KÉK HÍREK
A Rovatból

Petőfi rádió: nincs szükségünk olyan jellemű alakokra, mint Sebestyén Balázs

A frissen a Rádió 1-hez műsorvezető délelőtt beszélt arról, hogy nem hivatalosan megkeresték őt a Petőfi rádiótól.


Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót Sebestyén Balázs és az egykori Morning Show másik két űsorvezetője, Vadon Jani és Rákóczi Feri. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy december 5-étől, azaz jövő hét hétfőtől a reggeli műsorukat Reggeli Show néven az Andy Vajna által tulajdonolt Rádió 1-en hallhatjuk. Sokan azt találgatták korábban, hogy Balázsék vajon kiköthetnek-e a Petőfi Rádiónál.

Balázsék így kitértek a Petőfi Rádióra is: a műsorvezető azt mondta, hogy nem alternatíva számukra a rádió. Sőt, utána néhány nem keresett szóval is illette a közrádió munkatársait, többek között dillettánsnak nevezve őket. Bővebben itt írtunk erről.

Részlet Balázs közleményéből

(...)A Morning Show-t hívták mindenfelé, mondta Balázs, vidéki kis rádiókhoz és a Petőfihez is, igaz, utóbbihoz nem hivatalosan, csak valakinek az ismerősének a haverján keresztül. Akin keresztül visszaüzenték, hogy kösz, de nem, nekik az MTVA-ban folyó munka annyira nem fekszik, az például, ahogy a második leghallgatottabb rádiót rossz szakmai döntéseken át leépítették, különösen elriasztó volt a Morning Show számára.

Ezután az MTVA közleményt adott ki, amelyben

elhatárolódtak Balázséktól. Azt írták, hogy soha nem is tárgyaltak vele, mert ilyen jellemű alakokra, mint Balázs, a közmédiában nincs szükség.

A közlemény teljes szövege

Tájékoztatunk benneteket, hogy a Petőfi rádió soha nem kereste, és soha nem tárgyalt Balázsékkal a Morning Show kapcsán. Mindvégig ismertük Sebestyén jellemét és közmédiával összeegyeztethetetlen, nívótlan viccelődéseit, így soha, ötletszinten sem jutott senkinek sem eszébe, hogy vele kellene erősíteni a Petőfin.

Senkiben sem merült föl a Petőfi döntéshozói közül, hogy leigazoljunk egy olyan figurát, aki egyik reggel a gólyatábori erőszak áldozatain poénkodik, aztán pedig napról napra másoknak szólogat be, a lehető leggyerekesebb, erőltetett moralizálás kíséretében.

A közmédiának nem volt, jelenleg sincs, és soha sem lesz szüksége olyan jellemű alakokra, mint Sebestyén Balázs.

Üdvözlettel,

MTVA Sajtó

ok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: méhraj ölte meg az apát és lányát, miután a nő nekicsapódott egy kaptárnak
A rendőrség vizsgálja a történteket. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az áldozatok még éltek, amikor a mentők megérkeztek. A tragédia Brazília déli részén történt.


Az 54 éves Silvana da Fatima Braganca da Luz elvesztette uralmát a teherautója felett Brazíliában, egy földúton Vacaria mellett, emiatt a jármű egy méhkasnak ütközött, ami miatt rajzásban kezdtek a méhek. Édesapja, a 79 éves Raul Portela da Luz a felborult autóhoz sietett, de a méhek őt is százszámra csípték. A kórházban másnap elhunyt, majd Silvana is belehalt a sérüléseibe, 72 éves édesanyja pedig a sok csípés után orvosi ellátást kapott, végül őt hazaengedték – számolt be róla a Mirror.

„Ezeket az életeket meg lehetett volna menteni. A méhkasok nem lehetnének utak közelében. A méhek kiszámíthatatlanok, és sok okból megtámadhatják az embereket”

– mondta a megrázó események után Juliano Gibbert.

Egy szomszéd, aki meghallotta a zajt, azonnal odaszaladt, és értesítette Silvana szüleit, miközben a mentők a helyszín felé tartottak. A tűzoltók érkeztek ki először. „Az áldozatok több száz csípést szenvedtek el. Amikor a csapat a helyszínre ért, a sérült még élt, tehát nem az ütközés okozta a halálát” – közölte a tűzoltóság szóvivője.

A rendőrök vizsgálatot indítottak, és várják a hivatalos megerősítést, hogy valóban a méhcsípések okozták-e Raul és a lánya halálát. A tragédia Brazília déli részén, Rio Grande do Sul államban, Vacaria közelében történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk