A Rovatból

Az árokparton kezeli a megerőszakolt kislányokat

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart rendelést, ha úgy hozza a szükség.
Mizsur András írása, Abcúg, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2018. május 07.



Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart rendelést, ha úgy hozza a szükség. Rajta kívül nincs másik szakember a térségben, pedig hatalmas igény lenne rá, hogy valaki meghallgassa a felnőtteket, gyerekeket, mondja Tasi, aki egyszemélyben pszichológus, szociális munkás és tanító. Munkája során rengeteg bántalmazásos esettel találkozik; sokszor neki kell rendőrségi feljelentést tennie, mert a nemi erőszakot elszenvedő lányoknak még saját anyjuk sem hisz.

Ha jól tudom, Tiszabőn és a környező falvakban ön az egyetlen pszichológus.

Igen, a kunhegyesi járáshoz tartozó hét településen (Abádszalók, Kunhegyes, Tiszabő, Tiszabura, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tomajmonostora) egyedül járok körbe. A járásközpontban, Kunhegyesen van még rajtam kívül szakember, de ott is többnyire helyettesítéssel oldják meg az ellátást. Mindenki túlterhelt, nem tudjuk ellátni rendesen a térséget, miközben azt látom, hogy borzasztó nagy igény lenne pszichológus segítéségére.

Tiszabő és Tiszabura az ország legszegényebb települései közé tartozik, de az egész járásra jellemző a munkanélküliség és a szegénység. Kik fordulnak pszichológushoz ezeken a településeken?

Az újszülöttektől kezdve a kilencven évesekig szinte minden korosztály megfordul nálam, óvodákhoz, iskolákhoz, családsegítőlhöz járok. Sokan esnek be az utcáról, sőt, most már azt mondhatom, hogy a kliensek nagyobb része magától jön hozzám, nem pedig küldik. Bekerült a köztudatba, hogy “van az a pszichológus, aki szerda esténként jön, és bele lehet menni hozzá.”

Papíron összesen hét órát rendelek egy héten, azaz minden településre egy óra jut. Mondanom sem kell, ez rettentően kevés. Hivatalosan annyi lenne a feladatom, hogy megszűröm az eseteket és tovább küldöm őket a pszichiáterhez, a fejlesztő pedagógushoz vagy a nevelési tanácsadóhoz. Mivel azonban az egész rendszer szolgáltatáshiányos – a gyerekpszichiáternál például minimum egy hónap a várakozási idő – ezért nem tehetem meg, hogy ennyit várjak,

ha ott ül velem szemben egy hatodikos kislány, aki összevagdosta a karját az iskolában. Hétvégén egy olyan családdal foglalkoztam, ahol a 13 éves kamaszfiú vágta le az édesapját a kötélről, de már nem tudtak rajta segíteni. Azonnal be kellett avatkoznom, hogy ne történjen még nagyobb baj.

Mit jelentett pontosan a beavatkozás?

Elmondták, hogy sokkot kaptak, még sírni sem tudnak, fel sem fogták igazán, mit történt.

Ilyenkor gyorsan fel kell mérni, milyen erőforrások vannak, mibe tudnak kapaszkodni, hiszen én csak egy órát tudok velük lenni, de hétfőn reggel meg fogják kérdezni a fiút az osztálytársai, hogy mi történt az apjával. Beszélgettünk a halálról, hisznek-e valamiben, gyakorlati dolgok is szóba kerültek, például ki viszi a gyerekeket iskolába hétfőn.

Mi lett a kislánnyal? Kiderült, mi volt az oka, hogy összegvagdosta magát?

Legalább húsz hasonló esetet tudnék mondani csak ebből az évből. Egy ideig nagyon terjedt a Kék Bálna nevű jelenség a tinédzserek között, és az egyik feladat az volt, hogy az elköteleződés bizonyítékaként vagdossák össze magukat. Ettől függetlenül is “divatos” a környékbeli kamaszok között, hogy ezzel fejezik ki fájdalmukat.

Amikor a dolgok mélyére ások, mindig kiderül, hogy ez arról szól: “figyelj rám, szükségem van a szeretetedre.” Nem tudom elmondani szavakkal, elmondom hát így. A terápiák során oda lyukadunk ki, hogy a szülőket le kell ültetni a gyerekükkel, kitalálunk külön anya- és apaidőt.

És ez működik, én csak egy szócső vagyok, hogy a kamaszgyerekek el tudják mondani, mennyire szükségük van a szeretetre, a figyelemre. Persze olyan is van, hogy valamilyen komoly krízis, törés van a háttérben, de legtöbbször ilyen egyszerű, banális megoldásokra van szükség, hogy elkezdjenek végre kommunikálni egymással a családtagok.

Fotó: Magócsi Márton

A két említett konkrét példán kívül milyen tipikus esetekkel találkozik a praxisában?

Rengeteg tanulási és magatartászavaros gyerekkel találkozom, felnőtteknél a depresszió a leggyakoribb, de előfordul skizofrénia, borderline is. Rengetegen magányosak; hiába élnek családban, nagyon felületes a kapcsolat. Nem mernek megnyílni a másik felé. Szeretem behívni az egész családot, ha valamelyik gyerekkel probléma van, hogy rendszerként tudjanak működni. Nem ritka, hogy egy-két terápiás tanácsadás után kiderül: az igazi gond az apánál vagy az anyánál van.

Több bántalmazásos esetem van: a családon belüli nemi erőszak, kiskorú megrontása is sok helyen előfordul. Sokszor maguk az anyák mondják, hogy a lányuk csak kitalálta az egészet, nem történt semmi. Ilyenkor nekem kell beleállni és megtenni a rendőrségi feljelentést.

A nemi erőszak áldozatai sokszor nehezen kérnek segítséget, nem fordulnak a rendőrséghez. Hogyan jutnak a tudomására ezek az esetek?

Mivel rendszeresen megfordulok a településeken, tudják, hogy lehet hozzám fordulni, szerencsére megvan a bizalom felém. Nem szoktam mérlegelni, hogy mennyi igazságalapja van a történetnek, azonnal megteszem a szükséges lépéseket. A szomorú valóság az, hogy minden esetben beigazolódott a gyanú. Nem is olyan régen volt egy család, ahol a nevelőapa részéről történt erőszak, a feleség mégis végig védte őt. A férfi jelenleg is börtönben ül.

Hogyan viszonyulnak magához ezek után az anyák?

Van, aki haragszik rám, és a mai napig a megerőszakolt lányát hibáztatja. De van döbbenet is, amikor az anya a gyerek mellé áll, megszakítja a kapcsolatot a férfivel, távoltartást kér. Nekem ilyenkor azt kell erősítenem a lányban, nem lehet az ő hibája, hogy 14 évesen nem tudta magát megvédeni. A lány, akiről most beszélünk, rendőr akart lenni, de első körben elutasították, mert nem lehet büntetett előéletű személy bejelentve a lakcímére. Ez is a rendszer hibáját mutatja, hogy az áldozatot bünteti. Az sem véletlen, hogy a lány pont rendőr akar lenni…

Mennyire nyitottak az emberek, hogy pszichológushoz forduljanak és szakembertől kérjenek segítséget?

Máshol azt hallom, mennyire nem hisznek a pszichológiában és elzárkóznak ettől, a környéken viszont abszolút megvan a fogadókészség erre. Mindenhol hosszú listával várnak, aznap hányan jönnének tanácsadásra, amit hivatalos keretek között nyilván képtelenség lenne teljesíteni, de itt nem tehetem meg, hogy azt mondjam, lejárt a rendelési idő, megyek.

Szerintem a nyitottság oka részben az, hogy nap mint nap a települések lakói között mozgok, ezért nincs túlmisztifikálva, hogy pszichológus vagyok, én sem szeretem külön hangsúlyozni ezt. Sokan meg is lepődnek, hogy “ja, te vagy a pszichológus!”

Egy ember vagyok, akit érdekel, mi van veled, ennyi, ami megkülönböztet minket – szoktam mondani. Ha két jó szót tudok mondani, onnantól már nyílnak a kapuk. Sokszor megjegyzik, hogy könnyű velem beszélgetni és az is segít, hogy a rendelés után elmegyek a településről, másnap nem futhatunk össze a kisboltban vásárlás közben.

Fotó: Magócsi Márton

Roma családokkal is foglalkozik?

Igen, teljesen vegyes a kép. Roma családoknál annyival másabb a terápia struktúrája, hogy ha van 8-9 gyerek a családban, akkor értelemszerűen nem tudok mindenkit behívni beszélgetni. Inkább fogom magam, elmegyek és leülök a családhoz, ott próbálok hatni, minthogy egy irodában várjam őket, hátha bejönnek. Mert nem jönnek. Nincs is irodám, egyik településen sem, a kocsim csomagtartójában tartom a fejlesztőjátékokat és az IQ-teszteket.

Rendeltem már árokparton és gátoldalon is, a segítőszándéknak nem szabhat határt egy irodaajtó.

Sokat vitatkoztam erről a tanáraimmal anno, hogy ilyen körülmények között még ezeket a kereteket sem lehet tartani, utólag ők is belátták ezt.

A szegénység mennyiben súlyosbítja a lelki eredetű problémákat?

Egyrészt a térségre jellemző, hogy a lányok nagyon hamar, már 14-15 évesen szülnek. Korukból adódóan nem tudnak úgy figyelni a gyerekükre, ahogy kellene, hiszen maguk is gyerekek még, nem állnak készen az anyaságra: nem tudják összeghangolni saját szükségleteiket a gyerekével. Egy csomó, a szegénységből fakadó körülmény miatt nem tudják letenni a gyereküket a földre kúszni-mászni. Másrészt ha szülőként azzal vagyok elfoglalva, mit adok enni a gyerekeimnek holnap, akkor már nem jut idő és energia babusgatni őket vagy akar megkérdezni a nagyobbakat, mi volt aznap az iskolában.

Az segít, ha szól, hogy néhány jó szó és a figyelem milyen sokat jelentene a gyerekeknek?

Igen, talán azért is, mert meg akarnak egy kicsit felelni nekem. Szoktam “házi feladatot” adni a családoknak, később büszkén mesélik, hogy megcsinálták és működik. Az egyik tiszabői anyuka arról panaszkodott, hogy az ötéves lánya késő este még enni akar, amitől teljesen felborul a család élete, de nem mer neki nemet mondani, mert akkor rossz anyának érezné magát. Ilyenkor el kell fogadtatnom, hogy szükség van szabályokra és a vacsora legyen ugyanabban az időben. Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennem, hogy meddig mehetek el a saját elvárásaimmal, az általam képviselt értékekkel.

Nemcsak pszichológus, hanem szociális munkás is, és tanít a tiszabői iskolában. Ez is abból adódik, hogy a rendszer forráshiányos, és nincs elég szakember a különböző feladatokra? Hogyan lehet ezeket a szerepeket összeegyeztetni?

Igen, nincs olyan tantárgy, amit ne tanítottam volna az iskolában. Sok fejtörést okoz ez a kettősség: az egyik pillanatban pszichológus vagyok, de a matekdolgozatot azért ki kell osztanom. Ennek megvan a jó oldala is, mert úgy vagyok ezzel, mint a kocsim csomagtartójának tartalmával: ha kell, a csörgőt veszem elő, ha pedig IQ-szintet kell mérni, akkor a Raven-tesztet.

Fotó: Magócsi Márton

Hogyan tudja kezelni, hogy a térség összes gondja-baja önre zúdul?

A terápiák után néha én is érzem, hogy már sok. Naponta több olyan krízistörténetet hallgatok végig, amibe én talán belehalnék. Szeretek focimeccsekre járni, ez segít feldolgozni mindezt és kikapcsolni kicsit. A tiszagyendai községi sportkör technikai vezetője vagyok, péntek délutántól vasárnapig estig arról szólnak a hétvégéim, hogy visszük a korosztályos csapatainkat meccsekre, ott ülök a kispadon és biztatom őket.

Tiszaburáról, Tiszaroffról, és Tiszabőről járnak át a fiatalok focizni, mert a környéken Kunhegyes városa mellett csak Gyendának van ennyi csapata. Az évek alatt nagyon fontos közösségszervező erővé vált a foci. Tiszagyenda alapvetően egy magyar lakta falu, mégsem kérdés, hogy ha átviszünk egy kisbusznyi cigány gyereket, akkor együtt fociznak velük a helyiek. Azt gondolom, valahol ez is a lényege az egésznek, egy csapatban már végképp nem kérdés, hogy ki magyar és ki cigány, egy a lényeg, hogy rúgjuk be a gólt.

Hogyan került a tiszabői iskolába?

Pályakezdőként, 22 évesen kerültem a faluba, bár a szüleim nagyon féltettek, mert Tiszabőnek már akkor is nagyon rossz híre volt. Kezdetben cigány nyelvet tanítottam, a faluban ugyanis senki sem beszélte a nyelvet. Ahogy egyre többet forogtam a családok között, valamiért – magam sem tudom, miért – elfogadtak, idővel hozzám került a családvédelem, gyermekvédelem is. Az iskola mellett kezdtem el a pszichológia szakot a Debreceni Egyetemen. Az évek múlásával egyre nehezebb lett, és

egy ponton azt éreztem, annyira méltatlan körülmények között dolgozunk, ami már bűn a gyerekkel szemben. Nem volt fűtés és áram az épületben, a gyerekek nem tudták hol megenni az ebédjüket, az esővíz befolyt a tantermekbe.

Úgy mentem be órát tartani, hogy gyakorlatilag a hangom volt az egyetlen eszközöm. Azt gondoltam, egyedül azzal tudok ez ellen tiltakozni, ha otthagyom az iskolát. Ez 2016-ban történt, amikor a Máltai Szeretetszolgálat átvette az iskolát: kifestették a tantermeket, lett világítás. Akkor ez nekem elég volt ahhoz, hogy maradjak, mert nem csak jobb körülményeket, hanem reményt is kaptunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 02.



Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”

Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.

Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.

„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.

Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.

Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.

A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.

Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”

Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.

„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”

Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Orbán helyében inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat
A politikus Facebook-posztban bírálta Orbán Viktort az Európai Bíróság ítélete után. Fekete-Győr szerint "a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója a közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Európai Unió Bíróság magyar „gyermekvédelmi” törvénnyel kapcsolatos ítéletéről és a leköszönő kormányfő arra adott reakcióiról. A politikus szerint szórakoztató figyelni a bukott miniszterelnök utolsó erőfeszítéseit. Úgy véli, a közvéleményt már egyáltalán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz a leköszönő kormány.

Fekete-Győr azt állítja,

a volt kormányfő „már a múlt embere, aki a saját összeomlott kártyavárának a romjain próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig ő osztja a lapokat”.

A politikus szerint hiába levelezget Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, mert „a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását”.

Levelezgethet Sulyok Tamással hajnaltól napestig, de a valóságban a magyarok már átléptek a maffiaállamán, és legfeljebb csak szánalommal figyelik a kapálózását.

A poszt írója szerint a korábbi kormány tizenhat éven keresztül próbálta megosztani a társadalmat „mesterségesen generált, »gyermekvédelminek« hazudott aljas uszítással”, és ezzel ártatlan embereket állított célkeresztbe. Fekete-Győr úgy látja, „ennek az undorító kirekesztősdinek vetett véget április 12-én a magyarok elsöprő többsége”.

Felidézte, hogy

a vitatott jogszabály „puszta politikai haszonszerzésből, a leghitványabb módon egy kalap alá vették a pedofil bűnözőket a meleg honfitársainkkal”.

Állítása szerint most, hogy az Európai Bíróság is kimondta az ítéletét, „végleg lerántotta a leplet erről az államilag szervezett, homofób megbélyegzésről”, Orbán Viktor még mindig egy „genderpropaganda nevű ócska fantommal viaskodva” igyekszik eljátszani a nemzetmentő szabadságharcost.

Fekete-Győr szerint ma már egyértelmű társadalmi akarat van egy olyan Magyarországra, „amely nem a megosztásra és a kirekesztésre, hanem az emberi méltóságra, az egyéni szabadság megkérdőjelezhetetlen tiszteletére, a magánélet szentségére és az európai szolidaritásra épül”.

A politikus a „most felálló rendszerváltó parlament” felelősségének nevezte, hogy a következő hónapokban törölje el a „putyini kottából átvett propagandatörvényeket”. Ezzel együtt egy olyan új gyermekvédelmi törvényt kell alkotni, amely szerinte „nem ártatlan kisebbségeket bélyegez meg, hanem tényleges védelmet nyújt a valódi szexuális ragadozókkal szemben”.

Innen is üzenem a bukott miniszterelnöknek: a helyében én mélységesen befognám a számat, és inkább azon aggódnék, hogy mi lesz, amikor a következő hónapokban végre megnyitják a Kónya-féle kegyelmi aktákat!

Végül Fekete-Győr azt írta, nem akarja megzavarni a volt miniszterelnököt a „politikai önfelszámolásban”, és nyugodtan írogathatja tovább „az értelmetlen leveleit a saját kis bukott bábjainak”. Azt tanácsolta neki, egy dolgot azonban jobb, ha az eszébe vés: „a történelem és a szabad Magyarország már túllépett rajta, a politikusbűnözők korszakának végérvényesen leáldozott!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.


Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.

Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:

„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.

„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.

„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.

„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.

Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.

A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”

Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: A csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására sem volt szükség
Vidéki Prókátor egy friss posztban fejtette ki, hogy a választás utáni események, mint a Hankó-ügy, igazolják a korábbi forgatókönyvét. Szerinte a Fidesz népszerűségének bezuhanása már az új kormány megalakulása és az elszámoltatás megkezdése előtt beindult.


Vidéki Prókátor egy friss bejegyzésben vette sorra, hogy a választás utáni események, köztük a Medián egyik felmérése és a Hankó-ügy, az ő korábbi elméletét látszanak igazolni. A szerző szerint a történések „alátámasztani látszanak a kétlépcsős rendszerváltással kapcsolatos, választást megelőzően közzétett elméletem megalapozottságát és megvalósíthatóságát”.

Ennek a forgatókönyvnek az volt a lényege, hogy amennyiben a Tisza Párt nem szerez kétharmados többséget, a kormányváltást követően „rövid időn belül olyan mennyiségű csontváz fog kiesni a szekrényből”, hogy a Fidesz támogatottsága bezuhan. Úgy vélte, „ennek, meg a propaganda letekerésének köszönhetően az Orbán-párt népszerűsége nagy valószínűséggel levihető azon szint alá, mely a 2/3-os többség megakadályozásához szükséges”. A poszt írója szerint a második fázisban már könnyen elérhető lett volna a cél. „Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a második lépcsőben, egy időközi választás révén már létrehozható az alkotmányozó többség.”

„Szerencsére azonban úgy alakult, hogy a gyakorlatban nem szükséges kipróbálni az elmélet megvalósíthatóságát” – írja a szerző.

Meglátása szerint a Fidesz népszerűségének csökkenése és a kellemetlen ügyek napvilágra kerülése már a kormányváltás előtt megindult.

„Amúgy ma már az is megállapítható, hogy a csontvázhullás megkezdődéséhez és az Orbán-párt népszerűségének bezuhanásához még az új kormány megalakulására és az új kormány intézkedéseire sem volt szükség”

– állítja.

A bejegyzést egy kérdéssel zárja, amely a jövőbeli kormányzati lépések lehetséges hatásaira utal: „MI lesz itt akkor, ha az új kormány elkezdi a munkát, elzárja a propaganda és a NER gazdasági hátországának közpénzcsapjait, nyilvánosságra hozza az Orbán-rendszer idején elkövetett bűnöket és nekiáll az elszámoltatásnak?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk