Pesty László szerint Varga Juditot zsarolhatják valamivel
A tavaly nagy kormányközeli leleplezéseket ígérő filmrendező hangsúlyozta, hogy véleménye csak feltételezés. Azt is gondolja, hogy a volt igazságügyi miniszter nem maga írja a posztjait.
Interjút adott a Magyar Hangnak, Pesty László, aki 2023 nyarán érezhetően elkezdett eltávolodni a Fidesztől. A korábban egyértelműen Fidesz-közeli dokumentumfilm-rendező tavaly ősszel komoly leleplezéseket ígért a kormány berkeiből, de ebből lényegében semmi nem lett.
A korábban Lölő-jelenségről beszélő Pestyt természetesen kérdezték Varga Judit és Magyar Péter sajtó előtt zajló háborújáról is. Szerinte nem kizárt, hogy Vargát valamivel belekényszerítették a mostani helyzetbe.
„Tisztelem, amit a volt miniszter asszony nyilatkozik és tisztelem a lojalitását és hűségét, de azért a kisördög, ugye… azt beszélik a városban, hogy Novák Katalin sem önszántából írt alá. Ha ez így van, akkor nem zárható ki az sem, hogy Varga Juditot is zsarolják. Kisgyerekeik vannak, könyörgöm! Már fél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy lassan kezdünk úgy kinézni, mint 1923, Szicília”
– fogalmazott Pesty László.
Szerinte elképzelhető, hogy Varga posztjait nem is ő maga írja – ez egybevág azzal, amit korábban Magyar Péter állított. (Az interjú még az előtt készült, hogy megjelent volna Hajdú Péter 1 óra 45 perces beszélgetése a volt igazságügyi miniszterrel, amiben Varga azt állította, hogy minden posztját ő maga tette ki.)
Pesty elmondta a véleményét a hangfelvételről is, amit Magyar tett közzé, és amin Varga Judit arról beszél, hogy Rogán Antalék manipulálták a Schadl-Völner-ügy iratait.
„Magyar Péter ledobott egy bombát. Érzésem szerint nem atomot, de ha figyelembe vesszük, hogy a hangfelvételen elhangzottak súlyosan terhelő információkat tartalmaznak Rogán Antalra, Polt Péterre, valamint a nyomozóhatóság függetlenségére nézve, akkor ez a bomba bizony fel is robbant. Az most a kérdés, hogy mi van még a Magyar Péter vadásztarisznyájában. Ellenségeinek azt tanácsolom, hogy ne bízzák el magukat vele szemben”
– fogalmazott a filmrendező, aki azt is elmondta, hogy legutóbb néhány hete váltott üzenetet Varga Judittal.
Interjút adott a Magyar Hangnak, Pesty László, aki 2023 nyarán érezhetően elkezdett eltávolodni a Fidesztől. A korábban egyértelműen Fidesz-közeli dokumentumfilm-rendező tavaly ősszel komoly leleplezéseket ígért a kormány berkeiből, de ebből lényegében semmi nem lett.
A korábban Lölő-jelenségről beszélő Pestyt természetesen kérdezték Varga Judit és Magyar Péter sajtó előtt zajló háborújáról is. Szerinte nem kizárt, hogy Vargát valamivel belekényszerítették a mostani helyzetbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.
Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy
az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.
Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”
Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.
A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.
Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.
Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.
„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”
– fogalmazott Lázár.
Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.
„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!
Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.
A levélben az áll, hogy
a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.
A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.
A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.
A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.
A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.