KULT
A Rovatból

Az én kakukkom huszonnyolcat szólt – születésnap előtti beszélgetés Papp János Vándor-Színésszel

Egyike azoknak a színészeknek, akiket már a hangjukról meg lehet ismerni, de külsejéből is árad valami őserő, eredendő életszeretet.


Papp János színművész, aki nemcsak színházi szerepeivel, előadóestjével, versmondásával vált ismertté, hanem a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Heroldjaként és a világ csodálatos tájainak gyalogos felfedezőjeként is, augusztusban tölti be 70. életévét.

A Vándor-Színész ezúttal – a jó idő miatt – már-már védjeggyé vált mellénye nélkül érkezett találkozónkra.

– A feleségemtől kaptam már nem tudom, milyen alkalomból azt a vadászmellényt. Rengeteg zsebe van, mindenhová be lehet dugni tollat, zsebkendőt, telefont, kulcsot. Beleszerettem és ragaszkodom hozzá. Amikor már foszladozni kezdett, találtam egy manapság már ritka ruhajavítót, ahol három nap alatt gyönyörű bélést varázsoltak bele. Amint kicsit hűvösebbre fordul az idő, ismét ebben pompázom majd.

– Egyszer egy beszélgetésben azt mondta, hogy az utazásai során visszakapja a gyermekkor varázslatát. Ön Niklán, Berzsenyi Dániel falujában nőtt fel, és a hely szelleme meghatározta az egész életét.

– Azt mondják, hogy három éves koráig eldől az ember élete. Annyi tapasztalatot gyűjtünk be a világból a pici agyunkkal, szemünkkel, létezésünkkel, ami egy életre elég, és abból táplálkozunk. Ez azonban azt jelenti, hogy az én igazi gyökerem nem is Nikla, hanem csak az eszmélésemé. Négy éves koromban költöztünk Niklára. A Dráva-parti Somogytarnócán születtem, ott éltem le első éveimet. Nagyon meghatározó volt számomra, mert egészen 14 éves koromig, amíg gimnáziumba nem mentem, minden nyarat a Tarnócán és Barcson maradt rokonoknál töltöttem.

De az magáról értetődő, hogy a nagyon erős üzenetű Nikla ugyanolyan mély nyomot hagyott bennem, mert Berzsenyi szelleme ott ma is él.

E kettőből tevődik össze az én gyermekkorom, aminek a lényege a természetközeliség, a falusi lét. Budapesten is inkább a budai hegyek szippantottak be. Nem minden falusi emberből lesz turista, hogy én miért lettem, nem tudom pontosan megmagyarázni. Igaz, a falusi ember mindenhová gyalog jár, én is gyalog jártam, de „elfajzott” is lehettem volna. Csakhogy én mindig is kikívánkoztam a városból. Budapestet sosem éreztem otthonomnak. Már akkor sem, amikor a színművészeti főiskolai felvételi előtti éjszakán nagybátyáméknál álltam az erkélyen és hallgattam az éjszaka is csilingelő, zúgó, susogó várost. Idegennek éreztem.

A Szentföldön

– Már pályája elején felfigyeltek az Ön szép magyar beszédére. 1980-ban Kazinczy-díjjal is kitüntették.

– Ez is a gyerekkoromban gyökerezik. Mert igazából háromszor tanultam meg beszélni. Somogytarnócán négy éves koromig „őzve”. Érdekes módon azon a vidéken úgyanúgy beszélnek, mint „Szögedön”. Niklán viszont nagyon jól megkülönböztethető nyílt és zárt „e”-ket mondanak. Ott újra meg kellett tanulnom beszélni, és rettentően vigyáztam arra, hogy ne „őzzek”, mert csúfoltak érte. Fülöp nevű barátomnak, aki a Malom-árok partján horgászott, és szerettem volna, ha fog nekem egy törbököt – ez egy kicsi, pöttyös hal – azt mondtam: „Filep, fogjál nekem terbeket.” Aztán Budapestre kerülve azzal találkoztam, hogy itt csak a zárt „e”-ket használják. Szerencsére az én beszédemben megmaradt a kétféle „e”, valószínűleg ettől olyan ízes, a Tarnócán tanult beszéd miatt pedig pontosan tudom, hogy a „szögediek” mikor használnak „ő”-t.

A Főiskolán a tanáraim nagyon odafigyeltek arra, hogy szépen, tisztán beszéljünk, és jól hangsúlyozzunk. Ma ezt nem tartják fontosnak.

Régen létezett a televízióban és a rádióban egy nyelvőr-bizottság. Lehetetlen volt, hogy bemondó, riporter hibás hangsúlyokkal, szörnyű kiejtéssel beszéljen. Egyszerűen nem adtak neki mikrofon-engedélyt! Ennek a színészeknél fokozottan fontosnak kellene lennie. Ne kapjon diplomát, aki nem tud beszélni, hiszen a szakmának ez alapvető eszköze. Szerencsére a tanáraim odafigyeltek erre. A mai napig rettenetesen bántja a fülemet a rossz beszéd. A minap hallom egy reklámban: „egy szerepben sok időt tölt”, hangsúllyal az „egy”-en. Holott itt az „egy” határozatlan névelő, tehát nem hangsúlyos… Nekem ne mondják, hogy „ez a nyelv fejlődése és haladjunk vele”. Ez nem fejlődés, hanem romlás. Nem kell elfogadni azt, hogy valami elromlik. Meg kell javítani.

– Önt hamar felfedezte a szinkron. Számos emlékezetes figurát szólaltatott meg magyarul Edward G. Robinsontól Kabir Bediig. Mi a jó szinkron titka?

– Talán az, hogy alázattal csinálom. Művészetnek tekintem, a művészi kiteljesedés egyik terepének. Kell hozzá természetesen ritmusérzék, karakterérzék, a szituáció gyors felmérése és beemelése, amit a vásznon egy kolléga már átélt, megalkotott. Nekem újra kell szülnöm a figurát, de míg a film szereplője használhatja hozzá az arcjátékát, a mozdulatait, a hangját, a partnerével való kapcsolatteremtést, nekem mindehhez csupán a hangomat kell adni. Az ő alkotása, alakítása iránt nekem alázattal kell viseltetnem, szolgálnom kell, nem csinálhatok mást. Valló Péter rendező barátomtól tudom: a rendezőnek két dolga van, először is el kell olvasni a darabot – ezt nem lehet megúszni – aztán szerepet kell osztani. A szinkronrendező is ezt csinálja. Megnézi a filmet, látja, hogy miről szól, a film rendezőjének mi volt az „olvasata”. Ehhez kell szerepet kell osztania – jól. Csináltam már olyan szinkront, ahol a figura ledobta a hangomat. Egyszerűen nem passzolt, rosszul osztott szerepet a rendező. Ha viszont jól osztotta rám, akkor nem kell törődnöm azzal, hogy mélyebben, lágyabban, érdesebben vagy puhábban szólaljak meg, pontosan elég, ha a saját hangomat adom. Hála a Jóistennek, nagyon sok olyan habitusú, kinézetű figurát szinkronizáltam, akik hasonlítottak rám. Most is szinkronizálok egy sorozatot, amelyben hihetetlenül jó a figura, passzol hozzá a hangom, így aztán a pokoli nehéz jeleneteket is pillanatok alatt felvesszük. Amikor felismernek a hangomról – sokkal inkább, mint kinézetemről – gyakran találkozom a következő kérdéssel: „Maga egy szinkronhang?”. Ilyenkor próbálom viccel elütni: „Nézzem rám: úgy nézek én ki, mint aki csak egy hang?”.

Mert lehet, hogy a filmhez csak a hangomat adom, de mögötte ott van az egész ember, aki én vagyok.

És ez a lényeg: nem elég a hang, adni kell hozzá színészetet, emberséget. És közben mégis alázattal kell lenni az iránt, akit szinkronizálok – Bud Spencertől Laurence Olivier-ig, a kőkorszaki szakitól Turpi úrfig.

Acquincumi Költőverseny

– Régóta kötődik az antik színházhoz, hiszen már a 70-es évek végén szerepelt a Gorsiumi Játékokon, majd az elmúlt 20 évben az Aquincumi Nyári Színházat irányította.

– Aquincumban most éppen a fiam, Papp Dániel rendezett egy nagyszerű előadást, Heinrich von Kleist Amphitryonját. Ő sokkal jobb rendező, mint én. Színész szakon végzett, de igazából a rendezői vénája erős. Ennek alapja az a pedagógiai érzék, amivel magas fokon rendelkezik. Jelenleg is tanít a Vörösmarty Gimnázium drámai osztályában, és felkészít minden évben néhány gyereket a Színművészeti Egyetemre, és sokukat felvették már közülük. De visszatérve az antik görög-római világ iránti szerelemhez, az valóban Gorsiumban kezdődött. A legelső találkozásom az Oidipus király volt Gábor Miklóssal. A Madách Színház előadását vittük Gorsiumba. És amikor a megvakított Oidipus, Gábor Miklós távozott a színről, és elindult a messzeségbe, szinte bele a lenyugvó napba… Az a pillanat rabul ejtett! Később, amikor Karinthy Márton rendezésében visszatértem előbb színészként, majd később, mint rendező nagyon magával ragadott ez a világ. Aztán a „székhelyem” Gorsiumból Aquincumba helyeződött át, ahol a Floralia-ünnepektől az Aquincumi Költőversenyen át, ami az én ötletem alapján 21 éve működik, a színházi előadásokig nagyszerű dolgokat sikerült megvalósítani. Az aquincumi romkert kicsi színháza igazi gyöngyszeme lett a magyar színházi életnek és Óbudának.

– Az Ön nagy gyaloglásai az Országos Kék Túrával kezdődtek, majd a Szent István Vándorlással, amelyről film is készült. És ezt követték a világjárások.

– Az egész úgy indult, hogy én is láttam a Rockenbauer Pál, Peták István és Szabados Tamás készítette 1979-es Másfél millió lépés Magyarországon című emblematikus filmsorozatot. Mivel én már ekkor is természetjáró ember voltam, úgy éreztem, hogy nekem is meg kell tennem ezt a másfél millió lépést. 1987-ben csináltam meg először az Országos Kék Túrát – akkor még Velemtől Lászlótanyáig, ma már Írottkőtől Hollóházáig tart az út – és végig jegyzeteltem az úton. Marschall Éva, a Rádió szerkesztője felkért, hogy írjam meg élményeimet. Barangolás a Kék Úton címmel hangzott el, de amikor egy egyórás előadóest lett belőle, új címet adtam neki: Lábjegyzet. Megtűzdeltem Berda József-versekkel és népdalokkal. Aztán eltelt 15 év, és jött az El Camino-ötlet. Bódy Gergő barátom, egykor a Rádió Gyermekstúdiójában tanítványom, mesélt róla és ez annyira megfogta a feleségemet, hogy aztán ő ösztökélt: induljunk el! Ez 2005-ben meg is történt. Az El Camino indította el aztán az évente megismétlődő, több száz kilométeres hátizsákos gyalogtúrák sorát. Mindegyikről készült útinapló, amelyek versekkel, képekkel, zenékkel fűszerezve önálló estekké álltak össze. Már a 200. előadás körül járok. Könyv formában is kapható. A sorozat címe: A vándor-színész mesél.

Már nyomdakész a korzikai gyalogtúra, a GR 20 története, és már elkezdtem írni az 1000 kilométeres, Donaueschingentől, a Duna forrásától Pozsonyig tartó bringatúra történetét is. Az idén tavasszal Izraelben Jézus útját jártuk végig Názárettől Capernaumig. Nyáron az észak-amerikai Appalache-hegység ösvényére lépünk, mintegy 300 kilométert szeretnénk megtenni New York magasságától Washington magasságáig. És remélem, nem ez lesz az utolsó. 2008-ban, 60 évesen teljesítettem a teljes Országos Kék Kört. 83 nap alatt 2666 kilométert tettem meg. Miért, miért nem, erről nem írtam útinaplót, de úgy tervezem 75 évesen újra végigmegyek rajta, öregesen, komótosan, és akkor születik majd egy önéletírás.

Van egy bakancsos csapatom is, legalább ötvenen szerepelnek egy listán, a legkülönbözőbb emberek, nagyszerű csapat. Havonta meghirdetek 3-4 túrát. Van, amikor ketten vagyunk, van, amikor harmincan. Megyünk, szalonnát sütünk, dumálunk, megváltjuk a világot. Nagyon fontos része az életemnek a természetjárás, és azok az emberek, akiket ezen keresztül megismertem.

– Jó néhány „vándor-színész” estjét láttam az Óbudai Társaskörben. Miközben a világ legcsodálatosabb helyeiről kulturális-szellemi-spirituális élményt hoz, a naplóiban rengeteg a humor, az önirónia. És a magyar költészet legszebb darabjaival kíséri az utazást. Hogyan választja ki egy-egy tájhoz a verseket?

– Nem én választom, hanem a megjárt táj, a vidék hívja őket elő. Soha nem véletlen az sem, hogy milyen könyvet viszek magammal. Az első „útitárs” Berda József volt, aki imádta a természetet. Az Andokba Radnóti Miklós Ikrek hava című kötetét és a naplóját vittem magammal, már a repülőúton ezeket olvastam. Az a szépség és az a gyötrelem, ami Radnóti költészetében van, egyszerűen kvadrált azzal, amit az Andok adott: egyszerre gyönyörű és pokoli nehéz. Izraelbe Ludmilla Ulickaja: Daniel Stein, tolmács című regénye kísért el. Egy lengyel zsidó fiúról szól, aki a Gestapónak dolgozik, és közben ezreket ment meg, majd a háború után katolikus pap lesz, Izraelbe megy, ahol egy katolikus közösséget hoz létre. Elképesztő történet egy emberről, aki valóban létezett! Az izraeli utat ez tette teljessé. A skóciai történethez Robert Burns illett. Egy gyerekkori versélmény sugallta, hogy József Attilát válogassak az indiai útinaplóba. Mese-verse, az Indiában, hol éjjel a vadak, igazából nem mese, hanem egy fantasztikus példázat. És magától értetődő volt, hogy benne legyen az üzenet: „A hetedik te magad légy!”.

Azt tapasztaltam, hogy a táj, a flóra, a fauna, az időjárás, a természeti viszonyok, az egy adott helyen élő nép története, történelme meghatározza a népkaraktert.

Feleségemmel úgy járjuk a világot, hogy ösztönösen azonosulunk azoknak a karakterével, akikhez elvetődünk.

Kár, hogy ezek a vándorlások nem néhány évtizeddel korábban kezdődtek. Érdekes, hogy miközben 1989-ben megvolt a rendszerváltás, 15 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevegyük: nyitva van a kalitka ajtaja, lehet szabadon repülni…

– Lehet, hogy akkor értek meg rá lelkileg is…

– Lehet. Én az ok-okozat törvényének híve vagyok. Így működik a világ. Vannak okok, amelyekből az okozatok származnak, és abban a pillanatban, hogy az okozat megszületik, okká válik, és újabb okozatok következnek. És így tovább…

– Az Ön esetében a „bakancslistának” többszörös értelme van.

– Egészségre vágyom, és még sok-sok évre. A minap az erdőben jártomban megszólalt egy kakukk én pedig számoltam. Ugyanis régi népi hiedelem, hogy ha járod az erdőt és hallod a kakukk hangját, számolj, mert ahányat szól a kakukk, annyi évet fogsz élni. Az enyém huszonnyolcat szólt. Ha a százat nem is érem meg, ezt a 98-at nagyon jó lenne jó egészségben megérni. Ennél többet nem is nagyon kívánok. Hála a Jóistennek, még nem dob le magáról a színpad, van még agyam szöveget tanulni és megszólaltatni. Úgy érzem, jó a kondícióm és néhány szép út még előttünk áll.

És szép halált kívánok magamnak: leülni egyszer egy erdőben, és azt mondani: „Hű, de elfáradtam!” És elaludni.

Majd 28 év múlva. De addig szeretnék egészségesen, ép ésszel dolgozni, kóborolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Imádtad a Stranger Things-et? A Duffer Brothers most előjött egy új, nagyon nyugtalanító sorozattal
Új sorozatukban a menyasszonyt egyetlen, kegyetlen kérdés gyötri az oltár felé menet. A Netflix hátborzongató előzetese szerint a válasz egy rémálomba taszít. Mutatjuk a videót.


Volt már olyan borzalmas érzésed, hogy valami szörnyűség leselkedik rád a sarkon túl? Pontosan erről szól a Netflix legújabb, nyolcrészes horrorja, a Something Very Bad Is Going To Happen, magyarul valószínűleg a Nagyon rossz előérzetem van címmel megy majd, amelynek mind a 8 epizódja március 26-án érkezik. A főszerepben Camila Morrone és Adam DiMarco látható, a kreatív felügyeletet pedig a Stranger Things alkotói, a Duffer fivérek biztosítják – írta a LADbible.

A történet egy fiatal pár esküvője körül bonyolódik, ahol a menyasszony, Rachel egyre inkább retteg attól, hogy élete legrosszabb döntését készül meghozni.

A sorozatot a házasság Carrie-jeként és Rosemary gyermekeként emlegetik, ami egy fokozódó paranoiára épülő pszichológiai horrort ígér. Az első, egyperces előzetes ezt a nyomasztó hangulatot erősíti: miközben a menyasszony az oltár felé vonul, a képeket nyugtalanító látomások, torz, vészjósló mosolyok és különböző szereplők ismételt bocsánatkérései szakítják meg. A feszültség a csúcspontjára ér, amikor egy hang felteszi a kérdést: „Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?”.

A sorozat mögött Haley Z. Boston áll alkotóként, a rendezői székben pedig a Baby Reindeer egyik rendezője, Weronika Tofilska mellett Axelle Carolyn és Lisa Brühlmann is helyet foglalt.

„Imádom a horrort. Teljesen természetes közeg számomra: így dolgozom fel a saját érzelmeimet, érzéseimet, és így értem meg a világot is.” – nyilatkozta Boston a Netflix Tudum nevű magazinjának. Hozzátette, a horror szerinte lehetővé teszi a tabunak számító érzések felfedezését.

„Szerintem a horror lehetőséget ad arra, hogy tabunak számító érzéseket is megvizsgáljunk, és ezeknek a félelmeknek valódi formát, igazi súlyt adjunk.”

Az alkotó azt is elárulta, hogy az ihletet egy gyerekkori beszélgetés adta az anyjával. „Amikor gyerek voltam, anyukám azt mondta nekem: „Csak arra kell figyelned, hogy ne a rossz emberhez menj feleségül”

– mondta, majd elárulta: „A sorozat arról a félelemről szól, hogy az ember a rossz emberhez megy”

A rettegő menyasszonyt Camila Morrone, vőlegényét pedig Adam DiMarco alakítja. A szereplőgárdában olyan nevek is feltűnnek, mint Jennifer Jason Leigh, Ted Levine, Jeff Wilbusch, Karla Crome és Gus Birney. A közönség első reakciói alapján nagy az érdeklődés.

„A cím és a főszereplők korábbi munkái alapján egy hangulatos, pszichológiai thrillerre vagy egy sötét presztízsdrámára számítok” – írta egy kommentelő.

„Ennek az előzetesnek komoly esküvői horror energiája van. Nézni fogom” – fogalmazott egy másik, míg egy harmadik hozzátette: „Na, ez valami izgalmas és borzongató. Alig várom, hogy lássam.”

A gyártásért a Duffer fivérek cége, az Upside Down Pictures felelt, a Baby Reindeer-ből ismert Weronika Tofilska pedig a nyolc epizódból négyet rendezett. Aki kíváncsi, jelölje be a naptárában március 26-át – ez az esküvő garantáltan nem a boldog befejezésről fog szólni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György 78 éves: kilenc műtét után a színpadon teljesíti felesége utolsó kérését
Cserhalmi György 78 éves. Az évforduló nem csupán egy szám, hanem egy visszatérés ünnepe is.


Cserhalmi György ma ünnepli 78. születésnapját. Az évforduló nem csupán egy szám, hanem egy olyan visszatérés ünnepe is, amely mögött öt év, kilenc műtét és egy friss, mégis időtálló ars poetica áll. Az Örkény Színház Székfoglaló című önálló estje február 22-én és 25-én is műsoron van, a színpadon pedig egy olyan ember áll, akinek hangja és arca egybeforrt a magyar történelem és filmművészet legfontosabb pillanataival.

1989. március 15-én a Magyar Televízió Szabadság téri székházának lépcsőjén több tízezres tömeg előtt ő olvasta fel az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését. A Fekete Doboz archív felvételei máig őrzik a pillanatot, ahogy a színész egy nemzet hangjává válik. A gesztus nem volt kockázat nélküli.

Évtizedekkel később a Veiszer Alinda műsorában feltett kérdésre, hogy mitől félt, amikor elvállalta a feladatot, egyetlen mondattal válaszolt: „Attól, hogy lelőnek.”

Ez a fajta karakter a filmvásznon is meghatározta pályáját. A nyolcvanas évek egyik kultfilmje, András Ferenc Dögkeselyűje (1982) taxisofőrként mutatta be, aki magányosan száll szembe a kisstílű bűnnel és a közönnyel; a filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítették. A nemzetközi elismerés már korábban megtalálta: az 1976-os Azonosítás című filmben nyújtott alakításáért a Berlinale Ezüst Medve-díjjal tüntette ki a stábot a kiemelkedő egyedi teljesítményért. Szerepelt Szabó István Oscar-díjas Mephistójában is, a 2000-es években pedig Antal Nimród Kontrolljában tűnt fel az emlékezetes „Öltönyös” figurájaként.

Alkotói teljesítményét a szakma és az állam is a legmagasabb szinten ismerte el. Már 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2014 óta a Nemzet Színésze cím birtokosa, 2023-tól pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

„Nálunk, színészeknél meló van, kőkemény meló” – foglalta össze ars poeticáját egy korábbi interjúban. A meló-etikához egy életen átívelő, erős értékrend társul: a szabadság fogalma.

„Ő nevelt fel, és ahogy lett egy kis eszem, én is megértettem, hogy mennyit jelent a szabadság” – emlékezett vissza nagyapjára. Ezt az értékrendet a közéleti megszólalásaiban is következetesen képviseli.

A Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló beszédében egyértelműen fogalmazott: „Olyan országban szeretnék élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal.”

A mai színházi működésről is markáns véleménye van, Latinovits Zoltánt idézve kritizálta a túltermelést. „prostituálttá válik a színház, ha mindennap gőzerővel megy a nagyüzem” – mondta a Telexnek adott interjújában. Miközben bírálta Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színházban történt baleset után neki tulajdonított „azokhoz tartozol” kiszólásról Szász Júlia színésznő egy interjúban kijelentette, hogy az nem hangzott el.

A közéleti viták és a szakmai állásfoglalások mögött az elmúlt években egy mélyen személyes küzdelem is zajlott. A Rákeltérítő című sorozatban kendőzetlen őszinteséggel beszélt erről:

„Öt év alatt kilenc műtét, az sok.”

A betegség és a gyógyulás útján a legfőbb támaszt a humor és a partneri viszony jelentette, de egy megrendítő magánéleti pillanat is erőt adott neki. Visszaemlékezése szerint 2016-ban elhunyt felesége utolsó mondata az volt hozzá: „maradj, mert rád még szükség van.” Visszatérése az Örkény Színházba 2025 novemberében ennek a mondatnak a beteljesülése is. A premier utáni érzéseiről így beszélt: „Színpadrozsdám volt, de jólesett, amit a közönségtől kaptam.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A szex vajon mi?, tamagocsi, Rapülők, Vágási Feri – A Beléd estem egy nosztalgikus, szertelen és szerethető kihagyott ziccer
„I love you, szégyellem, de kellesz piszkosul!” – énekelhetjük együtt a szereplőkkel, elő a walkmanekkel!


Nagyot mennek az utóbbi években a magyar közönségfilmek. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? Barbenheimer-szerű kettős csodafutása óta több sikeres, értsd százezer mozinéző feletti eredményt felmutatni képes romkom került már a vásznakra. Ott volt például a Véletlenül írtam egy könyvet (163 ezer néző), a Szenvedélyes nők (234 ezer néző eddig), a Legénybúcsú (196 ezer néző eddig) vagy idén a Magyar menyegző (133 ezer néző eddig). Ebbe a sorba áll most be a Valentin-nap hétvégéjére időzített Beléd estem is, amelyet a Futni mentem és a Szenvedélyes nők producerpárosa, Kárpáti György és Berta Balázs készítettek, ezúttal si mindenféle állami támogatás nélkül.

Ez esetben azonban nem egy létező cseh komédia forgatókönyvét adaptálták, mint Herendi Gábor két fenti filmjénél, most eredeti szkriptből dolgoztak.

A történet szerint Eszter (Rujder Vivien) és Bálint (Szabó Kimmel Tamás) filmszínészek, akik épp egy ’90-es években játszódó romantikus vígjátékot forgatnak, nem mellesleg pedig utálják egymást. A nőcsábász, egoista, sztárallűrökkel teli, és Eszter szerint színésznek is pocsék Bálinttal valóban nehéz a közös munka. A lány egyébként éppen készül férjhez menni szerelméhez (Bányai Kelemen Barna), három nap múlva esküvő…

A forgatáson azonban baleset történik, Eszter beveri a fejét, amikor pedig felébred a kórházban, amnéziás lesz, pontosabban úgy képzeli, hogy ő valójában a filmbeli karaktere, a kilencvenes években élő fodrász, Lili, aki kimondhatatlanul szerelmes Bálint szerelmesregényeket író karakterébe. Vagyis a fejében összemossa a valóságot a fikcióval. A filmbeli film rendezője (Mészáros Máté) úgy dönt, segítenek Eszternek abban, hogy megteremtik neki a képzelt realitását, hátha ezzel elősegítik a gyors gyógyulást, és befejezhetik a forgatást. Így viszont az ódzkodó Bálintnak is el kell játszania, hogy ő most az író, azaz Lili vágyainak tárgya.

Ábrahám Ádám sztorijának láttán azért eszünkbe juthat néhány korábbi mozgókép, például A vasmacska kölykei (1987), az Aludj csak, én álmodom (1995), a Betty nővér (2000), a Good bye, Lenin! (2003), vagy a Jóbarátok 2. évadának 12. epizódja (A szuperkupa után 1. rész), amelyben Brooke Shields karaktere azt hiszi, hogy Joey a valóságban is az Életünk napjaiban általa alakított Dr. Drake Ramoray.

Szóval vannak itt egyértelmű előképek, ez az alapvetés azonban továbbra is működhet egy romantikus vígjátékban, hiszen számos vicces szituációt lehet belőle kifejteni.

Kárpátiék a rendezésre ezúttal a #Sohavégetnemérős (2016), a Nagykarácsony (2021) és a Nyugati nyaralás (2022) direktorát, Tiszeker Dánielt kérték fel, aki szintén elért már több szép közönségsikert, a Nagykarácsony a bizonyság arra, hogy érzi ezt a műfajt. A Beléd estemnél inkább a poénkodásra helyezték a hangsúlyt, és nem a romantikára, épp ezért sokat dobott volna az összképen, ha jobbak a poénok. A cselekmény szinte a teljes játékidő alatt mindössze két helyszínen játszódik, a filmbeli Lili díszletlakásában, illetve a szintén a forgatáshoz használt fodrászszalonban. Természetesen, hiszen ezek azok a terepek, amelyekben Eszter a kilencvenes években érezheti magát, és nem sokkolja őt le, mondjuk egy okostelefon, egy streamingcsatorna a tévében vagy egy előtte elguruló Tesla. A Beléd estem pedig mindettől pedig kap egyfajta kamaradarab-szerű hangulatot, amolyan szitkomos atmoszférát, amelynek során Bálint és Eszter a titokban bekamerázott lakásban évődnek, míg a rendező és segédje (Kovács Lehel) a szomszéd kecóban figyelik őket, és súgják Bálint fülébe a parancsokat. Sőt, még Eszter orvosa (Pokorny Lia) és becsatlakozik hozzájuk, s ezzel bejön még egy (nem túl jól kibontott s épp ezért tán felesleges) romantikus szál az orvos és a rendező között.

A legfőbb probléma talán a kiaknázatlanság: ez a sztori és ezek a színészek sokkal kreatívabb és viccesebb helyzeteket és dialógokat kívánt volna meg.

A szereplőkkel ugyanis minden rendben. Rujder és Szabó Kimmel érezhetően lubickolnak a szerepeikben, és a köztük lévő kémia is működik, jobb szövegekkel azonban még emlékezetesebb párost alkothattak volna.

A Beléd estem másik főszereplője pedig természetesen a ’90-es évek, az alkotók szép nagy szerepet szántak itt a nosztalgiának, és jobban ki is aknázták azt, mint mondjuk a Hogyan tudnál élni nélküled? készítői. Van itt Traubi, Rapülők, walkman, A szex vajon mi?, tamagocsi és természetesen Vágási Feri – a Szomszédok többször is beszédtéma a filmben, nagyon helyesen!

Így az X és Y generáció tagjai visszarepülhetnek az időben másfél órára, míg a fiatalabbak rácsodálkozhatnak az „ósdi furcsaságokra”. Ezek persze mókás etapok, s bár a történethez sokat nem tesznek hozzá, de mindig élvezet elmerülni a régi szép időkben, és szembeállítani azt a jelenkor technokrata, kevésbé szociális trendjeivel.

Van azonban a Beléd estemnek egy meglepően jól működő szála is, amelyben a doktornő és a rendező a kilencvenes évek férfi-női szerepeit ütköztetik a modernkor felvilágosultabb hozzáállásával. Jelesül, hogy a filmes miért olyannak, vagyis a vágyott férfinek saját magát teljes mértékben alárendelőnek írta meg Lili karakterét, és hogy tényleg ilyen volt-e a világ 30 évvel ezelőtt? Ez persze csak egy kis szelete az egésznek, de a hasra esős és félreértős olcsóbb poénok között meglepő komolyságot tud egy pillanatra csempészni a nagy egészbe.

A Beléd estem tehát nem ér fel a Futni mentem és a Szenvedélyes nők frissességéhez és szellemességéhez, s kétségtelen, hogy sokkal több volt ebben az alapsztoriban annál, mint amit végül kaptunk, ám ezzel együtt is képes kiszakítani minket a 2020-as évek szürke hétköznapjaiból, s beszippantani egy szertelen, sokkal kevesebb kütyüvel kavaró és abszolút ártatlan világba, ahol jól fogjuk érezni magunkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk