FELFEDEZŐ
A Rovatból

Pottyondy Edina: Az utóbbi évek második legnagyobb magyar bankrablását láttuk, ennyi pénzt zsebre vágni 5 perc alatt még Mészáros Lőrinc mércéjével mérve is teljesítmény

A közéleti influenszer szerint az ukrán pénzszállítmány lefoglalása kapcsán a kormány teljesen hülyének nézi a magyarokat. Úgy látja, „Magyar Péter egyszerűen nem tud annyit bulizni, meg csajozni, meg piálni, hogy Orbán Viktorhoz képest ne ő tűnjön a nyugodt erőnek, a biztos választásnak”.
DKA - szmo.hu
2026. március 10.



Újabb videóban reagált az elmúlt hét politikai eseményeire Pottyondy Edina, aki ezúttal sem kímélte a miniszterelnököt és a kormánypártot. A közéleti influenszer azzal kezdte mondandóját, hogy szerinte „Orbán Viktor mostanában a szokásonál is tébolyultabban adja elő a Napóleon-komplexust”, aminek az oka szerinte lehet az, hogy „beszippantotta a két békeevangélista, Donald Trump és Vlagyimir Putyin szolgálata”, de az is, hogy „nagyon pánikol a választástól”.

„Ez a galamb-héja hibrid azzal kampányol, hogy ő aztán nem keveri Magyarországot háborúba. Hogy ő a garancia a békére. Erre egy olajválság kellős közepén, háború idején locsolja a benzint az égő házra”

– jegyezte meg Pottyondy.

Szerinte ugyanakkor Trumphoz képest, aki azt ígérte, hogy „nem lesz több világcsendőrködés és több halott amerikai katona, és már a hatodik fegyveres konfliktusánál tart egy éven belül”, a magyar miniszterelnök egészen visszafogott. „Mondjuk nem jönnek az EU-s pénzek, fegyvereseket akar küldeni Csádba és Boszniába, és azért jól összebaszott mindkét országgal, ahonnan olajat kaphatunk. Hát kicsit döcög a békepolitizálás” – fogalmazott a tartalomgyártó.

Arra, hogy a magyar kormány szerint Volodimir Zelenszkij múlt héten életveszélyesen megfenyegette Orbánt, a kormányfő viszont azt mondta, szerinte nem róla, hanem Magyarországról van szó, Pottyondy így reagált:

„Hát Viktor bá, kurvára magáról van szó. És bár elfogadhatatlan, amit Zelenszkij megenged magának, azért lássuk be, hogy Önnek ebben nagyon sok melója van. Ne tolja Magyarországra a dicsőséget!”

Arra is rámutat, hogy „a miniszterelnök általában nem ilyen kényes a fenyegetésre, a durvaságra, a fegyverrel való hadonászásra, sőt”. „A nemzetvezető és a propagandája ünnepli azokat a nagy embereket, akik Grönlandot fegyveres megszállással vagy Európát atomcsapással fenyegetik. Mert hát a főni szerint ők azok, akik értik az idők szavát, akik beszélik az erő nyelvét, akiknél nincsen himi-humi, akik nem félnek odacsapni, és mindig az a fasz, aki provokálja őket. Például Ukrajna. Meg Dánia. Most meg úgy hisztizik a propaganda meg a miniszterelnök úr, mint egy csapat milleniál vegán kislány, akik nem találnak quinoás-humuszos chia burritót a csömöri disznótoros vigadalomban” – mondta.

Az influenszer szerint úgy jártunk Orbán kormányzásával, mint „a híres csömöri család a kőművessel, akit megbíztak, hogy építsen kerítést, ehelyett összenyitotta a nappalit a szomszéd autóbontóval, a kövirózsás, borókás, harangvirágos sziklakert helyére pedig egy tíz köbméteres pöcegödröt ásott”. Pottyondy reméli, hogy az ország többsége nem „a szegény, megtámadott, ártatlan fiúcskát fogja látni a nemzetvezetőben, hanem az agresszív, mindenkit provokáló milliárdos szociopatát”.

Úgy véli, „Magyar Péter egyszerűen nem tud annyit bulizni, meg csajozni, meg piálni, hogy Orbán Viktorhoz képest ne ő tűnjön a nyugodt erőnek, a biztos választásnak”.

„Az egyik oldalon a felelősségérzet nélküli bajkeverő, a másik oldalon meg az a Magyar Péter, aki még akkor is védi az ország szuverenitását, meg a miniszterelnöki poszt méltóságát, amikor Orbán Viktor ezekkel maximálisan visszaél” – mondta.

Pottyondy Edina amellett sem ment el szó nélkül, hogy múlt héten a TEK lekapcsolt egy ukrán pénzszállítmányt, ebből pedig kisebb diplomáciai botrány alakult ki.

„Az utóbbi évek második legnagyobb bankrablását láttuk. A Magyar Nemzeti Bank kifosztását ugyan nem előzi meg, de ennyi pénzt zsebre vágni öt perc alatt még Mészáros Lőrinc mércejével is teljesítmény.”

Felteszi a kérdést, hogy a kormány miért csak most lépett, ha az ukránok még útvonalengedélyt is kaptak a pénzszállításra a magyar hatóságoktól, ráadásul nem először történt már ilyen. Ironikusan megjegyezte azt is, hogy „cseppet sem átlátszó módon” még a Tisza Pártot is belekeverték a botrányba.

„Jaj, Istenem, hát tényleg teljesen hülyének nézik a magyarokat! A Fidesz boszorkánykonyhájában lassan csak Jabbernek, Tóth Gabinak meg Auréliónak főzik az edd meg levest. Az a bődületes mennyiségű pénz, ami nagyjából 30 milliárd forint, kevesebbet ér, mint Mészáros Lölő jachtja. És tényleg azt akarják mondani, hogy a magyar titkosszolgálatok nem figyelték eddig is az Ukrajnába küldött pénz útját? És tényleg el kellene hinnünk, hogy ahelyett, hogy megvárták volna, hogy »átadják Magyar Péternek az aranytömböket«, tettenérés helyett inkább lecsaptak előbb és beérik a gyanúsítgatással? Azért ennél az orosz műveleti tisztek biztosan profibbak”

– jegyezte meg Pottyondy Edina.

Azon is kiakadt, hogy Orbán az ATV-ben azt mondta, van egy jelentés arról, hogy Ukrajna pénzzel támogatja a Tisza Pártot, és ezt a sajtó is megismerheti, ha kérik a titkosítás feloldását.

„Eddig legalább volt rendszer a hazudozásaiban. De most azt kellene elhinnünk, hogy a Fidesz azért nem hozza nyilvánosságra a Tiszát kompromittáló iratokat, mert eddig Rónai Egon, vagy az Átlátszó ezt nem kérte? Ez valami egészen abszurd. (...) Azt állítja Magyaroszág miniszterelnöke, hogy van egy súlyos bűncselekmény, amiről bizonyítékai vannak, és nemcsak, hogy nem lépnek a hatóságok, de még csak nyilvánosságra sem hozzák. De ő a maga részéről azért elkotyogja az államtitkot. Mint egy gonosz Micimackó, akinek beszorult a feje a mézesbödönbe és onnan üvölti, hogy »Magyar Péter eszi a mézet«”

– fejtette ki a véleményét az influenszer.

A teljes videót itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elárasztották a netet a mémek a választás után: Orbánt, Szijjártót és Mészárost sem kímélik
A közösségi médiában gyorsan elkezdtek terjedni a Fidesz vereségén kárörvendő mémek. A leköszönő kormány tagjai mellett a nyíltan a Fidesz mellett kampányoló celebek is célponttá váltak.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Az április 12-i parlamenti választás után – amelyen a Tisza Párt kétharmados felhatalmazást szerzett és véget ért Orbán Viktor 16 éve tartó kormányzása – az internet percek alatt elkezdte megalkotni a maga képi és szöveges „krónikáját”.

A mémek és virális reakciók egyszerre ragadták meg a felszabadultság, a káröröm, az irónia és a revans érzeteit – és mindkét politikai oldal megtalálta bennük a maga táborát és hangját.

Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a legszellemesebb mémekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” - közölte egy budapesti nőgyógyász a honlapján
A Femcare Miniklinika vezető orvosa tette ki a feliratot az intézmény weboldalára. A lépés komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel, mivel a törvény tiltja a politikai alapú megkülönböztetést.


„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket” – ezzel a mondattal szembesültek azok, akik pénteken egy budapesti magánklinika honlapjára kattintottak. A Femcare Miniklinika oldalán megjelent felirat egyértelműen politikai alapon tesz különbséget a páciensek között, ami komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel – írta a 444.

„dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét.”

Az érintett orvos, dr. Kassai Enikő szülész-nőgyógyász, a klinika vezetője. A honlapján található bemutatkozása szerint 1997 óta dolgozik a szakmában, és praxisának fókusza az évek során változott. „Praxisom fókusza az évek során változott, négy éve a szülészet mellett a nőgyógyászati gyulladáskezelés, a HPV fertőzöttek gondozása, méhnyakrák megelőzése és kezelése kiemelt helyre került” – fogalmaz a bemutatkozásában.

„Büszke vagyok arra, hogy gondozásom alatt a javaslataim betartása mellett a legtöbb esetben elkerülhető volt a méhnyakműtét.”

A portál szerint a bannert péntek este 18:30-kor rögzítették az oldalon. Az eset azért is keltett feltűnést, mert az orvosi etika és az egyenlő bánásmódról szóló törvény is tiltja a páciensek politikai nézeteik miatti megkülönböztetését. Egyelőre nem tudni, hogy a klinika miként tervezi azonosítani a „Tiszás pácienseket”, és hogy a döntés az orvos egyéni elhatározása volt-e.

A 444 több csatornán keresztül is kereste dr. Kassai Enikőt, hogy megkérdezzék tőle, mi áll a döntése hátterében, de a cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

Nem sokkal péntek este nyolc óra után megjelent egy poszt a Femcare Facebook-oldalán. Ebben Dr. Kassai Enikő arról ír, hogy nincs köze a honlapon megjelent üzenethez. A bejegyzés szövegét változtatás nélkül közöljük:

„Kedves pácienseim! A nőgyógyászati magánrendelésem Femcare . hu weboldálára kiírta valmi hekker , hogy Én tiszás szavazókat nem látok el . Ez egy bődületes hazugság több okból is hiszen senki nem tudja , hogy ki kire szavazott . Ezen a héten is mindenkit elláttunk , mind a magánrendelőinkben és a háziorvosi szolgálatban is .

A 444.-en megjelent cikk teljesen alaptalan , Én is csak most értesültem róla . Én Fidesz szavazó voltam és ezt a közösségi médiában is képviseltem ! Felháborítónak tartom , hogy rágalmazással és hitelrontással próbálnak tönkre tenni . Természetesen nem fogok emelett szótlanul elmenni és a szükséges jogi lépéseket megtesszük !

Bár roppant hízelgő , hogy orvosi munkám következtében ilyen fontos személyiség vagyok , hogy még 444 is ír rólam , mégha hazugságot is !

A negatív reklám is reklám !

Üdv .Dr Kassai Enikő”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Az exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért
A humorista szerint Orbán Viktor durcás, sértett és bosszúvágyó. Pedig a választási vereség kizárólag neki szólt.


Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy szerinte a NER-nek vége van. „Várkonyi Andrea készítheti a válási papírokat, Pjotr felhívhatja Asszadot moszkvai ingatlantippekért, Tiborcz és Rasi kérelmezheti az amerikai állampolgárságot, Rogán Cili végre leadhatja a Rogán nevet” - mondja. Szerinte jellemző, hogy

az „exminiszterelnökben annyi méltóság és önkritika sincs, hogy vállalja a személyes felelősséget a katasztrofális eredményért, a választás estéjén nem mondott le a Fidesz elnöki posztjáról”

Szerinte a Magyar Péterrel folytatott telefonbeszélgetésében Orbán „durcás, sértett és bosszúvágyó” volt, akinek semmi belátása és, semmi szándék nincs benne arra, hogy mind a 10 millió magyarnak élhető hely legyen Magyarország. (...)Pedig ez a vereség kizárólag neki szólt” -

Az influenszer-humorista úgy véli,

azért kapott a Tisza kétharmadot, mert Orbán Viktor úgy beszélt az állampolgárokkal, ahogy rosszabb helyeken a kutyákkal”.

Pottyondy azzal zárja a videót, hogy „Én szeretném elhinni, hogy lesz változás. Jó lenne sokáig megélni a hitet, a bizalmat, a lelkesedést. Jó lenne, hogyha átragadna a mindennapokra abból az eufóriából, amit az eredmények után éreztünk. Azt az energiát kívánom mindenkinek, ami átjárta a következő egészségügyi miniszter győzelmi táncát. Kezdődjön a rendszerváltás, és legfőképp az idegrendszer-váltás.”

Pottyondy Edina: Vége a NER-nek

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Molnár Áron: Gondoljunk azokra a Fidesz-szavazókra, akik most hallják először az M1-en, hogy Magyar Péter nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába
A színész szerint a fideszes politikusokkal és propagandistákkal szemben nem helyénvaló az empátia. Úgy véli, nekik felelniük kell a magyar társadalom ellen elkövetett tetteikért, hogy az ország a következmények országa lehessen.
F. O. - szmo.hu
2026. április 14.



Molnár Áron Instagram-bejegyzésben írt arról milyen érzések vannak benne a Tisza Párt választási győzelme után. Bevallotta, hogy hétfőn sírt, és meg is indokolta, miért érzi úgy, hogy erről beszélnie kell: „Szeretném, ha a mostani érzelmeink nem szégyellnivaló érzelmek, hanem bátran vállalható érzelmek lennének. Szeretném, hogy tudjátok, hogy nem vagytok egyedül! Soha nem is voltatok!” Hozzáteszi, hogy a mostani rendszerváltásban helye van mindenféle érzelemnek, a sírásnak, a nevetésnek vagy a dühnek is.

A helyzetet egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlította, kijelentve:

„Egy 16 éves abúzív kapcsolatban az utolsó pofon előtt a társadalom megfogta a bántalmazó kezét és azt mondta, elég volt!”

Szerinte természetes, ha az emberek a félelem miatt még nem hiszik el a változást, és attól tartanak, hogy újra bántódásuk eshet. Úgy véli,

„ez egy nép traumája, amely traumát együtt, közösen kell feldolgoznunk pártpolitikai hovatartozás nélkül.”

Példaként hozza fel azokat a Fidesz-szavazókat, akik szerinte most szembesülnek azzal, hogy a kormánypárt évekig hazudott nekik.

„Gondoljunk csak azokra a Fidesz szavazókra, akik most hallják először az M1 műsorában, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem sürgeti Ukrajna gyorsított csatlakozását az EU-ba és a NATO-ba és nem akar magyar katonákat küldeni Ukrajnába.

Ezek a polgártársaink most találkoznak először a valósággal és most szembesülnek azzal, hogy éveken át hazudott nekik a Fidesz.”

Molnár szerint ezekben a felfoghatatlan pillanatokban nagy szükség van az empátiára, és reményét fejezi ki, hogy a propaganda által okozott károk még helyrehozhatók. Ugyanakkor leszögezi, hogy ez az empátia nem mindenkire vonatkozik.

„Mert az empátia a fideszes politikusokra és propagandistákra nem vonatkozik, nekik minden hazugságukért és tettükért bűnhődniük kell, amit a magyar társadalommal csináltak.”

Molnár Áron szerint „most közösen kell feldolgoznunk a közös traumáinkat, vigyázva minden magyar lelkére, mert a valóság bitang kegyetlen lesz.” Úgy látja, a megoldás az, ha Magyarország a következmények országa lesz, ahol minden hazugságra fény derül. Ez az út vezethet egy olyan társadalomhoz, amely kritikusan gondolkodik, cselekszik és a saját kezében tartja a sorsát. Bejegyzését azzal zárja: „Most megtanulhattuk, hogy képesek vagyunk erre, közösen, együtt! Most indul a magyar nemzet újraépítése!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: