg visszatérnél még valaha az egészségügybe?

4-5 éve a tartalomgyártás a főállásom. Emellett persze foglalkozom mással is, kreatív igazgató vagyok, reklámzeneszerző, illetve zeneszerző, hiszen a saját zenei projektemmel is foglalkozom (remélem, idén ki tudom adni a lemezemet). Az egészségügybe meg bármikor visszamennék, ha nem 24 órából állna egy nap. Nagyon szerettem ott dolgozni.

Az idei év mindenképp a csatornám megújulásáról fog szólni, és szépen lassan elhagyom azokat a tartalmakat, amiket a YouTube már nem igazán kedvel (a szinkronparódiákat). Egy olyan vonalon indulok el, ami a csatorna történelmében talán a legmeghatározóbb időszak lesz. Meglátjuk. Rajta vagyok!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megbánta a szexvideóját, már csak hamis ékszereket visel, és kartonpapír-fóbiája van – 45 érdekesség a 45 éves Kim Kardashianról
Tanár akart lenni, nem szereti az alkoholt, imádja a méheket, félig nyitott szemmel alszik. Írjunk még ilyeneket? Írunk!


1. Apja, Robert Kardashian örmény származású volt, Helen (Arakelian) és Arthur Thomas Kardashain fia. Kim édesanyja, Kris Jenner pedig angol, skót, ír, német, holland és walesi ősökkel rendelkezik.

2. Kisgyerekként az volt az elsődleges életcélja, hogy tanár legyen.

3. 14 éves korában fényűző születésnapi partit rendeztek a tiszteletére Michael Jackson Neverland Ranch nevű birtokán.

4. Egy iskolába, a Buckley Schoolba járt az öccsével, Rob Kardashiannal, a nővérével, Kourtney Kardashiannal, valamint gyerekkori barátnőivel, Paris Hiltonnal és Nicole Richie-vel.

5. Paris Hiltont még korábbról ismeri, ők ketten még az óvodában ismerkedtek meg.

6. 1998-ban érettségizett a kaliforniai Bel Air-i Marymount High Schoolban.

7. Az amerikai állatjogi szervezet, a PETA 2010-ben a legrosszabbul öltözött embernek választotta, mivel állati eredetű szőrmeruhát viselt.

8. A szalagavatóján a szerelme, Michael Jackson unokaöccse, T.J. Jackson volt a partnere. Alig néhány héttel az O.J. Simpson-per lezárulta után T.J. édesanyját, DeeDee-t holtan találták egy úszómedencében. A tragikus esemény még közelebb hozta egymáshoz őket. Kim azóta is T.J.-t tartja az első igazi szerelmének.

9. Eddig háromszor volt házas: Damon Thomasszal 2000 és 2004 között, Kris Humphriesszal 2011 és 2013 között, illetve Kanye Westtel (jelenleg Ye néven ismert) 2014 és 2022 között. Utóbbihoz hét hónapos jegyesség után ment feleségül az olaszországi Firenze Fort di Belvederében. A barátnője, Lana Del Rey is fellépett a ceremónián.

10. Kim hithű keresztény, és egyszer kifejezte abbéli szándékát, hogy a barátaival Biblia-tanfolyamot indítson. Jár a vasárnapi istentiszteletekre, és sokat adakozik a templomának.

11. Bár bulizós lánynak tartják, valójában nem szereti az alkoholt.

12. 2010 óta krónikus pikkelysömörben szenved, ahogy az édesanyja, Kris is.

13. 2004-ben Brandy Norwood énekesnő stylistjaként dolgozott, később pedig a színésznő Lindsay Lohan személyi bevásárlója és stylistja lett.

14. Élete során olyan ismert férfiakkal jött össze többek között, mint Reggie Bush, Miles Austin, Ray J, Nick Cannon, Nick Lachey, Gabriel Aubry (Halle Berry lányának apja), 50 Cent, Usher, Cristiano Ronaldo, John Mayer vagy Pete Davidson.

15. Hatalmas rajongója Jennifer Lopeznek és a szintén örmény-amerikai énekesnő-színésznőnek, Chernek. Állítása szerint fiatalkorától kezdve Jennifer Lopez stílusát utánozta, és próbált olyan testalkatot összehozni magának, mint amilyen az övé.

16. 2016. október 2-án, a párizsi divathéten való részvétele alatt kirabolták őt a hotelben, ahol megszállt. Öt, rendőrnek öltözött személy hatolt be a szobájába, megkötözték, és bekötötték a száját, majd 10 millió dollár értékű ékszert loptak el tőle. Kim, akit betettek a kádba, fizikailag sértetlen maradt, és állítólag az életéért könyörgött. Sikerült kiszabadítania a kezét, és segítségért kiáltott. A tolvajok elmenekültek.

17. Kim beismerte, hogy a 2016-os incidens óta csak hamis ékszereket visel nyilvános helyeken. Emellett nem tart otthon sem valódi ékszereket.

18. Négy gyermeke született Kanye Westtől: 2013-ban North West nevű lánya, 2015-ben Saint West nevű fia, 2018-ban Chicago West nevű lánya és 2019-ben Psalm West nevű fia. Saint születése után az orvosok azt mondták Kimnek, hogy életveszélyes lenne számára egy újabb szülés, így Chicago és Psalm már béranya segítségével jöttek a világra.

319. Tinédzserként nagy rajongója volt Drew Barrymore-nak és a Spice Girlsnek is, gyakran öltözött be a kedvence, Posh Spice, azaz Victoria Beckham ruháiba.

20. Régebben konzervatív republikánusnak tartotta magát, de azóta átállt a demokraták oldalára.

21. A kedvenc filmjei az 1995-ös Spinédzserek és a 2004-es Szerelmünk lapjai.

22. Távoli unokatestvére Ellen Degeneresnek, Louisa May Alcott írónőnek, Ted Dansonnak, John Adams és John Quincy Adams elnököknek közös ősük, Thomas Gardner III révén. Edward Frost nevű ősén keresztül szintén távoli unokatestvére Jane Fondának, Henry Fondának, George W. és George H. W. Bush elnököknek, illetve Liv Tylernek és Steven Tylernek. Edmund Rice nevű ősén keresztül távoli rokona Calvin Coolidge elnöknek, Matt Damonnak, az író Edgar Rice Burroughs-nak, valamint Lucille Ball és Elisabeth Shue színésznőknek. Hugh Mason nevű ősén keresztül pedig távoli unokatestvére Kate Uptonnak, Carole Lombardnak és az író Tennessee Williamsnek.

23. 2009-ben Arany Málna-díjra jelölték a legrosszabb női mellékszereplő kategóriában a Katasztrófafilm című borzalmas vígjátékban nyújtott alakításáért. Ő azonban nem sértődött meg ezen, sőt, hízelgőnek találta. „Már a jelölés is megtiszteltetés! LOL!” – írta egy bejegyzésében.

24. 2010-ben a Maxim magazin a legszexibb nőket soroló Hot 100 Women nevű listáján a 9. helyet szerezte meg.

25. 2017 végén carpalis alagút szindrómát diagnosztizáltak nála.

26. A kedvenc zenei előadói között szerepel Jennifer Lopezen és Cheren kívül Alicia Keys, Usher, Taylor Swift, Lady Gaga és Beyoncé.

27. Ő volt a világ történelmének legjobban kereső valóságshow-sztárja. A Forbes szerint csak a 2016-os bevétele 51 millió dollár volt, amely interjúdíjakból, a ruhakollekciójából, a parfümértékesítéséből, a tévés szerepléseiből és a filmszerepeiből állt össze. Azóta megelőzte őt a húga, Kylie Jenner.

28. A kedvenc tévéműsorai a Szex és New York, a The Oprah Winfrey Show és Bűnügyi akták.

29. A kedvenc szupermodelljei Cindy Crawford és Linda Evangelista.

30. A kedvenc könyvei Mitch Albomtól a Keddi beszélgetések életről és halálról, valamint Rick Warrentől a Céltudatos élet.

31. Keresztneve, a Kimberly egy angol név, amelynek jelentése „a királyi erdő fájából”.

32. Sokan kritizálták azért, mivel 2023 májusában átverekedte magát az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja alatt a tüntetők egy csoportján, hogy leforgathassa a jeleneteit az Amerikai Horror Story című sorozatban.

33. Hat piercingje van: egy a köldökén, egy a jobb fülében és négy a bal fülében.

34. Egykor azzal vádolták, hogy ő maga „hívta magára” a lesifotósokat, de Kim ezt tagadta. Azt azonban beismerte, olyan előfordult, hogy szándékosan ment el bizonyos helyekre, amelyekről tudta, hogy fotósok lesznek ott.

35. Megbánta a szexvideóját, amit akkori pasijával, Ray J-jel készített, és amely nem sokkal később „közkincs” lett az interneten. „Ezzel kell élnem az életem hátralévő részében. Ez olyasvalami, ami folyamatosan a fejem felett lóg. Valószínűleg az egyetlen dolog, amiről azt kívánom, bárcsak ne létezne. Ha törölhetnék valamit az életemben elkövetett hülyeségeimből, akkor valószínűleg ez lenne az” – mondta erről.

36. Sokan nem tudják róla (vagy nem vették észre), de van egy szeplő a jobb szemgolyóján.

37. Annak, aki főzni szeretne neki, ügyelnie kell arra, hogy a menüben ne legyen koriander, mustár, paprika, kék sajt vagy vörösbársony-torta, ezeket ugyanis ki nem állhatja.

38. Óriási rajongója Elizabeth Taylornak. A színésznő halála után Kim 65 000 dollárt költött ékszerekre Taylor hagyatékának aukcióján, sőt, majdnem megvette a házát is.

39. Amellett, hogy retteg a striáktól, még kartonpapír-fóbiája is van. Például utálja a starbucksos poharak kartonhüvelyét, és ha valaki leveszi azt neki, még a szobát is el kell hagynia, annyira gyűlöli a hangját. „Számomra olyan, mintha körmök kaparnának egy táblán. Utálom a kartont.”

40. A hétköznapi emberekkel ellentétben Kim egyáltalán nem fél a méhektől, sőt, fiatalabb korában sokszor meg is fogta őket, és játszott velük. És soha nem csípték meg. A pókoktól viszont irtózik.

41. Saját bevallása szerint félig nyitott szemmel szokott aludni, ez pedig a frászt hozza az emberekre.

42. Bár 20 éves korában még ejtőernyőzött, ma már azonban fél a magasságtól.

43. Kimet sokan, sokszor vádolták azzal, hogy a testének kvázi minden porcikája átesett már valamilyen plasztikai műtéten, ő maga azt mondta, hogy néhány botoxkezelésen kívül semmiféle szépészeti beavatkozása nem volt.

44. Állítása szerint csak ötnaponta szokta megmosni a haját, mert szerinte így marad egészséges állapotban.

45. Hogy távol maradjon a lesifotósoktól, 2017-ben Kim meglepte a férjét, Kanye Westet a születésnapján egy saját, kibérelt szigettel a Bahamákon. 2020-ban, a 40. születésnapjára Kim szintén bérelt egy szigetet a barátai és a családja számára, ahol bálnákat figyeltek, kajakoztak, és filmeket néztek a tengerparton. A rajongói azonban nem voltak elégedettek a drága születésnapi bulival, mivel az a 2020-as Covid-világjárvány kellős közepén került megrendezésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa
Sam Rivers 48 éves volt. A zenekar nem közölte a basszusgitáros halálának okát.


48 éves korában elhunyt Sam Rivers, a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa, írja a BBC. A zenekar jelentette be a tragédiát, a halál okát nem közölték.

Sam Rivers 1994-ben csatlakozott Fred Durst, John Otto és DJ Lethal mellé, amikor megalapították a Limp Bizkitet. A nu metal korszak egyik meghatározó formációjának basszusgitárosaként a 2000-ben megjelent, világsikert hozó Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water album idején kapta meg a Gibson legjobb basszusgitárosnak járó díját.

A zenekar közlése szerint Rivers személyisége és játéka alapvetően határozta meg a csapat hangzását: a dalok lüktetését, a káoszban a nyugalmat, a hangzás lelkét látták benne. A búcsúsorokból kiderül, hogy

nemcsak zenésztársukat, hanem egy különleges alkotót is elvesztettek.

Rivers 2015-ben egészségi okokból időlegesen visszavonult. Elmondása szerint a túlzott alkoholfogyasztás következtében kialakult májbetegséggel küzdött, az orvosi tanácsokat követve felhagyott az ivással, és sikeres májátültetésen esett át.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Pitbull Budapestre jön: A Puskásban lép majd fel, hamarosan indul a roham a jegyekért
Az I’m Back! turné a korábbi koncertsorozat hangulatát viszi tovább, nagyobb show-val, illetve jobb vizuális effektekkel és pirotechnikával. Pitbull először jön Budapestre.


Hosszú karrierje alatt még nem járt nálunk, így először ad magyarországi arénakoncertet Pitbull, aki az I’m Back turnéjának állomásai közt talált helyet a budapesti Puskás Arénának, és Lil Jont is magával hozza.

„Kopaszsapkákat bekészíteni!” - írja a Facebookon tett bejelentés mellé a szervező Live Nation. A kiadó oldala szerint a teljes körű jegyértékesítés október 24-én délben indul - ezt megelőzően a regisztrált tagok férnek hozzá elővételes belépőkhöz, október 22-én 12 órától.

A Give Me Everythinggel vagy éppen a Timberrel világhírűvé vált zenei producer show-jában közreműködik a zenekara, a The Agents, és színpadra lép a The Most Bad Ones tánckar is.

Akinek viszont a műfaj rajongói még jobban örülnek majd, az az előzenekarként érkező Lil Jon, hiszen így két világsztár jelenik meg a Puskás Aréna színpadán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Vadászat után, avagy nemi erőszak a Yale-en? – Julia Roberts és Andrew Garfield is remekelnek ebben a kissé kisiklott értelmiségi thrillerben
„Nem kell mindennek kényelmesnek lennie” – hirdeti a film plakátszlogenje. Nos, ez a film sem az.


Nehéz kiismerni az olasz rendező „fenegyerek” (bár 54 évével gyereknek aligha lehetne nevezni) Luca Guadagnino stílusát, mivel sok mindenbe belekapott, és sok mindenben jeleskedett is már. Mostanában pedig megállás nélkül melózik. Filmesként már az ezredforduló óta aktív, de szélesebb körben akkor ismerte meg a nevét a világ, amikor nyolcadik filmje, a 2017-es Szólíts a neveden Oscar-jelöléseket (majd egy forgatókönyvírói díjat is) kapott. Pedig már korábban is olyan filmekkel jelentkezett, mint a pornográf jelenetekkel is tarkított és botrányos Melissa P. – Minden este 100-szor, kefével (2005), illetve a Tilda Swinton nevével fémjelzett Szerelmes lettem (2009) és Vakító napfényben (2015) – ez utóbbihoz már Ralph Fiennes és Dakota Johnson is asszisztáltak.

A Szólíts a neveden sikere után aztán már konkrétan Guadagnino nevét keresete a filmcsemegékre éhes közönség, ő pedig nem is hagyta őket étlen-szomjan.

Érkezett tőle Dario Argentino 1977-es Sóhajok című művészhorrorjának azonos című, 2018-as feldolgozása (szintén Dakota Johnsonnal), a 2020-as Akik mi vagyunk című sorozat, a Csontok meg minden című romantikus kannibáldráma Timothée Chalamet-vel 2022-ben, a pörgős, sportos szerelmi háromszög, azaz a Challengers 2024-ben, illetve Daniel Craig-es életrajzi, történelmi melegdrámája, a Queer, szintén tavaly.

Ezek pedig mind, egymástól igen-igen különböző habitusú, szellemiségű, stílusú filmek voltak, talán csak a nyugtalanító, időnként kissé nyomasztó és bikaerős, szinte kézzel fogható atmoszférát, valamint a kifejezetten erős színészi alakításokat számíthatjuk közös pontnak köztük. Ezekhez Guadagnino nagyon ért.

Hogy megállás nélkül dolgozik, arra pedig itt van példának a Vadászat után, amely a harmadik filmje másfél éven belül, s amelyről azt kell mondjuk, szintén a fenti két fő erényt tudja felmutatni: az erős atmoszférát és a csodás színészi alakításokat.

De vajon van-e benne ennél is több?

Ebben Julia Roberts alakítja Alma Imhoffot, a Yale egy ragyogó és karizmatikus filozófiaprofesszorát, a feminista ügyek régóta elkötelezett harcosát, akit a sztárdiákja, Maggie Price (Ayo Edebiri A mackóból) is bálványoz, akinek a szülei elég gazdagok ahhoz, hogy rengeteg adománnyal segítsék az egyetem működését. Többen, köztük Alma pszichoanalitikus férje, Frederik (Michael Stuhlbarg), akinek a viselkedése furcsán ingadozik a kedves, szerető és támogató, valamint a szeszélyes ás sértődős férj között, úgy gondolják, Alma nem illendő módon hagyta, hogy belészeressen egy gazdag diák (Maggie ugyanis leszbikus). Ott van még azonban Alma folyamatosan flörtölő professzorkollégája és közeli barátja, Hank (Andrew Garfield) is, aki talán ennél többet is szeretne tőle. Az Alma és Frederik által rendezett, nem kevés alkohollal felöntött buli után Maggie-t a nyilvánvalóan részeg Hank kíséri vissza a kollégiumába. Másnap Maggie nem jelenik meg az órán, majd este meglátogatja Almát egy szörnyű váddal, miszerint Hank megerőszakolta őt. Hank tagadja a vádakat, így Almának el kell döntenie, kinek az oldalán áll ebben a bonyolult, a saját életüket és az iskoláét is veszélyeztető válságban.

A Vadászat után egy ízig-vérig entellektüel film tele hosszú filozófiai, kultúrtörténeti diskurzusokkal, e tekintetben pedig eléggé hasonlít Woody Allen filmjeihez.

Ez azonban minden bizonnyal konkrét célja is volt Guadagninónak, ugyanis a film pontosan olyan főcímet kapott (karakterkészletében, stílusában stb.), mint amiket Allen rendezéseiben látni. Azok tömör, általában maximum 100 perces játékidejét viszont már nem vette át, Guadagnino sokkal ráérősebben épít világot és karaktereket, a nem túl eseménydús 138 perces hosszt azonban sajnos a türelmünk erősen megsínyli időnként.

Persze korántsem üres képsorok peregnek a szemeink előtt, hiszen a fentiek tükrében is látszik, hogy rengeteg tematikát próbált belesűríteni az eddig színészként ismert Nora Garrett az első (és egyébként eredeti, azaz nem más médiumból adaptált) forgatókönyvébe: szexuális kihasználás és vádak, egyetemi politika, generációs szakadékok, a #MeToo és a „cancel culture” komplexitása mind benne vannak, ugyanakkor górcső alá helyezi az intézményes nőgyűlöletet, az identitáspolitikát, az igazság és az emlékezet szembenállását, a traumák feldolgozását (Alma is sérült lelkileg a múltja miatt), a hatalmi dinamikákat vagy a múltbeli cselekedetek következményeit.

Talán sok is a téma itt, amelyek egy idő után kioltják egymást, külön-külön ugyanis nem kapnak annyi figyelmet és olyan részletes kivesézést, amelyet aztán a film után zsebre tehetnénk.

Guadagnino tehát most talán egy kicsit elfáradt (nem is csoda), de még így is simán leiskoláz (itt szó szerint) sok, hozzá hasonló, a filmet értő és érző mozgóképes művészt.

Ahogy azonban korábban említettük, a hangulat most is csillagos ötös, ebben pedig nagy szerepe van  a kétszetes Oscar-díjas Trent Reznor-Atticus Ross zeneszerző párosnak (Social Network – A közösségi háló, Lelki ismeretek, Challengers, Tron: Ares), akik ezúttal nem éppen a rájuk jellemző elektronikus taktusokkal dolgoztak, de most is igen egyedi hangzásvilágot kölcsönöztek a képsorok alá.

A színészek pedig ezúttal is tudásuk legjavát hozzák: Julia Roberts régen volt ennyire jó (kellett hozzá ez a szerep), de Andrew Garfield, Ayo Edebiri és a mindig kiváló Michael Stuhlbarg (Egy komoly ember, Gengszterkorzó, Érkezés, Szólíts a neveden, A víz érintése, Csontok meg minden) is kiválóak. Így, mindent összevetve pedig a Vadászat után egy Guadagninóhoz képest kissé ritmustalan, tömény és csapongó, ennélfogva pedig valamennyire félrement, de mindenképp érdekes és elgondolkodtató bejegyzés lesz a rendező filmográfiájában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: