FELFEDEZŐ
A Rovatból

Pottyondy Edina: Orbán Viktor háborút hirdetett Magyarország egy részével szemben

A humorista nekiment a miniszterelnök Harcosok Klubja rendezvényének. „A termék romlott, büdös, szaga van.”


Pottyondy Edina humorista a Facebook-oldalán fakadt ki a Fidesz május 18-án tartott Harcosok Klubja eseményére. A posztban élesen bírálta a kormánypárti eseményt, és több politikai és társadalmi történéssel is éles párhuzamba állította.

A humorista szerint a Fidesz erejét nem szabad lebecsülni, de úgy véli, a Harcosok Klubja korszakhatárt jelent. Szerinte nemcsak a gondolat, az illúzió és a teljesítmény tűnt el, hanem a mozgósítható tömeg is. A rendezvény résztvevőiről így írt: „pár ezer lelkes nyugdíjas, elvétve néhány középkorú, az őket hergelő motivációs trénerek és közpénz influenszerek, valamint [...] a hevesi rohamosztagos küldöttségnek tagja volt egy elítélt p3d0fil bűnöző is.”

Pottyondy említést tett arról is, hogy az orosz hadsereg elítélt bűnözőket vetett be, és hozzátette: „lehet, hogy csak arról van szó, hogy a toborzásnál is a putyini receptet követik.”

A humorista a Harcosok Klubját az egykori Békemenethez hasonlította, és így fogalmazott: „Egy kis ráncfelvarrás, botox, seggimplantátum, egymilliós Dolce&Gabbana nadrág, és Zsanett mostantól Jenny.” A rendezvényt szerinte a „kongó üresség, a lélektelenség, a kormányzati kudarc” jellemezte, amit flitterekkel, ledfalakkal és showműsorral próbáltak elfedni. A felsorolásban szerepelt többek között motivációs tréning, HIT gyülis szeánsz, Trump kampány és Muri Enikő is. Pottyondy így fogalmazott: „De a termék romlott, büdös, szaga van.”

A bejegyzésben említést tett arról is, hogy miközben a „trollhadsereg erőt próbált demonstrálni”, Romániában a liberális Dan nyerte meg az elnökválasztást.

Ezzel egy időben „Magyar Péter rendíthetetlenül gyalogolt Nagyvárad felé, hogy kezet nyújtson az erdélyi magyarságnak, akiket elárult Orbán Viktor” – írja Pottyondy.

A humorista a rendezvényen szelfiző Tiborcz Istvánra és Lévai Anikóra is kitért: szerinte „próbálták normalizálni és szexivé tenni a nepotizmust és a korrupciót.” Emellett megjegyezte: miközben „a milliárdos kormánytagok hétköznapi ruhákban bizonygatták, hogy ők is csak átlagemberek”, Hajdúhadházon a helyi összefogás 70–30-ra győzte le a kormánypárti jelöltet.

A poszt végén Pottyondy megemlítette, hogy míg Orbán Viktor „éppen háborút hirdetett” az ország egy részével szemben, addig a Kossuth téren „egy egyetemista fiú hívására sok tízezer ember demonstrált a fideszes putyinizmus ellen. Méltósággal, békességgel. Mert mi nem ők vagyunk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: